Hogy szúrnám őket a vérbe

Jaj, én nagyon szeretem ám figyelni a világot magam körül. Tudod, szoktam tévét is nézni meg rádiót is hallgatok, meg fülelem azt is, ahogy az emberek beszélnek körülöttem. Időnként kiakadok valami fasságon és akkor ilyen brutál nemnőies módon kihányom a véleményemet a nyilvánosság elé. És akkor az eltartott kisujjú értelmiségi népek meg fanyalogni kezdenek, hogy fúúúj, hát milyen is vagyok én (mármint én, nem ők). Hogy én biztos itt éjjel-nappal verem az asztalt és óbégatok és dühöngök és kapukat rugdosok (milyen az má’, he?!).

Ez mondjuk így elég vicces feltételezés, mert aki legkisebbet is ismeri a nyelvet, illetve a nyelvet, mint kifejezőeszközt, az kettő perc alatt leveheti, hogy egy nyilvánosság előtt író ember nyelvhasználata -jó esetben- tudatos. Szóval a harag, a szabadosság, az indulatok spontán kifejezése pontosan azért jelenik meg a Gumin, mert egyébként a világban a nőknek egyáltalán nem megengedett a haragjuk, felháborodásuk, indulatuk erőteljes kifejezése. A Gumi erős és durva olyankor, mikor erős és durva dolgok érik a nőket, vagy olyankor is, mikor szépen becsomagolva hangzanak el nőgyűlölő mondatok a nyilvánosság előtt.
Akkor én kérlek szépen- mint Gumi- elküldöm a halál faszára az elkövetőket.
És lám, mondjátok páran, hogy tök jó ez, és hat is rátok, mert olvasgattok itt, aztán meg teljes magabiztossággal külditek el ti is ugyanoda azokat, akik megsértik a határaitokat.
És ez még mind semmi. Amit a legeslegjobban szeretek, hogy időnként, mikor van lehetőségem nem célzottan olvasni az interneten, hanem mondjuk megnézek más női oldalakat, vagy az olvasók blogjai között csemegézek, akkor azt kezdem látni, hogy másoknál is megjelenik ez a fajta nyelvhasználat. És nem az  a lényeg ebben, hogy milyen számban repdesnek faszocskák a blogokon, meg az a finom ízes bazdmeg (ahogy én írom), vagy vazze, vagy bazmeg, vagy baszd meg hányszor és miképpen van odatéve, hanem az, hogy egyre több nő mondja ki egyre hangosabban az eddig csak férfiaknak engedélyezett juj szavakat melléjük rakva azt is, ami fáj és igazságtalan és amivel a nők… petefészke tele van.
Vagy mije.
De tudod mit? A töke tele van. Írom így és csakazértis így írom. Elég nagy szégyen az a faszikra nézve, hogy a nyelv minden szitokszava az ő farkukra épül. Még dühükben is arra gondolnak, azt akarják szopatni, üríteni, azt kínálgatják egymásnak és a nőknek. Szóval ha már ez így van, akkor legyenek szívesek, és ők kapják be, nekem meg a tököm van teli és a fasz van ki. Az én kis cizellált pinám meg hadd maradjon csak mindenféle indulattól érintetlen.

Na, szóval nem is magamról akarok írni, meg azt sem raknám reflektorfénybe, hogy én vagy a Gumi esetleg valami jelentős köznyelvet és gondolkodást formáló erőként jelennénk meg, inkább oda akarok kilyukadni, hogy egyre jobb és jobb oldalak jelennek meg az interneten. A nők hallatják a hangjukat, felszólalnak, kikérik maguknak a világot, amiben élünk. Ki tudományosabban ír erről, alátámasztva a gondolatait kiforrott érvekkel, mások meg ilyen proli módon, ahogy én. Beszélnek a nők, és ez rohadtul fontos, mert úgy tűnik, lassan divattá válik a nőügyekkel foglalkozni. A nők divatot teremtenek. Végre beszélnek rólunk, a problémáinkról és azt senki másnak nem köszönhetjük, csak saját magunknak.
Azt is megkockáztatom, hogy az a csekély számú intelligens férfi, aki ebben az országban előfordul média vonalon, talán kezdi felismerni a nők erejének jelentőségét és ki tudja miért, talán hogy olvasottságot generáljon, vagy a női tábort bevonzza az oldalára, vagy egyszerűen csak azért, mert érzi, hogy a társadalmi igazságtalanságok előbb-utóbb elfordítják majd a nőket a pasiktól, de a lényeg, hogy a folyamatokat felismerő oldalak és az ott cikkeket író férfiak egyre gyakrabban szólalnak fel a nőgyűlölő férfiak ellen.
Ezt én csak üdvözölni tudom, mert azt gondolom, hogy a közízlés és a közgondolkodás formálásában legnagyobb ereje a médiának van. Elég volna, ha a média odaállna a nők mellé, és a cikkeiben beszüntetné az áldozathibáztatást, a szexizmust. Nem tűrné meg rádióban, magazinokban azokat, akik a nők helyzetét bebetonozó vagy erőszakra buzdító, nőket lenéző kijelentéseket tesznek.
Ez óriásit lendítene a közgondolkodáson. A sok tahó paraszt egyszerűen megtanulná, hogy ha átlép egy vonalat, akkor repül a helyéről vagy olyan megszégyenítésben lesz része, ami tönkre vágja őt.

Muszáj (lenne) ezt így, drága barátaim, mert hosszú évtizedek/századok tapasztalása mutatja, hogy olyan bunkók ezek, hogy szép szóval kár nekik bármit magyarázni. Ha jól leugatod őket, akkor talán meghúzzák magukat. Talán. Ha megszégyenülnek, akkor talán behúzzák a farkukat. Ha nem adsz nekik szexet, akkor talán elkezdenek normálisan viselkedni. Talán.
Maguktól, jóérzésük által vezérelve vagy a nők iránti tiszteletből SOHA (és persze itt nem az ajtónyitogatós tiszteletre gondolok, hanem az általános, emberi tiszteletre).

Szóval érdekes, hogy néhány hónappal ezelőtt még írtunk az indexnek, hogy egy rohadt nőerőszakolót szíveskedjék nem mentegetni a cikkében, most meg megszületik ez és ez (ezek itt linkek!)
Egyikben a Sinead O’Connor előtti leégésről írnak szimpatikus elítélő módon, a másikban pedig a PUA pöcsöket szégyenítik meg olyan kifejezéseket használva, melyekről eddig azt sem hittem, hogy ismerik a jelentését. Tárgyiasítás, nőgyűlölet és mindezek a szavak egy férfi billentyűzetéből.
Hurrá!

Persze én amúgy elég telhetetlen vagyok, így most is azt mondom, csak óvatosan az üdvrivalgással. Addig, míg az index dugig van nőgyűlölő, tárgyiasító és áldozathibáztató cikkekkel, illetve olyan rovatokkal, amelyek egyértelműen ezt a gondolkodást erősítik a magyar fejekben (mármint azt, hogy lehet a nőkről így beszélni), addig egy-egy ilyen írás nekem még mindig nem a nőkről szól, hanem arról, hogy a média adott pillanatban ebben lát témalehetőséget.
Azt sem gondolom, hogy a HVG akkor is kivágta volna idióta riporterét, ha ugyanezt a balfaszságot egy magyar énekesnővel csinálja meg. Azt sem gondolom, hogy a magyar mentalitáshoz szokott magyar sztár egyetlen pillanatra megrezdült volna az amúgy teljesen átlag magyar férfire jellemző pofátlanságtól. Csak hát itt az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy ez az idióta egy világsztárnak ment neki, ráadásul egy olyannak, aki egyébként nőügyekben bőven otthon van.
Nahát.

Ezt az égést tehát nem bírta el a HVG. Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy a búcsúkor sajnálkozón rázogatták a kis szarházi kezét, mondván, evvan, drága barátom. Beleszaladtál egy ilyen hülye picsába, akinek nem tetszik a rencer, oszt még azzal jön, hogy egyenrangúság, meg izé… Háh, reméljük mi is veled együtt, hogy ide mihozzánk nem fog beszivárogni ez a sok nyugati hülyeség.

Na, szóval ezt én így kurvára el tudom képzelni és nem is ringatok semmiféle illúziókat a magyar sajtó és média nőket érintő nyelvezetét, hozzáállását, fejlődését illetően. Abban viszont látok lehetőséget, hogy mi, nők beszélünk itt egyre hangosabban és határozottabban, és kérjük ki magunknak, és osztjuk ki őket, és mutatjuk meg azt az új irányt, amivel a közbeszédben nőkről és nőkkel kommunikálni lehet. És akkor majd aki azt akarja, hogy szóba álljunk vele, az fogja ezt szépen követni. Ha meg nem, akkor úgy jár, mint a bunkók, akiket Sinead szégyenszemre otthagyott a picsába. Otthagyjuk őket a picsába.

Szóval nem lehetett ezt a férfias bunkóságot következmény nélkül hagyni a médiának, hisz ami történt, az szégyen az egész országra, s benne minden férfira. Tanultak belőle, s gyorsan odakattoltak a nők oldalaira lelesni azokról ezeket a divatos kifejezéseket, mint tárgyiasítás, nőgyűlölet, szexizmus, egyenjogúság… Mondjad má’, Bélám, van még valami ilyesmi? A fasz kivan má’ ezekkel a nőkkel, hogy szúrnám mindegyik engedetlen picsát, amíg nem tanulja meg, hogy hun a helye. Böff.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements