Ezüst kereszt a nyakban, hogy rohadjál meg!

Te mikor voltál utoljára szexuális zaklatás áldozata? Mármint nem csak ilyen “lájtosan”, hogy füttyögnek a munkások utánad, beszólnak otrombán, de úgy, hogy legközelebb inkább másfelé mész, hanem úgy igazán. És hogy élted meg? Mennyire viselt meg?

Hallom néha nőktől is, hogy bagatellizálják ezt, és nem értem, miért. Titeket nem zavar, hogy az utcán félni kell? Hogy egyedül járkálva félni kell? Hogy a gyereket félteni kell? És nem mástól, mint a férfitől?

És mikor ez van, akkor ilyen eltartott kisujjú nők, akiknek komoly parája, hogy soha nem kellettek olyan férfiaknak, akiknek kelleni akartak simán elnyöffögik, hogy a nők negyven felé azért fikázzák a pasikat, mert már öregszenek és savanyú nekik a szőlő. Erre én meg azt tudom nekik mondani, hogy az apátok faszát hölgyeim! Járjatok inkább pszichológushoz, de ne vitassatok el a dühös nőktől olyat, ami a legtöbb nőnek valódi, napi szintű probléma.

Én nem vagyok már mai csirke és az öregedésem egyik nagy öröme, hogy egyre többször tudok úgy mászkálni az utcán, hogy azt érezhetem, láthatatlan vagyok, ezáltal pedig nagyobb a biztonságom. Nem tolakszik valaki idegen a világomba, nem kezd beszélgetést, nem tol kéretlen “bókot”. (A faszt bók ez, inkább figyelem követelés, hatalmi villogás, amit a kutya sem kért, el vagyok foglalva a saját dolgaimmal, és ezt te pontosan látod, pont ez bánt hülye gyerek, hogy le sem szarlak, úgyhogy kopjál le légyszi a faszba, jó? Felnőtt férfi vagy, de úgy viselkedsz, mint egy óvodás.)
Nyomakodik mindig valamelyik faszkalap és ha hideg vagyok, netán elküldöm a retekbe, akkor én vagyok a hülye baszatlan picsa, hát persze.

Legutóbb úgy két-három hete történt, hogy kimentem a férjemmel egy nyilvános helyre, ilyen közterületre, ahova az emberek pihenni járnak hétvégén. Ez egy vízparti terület volt, egy szépen belátható nagy öböl. A férjem elmászkált én pedig pihentem. Voltak emberek elég sokan az öbölben, a legközelebbi tőlem úgy 100 méterre. Az öböl másik végén nagy étterem nyitva, tele turistákkal, szépen lelazultam abban a hitben, hogy biztonságban vagyok. 10 perccel azután, hogy egyedül maradtam és kezdtem élvezni a mélázást, odajött egy legény. Fiatal, ápolt, nem ám valami tróger, és leült kettő, de inkább másfél méterre tőlem. Ettől már eleve szarul éreztem magam, mi a fasznak jön olyan közel. És mit tegyek ilyenkor? Álljak fel és menjek arrébb, ha zavar? Vagy mondjam neki, hogy menjen távolabb? Milyen alapon? Ez egy köztér, mindenki oda ül, ahova akar, én meg mit reagálom túl, ugye? (Ezt mondta is később, mikor már anyáztunk.)
Sehogy nem lehet jól kijönni egy ilyen helyzetből. Mit csinál ilyenkor az ember lánya? Úgy tesz, mintha ez természetes lenne és várja, hogy a faszkalap elmenjen. Ilyenkor már nem tud magára és a saját gondolataira figyelni. (Még most is remeg a dühtől a kezem, ahogy írom ezt.)

És ez még nem volt elég ennek a hímpéldánynak, gyorsan előkapta a farkát, és teljes testtel felém fordulva intenzíven matatni kezdte. Gyűlöltem érte. Micsoda egy senkiházi bazmeg! Miért nem halnak meg ezek valahol egy sarokban? Miért van joguk és lehetőségük ezt büntetlenül csinálni?
És MINDEN a faszt védi, a törvények, a vallás, a szokások. A nők meg hordjanak csadort, ami nyilván nem védi meg őket, de sebaj, fő, hogy a férfit nehogy meg lehessen büntetni.
Ez itt éppen úgy pontosan tudta, hogy meddig mehet el, mint az összes rohadt bántalmazó. Csak annyi volt a célja, hogy a törvény védelme alatt tetű módon bántson egy nőt csak azért, mert megteheti. Meg is teszi, hát mit neki. Ő, a vallásos férfi, aki ezt nem mulasztja a világnak is tudtára adni ezüst kereszt medáljával.
És ti azt mondjátok, ne legyünk férfigyűlölők?
Hát mik legyünk? Megértő, csendes birkák? Csak úgy, nőiesen? Vagy hogy képzelitek ezt a jelenséget jól, illemtudóan kezelni?

Felhívtam a férjem hogy jöjjön vissza. Ő jött is, beült közénk. Arról beszélgettünk, hogy mit csináljunk, hogyan kezeljük ezt a helyzetet. Ő is nagyon dühös volt, nem volt még hasonló helyzetben. Elkezdtünk szedelődzködni, hogy elmegyünk. Még lefényképeztük a pasast, aki erre kikelt magából. Arról beszélt, ezt hogyan képzeljük, neki vannak emberi jogai és hogy hívja a rendőrséget. Mondtuk neki, hogy nagyon helyes, hívjuk is a rendőrséget. Valamiért ezt mégsem akarta…

Felugrott, hogy nekimegy a férjemnek, de (ez vicces volt) rájött hogy kisebb és gyengébb kötésű, mint ő, és mivel a férjem is megindult felé, inkább visszaült a kis majom.

A pasi nyakában ugye egy ezüst kereszt volt, ő egy ilyen vallásos ember. Kiabáltam vele, mikor ágált a fotó ellen, hogy ezt mégis hogyan képzeli? Másfél méterre tőlem leül és matatja a faszát…? Ezt hogyan fogja elszámolni a papjával? És az istenével?
Hogy száradna le az ilyennek a pöcse veséből.

És nehogy azt higgyétek, hogy ez egyedi eset. Egy héttel korábban ugyanez történt, csak az egy másik hely volt és másik fasz. Amikor nőkkel beszélek, ugyanezt mondják, hogy ez velük is rendszeresen megtörténik buszon, metrón, bárhol. EZEK NEM EGYEDI ÉS RITKA ESETEK!!

És akkor van pofája a sok hülye kápónak azon nyöszörögni, hogy a nők miért dühösek, miért radikálisok, miért követelnek változást.
Hogy nem sül ki a szemetek nektek is!!!
Ha arra vágytok, hogy megnézzenek titeket, vegyetek rikító ruhákat, hordjatok színes frizurát, álljatok tótágast a Blahán, csináljatok, amit akartok, de ne azokat a nőket próbáljátok elhallgattatni, akiknek elege van a férfiak zaklatásából!

Dühítenek a férfiak, a zaklatók, akár van kereszt, vallási, erkölcsi, hatalmi szimbólum a nyakukban, akár nincs. Dühítenek az ostoba, kápó nők, akik nem látnak túl a saját férfifüggésükön. Ők talán még jobban dühítenek, mert nőként legitimálják a férfiak viselkedését, pedig tudniuk kell, pontosan tudják, hogy miről beszélnek a dühös nők!

És tudjátok… Vannak normális férfiak, és vannak olyan férfiak, akik értik, hogy ez miért kurva gáz. Akik érzik és átérzik a nők kínját. Csak ők még kevesen vannak és nincs közéleti hangjuk. Nekik is vannak lányaik, barátnőik, feleségük, anyjuk. Hiszem és tapasztalom, hogy ha mi, nők, dühös nők nem hallgatunk, hanem mondjuk és ismételjük újra és újra, akkor ők meghallják végre. Azok a férfiak, férjeink, barátaink, akik tényleg szeretnek minket. És akkor végre lesz majd változás, és férfi ilyet nem tehet majd sem ezüst kereszttel, sem anélkül a nyakában.

Szerző: M. K.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

 

 

 

 

 

Advertisements