Betiltották a sovány modelleket

Végre, végre, hogy már jönnek ilyen törvények is! Hogy itten valakiknek eszébe jut, hogy nem normális dolog az, ha lányaink csontsovány modellekhez hasonlítgatják magukat. És tudod, eszembe jut ilyenkor az a szitu, mikor azt mondják sokan, hogy nem, nem igaz ám, hogy a szépségideált és a nők kinézetét a  férfiak határozzák meg.
De, ők. Ha megnézed ugyanis, akkor a szépségipar csúcsán mindig férfiak ülnek (ergo ebben az iparágban is férfiak nyúzzák a nők bőrét a hőn imádott pénz megszerzéséért). Minden divatguru, fotós, divatdiktátor, mind férfi (fel ne sorold azt a 2% nőt ellenpéldaként, mer kihullik a hajam rögtön).
Az elenyésző számú nő, aki részt vesz a műfajban, az ilyen férfiuralom mellett nyilván nem tehet egyebet, minthogy beáll a férfiak által meghatározott trendbe. Abba, ami az elmúlt nemtom hány évben a nőkből- modellekből olyan alakokat csinált, akik bármikor lecserélgetőek egy kamaszfiúval. Melletlen, testetlen, kifejezéstelen arcú bábok ezek a lányok, akik azután oda vannak állítva a hétköznapi nők elé példaként.

Éppen tegnap meséltek nekem egy történetet egy magyar családról, akiknek az otthonában 10 éve elrejtve él egy jobb életet érdemlő nő. Valaha csinos és sikeres volt. Diplomát szerzett, több nyelvet beszélt. Pechjére beleszeretett egy fickóba (elkövetnek a nők efféle ostobaságot), aki aztán rendszeresen basztatta a duci testével. Mikor a kapcsolat véget ért, a lánynak meggyőződése lett, hogy a kudarcot a kerek fenekének köszönheti, ezért drasztikus fogyókúrába fogott, és úgy is maradt. Mára teljesen életképtelen és lassan az agyát is felemészti a koplalás. Tán azt is elfeledte, hogy honnan indult a rögeszméje. Egyet tud: baj van a testével.
Persze mondhatod, hogy van ennek pszichológiai háttere. Hogy stabil lelkű nőt nem érne ilyen trauma egy gyökér beszólásai miatt. Hogy nézzük már meg a családját, anyucit (természetesen csakis anyai felelősség lehet a lány rossz testképe), mert az egyszer biztos, hogy ezt a betegséget így önmagában nem férfiak idézik elő!
Gondolom, mondod ezt, és még akkor jön a férfikórus melléd, aki rákontráz: Hééé, én nem ám! Én ki- mon- dot- tan útálom a sovány nőket! Legyen a nőnek igenis melle, segge, legyen rajta mit fogni az ágyban!
Így jönnek a pasik ilyenkor és beszélnek a nőről, mint az ő kedvükért létező játékszerről, ami- ha nekik tetszeni akar- ezúttal legyen duci.
Na, jó. De ha meg nekem nem tetszik Béla, aki ducin szeret, akkor mi van? Nyilván neki ez az opció meg se fordul a fejében (méghogy engem ne érdekeljen az ő rólam alkotott véleménye… Nahááát!), hiszen akkor nem is tenne ilyesfajta kijelentéseket. Ő úgy gondolja, a személye mérceként működik, és hát gyorsan meg is nyugtat, hogy felőle azután mázsás combokat is növeszthetek.
Ajjjaj. Teljesen elbizonytalanít ezzel. Mert ha Bélával akarnék járni, akkor majdhogynem kövérednem kellene, ám én Pistát választom, aki meg a soványakat szereti. Bélás szakításom után tehát azonnal vad fogyózásba kellene kezdenem. Egy biztos: Az, amilyen pont vagyok, ahogy én akarom, hogy kinézzek, az mindig felül van bírálva, le van húzva, szerencsés esetben jóvá van hagyva (már ha ilyen szerencsés vagyok, hogy genetikailag tolom az éppen divatosat, netán szarrá tornázom magam csekélyke szabadidőmben).

A szőrökkel ugyanígy van. Ha én nyígok, hogy rohadjon meg a férfiak gyereklány utáni sóvárgása, amivel a nőket szőrtelenítésbe hajszolják, akkor jönnek páran és azt mondják, jaj, én nem szeretem a kopasz pinát. Tőlem azután olyan bozont lehet, amilyet csak a nő kíván. Mondom is az asszonynak, de az mégis eljár szedetni.
El bazdmeg, mert NEM TE VAGY A MÉRCE.
A nő, aki szőrtelenít egy trendnek akar megfelelni akár a te ellenedben is. A trendet pedig a nagy közös férfikívánság határozza meg, amiből egyes férfiak kilóghatnak és mondhatják, hogy nem, én nem akarom, hogy szőrteleníts. Ezzel azonban ugyanazt teszik, amit azok, akik a kislányos megjelenést állítják a nők elé elérendő cél gyanánt. Úgy gondolják (minden pasi úgy gondolja. Igen, az is, aki mást mond), nekik kell megfelelni, ergo az ő kedvükért akkor most legyen a nő szőrös, vagyis menjen szembe mindennel, ami meg azt sugallja, hogy ne legyen az.

Bármit tesz a nő (teszek én), sose úgy van, ahogy ő vagy én akarja. Ha meg úgy van, akkor tuti biztos, hogy ezek a nagyon megengedős férfiak majd hozzáteszik az ő véleményüket. Hogy ez nekik tetszik- e, vagy nem tetszik, ez így rendben van- e avagy nincs rendben.
Én pedig, a nő egy ilyen közegben vagyok arra biztatva, hogy egészen nyugodtan vállaljam önmagam, a lelkem, a testem  a szexualitásom (érted, ne legyek gátlásos úgy, hogy még a nadrágot se toltam le, de máris testkép alapján vagyok minősítve).

Bárki bármikor beleszólhat, hogy kövér vagyok- e vagy sovány, neki ez tetszik- e vagy nem, szőrösen vagyok jó vagy szőrtelenül, hosszú vagy rövid hajjal. A nagy trendet a férfiízlés határozza meg, de a hétköznapokban az egyes férfiak éppen úgy minősíthetnek, mint maguk a divatlapok. Az egyik szemében gebe vagyok, a másik szemében dagi, ha meg szólok, hogy hagyjanak békén, vagy netán azt mondom, szarok rá, mit gondolnak rólam, akkor bizonyosan reménytelenül ronda vagyok.

Már azt sem tudom, én magam milyen szeretnék lenni. Mert szeretnék szép lenni, de közben gyűlölöm, ha a szépségem következtében zaklatnak, ha a jó megjelenés felhívásnak tűnik. Félek attól, mi lenne, ha elkezdenék meghízni, és emiatt kellemetlen élményeim lennének. Könnyű úgy azt mondani, hogy leszarom a külcsint, ha alapjában véve pont olyan vagyok, mint ami a nagy átlagnak tetszetős. Amit a trend sugall. Ami lehetővé teszi, hogy illeszkedni tudjak a tömeghez.

Azt gondolom, hogy az anorexia eltüntetése a netről, a kifutóról, a fotókról egy nagyon fontos lépés a nők szabad megjelenésének érdekében.
Ne kelljen látni a nőknek, ráadásul ne kelljen pozícióban, sikerben látni a nőknek olyan nőket, akik önsanyargatással, betegséggel produkálnak olyan testet, ami az átlagnak soha nem lesz elérhető. Ne legyenek torzított Barbie babák, ne legyenek 3 méteres combok.

Majd ha mindenütt átlagos külsejű nők lesznek, majd ha a rádió műsorban (music fm) nem az lesz Mautner Zsófiból a legfontosabb információ, hogy mekkora és milyen teste van, akkor elhiszem, hogy tényleg úgy néz ki mindenki, ahogy akar. És ha mindez így megtörténik, akkor szerintem a faszik is szép lassan elfelejtik majd, hogy a nők testét minősítgessék. Hát hiszen mennyivel kevésbé jellemző a férfiak feletti fejingatás és egyezkedés, hogy most akkor az ő megjelenésük elégséges és rendben lévő- e. Talán ez is az oka, hogy anorexiás vagy bulimiás férfiről nem hallasz (nehogy felhozd példának azt az egyet, amelyikről valahol olvastál egy 5 soros cikket). Nincsenek ők ezzel nyaggatva, nincs az ő seggük mustrálva, ők jól vannak úgy, ahogy vannak.
Nagyjából.
Nagy átlagban.
Persze nem baj, ha jól néznek ki, de ha meg nem, akkor kereshetnek pénzt, építhetnek karriert, pótolhatják a testi hiányukat. A nőknek nincs erre módjuk. Az üvegplafon leveri a fejüket, s ha mégis jól keresnek, hát legtöbbjüknek a szeme sülne ki attól, hogy úgy vegye a férfit, mint a választási malacot ahogy pénzes férfi büszkén vásárol nőt magának.
És a legcikibb, hogy ha a nők valahogy mégis összekaparják maguknak az egzisztenciát, a sikert és a jólétet, a megítélésükben akkor is a legfontosabb szempont az marad, hogy milyen a külsejük. Ha kövérek, soványak, szőrösek, ráncosak, azt bizony egy élet munkája sem képes kompenzálni.

Szóval ezért fontos, hogy eltűnjenek az ilyen megnyomorított nőképek a szemünk elöl. Ne lássák se a nők se a férfiak azt, ami csakis beavatkozással, betegséggel elérhető állapot. Mutassák meg a nőket ezerféle valójukban. Vagy ne mutassák sehogy. Minek csücsörögni a felajzott farkú pasik képébe ártatlan 14 éves modelleknek? Hát hiszen a pasik ajzószer nélkül is folyton kanosak, nem? Mi lenne, ha ők is valami értelmes dolgokkal foglalkoznának, nem a nők testét vizslatnák állandóan? Mi lenne, ha egyszer úgy komplette leszakadnának a nőkről és elkezdenék magukat kritikusan figyelni?

Akkor mi is befejezhetnénk a koplalást, a hánytatást, a görcsölést és az állandó bajlódást a testünkkel. Lenne energiánk fontosabb, érdekesebb dolgokkal foglalkozni. Persze ez a patriarchátusnak nem volna túl kellemes. Hát hiszen pont arra törekszik, hogy a nők semmi egyébbel ne foglalkozzanak, csak azzal, hogy a rendszer által felállított kivitelezhetetlen elvárásoknak valamiképpen megfeleljenek.
Akár saját lelkük, testük megnyomorítása árán.
Most csak úgy kérdezem, emberek. Ha végignézünk a férfiak által felkínált életlehetőségeken, a párkapcsolatok minőségén, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ezért a felhozatalért, minőségért megéri nekünk akár a kisujjunkat is megmozdítani?
???

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements