Emberi jogi aktivista. Vagy mi…

Most leginkább az itt a kérdés, hogy én, az író, én most akkor feminista vagyok- e, vagy csak szimplán ki nem állom a pasikat és jól megírom a disznóságaikat, valamint időnként más igazságtalanságokról is nyilatkozok.

Nem nagyon tudom erre a választ, mert az van, hogy én gyakran még a magukat feministának valló nők gondolataival sem értek egyet, továbbá az is bosszant, mikor nekem olyat mondanak, hogy az én nagy szájam az kártékony a feminizmusnak, mert szegény elnyomó férfiakat elriasztja az Ügytől. Ha így nézzük, akkor szerintem én nem is vagyok feminista, csupán csak kurvára elegem van a pasik hülyeségéből, hatalmaskodásából, butaságából, erőszakosságából, továbbá elegem van a politikai manőverezésekből, abból, hogy hülyének néznek, az országomat kipusztítják és hogy bizonyos szerencsések itt más embereket bűnbakká tehetnek, minősíthetnek anélkül, hogy vennék a fáradságot, hogy tájékozódjanak a témában.

Unom az igazságtalan kioktatásokat, az áldozathibáztatást. Unom, mikor tágra nyílt szemmel pislognak rám olyan emberek, akik a mostani, többszörösen igazságtalan rendszerek haszonélvezői, hogy nem is értik, milyen egyenlőtlenségekről és társadalmi igazságtalanságokról beszélek én.

“Egy jó kapcsolat igenis lemondásokkal jár, tessék ezt tudomásul venni, kedves hölgyek, mer ti csak mentek a pénzre és szegény férfiak meg elsorvadnak (a nehezen kapható pina utáni sóvárgásukban), jaj.”

Unom, mikor valaki azzal jön, hogy őneki a világon semmi baja a melegekkel, csak hagyják őt békén (miért ne hagynák?), meg a fiát se fertőzzék össze, és persze pluszban legyen elég nő, akit ő minden erőfeszítés nélkül megkaphat. Ja, és ne vonulgassanak összevissza az utcákon, mert az meg a gyerekek szexualitására lelkivilágára rossz hatással van (???).

És rohadtul unom, mikor jól szituált középosztálybeli nők és magukat konzervatívnak és férfiasnak valló agresszorok megemelik mutató ujjukat és habzó szájjal kioktatnak engem arról, hogy mennyire felesleges az energiámat cigánygyerekekbe ölni, mert ezekből úgyse lesz semmi. Mert itt aki akar, az igenis kiemelkedhet, mer itt annyira de annyira támogatva vannak ők, hogy pl ő is (ez az ujjával mutogató) a gyereke összes kinőtt ruháját odaadta a cigányoknak, és azok mégis ellopták a nagynénje biciklijét. Ahelyett, hogy kiemelkednének.
Szóval lehet, hogy most cukik ezek a gyerekek, de ezekből is ugyanolyan szarháziak lesznek, mint akik biciglivel irtják az erdőt, hogy ne fagyjanak meg télen.

Így valahogy. Ilyen mérhetetlen társadalmi érzékenységgel.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert még így is, hogy egy rakás saját gyereket szültem, még így is a nyughatatlanságom okán viszonylag sokat láttam a világból, vagyis sok dologról tudok véleményt formálni, amely vélemény szerintem eléggé reális is.
Most is benne vagyok az élet sűrűjében. No, nem olyan férfiasan, mint azt gondolnád, szóval én nem fogyasztom nyakló nélkül a nőket, nem szóróm a pénzt, luxust sem engedhetek meg magamnak. De az én mércém szerint nem is  ez jelenti az élet sűrűjét, hanem olyasmi, mikor jelentős dolgokat tehetek más emberekért.

Na, most is benne vagyok egy olyanban. Együtt kell működnöm olyan gyerekekkel és felnőttekkel, akiket a tömeg már a nulladik percben, nagyjából a fogantatásuk pillanatában leírt és reménytelennek kiáltott ki.

Sokan sajnálnak ezért, s azt gondolják, jaj, milyen rémesen nehéz lehet ez nekem.
Az egyébként.
De nem nekem nehéz igazán, hanem azoknak, akiket tanítok.
Én jobb helyzetben vagyok náluk, mert én a többségi társadalomhoz tartozok. Engem csak azért ér hátrányos megkülönböztetés, mert nő vagyok, a bőrszínem és a vezetéknevem viszont megfelel az elvárásoknak.

Mint mondtam, velem csak egy baj van, nő vagyok. Alkalmatlan minden komoly és felelős dologra, továbbá nem elég feszes, ha meg igen, akkor nem elég készséges, és hát az elmúlt száz évben amúgy is nagyon kinyílt a csipám, és ebben a nagy egyenlőségben már átestem a ló túlsó oldalára. Majd meg is fogom látni, hogy egyszer a férfiaknak elegük lesz belőlem, és akkor majd egyéb nőtársaimmal együtt kézen fogva elmehetek a naplementébe, mert akkor majd a férfiak nem lesznek hajlandók megtermékenyíteni engem és akkor majd szaporodás nélkül száradhatok el.

Egyébiránt takarodjak a konyhába meg beteget ápolni ingyér, meg szülni, meg ne gondoljam, hogy helyem van a törvénykezésben, vagy hogy jogom a testem fölött rendelkezni, netán jól fizető munkát végezni.
Ha meg jár a pofám, majd jól ellátják a bajomat.
Ebben a nagy egyenlőségben.

Ez tehát a ló, s ennek a lónak a nyerítése engem erősen emlékeztet arra, ahogy fentebb említett jól szituáltak (akik amúgy megtehetik, hogy kinőtt ruhákat ajándékoznak) arról tartanak előadást, hogy miképpen van itt ebben az országban bárkinek (mindenkinek) lehetősége a felemelkedésre. Sőt, ha ők annyi segélyt és csp- t kapnának, mint a semmirekellők (és képzeld csak el, hogy nyolcan élnek 150 000 forintból!!!) akkor ők bizony már milliomosok lennének.
Ők tudják, hogy így lenne, hiszen bár nekik volt gyerekszobájuk, de az élet őket is megcincálta, elsőre nem sikerült a bölcsészkarra bejutni és a hitelt is nehezen adták meg a lakásra.

És akkor ők majd onnét, a koloniál kanapéról megmondják, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és hogyan él vagy nem él azokkal.

Tudják azt, amit még én is csak pedzegetek, én, aki pedig ott vagyok minden nap a nyomor szélén.

Annyira legalábbis biztosan ott vagyok, hogy észrevegyem, mennyire semmit, a semminél is kevesebbet biztosít a társadalom ezeknek az embereknek. És még azért a semmiért is mintha hálát várna el tőlük,

Mire föl?

Ha valaki nem kap munkát, nem kap normális ellátást, ha az ügyei valahogy sose akarnak elintéződni, ha mindenütt gyanakvó és lenéző tekintetek fogadják, akkor vajon mitől lenne hálás, bizalommal telt, nyugodt és együttműködő? Mert ugye azt várnánk el tőlük, a hálát és az együttműködést.
(Együttműködést pont úgy, ahogy a pedagógus vár a szülőtől együttműködést. Majd ő megmondja, mit csinálj a gyerekeddel, ha meg te nem azt teszed, akkor nem vagy együttműködő, sőt, lázadozol és szar szülő vagy, aki nem törődik a gyerekével. Mármint a tanár normái szerint. )

Eszembe jut most, hogy nem olyan régen valaki mutatott nekem egy videót. Morvai Krisztina volt szíves elkövetni, a youtube- on bárki megnézheti. Az volt a lényege, hogy ez a nő néhány kollégájával kiment a cigánytelepre és ott a helyi lakosokkal elkezdett beszélgetni. Beetette őket, hogy ő azért van ott, hogy a gondjaikkal foglalkozzon. És ezek az emberek, akik ugye nem nagyon okosak, ezek teljesen belelkesedtek és ontani kezdték magukból az ötleteket az élet jobbítására nézve.
Mint mondtam, nem tanult, képzett emberekkel találkozott. Olyanokkal beszélt, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy egy társadalom milyen dinamikák szerint működik, sőt, legtöbbször még arról sincs fogalmuk, hogy saját felemelkedésükhöz mi volna szükséges. Ezeket az embereket pillanatok alatt nevetségessé lehet tenni, mert buták és lelkesek.

Szóval láttam ezt a videót és arra gondoltam, ha ezt úgy értő szemekkel megnézi egy cigány ember, akkor annak nyilván nem sok kedve lesz többé közénk tartozni. Az leginkább szájba verné M.K- t az aljas és kijátszó viselkedése miatt, amivel szítani akarja az ellenszenvet.
És ez csak egy apróság. Ennél sokkal hétköznapibb megaláztatások vannak. Látva ezeket én egyáltalán nem lepődök meg azon, ha a cigányok utálnak minket.
Hát még a levegőt is elszívjuk előlük!

Nem kell túl nagy figyelmesség ahhoz, hogy érzékeljük a párhuzamokat az között, hogy ebben az országban mit jelent nőnek és mit jelent cigánynak lenni.
Éppen emiatt a párhuzam miatt értem a dühüket is. Már ha van nekik olyanjuk. Mert amúgy jóval kevesebb harag van bennük, mint amennyit odaképzelünk és amennyi jogos volna tőlük felénk.
Igen, szerintem teljesen  jogos, ha haragszanak ránk.
Például olyankor, mikor megnézik M.K. videóját, mely nyilvánvalóan arra készült, hogy bejárja az internetet és bizonyítékul szolgáljon arra, hogy ezek az emberek kretének és semmire sem jók. Az ilyen filmecske csúnyán és manipulatívan beskatulyáz, a fejekbe észrevétlenül előítéleteket ültet. Meg se hallod, amit a kigúnyoltak valójában mondanak, csak a szakadékra figyelsz, ami a kérdező és a kérdezett között tátong. Ha pedig bejön hozzád a hivatalba egy ilyen videó után valaki “onnan”, akkor a szemedbe máris beköltözik a megvetés és az idegenkedés.

Ja, hogy a tiédbe nem?
De igen. Már akkor látom benne, mikor beszélsz róluk. És vajon ott van- e, mikor velük beszélsz? Mert ha igen, akkor ők is látják ám, nem csak én. Meg érzik is. Ahogy te is megérzed, mikor valaki lenéz és megvet.
Te hogyan reagálnál, ha ezt éreznéd mindenütt?
Hálás lennél minden apróságért? Csendes, visszahúzódó? Végtelen volna a türelmed, ha mondjuk nem és nem lenne munkád, miközben a gyereked otthon éhezik? Vagy mikor kioktatnának, mit hogyan csinálj, mikor éreztetnék veled, hogy te vagy itt a fertő, mikor neked vonulnának fel és téged fenyegetnének? Ha azért csuknának börtönbe, mert fát lopsz az isten tudja kinek az erdejéből, hogy ne fagyjál meg?

És milyen volna ha a te szomszédod ujjait tördelnék el a rendőrök, mielőtt végül lelövik menekülés közben, és te azt látnád, hogy a rendőrt még csak kérdőre sem vonják? Azt a rendőrt egyébként, akitől a fél falu retteg a túlkapásai miatt. És hogy éreznéd magad, ha azt látnád, hogy veled itt bármit megtehetnek nagyjából következmények nélkül?
Hálás és csendes volnál?
Belegondoltál ebbe?
3 év egy bicikli fáért. Ha nem viszed, a gyerekeid megfagynak. Ha viszed, akkor kettő perc alatt börtönbe kerülsz.
Miközben nyakkendős bűnözők lopják szét az országot. Miközben cigány embereket meg lehet ölni, fejüket beszakítani négyen az egynek jogos önvédelemből.
És itt most több történet van összekeverve, mert történet van bőven. Igazságtalanságok, amiket egyébként egészen megadón tűrnek ezek az emberek.

Te vajon tűrnéd- e, ha veled bánnának így?
Nőként mondod- e, hogy csak a buták és az élhetetlenek képtelenek kiemelkedni s egyszerre munkában, anyaságban, férjszolgálásban kiteljesedni? Hogy a férfiakkal egyenlők az esélyeink. Hogy neked pont olyan egyszerű, mint a pasidnak, aki onnantól kezdve, hogy megházasodtok a te hátadon- válladon kapaszkodik felfelé, miközben te belefulladsz az ő szaros gatyájába meg a gyereketekébe.
Mondod- e, hogy ez csupán a saját lustaságod, élhetetlenséged önigazolása?
Nem mondod?
Akkor azt miért mondod, hogy a cigánysor lehúzó, felemésztő közegéből átlépni a magyarok megvető, kitaszító közegébe az csupán az akaráson múlik?
Egy élet nyomorát és a te saját előítéleteidet miért lágyítod azzal, hogy te aztán mindent megteszel, mert a kinőtt ruhákat mosva gyűjtöd?
Te bírnád- e azokat a pillantásokat, azt a rajtad keresztülnézést, azt a nem kiszolgálást, azt a flegmaságot, ami mindenütt fogad? Fogadnád- e hálával és csendes szerénységgel?

Én nem hiszem, hogy bírnám. Én biztos gyakran érezném dühösnek magam. Ahogy érzem annak nőként is gyakran. Bizony érzek dühöt, szorongást, megalázottságot és tehetetlenséget. Nézem az ostoba, agresszív, ám de hatalommal bíró pasikat és elképzelem, milyen lenne őket szájba vágni.
Persze nem teszem meg.
Ők, a cigányok is jóval ritkábban teszik meg, mint ahányszor megalázzák őket és elzárják előlük a lehetőségeket.

Mi pedig, akik szépen élünk (vagy még élünk), dolgozunk tisztességesen (vagy nem tisztességesen), a gyerekeinket szép ruhában járatjuk (és csak akkor pofozzuk meg, ha megérdemlik), mi megmondjuk, hogy nekik hogyan kellene élni, családot tervezni, pénzt keresni, azt beosztani és leginkább hálás némasággal adózni azért, hogy megengedjük nekik az élést.
Ez a viselkedés pedig megint csak hasonlatos ahhoz, amivel a nőknek mondják meg a rendszer haszonélvezői, a férfiak és az őket szolgáló női kápók, hogy mit rontanak el, miért verik őket és miért nincs bennük elég kitartás, amúgy is minek élnek úgy, minek szültek, minek vettek fel hitelt, miért nem látták előre a kockázatot és a terheket.
Ugyanazt a nyelvet beszéli a nőgyűlölő és a rasszista. Ugyanúgy képtelen magába figyelni, a saját felelősségét keresni, csupán az áldozatot látja, őt kritizálja.

Te mit szólnál?… De komolyan kérdezem, te hogyan éreznéd magad, ha csak egy hétig kellene úgy élned, mint a cigányoknak? Hogyan érezné magát egy férfi, ha csak egy hétig kellene az átlag nő életét élnie? A tisztelt kormányfő hogyan érezné magát, ha csak egy hétig lenne átlagos munkanélküli?
Megmondom neked, semmi extrát nem érezne. Nem, mert ő tudná (ahogy te is tudnád), hogy ez majd elmúlik, majd újra férfi lesz, vagy fehér, vagy képviselő.

Az elnyomottak helyzetében éppen az a legnyomorúbb és a kikapaszkodás ellen leginkább ható erő, hogy aki benne van, tudja, hogy a hátránya sosem fog elmúlni. Ennek sose lehet vége. Nincs határ, amíg ki kell bírni, és akkor majd folytathat valami egészen más minőségű életet, hanem az van, hogy ebbe nő bele, ennyit lát, ezek a lehetőségei. Ezt kell szeretni. Nincs mi után nyújtózni a cigány telepen, mert tömegileg és történelmileg nincs rá példa, hogy ez reális lehetőséggel kecsegtetne.

Én tudod, úgy tanítok, hogy témaheteket szoktam csinálni a gyerekekkel. Volt ebben az évben már két olyan témahét, amikor foglalkozásokkal ismerkedtek. Minden napon játszottunk vagy beszéltünk vagy látogattunk vagy internetről keresgéltünk infókat egy- egy szakmáról. Eközben jöttem rá, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs fogalmuk arról, milyen lehetséges utak vannak a közmunkán, a szalagmunkán, az állattartáson és a gyerekszülésen kívül. Nincs fogalmuk a lehetőségeikről. Nem tudják, miért tanulnak, csak azt tudják, hogy az kell a szüleiknek és a tanáruknak. Hogy akkor fogják szeretni őket, ha tanulnak.

Szóval toljuk ezt a projektezést és a gyerekek így nyílnak kifelé, mint az ibolya. Ha most megkérded őket, mit szeretnének majd csinálni, akkor mind mond neked valamit. Hogy ő fodrász vagy tűzoltó vagy fogorvos, vagy boltos vagy akármi lesz majd. És érted, erre már lehet alapozni a tanulást is. Erre már mondhatod, hogy okés, csak akkor gyorsan írjuk már meg ezt a tíz sort, mert egy ápolónőnek tudnia kell ám írni és olvasni. És még az is van, hogy mikor (tanulás helyett) fillérekből elmegyünk kirándulni, vagy adományból színházba, akkor ez nemcsak azért fontos, hogy a gyerekeim jól szórakozzanak, hanem ilyenkor valami olyan világ tárul ki nekik, aminek a létezéséről nem tudnak.
Emelkedik a mérce, láthatóvá válnak a vágyak.

L. Ritók Nóra mondta egyszer egy előadásán, hogy neki megrázó az, amilyen megadással és beletörődéssel viselik a cigányok a nyomort. Hogy nem hibáztatnak senkit, nem hőbörögnek a munkanélküliség miatt. Ott nincs a kormány fikázása. Én akkor ezen sokat gondolkodtam. Hogy hogyan lehet, hogy még mindig csak fát lopnak olyankor, mikor mi a levegőt is elszívjuk előlük. És akkor látva az én gyerekeimet rájöttem, hogy azért olyan beletörődők ezek az emberek, azért nem tesznek magukért és azért nem is lázadnak, mert valójában nem is látják, miről maradnak le. Nincs mi után vágyakozniuk. Oly szűkre szabott az élettér, hogy már az is remek, ha a szomszédnál kisebb az ő nyomoruk. Annyira nem látnak maguk közül kiemelkedőket, hogy nem látják értelmét az iszonyatos erőfeszítésnek, ami ezt lehetővé tenné. Sőt, ha valaki mégis kimászik, akkor bekerül egy fekete lyukba. Az övéi eltaszítják, mi pedig nem fogadjuk be.

Pont, ahogy a nők között zajlik ez.

Van- e értelme nőként szembemenni a szerepelvárásoknak, nem foglalkozni a férfiakkal, nem szülni, nem szolgálni, hanem menni előre a saját vágyak, tehetség, ambíciók után? Mit kap az ilyen szerepből kitörni akaró nő a társadalomtól? Hát még a nők is kikezdik, önző szinglinek kiáltják, a férfiak meg… hát, az meg nem számít, de nyilván le akarják nyomni, betörni, “meghódítani”, nevezzük bárhogy, a lényeg az, hogy az ilyen nőt valahogy hiteltelenné kell tenni, mert különben még megfertőzi a többi nőt és akkor nem marad végül egy rendszerszolga sem (és remélem, ez reális félelme a férfiaknak).

Engem nagyon szíven ütött, mikor az iskolában több szülő is azt mondta nekem, hogy ő többet szeretne a gyerekének, mint ami neki jutott. És az volt még a döbbenetes, hogy ezen megdöbbentem. Mert akkor így megkérdeztem magamtól, hogy és én mégis mit gondoltam róluk eddig? Vajon tényleg annyira előítéletektől mentes vagyok én, mint azt magamról gondolom? Hiszen ha elvileg minden szülő többet akar a gyerekének, akkor miért lep meg, hogy ők is?

Te hogyan vagy ezzel? Vannak- e előítéleteid? Miből táplálkoznak azok? Szerinted ők hogyan vannak ezzel? Vannak- e előítéleteik felénk? És azok miből táplálkoznak?
Szerinted van- e összefüggés az között, hogy egy társadalom hogyan bánik a nőkkel és a kisebbségeivel? És szerinted hogyan lehetséges az, hogy ha összerakod az elnyomott rétegeket, akkor azok számszakilag mindig nagyobb tömeget adnak, mint azok, akik az elnyomást gyakorolják? És ilyen viszonyok között hogyan lehetséges, hogy a hatalom még mindig az egyébként semmivel sem különb szűk réteg kezében van? Szerinted létrehozható- e igazságos társadalom úgy, ha minden elnyomott réteg csak magával foglalkozik, miközben nem figyel az összefüggésekre? Hogy valaki azt mondja, én antirasszista vagyok és teszek a kisebbségek jogaiért, én antihomofób vagyok és teszek a homoszexuálisok jogaiért, én feminista vagyok és teszek a nők jogaiért, én gyerekvédő vagyok és teszek a gyerekek jóllétéért.
Ez így működik?
Nem inkább úgy működik, hogy vagyok valaki (és te is vagy), aki látja, hogy a világban brutális igazságtalanságok vannak, és akkor én kinyitom a számat és szólok a nőkért, a gyerekekért, a cigányokért és a melegekért.
Vagy legalább nem bántom őket. Én a magam életében igyekszem látni az összefüggéseket és igyekszem nem táplálni az agressziót. Mert az elnyomás úgy komplette káros, így hát komplette kell megszüntetni.
Látni, gondolkodni, átérezni, érteni.

Szóval én azt is visszautasítom, hogy feminista volnék. Emberi jogi harcos – mondaná B.J., ahogy mondta a pasijára anno. Mert valójában én csak írok itt, mert határtalanul bosszant az a sok szar, ami ebben az országban van. És bizony ezt a szart fehér férfiak tojták ide, de nekünk kell fölenni. Nekünk, nőknek, a gyerekeinknek, a melegeknek, a cigányoknak és akár folytathatnánk is a sort.
Úgy vélem, ha már feltétlen keresni kell a károkozókat, akkor én semmiképpen nem a putrikban kutakodnék először, hanem valahol egészen másutt. Ami haszon még erről az országról lefölözhető, az ott van a férfiak kezében. Fent a parlamentben, bent a hálószobákban, a cégek vezetésében, az oktatás, a vallás fellegvárában, a médiában, a pénz világában. Mindenütt, ahol az igazságtalanság ellen tenni lehetne. Tesznek ellene?

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok