Először lenni szuverénnek

Fura ez a szerető téma. Még itt a Gumin belül is bőven különbözőek a vélemények és más a dolog megítélése. Éppen ezért nem is tudunk egyfélét állítani. Egyikünk ezt mondja, másikunk meg azt. Az olvasó meg állíthat megint egy teljesen új dolgot. Amit mi itt keresünk, az leginkább a határ, hogy meddig megy le egy nő kutyába egy fasziért. Mekkora itt tulképpen a farokfüggés (amit persze nevezhetünk szerelemnek is). Én azt gondolom, hogy a párkapcsolatoknak a megcsalás egy nagy rákfenéje, terhe, félelme, így egyszer, ha majd megfejtjük az okát, miért is olyan rémisztő, ha életünk párja mással kúr (mármint a nemi úton terjedő rohadásokon túl mi a franctól félünk annyira), ha majd szembe merünk nézni a válaszokkal, akkor talán léphetünk előrébb a kapcsolatok színvonalában is. Mondjuk szerintem a hűtlenség oka annyi leginkább, hogy az ember alapvetően nem alkalmas az élethosszig tartó kapcsolatra. Főképpen jelen viszonyok között. Azok között az álszent és egyenlőtlen viszonyok között, amit jelenleg a házasság biztosítani tud. Jelen pillanatban a házasság leginkább a szabadság eleinte önkéntes, majd egyre inkább kényszerű feladása. Az ember egy elvakult pillanatában ígéretet tesz arra, hogy azt a másikat ezután majd mindig szeretni és kívánni fogja, és jóban rosszban mellette fog elhervadni. Nagyjából. Most mondjad már meg nekem, hogy ez így szerinted normális elképzelés? Aki erre felesküszik, az gondolkodik egy percig is tisztán? Szerintem bizonyos szempontból igen. Normális például azt mondani, hogy te meg én kötünk egy szövetséget, melybe munkát, lelki és szellemi javakat teszünk bele (EGYENLŐ MÉRTÉKBEN). Elfogadjuk, hogy ez a szövetség nem tulajdoni alapon köttetik. Egyikünk sem haszonélvezője és bitorlója a másik lelkének és testének, mindkét felet teljes lelki és testi szabadság illeti meg, miközben mindkét félnek joga van az őszinteséghez és ezáltal a döntési joghoz. Elfogadjuk, hogy a szövetségünk önkéntes, leginkább gyermekeink javát és biztonságát szolgálja, kimondása nem egyenlő azzal a bizonyossággal, hogy a kettőnk közötti kapcsolat életünk végéig lelkileg és szexuálisan kielégítő és kívánatos lesz, ezért a pillanatnyi érzelmek  fölé helyezzük a belátást  és egymás szabadságának tiszteletben tartását. (Dátum, aláírás, két tanú) Ilyenféle szövetséget el tudok képzelni működőképesnek. Persze ilyen szövetség csak olyan felek között köttethet, ahol egyik sem kiszolgáltatottja a másiknak, vagyis gyermekeiket együtt, egyforma megosztásban nevelik, a háztartást egyforma megosztásban űzik. Egyforma mértékben biztosított a két félnek a saját idő, a szabadság. Mindkettőnek lehetősége van pénzkeresésre és a közös költségeken arányosan osztoznak úgy, hogy mindenkinek van saját pénze is. Egyik fél sem köteles a másiknak testi kielégülést biztosítani, valamint egyik sem felelős a másik érzelmi jóllétéért. Amikor együtt vannak, az azért van, mert úgy akarják, amikor meg nincsenek együtt, az nem jelent egyik fél számára sem jog- és tulajdon csorbulást, sem sértődést. Szabad akarat két szuverén ember között, akik egyenlő mértékben vállalnak felelősséget magukért és egymásért. Szerintem így működhetne a hosszú kapcsolat, ilyen tisztánlátással. Ha az emberek kitágítanák a nézőpontjukat, a kapcsolataikat, akkor az egész sokkal lazább, könnyedebb lehetne. Ehhez persze tudomásul kellene venni, hogy a párkapcsolatok javarészt 5- 6 évre vannak maximálisan kalibrálva. Onnan az esetek 99%- ában lefelé visz az út. Ezt a jelenséget szokták hullámvölgynek nevezni. Tudod, mikor kurvára elege lesz a feleknek, aztán belátják, hogy nincs mit tenni, abból, amiben vannak, nemigen van kiút, és akkor elkezdik valahogy összepofozni a szarvárat, valami sikerül is, pár hónapig megy a dolog, aztán szépen visszasüllyed ugyanoda, ahol előzőleg megingott. Az emberek meg vagy elvannak ebben és találnak pótcselekvéseket, vagy más kapcsolatokba húzódnak el, hogy érzelmi töltést szerezzenek. Mármint a nők leginkább. A férfiak szerintem ebben is csupán a dugás lehetőségét keresik, amit persze felcicomáznak szavakkal és érzésekkel, mer ugye a nők azt nagyon szeretik, de végül a lecsupaszított valóság mégis az, hogy dugni kellene többet és lelkesebben, mint amennyit és ahogyan otthon lehet. Valódi érzéseik akkor kerülnek napvilágra, ha véletlenül lebuknak. Olyankor a szerető, aki a bérelt lakásban oly nagyon kedves volt, hirtelen jelentéktelen luvnyává silányul. A nővé, aki “hidd el anyukám, ha lett volna itthon szex, sose fanyalodtam volna rá” lénnyé. Vagyis a megcsalásban is a nő, a feleség a hibás, ő viszi a balhét és nagy bűntudatok közepette ettől kezdve erőn felül fogja tolni a szexprojektet, hogy megtartsa azt, ami a házasságából még megmaradt. Láttam ilyet, szóval, tudom, hogy így van, vagyis hogy van így is. Apa előadja ezt a feleséghibáztató szomorkodást, aztán meg fanyalogva meséli (a szeretőnek), hogy jól beszívta, mert most aztán van szex agyba- főbe, pedig hát évtizede nem is kívánja a nejét. Jobbakhoz szokott ugyanis. Persze vannak nők is, akik szeretőznek. Szeretőt tartanak. Az viszont nagyon lényeges különbség a férfi és a női hűtlenség között, hogy a férfiaknak van ugyan veszteni valójuk egy színvallás során, ám sokkal egyszerűbb nekik kimagyarázkodni (lásd fennebb), mint egy nőnek, illetve ha ki is dobják őket, könnyebben kezdenek új életet, mint a kicsapongása miatt megbukott asszonynép. Hiszen van egy szeretőjük, aki nagy valószínűséggel rég arra vár, hogy ők végre “megszabaduljanak” a feleségüktől. A gyerek ugye marad az anyjánál, szóval gyakran elég csak átsétálni egyik hotelből a másikba. És lám, a legtöbb férfi még ilyen egyszerűsített helyzetben sem szívesen dobja a nejét magától. Még akkor sem, ha amúgy már nem szívesen néz rá. Egy új nő megszokása nem egyszerű, ráadásul visszafelé gyerektartást kell fizetni, általában a lakásból a férfinak kell menni, az új nőnek gyakran van néhány saját kölke, hát a fenének van ekkora szerelemhez macerához kedve, ha csak úgy egyszerűen dugni is lehet. De most nem is a pasik szokásairól beszélünk. Arról beszélünk, mikor a nők lesznek szeretővé. Mit várnak akkor és mit adnak magukból? Mik a motivációik? Írtam már egyszer erről. Ez a poszt azt mutatta meg, mikor a házasságban élő nő lép félre, érzelmeket táplál, aztán jól megszívja. De van olyan is, mikor a nő nem táplál semmit, tökre tudja, hogy őneki kényelmesebb a házasságban, meg lehetősége sincs kilépni, továbbá majdnem mindegy, hogy a férjével él vagy valaki mással, mert azért a nagyvonalak ugyanazok, csak míg az egyik már bőven porlepte, addig a másikat még fényezi az újdonság ereje. Szóval van ez is. Meg van, hogy az egyedülálló nő lesz valakinek a szeretője. Egy amolyan kész csávónak, kinek már megvan család, asszony, lakás, kocsi, éppen csak elunta kicsikét és vágyik az újra. A nő (a szerető) meg oltárira szerelmes lesz és hirtelen úgy érzi, joga van bármihez a szerelem jegyében. És akkor nyomaszt és zsarol és egyre többet akar. Nyilván nem véletlen, hogy egyébként a nős faszik ha lehet, akkor férjezett szeretőt akarnak maguknak. Nem szeretik a bonyodalmakat. Hogy mire akarok kilyukadni? Fogalmam sincs. Nem találok megoldást, mert a jelenlegi viszonyok a nők ellen vannak. Szóval a feleség, aki nem bassza ki a szeretőző férjét, mert rohadtul beszorított és amúgy is erre tette fel az életét és hitt ebben, ráadásul már annyi gyereke van, hogy egyedül egy tartásdíjon baszakodó volt férjjel összeomlana, az szív. A hűtlen férjet megjutalmazza a megcsalásért, és végül ahelyett, hogy szétdarálná apuka golyóit, még ő kezd el latexben tornázni, meg lelkesen análozni csupán azért, hogy jaj, csak ne menjen már ahhoz a másikhoz. A szerető, aki kiszolgálja a felelősség nélkül hozzá járogató mintaférjet szintén szopóágon van, feltéve, hogy megengedi magának a luxust, hogy egy ilyen – alapjában csalásra  berendezkedett – fickó felé bármilyen komolyabb érzést szabadjára engedjen. Reményt táplálni, várakozni ilyen helyzetben meg egyenesen őrültség. Sokan mégis megteszik. Az ügy egyetlen és kizárólagos nyertese a férfi, aki jön – megy a nők között, ha szerencsések vagyunk, még egy kis HPV- t is ragasztgat ide – oda, mer az óvszer az neki smafu. Otthon minek, hisz az asszony úgy tudja, hűséges, a szeretőnél meg megint minek, hiszen a szerető meg úgy tudja, otthon nem baszik (nem a fenét!). És egyébként is, a pasi megteheti, hogy kerek perec kijelenti, ő óvszert nem használ, a nő meg mit tehet ilyenkor? Hát kockáztat. Na, az még csak az igazi szopóág. Tényleg nincs választás? Tényleg így működnek felnőtt emberek? Beszerelmesedünk és vakon remélünk, szopunk, dugunk, hiszünk, várunk? Ha igen, akkor ott a végén a kérdés, hogy vajon hogyan lesz így az egyenrangúság, és akarjuk- e egyáltalán? Mekkora tartás van a nőkben? Mibe mennek bele egyedülállóként és mibe mennek bele feleségként? Tudom, én annyira túlzón liberális vagyok, tényleg, hogy az már borzasztó! Hihetetlen, hogy arra keresek megoldásokat agyban, hogy egy alapjaiban torz intézményt hogyan lehetne élhetővé tenni. Mert lássuk be, a klasszikus értelemben vett hűség gyakran nem boldogító és kiteljesítő projekt. És mielőtt felhördülnél, csak mondom, hogy el sem tudod képzelni, hogy a férfiak milyen brutálisan magas számban csalják a hűségről papoló nejüket. Tán téged is, nem tudom. Szóval én leginkább az intézményben látom a hibát. Magában a szeretőzésben – pont a nyomorult helyzetek miatt-  két dolgot tudok egyértelműen elítélni. Az egyik az a másik ember becsapása, kijátszása. Hogy titokban, sumákban csinálja a hűtlen, miközben a társa jóhiszeműen tolja elé a vacsorát vagy teszi a dolgát. Ez – akárhogy nézem – gusztustalan, de addig a napig nem lesz másként, míg az emberek ilyen nyomorult módon vannak összeláncolva. Míg a szerelem egyet jelent a tulajdonlással, a házasság pedig ennyire egyenlőtlen és az egyik fél (a nő) szinte kizárólagos felelősségére épül. A hazugságot a rossz felfogás szüli. Nem is tudom, mi lenne a házasságokkal, ha az ötödik év táján azt mondaná az egyik fél, hogy szeretné átértelmezni a kapcsolódást, nagyobb szabadságra vágyik és amúgy most egy ideig szívesebben kúrogatna a kolléga Ferivel, mint apával, akinek az állandó nyomulásától már herótja van. Vagy úgy egyáltalán azt mondaná valaki, hogy neki már kurvára nincs kedve ehhez a szexprojekthez, de ettől függetlenül szívesen él ebben a családnak nevezett kolóniában. Lehet ilyet mondani egyáltalán? Én ebben látnék pedig megoldást arra, hogy a házasságok valamennyire egészségesek maradjanak. Attól viszont tartok, hogy a jelen viszonyok közt ez a szabadság csupán a férfiakat szolgálná, hiszen a lestrapált, szexuálisan kihasznált, gyerekeitől moccanni nem tudó háziasszony aztán mi a fenét kezdene a nyitott párkapcsolattal? Hát hol van őneki energiája, kedve élni a szabadságával, mikor örül, ha békén hagyják? Egyenlőtlen párkapcsolatban a nő szívja meg a nyitott házasságot (is). Még úgy is ő jár rosszabbul, hogy egyébként tudvalevő, hogy a pasik nem szokták elhagyni a feleségüket a szeretőjük miatt. Márpedig a legtöbb nő, aki ragaszkodik a hűséghez (akkor is, ha ő maga nem akar szexelni) ettől fél leginkább. Attól, hogy majd elhagyják. Ilyen elhagyás azonban csak elenyésző számban fordul elő. A férfiak férlredugnak, ám a gatyamosót azért megtartják. Hűtlenség miatt válás leginkább csak akkor van, mikor a feleség kidobja a férjet, aki gyorsan átköltözik a másik hotelba, hogy egy új nő vérét szívja ezután. És akkor itt is van a másik bibi. Hogy ti. szerintem a szeretőzésnek van egy alapszabálya. Ez pedig az, hogy nő a nőnek nem vájja ki a szemét. Ha már úgy esett, hogy gabalyodás van, akkor sem dúlunk fel családokat, nem zaklatjuk a feleséget levelekkel, telefonokkal, hogy tudassuk vele, az ő férje mennyire szeret minket (kivéve, ha a feleség barátnője vagyunk és tudunk a férj dolgairól. Na, akkor alap, hogy szólunk az asszonynak). Szóval nem basszuk szét nőtársunk életét, hogy megkaparintsuk a férjét, akibe ő már belefektetett 10- 15 évet, hogy valamennyire emberi lénnyé formálja. Sisterhoodból nem basszuk szét. Jaja, sisterhoodból meg nem állunk le nős pasival. És akkor meg ott is vagyunk az origón. Te! Most úgy elgondolkodtam ezen. Mit gondolsz, mi lenne, ha holnaptól egyetlen nő sem kezdene nős pasival? A nők nagy tömegben azt mondanák, hogy nem adjuk lejjebb, nem megyünk le kutyába, nem alázkodunk be, nem leszünk a meleg papucs. Mi történne akkor a házasságokkal? Jobbak lennének? Vagy mi? Bármerre elágazhatok, a témának sose lesz vége. Én most és itt azt látom, hogy amíg a nők nem változtatnak a nézeteiken és nem alakítanak ki férfit nem igénylő tartást és identitást, amíg rángathatók és kihasználhatók lesznek érzelmeiknél, vágyaiknál, álmaiknál fogva, addig a férfiak ezzel vissza is fognak élni és kíméletlenül fogják a nőket kihasználni, használni, felvenni, eldobni. Lehet ezt szerelemnek nevezni, belelovallni magunkat- annál búsabb az ébredés. Nő ezen a pályán soha nem nyerhet. Esetleg győzhet, ha nagy erőfeszítések árán elkaparja a másik nőtől a férfit. Micsoda dicsőség! Micsoda szerelem! De hogy ez valójában nyereség- e… Hát, én már ezt sem hiszem. A nő mindig használva van és bárhogy végződik a románc, annak fölét a férfi húzza le. Valahogy most úgy érzem, akkor nyerhet a nő, ha kiszáll a játszmából. Nem fogadja el a férfiak szabályait, nem megy le kutyába, nem lesz szerető és nem tűri a hazudozást. Elfogadja viszont, hogy semmi nem örök. Megelőzi a megcsalást azzal, hogy szabadságot ad és követel magának is. Nem vár el lehetetlent és megtagadja a lehetetlen biztosítását. Ha inkább értelmezi a kapcsolatot szövetségnek, barátságnak, emberi tiszteletnek, semmint szerelemnek nevezett rabságnak. Le kell tenni az illúziót és szárazon tartani a puskaport. Kiszállni, beinteni, nem az ő szabályaik szerint játszani. Először lenni szuverénnek, hogy egyenrangúak lehessünk. A sorozat első két tagja: Volt nékem egy szeretőm Két csokor rózsa   (Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok