Két csokor rózsa titokban, avagy örülnél, ha veled tennék?

Arról írtunk már, hogy a Gumiszoba szerkesztőségében meglehetősen sokat agyalunk együtt a világ dolgairól, figyeljük azokat női szempontok szerint meg mindenhogyan. Sokféle élethelyzetben vagyunk, sokféle korúak és sokfélék a korábbi tapasztalataink is.
Felmerült köztünk a szerető téma is, és arra gondoltuk, hogy hárman megírjuk háromféle szempontból.

Fülemony írása itt olvasható, mint a sorozat első része.

A szeretőzés témában számomra az az érdekes, hogy ha valaki, mint szerető írja le a nézőpontját, akkor a feleségek ugranak, ha mint feleség, akkor a szeretők. Bárki ír bármit a témában, mindig vannak, akik berágnak. A férfiak jellemzően nem mondanak semmit, ők elvannak, haszonélveznek és szeretőznek, vagy csak simán, életformaszerűen félrekúrnak (tisztelet a kivételnek persze, a békesség kedvéért, meg hogy legyen szelep önfelmenteni). “Oszd meg és uralkodj!” ez a gyakorlatba ültetve.

Én soha nem voltam szerető és (tudtommal) soha nem is csaltak meg. Nem hiszek a monogám házasság működőképességében, hiszek viszont az őszinteségben, a nyitottságban, a kommunikációban és abban, hogy lehet úgy együtt élni teret engedve egymásnak, hogy nem basszuk át egymást. Számomra ez a kapcsolat létrejöttének és fenntartásának nulladik feltétele. Hiszek a párkapcsolatban élők közötti szövetség és barátság fontosságában, és nem hiszek abban, hogy a szexnek túl nagy jelentősége lenne. Tetszik nekem a poliamoria mint társadalmi és kapcsolódási konstrukció.

Ezzel a háttérrel én mindig gyanakodva figyelem az ún. szeretőzést. Szeretőzés nekem az, amikor ún. monogám(nak ígért) heteroszexuális kapcsolatban, esetleg házasságban élők valamelyike félrelép. Ún. szexuális és/vagy ún. érzelmi kapcsolatot létesít mással anélkül, hogy a korábbi társának ezt korrekten (lehetőleg előre) elmondaná, egyeztetné vele. Szóval az, ahol átverés, hazugság, bizalom kijátszása van. Az egyszerűség kedvéért most maradnék a monogám házasságnál, abból is olyannál, ahol gyerekek is vannak.

Ugye a képlet gyakorta az, hogy anya otthon gályázik a házimunkával, se ideje, se tere, se pénze más kapcsolatokat kialakítani, apának meg valahogy a munkaidőbe pont belefér egy kis romantika, szerelem, önsajnáltatás, kufirc. És valahogy mindig akad is lelkes nő, aki ebben megtámogatja és intenzíven megérti a szenvedélyre, kis törődésre váró meg(f)áradt férfiembert.

Láttam már olyat, hogy ez a szeretőzés nem sült el rosszul, senki nem érezte magát nagyon átverve a végén, de azt gondolom, nem ez az általános.

Sokkal inkább olyan helyzeteket láttam, amikor vagy a feleség szívott nagyot, vagy a szeretőnő, vagy mindkettő, és a férfi valahogy gyakorlatilag megúszta. Vagy elvált és lett új fészekalj, netán több is, ekkor általában a nők, mint valami tyúkól a kakas körül, csipkedték egymást, huzakodtak a férfin, a gyerektartáson, a láthatáson, a karácsonyon, hogy ki a legitimebb feleség és kié legyen a férfiágon öröklődő családi ereklye. Ilyen helyzetben az új feleség a régit szidja, a régi az újat, a fickót az új nej védi, a régi osztja. Klasszikus szappanopera helyzet.

Aztán van olyan is, hogy a férfi elég gyorsan rájön, hogy az új nőnek is büdösödik a lába a körömcipőben, és egyébként sincs szüksége egy új nő igényeit magára húzni, és miután kikefélte magát és zakójáról a hajszálakat, visszasomfordál a megszokott tutiba. A nő visszafogadja (vagy nem), amúgy is ezer szálon függenek egymástól. Szegény szerető, aki pedig már titokban az esküvőről és társadalmi státuszról álmodozott, meg nyalogatja a sebeit, a megtépázott önértékelését, és próbálja megmagyarázni magának, hogy tulajdonképpen nem is lett nagyon átbaszva, jó volt ez neki is. Minősített esetben kapar a pasas után még éveken át, zsarol, zaklat. Több ilyen nőt is ismerek, nagyon sajnálom őket, annyira méltatlan helyzet, szerintem összetöri a büszkeséget és a női identitást. (Ezek a nők aztán a feleséget gyűlölik gyakran. Ő a tükre a szeretőnek, a nőnek aki alul maradt, pedig még könnyebb dolga is volt, hiszen a kapcsolatot nem terhelték a családi vállalások, felelősségek. Pasi itt is viszonylag megússza, mondjuk a nőkhöz képest legalábbis.) És amíg a feleségnek a társadalom persze elnézi ezt a megbocsátást, sőt a férfinek is a „hazatérést”, addig a szerető, csak AZ a nő marad, az otthagyott szajha, aki tulajdonképpen nem is volt fontos, csak egy múló fellángolás volt. És hogy tudják ezt a férfiak mondani! Pont úgy, mint ahogy azt mondják a szeretőnek még a kapcsolat elején, hogy a házasságuk már kihűlt, a nejük frigid és nincs is már közöttük semmilyen kapocs. (Azért ez így elég vicces nem? Vagy inkább szomorú?)

Fülemony is írta, a belső blogon is elhangzott, hogy nem erkölcsi alapon nézi a szeretőzést. Én most szeretném onnan is megnézni.

Eddig kétszer kerültem közel ahhoz, hogy nős férfival essünk szerelembe. Nagyon vonzódtam hozzájuk és ők is hozzám. Aztán ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, váratlan érzések és gondolatok kezdtek foglalkoztatni. Egyrészt baromira nem éreztem jól magam attól, hogy tudtam, a pasas neje otthon szart pucol és gőze sincs, hogy mi alakul a háta mögött, másrészt pedig arra gondoltam, hogy vajon milyen lehet valójában az a férfi, aki velem szemben áll és teszi a szépet szenvedélyesen? Tényleg annyira jó fej, mint amilyennek mondja magát és amilyennek látni akarom? Vajon velem is megcsinálná ugyanezt, ha én lennék a felesége? Nem véres a torka vajon ennek az egész nagy érzelemnek, amit most itt éppen játszani akarunk valaki más kárára? Nem illúzió ez?
De, szerintem az.

Szerintem nincs rendben ez, hogy monogámnak ígért kapcsolatokban elkezdünk szeretőzni. Persze, megérteni meg lehet, hisz tudjuk milyen sok nő és férfi érzi magát szarul a kapcsolatában, de attól még mondhatjuk, kimondhatjuk ítélkezés és bűntudat nélkül, hogy ez egyébként nincsen rendben.

Vagy akkor hogy van ez? Már ha egyébként monogám kapcsolatra vágyunk. Én csalhatok, a szeretőm csalhat, csak én ne legyek megcsalva? Miért megyünk bele olyan helyzetbe amit magunknak nem szeretnénk? És miért csodálkozunk, ha egy idő után fordul a kocka, mert nem csak mi hazudunk és a szeretőnk, de nekünk is hazudnak?

Miért kötünk már a kapcsolat korai szakaszában méltatlan alkukat? Miért hazudunk és miért hagyjuk, hogy nekünk hazudjanak? Miért nem akarjuk látni, hogy amit mi csinálunk, azt csinálja más is, és a végén mindenki szív és rosszul érzi magát?

Vagy ha mindez elkerülhetetlen, akkor miért ragaszkodunk a monogámiához, mint elváráshoz? Miért nehezítjük az életünket irreális elképzelésekkel?

Sokféle szeretőzés van, ezerféle élethelyzet és valójában mindegyiket meg lehet érteni és el lehet fogadni. Kérdés, hogy mi a cél? Tényleg ezt akarjuk, ami most van sokszor, hogy az össznépi „mindenki csal mindenkit” játékban tömegével sérülnek felnőttek és gyerekek? Nem akarjuk esetleg tisztázni a viszonyokat és nem belemenni méltatlan helyzetekbe nőként, akár mint feleség, akár mint szerető?

A férfiak meg általában nem beszélnek ilyen dolgokról, a szeretőzés erkölcsi és elvi dilemmáiról. Nem érnek rá. Sok a munkájuk, várja őket haza a család melege és még két csokor rózsát is szét kell osztani a nap folyamán úgy, hogy a gazdáik csak a magukéról tudjanak.

Szerző: M. K.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok