Mentsd meg a férfit!

Apám periodikusan erősödő alkoholista időszakai elején nagyanyám rendszeresen azzal zaklatott minket, hogy „de hát miért iszik megint?”, „mit csináltatok, hogy megint iszik?”, „miért nem beszéltek vele?”. Kamaszként is, és jóval később is gyakran megkaptam, hogy nekem kellene beszélnem a fejével, mégiscsak a lánya vagyok, rám biztosan hallgatna. Én nem teszek meg eleget, ha ő rosszul van, depressziós, részeg. A mi felelősségünk, hogy a jó útra tereljük.

Ennek egy nagyon káros, nagyon régóta és nagyon mélyről mérgező gondolat az alapja: mentsd meg a férfit, ha ő nem tudja magát megmenteni!

A férfi tehát depressziós, alkoholista, munkamániás, szexmániás, játékfüggő, esetleg a végletekig lusta, tehetetlen, képtelen kiállni magáért, nincsenek ambíciói: bármi legyen is a problémája, a nő dolga azt megoldani. Másik példa: egy barátnőm panaszkodott a minap, hogy céltalanul lézengő pasijának a haverja szemrehányást tett neki, hiszen mégiscsak a barátnő dolga lenne a pasas terelgetése.

Ez a gondolkodás persze kéz a kézben jár az áldozathibáztatással: a férfi tetteiért a nő a felelős. Beszéld hát rá a nyolcadik elvonókúrára is, minden reggel tedd elé az újságot az általad már előzőleg bekarikázott álláshirdetésekkel, sőt készítsd el az önéletrajzát is, dicsérd az ágybéli teljesítményét minden alkalommal, hiszen fontos neki a visszajelzés, és így tudod építeni az önbizalmát (vö. női magazinok „hogyan idomítsd a pasidat?”-jellegű írásai, illetve a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő”-típusú dumák). Szeresd nagyon és fogadd el, akármit is csinál, segíts neki felnőtté válni. Ha már szülők vagytok, természetesen a te felelősséged az is, hogy ő jó apa lehessen. Biztosíts számára ehhez minden körülményt, adj neki feladatot; ha szeretnéd, hogy segítsen a házimunkában, akkor magyarázd el részletesen, mit és hogyan csináljon, aztán ha legalább 40 %-os munkát végzett, tapsold meg jól.

Egy a lényeg: ha az ő életében valami nem úgy működik, ahogy kéne, azért te vagy a felelős, ahogyan a te feladatod az is, hogy a dolgok valahogyan mégiscsak működjenek. Találd meg a megoldást, bébi. A nők ebben különben is nagyon jók. A vérükben van a gondoskodás.

Tegyük fel, bedőlsz ennek, és csinálod. Megoldod helyette, vállalod a konfliktusait, lyukat beszélsz a hasába, hogy elültess benne hat milligramm ambíciót. És ekkor jönnek ilyen Csernus-féle szakértők, és jól megmondják, hogy tulajdonképpen te akadályozod meg a fejlődésben azzal, hogy mindent megcsinálsz helyette. Jönnek a té kommentelők meg az önjelölt megmondóemberek azzal, hogy te vállaltad, csináld, ne rinyálj, vagy miért nem lépsz le és hagyod az egészet a francba.

Megj.: Van egyébként, amikor tényleg nem tehetsz mást, mint hogy megcsinálod helyette, mert ha nem teszed, akkor minden összeomlik. Nálunk mindig az volt, hogy ha például elromlott a fűtés, szerelőt hívni elképzelhetetlen lett volna, mert kellett a pénz másra. Apámtól aztán megfagyhattunk volna. Anyám egy darabig mondta, aztán már nem is mondta, fogta és megcsinálta maga. Amin apám természetesen vérig sértődött: „még annyit se nézel ki belőlem, hogy a fűtést meg tudom javítani”. A kígyó a farkába harap: ha nem csinálod, szarban maradsz, ha megcsinálod, akkor is te vagy a szemétláda. Legközelebb figyeld a férjed arcát, amint a kanapén dögölve nézi, hogy porszívózol. Garantáltan idegesíteni fogja a művelet, hiszen tudja, hogy az ő dolga is lenne, mégsem csinálja, és a bűntudatát rád vetítve egyszerűbb téged kikiáltani faszkalapnak, mint bevallani, hogy ő maga az.

A lényeg, hogy semmi esetre se jöhetsz ki jól a dologból. Ha megoldod helyette, kitartóan gondoskodsz róla, odaadod az utolsó ezresedet piára, akkor te vagy az oka az állapotának, hiszen azzal nem segítesz, hogy a baromságaiban támogatod. Ha minderre nem vagy hajlandó és a sarkadra állsz, akkor is te leszel az aljas, hogy úgy benne hagytad szegényt a szarban. Megint az életből hozok példát: a fodrásznál hallottam még a negyedikről kidobott csecsemő ügyével kapcsolatban, hogy az anya a hibás (!), hiszen hogy lehet egy nő olyan gonosz, hogy akadályozza a láthatást, és ahhoz, hogy egy férfi ilyet tegyen, nagyon elkeseredettnek kell lenni. Később persze kiderült, hogy nemhogy nem akadályozta az anya a láthatást, éppen ellenkezőleg, fontosnak tartotta, hogy az apa a különköltözés után is tartsa a fiával a kapcsolatot. Az új információk birtokában a következő alkalommal újra megkérdeztem a korábban az anyát hibáztató illető véleményét. Azt válaszolta, hogy az anya a hibás (!!!!), miért engedte közel a gyereket egy ilyen erőszakos faszhoz, ha tudta, hogy rossz vége lesz.

Soha nem nyerhetsz. Igaz, hogy példának okáért egy alkoholista számára tényleg nem valós segítség, ha újra és újra pénzt adsz neki piára (kérdem én: mi mást lehet tenni, ha a nyakadon van a bicskája vagy a hasadban a lábfeje?), ahogyan az ambíciókkal egyáltalán nem rendelkező munkakerülőt is maximum idegesíteni fogják az orra alá tolt álláshirdetések. Az is igaz viszont, hogy a nőnek valójában nincsen olyan döntési lehetősége egy ilyen helyzetben, hogy számára minden szempontból kedvező fordulat következzen be, egy olyan végeredmény, ami miatt őt, a nőt senki nem hibáztatja. Nem tudsz úgy dönteni, hogy te tisztán és épen kerülj ki a helyzetből. Akárhogyan is döntesz, úgy általánosságban nem fog melléd állni senki.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ez a gondolkodás bizony nagyon durván kiskorúsítja a férfit. A barátnőm pasijának a haverja például nem feltételezi állítólagos barátjáról, hogy az egyedül, önállóan is képes lenne célt találni saját életének. Amikor valaki azt mondja, hogy a nő dolga a férfiből jó apát faragni és ennek a feltételeit megteremteni, azzal egyben azt is mondja, hogy a férfi annyira rettenetesen ostoba, hogy képtelen megtanulni gondozni egy csecsemőt vagy egy kisgyereket, ha annak mikéntjét nem írják elő neki részletesen. (Mert a nők ugye eleve úgy születnek, hogy mindezt tudják. A nősténycsimpánzoknál is ösztönből jön a pelenkacsere meg a cumisüveg-melegítés.) Ez a gondolkodás olyan szinten nézi hülyének és tehetetlennek a férfit, hogy az már nekem, a nőnek is fáj, pedig én aztán tényleg nem vagyok róluk túl jó véleménnyel.

Persze a patriarchátus kiskorúsítja a nőt is, ezer példát látunk erre. Csakhogy a nő kiskorúsítása másféle, és csupán arról szól, hogy a nő ne szólhasson bele a nagyok dolgába, és egy-egy néha odadobott kockacukorért húzza csak szépen tovább a család igáját. Magyarul: míg a nőt úgy kiskorúsítják, hogy a rá kiosztott feladatok elvégzése alól egyáltalán nem mentesítik, sőt, ha valamit elmulaszt, kemény büntetésre számíthat, a férfi kiskorúsítása arról szól, hogy semmi olyat ne kelljen csinálnia, amit nem szeretne, és ezért még megtorlás se járjon. A patriarchátus szerint kizárólag a férfi a kompetens abban, hogy eldöntse, ki miben lehet kompetens. Nagyon vulgárisan: a nő csak azokhoz a dolgokhoz hülye, amikből sok pénz vagy presztízs várható, a férfi pedig mindig maga választja meg, hogy ő tulajdonképpen miben is hülye. Mindig abban, amit a legszarabb, legnehezebb, legnagyobb szívás elvégezni. Azt csináld meg helyette.

A lényeg, hogy akár megmented a faszit a saját hülyeségeitől, akár magára hagyod velük, akár benne maradsz a kapcsolatban, akár kilépsz, mindenért, amit ő tesz vagy nem tesz, neked kell elvinned a balhét. Ez azért is nagyon aljas, mert senkitől sem várhatjuk, hogy a saját és (egy ideig még) a gyereke sorsán kívül bárki más sorsáért vállalja a felelősséget.

A fő tanulság persze itt is az, hogy „patriarchy hurts men too” – ugyan melyik érzelmileg felnőtt, felelősségteljes, normális férfi szeretné, hogy a társadalom ennyire hülyének és cselekvésképtelennek nézze? Na ugye. Abból viszont, ahogy a társadalom jelenleg gondolkozik a kérdésről, illetve abból, ahány férfi kéri ki magának az ilyesmit, nyugodtan következtethetünk az érzelmileg felnőtt, felelősségteljes, normális férfiak mennyiségére.

Szerző: Fulemony

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

 

Advertisements