Nincs humorérzékem

Hát nincs.
Megkapom ezt állandóan, hogy én nem értem a viccet. Főképpen pasiktól kapom meg, természetesen, ami teljesen érthető is, hiszen annyira fapina vagyok, hogy nem hahotázok se a nőverő, se a szőkenős, se a nők vezetési stílusát, se a nők testét gyalázó, se a nőket erőszakoló viccek egyikén sem. Nincs humorom.
Ajjj, milyen kár! Pedig olyan sziporkázók ezek a poénok, hogy férfiak tömegei harsogva kacagják.
Én meg nem.
Még majdnem szarul is érzem magam miatta, főképpen mikor az is kiderül, hogy még arra sem vagyok alkalmas, hogy én nevettessek meg másokat. És ennek meg is van a magyarázata. Hát tudod, én úgy vagyok nevelve, hogy tiszteljem a tekintélyt, meg hogy ne vigyem nyilvánosság elé a béltraktusomat, meg ne is nagyon részegedjek állati szintekre, ha meg már megteszem, akkor titkoljam erősen, mer’ nőnek azt nem illik, férfinek meg jópofa. Olyanból is ritkán születhet poén, hogy milyen fasza érzés egy fickónak eltörni az orrcsontját, vagy erőszakkal, netán manipulációval megszopatni. Meg ugye én olyat nem is tudok csinálni, ennek a bránernek (is) a nő áll mindig a mocskosabb végén (Bár effelől is vannak kételyeim, szóval ismerve a faszikat, én nem szívesen lennék a bőrükben, amilyen sötétség és korlátoltság némelyikükben előfordul).

Szóval nehéz nekem poénkodni úgy, hogy azon a népek jót röhögjenek. Meg tudod az is van, hogy ha mégis megszületik a humor, sőt, az a fajta humor, amiben a faszik vannak kigúnyolva, hát akkor is azt kapom, hogy én olyan baszatlan izé vagyok, és ez amúgy nem is vicces.
Pedig dehogynem. A nők remekül szórakoznak rajta.

Szóval most, ezen az újabb tréfán megint nem tudtam nevetni és nagy örömmel tapasztaltam, hogy rajtam kívül még sokan nem nevettek. Jót nevettek ellenben a műsorvezetők és közben nyilván egyetlen percre sem jutott eszükbe, hogy amit csinálnak, az minimum oltári taplóság, de még inkább erőszakra buzdítás, sőt, bűncselekmény (azt nem tudom, milyen paragrafusok alapján, inkább az én mércém szerint).
És akkor jött is olyan komment nem egy, amiben – természetesen férfiak- igyekeztek elbagatellizálni a dolgot azzal, hogy humor sokféle van, és nem kell mindet mellre szívni.
Mondják ezt ők.

Akkor most megint tisztázzunk valamit.
Humor egyáltalán nem sokféle van. Van szar humor, meg jó humor. Hogy egy poén melyik kategóriába tartozik, azt mindig az dönti el, hogy akiről szól, az tud- e rajta nevetni.
Tehát.
Ha én elpoénkodok a saját idétlenségemen és te velem nevetsz, azzal nincsen semmi baj. Ha viszont te kezdesz el rajtam poénkodni sértő módon, az bunkóság. És hogy egy adott poén bunkóság- e, azt nem te döntöd el, hanem én. Mivel az én káromra viccelsz. Velem szórakozol, ergo én határozom meg, hogy meddig és milyen formában teheted ezt.
Ha egy nő felszólal, hogy ne baszakodjál a nőkön, akkor nincs egyéb dolgod, minthogy befogod a pofádat és elnézést kérsz. Nem kezded magyarázni, hogy hogyan gondoltad, nem mondod, hogy a nő túlérzékeny, hanem kussolsz.
Leginkább akkor kussolsz, ha olyan húsba vágók a poénjaid, amik sok nőt fájdalmasan érintenek.
Tehát.
A mai Mo- on nem poénkodsz nőveréssel, erőszakkal, mert ez ma itt rohadtul nem vicces. Akkor, amikor a nőket semmilyen szinten nem veszik komolyan, mikor nők tömegei azért jutnak kevesebb lehetőséghez, mert a pasik a hatalmuknál fogva megtehetik, hogy a nőket nyíltan hülyének nézik, akkor nem poénkodsz szőke nőkkel. Mikor a nőket belehajszolják a testük megnyomorításába azért, hogy neked tessenek, akkor nem poénkodsz a súlyukkal, korukkal, kinézetükkel. Mikor fénykorát éli a házasságon belüli és kívüli nemi erőszak, akkor nem poénkodsz a nők megerőszakolásán.
Nem poénkodsz, hanem kussolsz.
Ha meg mégsem teszed és szólnak, hogy elég, akkor nem magyarázkodsz, meg nem a nőt nyomod le, hanem szépen önvizsgálatot tartasz.
Ha nekem azt mondod, jó vicc a nőverés, azzal magadról állítasz ki bizonyítványt. Nekem ezzel azt mondod, te is egy nőverő vagy.
Ilyen egyszerű.

És hogy nekem nincsen humorom?
Tudod, az van, hogy hatalmi helyzetből kurvára egyszerű az elnyomott nyomorán viccelődni. Ilyen szempontból a fehér középosztálybeli férfinek igen könnyű dolga van. Tud viccelni a nőkkel, a cigányokkal, a zsidókkal és a melegekkel. Kapásból adott négy célcsoport, akiknek viszont semmilyen viszonzási lehetősége nincsen, hiszen mi a picsán tudnál poénkodni, mikor az életed az elnyomásról szól és minden helyzetből vesztesként kerülsz ki. Ilyenkor csakis magadon, a saját nyomorodon tudsz nevetni (már ha tudsz). Ezt hívják öniróniának (megjegyzem, a humor legkifinomultabb formája). Érdekes módon nekem pl ez igen fejlett, amit annak tudok be, hogy mivel alapvetően derűs személyiség vagyok, szeretek nevetni is, így hát jobb híján kifejlődött az a képességem, hogy saját szerencsétlenségemen vigadjak. De ezt is csak mértékkel teszem, hiszen tudom, hogy az erőszak, a verés még akkor sem vicces, ha magamról szól.
Van- e a férfiaknak ilyesfajta humora? Van, persze. Jókat röhögnek a bélmozgásukon, a berúgásaikon és azon a rettegésükön, hogy mi lesz velük, ha egyszer nem áll fel a cerka. Bezony. Kinevetik azokat is, akik már erre a sorsra jutottak.

Micsoda kifionomult humor ez, ugye?

Nos, mikor ezt a bizonyos posztot megírtam, akkor többen írták nekem amolyan jó tanácsként, hogy egyszerűen ne hallgassam ezeket a műsorokat, ne nézzem a tévét, ne olvassam azt, amit. Meg azt is írták, hogy ha majd senki nem hallgatja az Önindítót, akkor majd megszűnik.
Én ezt nagyon nem így gondolom. Szerintem a médiát nem a közakarat hívja életre, hanem a média sugározza a maga műsorát, ami aztán hallgatókra talál. Sokszor jobb híján.
Nem egyszer volt már olyan, hogy szóba hoztam olyasmit, ami szembe ment a közvélekedéssel. Felháborodtam jelenségeken, és amikor ezekről írtam, akkor közben arra gondoltam, hogy lehet, én vélekedek furcsán. Hát miért nem szólnak mások? Miért hagyják, hogy ez így legyen? És akkor nem egyszer az történt, hogy sokan kezdték terjeszteni a gondolataimat, és azt mondták ők is: Úristen, hát tényleg! Hát én is így! Úristen, már azt hittem, csak én érzem ezt!

Az van szerintem, hogy a média egy véleményformáló platform. Hogy ott milyen információt érsz el, ott hogyan beszélnek jelenségekről, az befolyásolja a köztudatot. A te tudatodat is. Ezt a mostani politika nagyon jól ki is használja, hiszen mind látjuk a cenzúrát, a befolyásolást és a hazudozást. Érdekes módon a nők ellen irányuló média megnyilvánulásokat nem kontrollálja a hatalom. Lazán végignézi, ahogy megerősödik a közvélekedésben, hogy a nő nem ember, a nőnek két dolga van, egyrészt hogy a férfit minden szinten kiszolgálja, valamint, hogy szaporodjon. A nő erőszakolható (hiszen “arra” való) és ha nem jól viselkedik, akkor verhető.

A médiát kell változásra bírni, hogy ez az információ ne jusson el az emberekhez, vagy helyette az jusson el, hogy az erőszak bűncselekmény, azzal nem viccelünk, mert aki megteszi, azt kőkeményen büntetjük. És ha ez megtörténne, akkor szép lassan kifogyna a faszik fejéből az effajta viccelődés. No, nem azért, mert hirtelen megszelídülnének, hanem azért, mert tudnák, hogy ennek következményei vannak.

Ám ez nem akar megtörténni. Mi vagyunk humortalanok, akiknek mégsem tetszik. Hát nem értjük a poént.
Nem bizony. Ahogy nem értjük az Isztambuli Egyezmény körüli blokkot, nem értjük a rendőrség viszonyulását a bántalmazott nőkhöz, nem értjük az igazságszolgáltatás kettős mércéjét és nem, nem értjük a férfiakat, akik nem és nem akarnak érteni minket. Teliszórják mocskos hozzászólásokkal a cikkeket, a weboldalakat, ülnek a pornó előtt, erőszakolják a saját nejüket, elveszik a munkahelyeket, kitúrnak a törvényhozásból és aztán még van pofájuk számon kérni, hogy miért nem nevetünk velük.

Mert nincs humorunk.

És tudod az van, hogy sokat gondolok arra, mi lenne, ha egyszer megfordulna a világ és őket lökné fel a vak komondor. Vajon tudnék- e nevetni?
Tudod, mire jutok mindig? Bár én nem nézem őket sokba és millió dolog miatt haragszom rájuk, de ha nekik kellene így élni, mint nekünk, hát én azt se találnám viccesnek.
Én nem nevetnék rajtuk.

Nyilván, mert nekem nincs humorom.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok