Nem hiszek a nyaggatásban

Az iskola izgat még mindig erősen. Mindig izgat, ugye, merhogy nem jól működik, nem azt adja, amit kellene és mikor már azt hiszed róla, hogy nem tud szarabb lenni, akkor újra és újra bebizonyítja, hogy de, tud. Az iskola egyre szarabb. Mindig van lejjebb.

Ami most konkrétan gondolkodásra késztetett, az egy Morvai Krisztina videó, ami véletlenül került elém. Be sem linkelem, mert felháborítónak tartom. Az van benne, hogy ez a nő csinált egy ilyen profi cuccot arról, mi van kint a cigány telepeken. Kiment a szélre, és akkor ott elkapott néhány fiatal férfit és elkezdte őket az ott folyó életről meg mindenfélékről kérdezgetni. Célzottan úgy kérdezte őket, mint akit komolyan érdekel az ő sorsuk. Ez volt a csali, érted, hogy a bizalmukba férkőzzön. És akkor ezek az emberek elhitték, hogy jó szándékkal jött, nem küldték el a halál faszára, hanem felelgettek neki a maguk tudása szerint… Hmm, amolyan kinevethető ostobaságokat. Tudod, annyit és úgy, amennyi és ami kitelik iskolázatlan ám de lelkes emberektől.
Nyilvánvalóan azt sugallta a videó, hogy na, tessék, emberek, nézzétek, kiket akartok ti a társadalom részévé tenni, hát ez aztán annyira szánalmas, hogy csak nevetni lehet rajta.

Tudjuk persze, hogy Morvai Krisztina egy fasiszta disznó, nem újdonság ez a bújtatott, manipulatív viselkedés, amivel bűnbakot gyárt és szítja a társadalmi ellentéteket.

Ment tehát a forgatás, ezek a fiúk meg bátran és bizalommal elmondták, hogy nagyon zavarja őket, hogy a telepen rendbontások vannak, és kellene egy őrjárat, de az inkább közülük valókból legyen, mert ők mégis jobban tudják, hogy miképpen mennek itt a dolgok. Meg azt is mondták, hogy a kanális, ami elfolyik mellettük, az olyan elhanyagolt, hogy ha valaki beleesne a vízbe és megfulladna, még csak észre sem vennék a  testét. Ez pedig így nincsen rendjén. Ilyesmiket mondtak. Ez eddig nevetséges?
Ami azonban nekem leginkább szöget ütött a fejembe, az az volt, mikor azt kérték, hogy legyen ott a telepen egy konditerem, ahol majd ők jól kigyúrják magukat és olyanok lesznek, mint Schwarzenegger.
Tudod, sikeresek.
Ez azért volt nekem különösen figyelemre méltó, mert az iskolában is jellemző, hogy mikor a gyerekek hallanak énekelni, akkor mindig az a reakciójuk, hogy el kellene mennem az X faktorba. Nem értik, mikor a lehetőséget visszadobom, és azt mondom, tök jól vagyok így, eszemben sincs ott pucsítani.
Ez nekem azt jelzi, hogy fogalmuk sincs arról, hogy a gyúráson és az X faktoron kívül mi lehet még, ami az embernek sikert ad.
Olyan is volt már, hogy egyikük döbbenten vette tudomásul, hogy én nem szórakozásból vergődök köztük minden napon, hanem ez a munkám, amiért fizetést kapok. Meg olyan is, hogy azt mondtam egy kislánynak, hogy annyi ésszel, ami neki van, bármi lehet belőle. Akár tanár, ügyvéd, orvos vagy bíró. Ő meg csak nézett, majd megszólalt:
– Hát fogalmam sincs, mi lehetnék.
Az is eszembe jut időnként, milyen volt, mikor ősszel kirándultunk, és a gyerekek egy részének az is élmény volt, hogy 10 emeletes házakat láthatott. Hogy ebben emberek élnek, az végképp letaglózta őket.

Néha megdöbbenek, mennyit láthatnak ők a világból. A szerepjátékokban a lányok vagy terhesek vagy a család kiszolgálásán ügyködnek, a férfiak vagy nem csinálnak semmit, vagy isznak. Hát bocs, de tényleg. Nincs a férfiaknak helyük, szerepük az efféle játékokban. Mondjuk feltenném a kérdést, hogy jól szituált, fehér családok gyerekeinek játékaiban vajon mit csinálnának az apukák a szerepükben. Nem tudom, nincs most erről tapasztalatom.
A lényeg, hogy szöget ütött a fejembe, vajon mit is látnak ezek a gyerekek a világból?
Látják a Digi tévén a filmeket, amikből leszűrik, hogy kiemelkedhet a szegénységből, aki tud énekelni, vagy aki jó izmos és boxol. Lánykák nem is beszélnek kiemelkedésről, ők ott tényleg csak szaporodás- vonalon látják az életet. Egy jó fiú legyen, kisbaba (jaj, de cukííí), seprű, lapát.

Hová vezet innen az út? Hová vezet egy olyan iskolarendszerben, ami a világ igazán fontos dolgaiból alig mutat valamit? Úgy értem, a mai iskola nem tanít összefüggésekben gondolkodni, érvelni, választani, dönteni. Nem tiszteli a személyiséget, nincs tekintettel a különbözőségekre. Arra jó leginkább, hogy az embert megnyirbálja és az önbizalmát, a motivációit elvegye.
Elveszi attól a gyerektől is, aki jó helyről, jó körülmények közül jön. Attól, akinek a szülei tanultak, jó munkájuk van és segítenek neki. Amelyik csendes szobában tanulhat nyugodt körülmények között.
Akkor vajon mit ad ez a rendszer az én gyerekeimnek (tanítványaimnak)?

Kérdés persze, hogy mi legyen akkor? Milyen iskola lenne jó? Hogyan lehetne akár a te gyerekednek jobb, és jobb azoknak, akik nagyon sokan vannak és nagyon tanulatlanul jönnek ki ebből a rendszerből. Viszik tovább a hagyományt. Azt a hagyományt, ami nagyon régóta megakadályozza a felemelkedésüket.

Elmondom, miben nem hiszek.
Nem hiszek abban, hogy alapítványi vagy különböző módszerekkel dolgozó maszek iskolákba kelljen kimenekíteni a gyerekeket. Ez csak növeli a szakadékot az amúgy is kiváltságosok és az átlagosok, vagy szegények között (ja, ezt a szót meg már nem illendő használni. Rászorultak- ezt mondjuk).
Nem hiszek az otthon oktatásban, főleg, hogy magam is próbáltam. Ezt pl azért nem forszíroznám, mert ez megint csak a nőket szorítja ki a világból és terheli újabb feladatokkal, ráadásul olyan területen, amit elvileg szakmaként kezelünk, szóval még az is abszurd nekem, hogy az iskola elvárja a szülőtől, hogy otthon foglalkozzon a gyerekével, nemhogy majd még ő tanítsa.
A szülő az hadd legyen szülő, a tanár meg tanítson tisztességesen egy lehetőleg tisztességes rendszerben.

Én azt akarom, hogy a mindenki számára elérhető magyar oktatás működjön úgy, hogy abban a gyerekek jól érezzék magukat, kapjanak valós tudást és kitekintést a világra.

Például itt van mindjárt ez a céltudatos, nem céltudatos kérdés.
Visszalépve az fentebb említett jelenségekre én rájöttem, hogy az én diákjaim olyan szűk résen át néznek a világra, hogy már ez maga elvágja őket minden valós döntéstől. Hogyan fognak pályát választani? Honnan tudják azt meg, hogy milyen lehetőségeik vannak? És így célt hogyan tűzhetnek maguk elé? Miért küzdjenek ők, ha még azt sem látják, hogy van miért küzdeni?
Jelenleg a maga szintjén minden gyerekem motivált és igyekvő, sőt, vannak köztük kimondottan tehetségesek is. Én nem is értem időnként, hogy miért tanulnak. Valójában ők maguk sem tudják. A jövőjükről nincs még annyi sem a fejükben, mit a te saját 7 évesednek. És ez nagyon szomorú, sőt, ennek fényében a befektetett munkájuk igen tiszteletre méltó. Te tudnál bármilyen munkát végezni úgy, hogy fogalmad sincs, mi értelme van?

És emellett ott a lehúzó közeg. A szülők már nehezen változnak, viszont a maguk szerény tudásával azért mind többet akar a gyerekének, mint ami neki jutott. Ezért sokan tesznek is. Hinnéd, hogy ezekkel a gyerekekkel is olvasnak otthon? Előveszik a füzetet és odakapirgálják az “a” betűt, hogy a gyerek gyakoroljon. Később persze már nem, mert ahol a szülő elveszti a fonalat, onnan már segíteni sem tud. Onnét elindul a csúszás lefelé. És lássuk be, az iskola, a tanárok sem állnak lelkesen ezek mellé a gyerekek mellé, hogy bátorítsák őket.
Szóval ismerjük el, olvasni, írni, számolni nehéz. Nehéz mindenkinek. Viszont beszélgetni, tenni- venni, a világ dolgairól hallani, az érdekes. És közben lehet tanulni.

Nekem nagyon gyenge osztályom van. Állítólag. Nagyon gyengén jöttek be az elsőbe. Ezt azonban közülük senki nem tudja. Ők úgy tudják, hogy nagyon okosak és bármire képesek. Negatív értékelésük szinte nincs, ha értékelést kapnak, az csak pozitív. És képzeld el, nem bízzák el magukat, nem henyélnek, hanem magukhoz képest nyomják lelkesen. Fejlődnek is. Miközben tanuljuk az anyagot, aközben minden héten van valami téma, amit körbejárunk. Ez mindig a világról szól. Vagy a természetről, vagy a hétköznapokról (most éppen az egészségről), vagy a pénzről, vagy az aktuális ünnepről, vagy egy meséről, és hamarosan eljönnek a foglalkozásokról szóló témahetek.
Döbbenetes élményeim vannak eközben. Nagyon érdekes így dolgozni velük. Egyrészt arról kapok információt, hogy kik is ők valójában, mennyi olyan kompetenciájuk van, ami sose derülne ki, ha csupán a füzetet és a könyvet rónánk naphosszat, illetve újra és újra arról, hogy az az élet, amiben vannak, az mennyire elzárja őket a világtól.

Én azt hiszem most, hogy az iskola nagyon jó hely lehetne. Nagyon sok lehetőség lehetne a valódi tanulásra. Ha az első néhány év csupán a három alapismeretet erősítené (olvasás, írás, számolás) és emellett a tudatot tágítaná művészettel, beszéddel, játékkal, akkor 11- 12 évesen simán elkezdenének befogadóvá, kutatóvá és érdeklődővé válni a gyerekek.
Az iskolának leginkább érdekesnek és elfogadónak kellene lenni, eszközöket, teret adni, és akkor a gyerekek már megoldanák a tudás felszippantását. Hiszen olyan kíváncsiak! Azt kellene megmutatni nekik, mivé lehetnek, és akkor majd akarnának lenni valamivé.

Nem hiszek a nyaggatásban és a nyösztetésben. Abban sem hiszek, hogy az, hogy az emberek ma már nem olvasnak, az kizárólag a tévé és a nem mesélő anyukák rovására írható.
Nincs idő megtanulni, élvezni az olvasást. Több módszert láttam és látom a diákjaimat is. Nem kedvelik az olvasókönyvet, de minden reggel kíváncsian keresik a szókártyát, amit a padjukra ragasztok. Azt kisilabizálják akkor is, ha nehéz. Utána onnan lesik le a még ismeretlen betűket, és így tanulnak szinte maguktól olvasni. Komolyan mondom, magam sem tudom, melyikük hány betűt ismer.
Érted ezt?
Csak felkínálja az ember a lehetőséget és ők abból elveszik, ami nekik kell. Ha érdekes a dolog, akkor többet vesznek el.
Máskor verset tanulunk. Elmondjuk minden nap. Aki akarja, elviszi papíron és a szüleit nyaggatja, hogy megtanítsák neki. Aki nem akarja, az nem foglalkozik vele, bár előbb- utóbb úgyis a fülébe megy. Máskor ételt készítünk, közben mérnek, kést használnak, darabolnak, reszelnek, ízekkel, illatokkal ismerkednek. Annyiféle érzéküket használják, amennyit csak lehet. Kiderül, melyikük ügyes ebben, őt dicsérjük, és az önbizalom, ami ekkor erősödik, az bátrabbá teszi az olvasás órán is.
Ehhez nem kell Waldorfnak lenni. Ehhez … nem is tudom, mi kell ehhez. Csak elég látni, hogyan működik a gyerek.

Én azt gondolom, hogy a társadalom változásához az iskola a kulcs, nem a család, ahogy ezt a kormányzat most el akarja hitetni. A családok rosszul működnek, nem feltétlen jó értékeket közvetítenek, teli vannak érzelmi gubancokkal, nyűgökkel, kapcsolati torzulásokkal. A szülők a maguk nyomorát örökítik tovább. Azt a nyomort, amit ők is átvettek. Olyan nekem, mintha a megkövesedett fejlődni képtelenséget adnánk át a gyerekeinknek. Erre az amúgy is bukdácsoló intézményre lőcsölni a jövőt nagy felelőtlenség.

Egyetlen hely van, ami a családok zavarát ellensúlyozni tudná, illetve a jól működő családokat megtámogathatná, és ez az iskola. Ehelyett most az van, hogy a felvilágosult szülők azon dolgoznak, hogy az iskola által ejtett sebeket, az elavult, ostoba szabályokat, a kormány által tantervbe épített butításokat kitöröljék a gyerekeik agyából. Amelyik szülő pedig ezeket a manipulációkat nem látja át vagy nem képes az iskolának ellent tartani, vagy nincs módja a gyerekét a közoktatásból kiemelni és valami speciális másikba áttenni, az nem tud valódi segítséget adni a gyerekének. Mert a valódi tudás az a nyitottságban, a széles látókörben, a tudásvágyban rejlik. Nem feladata az iskolának, hogy lexikálisan megtömje a gyerekeket, mert ezzel azt is ő határozza meg, hogy miről mit kell és szabad gondolni. A jó iskola csupán megmutat dolgokat és azután hagyja a gyerekeket gondolkodni.

Ez persze csak az én véleményem, megengedem, hogy más mást gondoljon. Én csak azt látom, nekem mi működik, meg látom, hogy ami van úgy általában, az rohadtul nem működik. Nem működik jól szituált fehér középosztálybeli gyerekeknél sem, csak nekik vannak értelmiségi, vagy majdnem értelmiségi szüleik, akik még ötödikben is kikérdezik a leckét, akik papolnak, mert annak az egynek, kettőnek még jut energia papolni (5- nek már nem), és akiknek a kistesója nem zúzza le az iskolatáskát, a füzetet, nem eszi meg a ceruzát abban a 10 négyzetméteres házban, ahol 8- an élnek rakáson.

Szóval ez a rendszer még azoknak is elviselhetetlen, akiknek minden adott ahhoz, hogy tanuljanak. Képzeld el, milyen lehet azoknak, akik a világot egy kulcslyukon át nézik. Egy lyukon át, amin a fény is alig szűrődik be. Milyen jövőt és kitörési lehetőséget látnak ők vajon maguknak? És mit várunk el tőlük? És van- e jogunk addig bármit elvárni, amíg nekik így kell élni, látni és tanulni?

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok