A házasság hetének margójára

Mindig töprengek ezen a párkapcsolati nyűglődésen, tudod. Hogy mennyire elbeszélünk egymás mellett férfiak és nők. Mennyivel másabb síneken állunk, mikor elkezdjük a párkapcsolatainkat felépíteni. Mennyire lehetetlen, hogy ezek működjenek.

A nőknek pl nem sok választásuk van az életüket illetően. Őket amióta világ a világ a férfiakon keresztül szemlélik. Ha egy nő olyasféle kijelentéseket tesz, hogy nincs szüksége férfira, nem akar tartós párkapcsolatot, akkor sosem az merül fel, hogy lám, milyen kis önálló és szuverén személyiség, hanem olyan kisvikusan köpködik körbe és azonnal falhoz állítják, hogy biztos valami nyomorék, amiért köszöni, nem kér a párkapcsolati fosból. Mer érted, fasz nélkül nincs élet.

Szóval a nők, mire felnőnek, nem is látnak maguk előtt más lehetőséget a nyugalomra, minthogy beálljanak a sorba és férjhez menjenek. Aztán meg ugye annyira lefoglalja őket a család, hogy szinte hálásak azért, ha a férjük nem egy állat, és ők ebben a posványban valamelyest ellehetnek nyugodtan. És akkor jönnek az ilyen kognitív disszonanciák, hogy a család érzelmi biztonságot ad, meg a gyerekek micsoda nagy szeretettel veszik őt körül, meg ilyenek. De ugye itt megint nem is választhatnak egyebet, mer ha elkezdenek elvágyódni, akkor kurva gyorsan szembe kell nézniük azzal, hogy esélyük sincs kilépni, hiszen akkor egyértelműen elszegényednek, vár rájuk egy borzalmas válási procedúra, blablabla. És akkor hiszik, hogy minden éppen úgy van jól, ahogy van.

A férfiak egészen másképp nézik a dolgokat.
Megnősülnek, mert nekik is kell a biztonság. Mikor anyukájuk már nem mossa a gatyájukat, hát akkor gyorsan kell szerezni valakit, aki ezt megteszi.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ők ne lennének szerelmesek, csupán azt jelenti, hogy a szerelem értelmezése, illetve a párkapcsolat értelmezése egészen más síkon zajlik a két nemnél.

Azt is megfigyeltem, hogy az, hogy kiket választanak a nők és a férfiak párnak, az is szinte már determinálja a kapcsolatok minőségét.
A nők fejébe azt verik, hogy a férfias férfi határozott, irányító. Azért olyan, mert csakis az ilyen férfi képes őket megvédeni, oltalmazni. Hogy mitől kell manapság egy nőt megvédeni, mondjuk azt se értem, merhogy azért ma már nem vágtáznak az Andrássy úton nőrablók, a falvainkat se dúlják fel hetente fosztogató hordák, és az is jellemző, hogy a férfiak kurvára leszarják a feleségük problémáit, meg az is, hogy leggyakrabban éppen a saját családjukban szorulnának oltalomra a nők, és éppen saját férjüktől (tudod, attól a határozott, irányító fasztól) kellene megvédeni őket.
Mégis, mégis él ez a baromság a fejekben, hogy a kemény férfi az a férfi. Meg az, amelyik viszi valamire. Ezt is megkapják a nők rendszeresen, hogy nem kellenek nekik a lúzerek, hanem olyat választanak, amelyiknek fasza kocsija van meg jó sok pénze (és lám, mikor a férfiak ezzel érvelnek, akkor sose jön oda egy másik férfi, hogy mondja nekik, nem, nem ám minden nő olyan, miközben ha egy nő dehonesztáló kijelentéseket tesz úgy általában a férfiakról, akkor biztos jön egy másik nő, aki kikéri magának és védelmére kel az állítólag határozott és oltalmazó férfiaknak, hogy jaj, de vannak ám jó férfiak, jaj).

Hát tudod, ez is olyan furcsa nekem. Mert én egyrészt azt gondolom, hogy egy olyan világban választanak a nők ilyen anyagias szempontok alapján, amely világban nőként nem tudják előteremteni mindazt, ami a biztonságos élethez kell, másrészt pedig éppen a férfiak idézik elő ezt a fajta női hozzáállást azzal, hogy úgy képzelik, a nő megvásárolható lény. Természetesen azok hirdetik ezt, akik oly szerencsések, hogy van pénzük. A pénztelenek ezzel egy időben rinyálnak és a nőket gyűlölik azért, hogy ők nem kellenek nekik.
Szóval volt énnekem már olyan “kapcsolatom”, amiben meg akart a delikvens vásárolni, és mikor kértem, hogy ne tegye, hát vérig sértődött. Nyilván nem volt más adu ásza, csupán a pénze, és miután azt kihúztam alóla, nem tudta, mivel kápráztathatna el (pedig még csak elkápráztatni sem szükséges).

Furcsa ez az egész dolog. A férfiak pinát akarnak venni, és mikor a nők ezt jól megtanulják és tudatosan vagy tudattalanul elkezdik a saját értéküket felfelé tolni, akkor meg lebüdöskurvázzák őket.

De térjünk vissza az örök szerelem mezsgyéjére.
A nők tehát képzelnek valami olyasfélét, hogy majd jól megházasodunk és akkor életünk végéig élünk boldogan nagy szerelemben. Pont, mint a mesében.
A férfiak hasonlókat mondanak. Hivatalosan. Ezzel szemben én nem egy olyan férfivel beszélgettem, akik elmondták, hogy ők tulajdonképpen sose gondolták azt komolyan, hogy a házasság az szexuális (és érzelmi) elköteleződéssel is járna. Ők ezt a kettőt szépen külön tudják választani (milyen jó duma, mi?). És akkor ezt elmondták nekem, a nőnek nagyon büszkén. Azt, hogy tulképpen nekik az teljesen rendben van, hogy tartanak egy nőt otthon és akkor közben keresgélnek más nőket baszásra. Elmondták tehát. Úgy ráadásul, hogy közben én lettem volna az a nő, akit baszásra kívántak éppen használni. Hihetetlen arrogancia!
És akkor van még az, hogy ez ne legyen olyan ordítóan felháborító, kitalálták ezt a poliamoria kifejezést, amely azt hivatott elhitetni az asszonynéppel, hogy a férfiak képesek többfelé is mély érzéseket táplálni, ergo nem kell befosni, ha a férjed félrekúr, mert az csupán azért van, mert ő érzelmileg kiteljesedik. Amit egyébként el is tudok képzelni, ha mindez a nőkre is vonatkozik és elfogadott.

És tudod én sokkal több dolgot megértek, mint azt te hinnéd. Ezt az egész poliamoriát meg félredugunk cuccot is kizárólag azért nem tartom fairnek, mert amíg a faszik a párkapcsolataikról így gondolkodnak, addig a mai napig is élő, ám kifinomult és manipulatív formákat öltő házasságon belüli szexuális erőszak a nőkből igen gyorsan kiöli a szexuális vágyat, ilyenformán az elmélet nem alkalmazható mindkét félre. Míg a faszik nagy része (el sem tudod képzelni, mekkora tömegről beszélek) fent marháskodik a netes társkeresőkön vagy munkatársnőit baszogatja, addig az asszonyaik a családba és a gyereknevelésbe fulladva képzelgik azt, hogy ők egy érzelmi biztonságot adó formációban vannak. Rohadtul nincs kedvük félrekúrni, mert örülnek, ha élnek, meg a zuruk már úgyis oly mértékben elfordította őket a szexualitástól, hogy megköszönik szépen, ha békén hagyják őket.

Hosszan tudnék még írni a párkapcsolati anomáliákról. Arról, hogy mennyire ab ovo van ez az egész elcseszve.
Helyette megkérlek, hogy nagyon tiszta fejjel, érzelmek nélkül gondold át a következőket:
Szerinted az egy emberközpontú és normális gondolat, hogy az ember, mint olyan lény, aki élete során folyamatosan változik, többször vált munkát, többször talál magának új és új hobbit, szóval állandó belső mozgásban van, ez a lény képes egy életen át egyetlen másik embert szeretni, kívánni, érte szexuálisan és érzelmileg teljes felelősséget vállalni anélkül, hogy sérüléseket ne szenvedne?
Ez egy normális gondolat?
És ha ezt végiggondolod, és a homlokodra csapsz, hogy te jó ég!, micsoda embertelen elvárás ez magammal és az éppen aktuális társammal szemben, akkor nem az egyik legkegyetlenebb és nyomorítóbb dolognak látod- e a házasságot, mint olyat?
És csak kérdezem, ha ezt az egészet tudod kívülről anélkül szemlélni, hogy meg akard magyarázni, miért jó a te házasságod, akkor nem normálisabb gondolkodás- e azoké a férfiaké (és kis számban előforduló nőké), akik azt mondják, nem, ez így rohadtul nem működik. Most persze nem azokról a faszikról beszélek, akik ilyen baszógép- szerűen mennek előre, nem néznek se lelket, se testet, csak húzkodják magukra egyik nőt a másik után, miközben a nejüktől teljes és feltétel nélküli hűséget várnak el, hanem azokról, akik otthon megteszik, amit meg kell tenni, magukhoz mérten egészen korrektül, és közben érzik, hogy nem, ez így nem jó. Kihűlt, hideg, érzések nélküli az életük. Akik keresnek megoldást maguk is, de éppen úgy szerepbe vannak kényszerítve, mint asszonyaik, és végül feladják. Vannak, akik érzéseket keresnek és olykor találnak is.
Persze mellékszál, hogy milyen különös, hogy unják az életüket, nem találják a helyüket benne, miközben az asszonyuk ugyanabban az életben oly mértékben elfoglalt, hogy gondolni sem tud arra, miképpen szakíthatna időt és kapacitást szeretőzésre, de akár egy barátnős délutánra is. Szóval azért felmerül a kérdés, hogy ha ezek a viszonylag jól érthető indítékkal ellátott férfiak kivennék a részüket az otthonukból, és a szeretőre fordított időt a feleségük tehermentesítésére szánnák, akkor hogyan is alakulna a kapcsolat.
De mint mondtam, ez csupán egy mellékszál, és igyekezzünk érzelmek nélkül szemlélni a dolgokat.

Tehát érzik, hogy valami nem stimmel. Sokan még próbálkoznak is valamit javítani, mondjuk forszírozzák a sűrűbb dugást és a lelkesebb szopást. Tudod, a szerelem védelmében. Aztán ha a nő nem lelkes, hát feladják szegények, és elkezdenek valami más után keresgélni. Gyakrabban megesik ez férfiakkal, mer ugye ők eleve szabadabban mozoghatnak, több idejük van, toleránsabb velük a társadalom és attól sem kell félniük, hogy ha kiderül a hűtlenségük és az asszony válni akar, akkor az nekik különösebb anyagi csőd lenne. Attól meg végképpen nem kell félniük, hogy a nejük agyonveri őket. Szóval tágabbak a lehetőségeik, mint a nőknek és nagy számban élnek is ezekkel a lehetőségekkel.
Utáljuk is őket érte.
De legyünk már magunkhoz őszinték. Nem emberibb ez, mint egy életen át valami hamis illúzióban ringatózni?
A kérdésem persze nem azt jelenti, hogy én támogatom az ilyen egyoldalú kiútkeresést.
Ez azt jelenti, hogy szerintem baromi gyorsan át kellene gondolnunk, hogy mi is ez az intézmény, mi is a párkapcsolat és hogyan illeszkedik az az emberi természethez.

Ahogy én látom és én szeretném megélni, az a mostaninál sokkal megengedőbb viszonyulás. Fennen hangoztatom, hogy az én értékrendemben egyik ember nem tulajdona a másiknak. Ehhez képest hosszú éveket töltöttem tulajdonként. Csak személyes szerencsém, hogy a gazdám normális volt, ergo még élek és mindig nagy szabadságban voltam tartva azok után, hogy a ház, a család, a gyerekek és a férjem igényeit kielégítettem. Ha ez megvolt, akkor tulképpen azt csináltam, amit akartam. Már ha még maradt néhány perc a napjaimból.
Mondjuk az, hogy vele nem szexelek, illetve hogy mással meg igen, az fel sem merült, szóval a húr nem volt nagyon megfeszítve részemről. A mi szerelmünk olyan evidenciaként állt a horizonton, ahogy a kutya hűsége sem vonható kétségbe.
Szabadság ez a javából.

Szóval én sokat gondolkodok meg figyelek, és azt látom, hogy ez így, ebben a formában kurvára embertelen és lehúzó.
Nem működnek a házasságok, nem működnek benne az emberek. Nem boldogok, és főleg a nők nem boldogok, miközben ők maguk ragaszkodnak azokhoz az “értékekhez” (örökké együtt, hűség, szolgálat, gyerek), amik végül éppen őket zárják kalitkába.
Még ma is bűn egy kapcsolat kezdetén arról beszélni, hogy nem feltétlenül lesz ez örök életű. Bűn, ha a nő egy házasságban óvja, védi a saját identitását, gondot fordít az anyagi függetlenségének megőrzésére. A férfiak jóval többet keresnek, a nők meg lelkesen alájuk dolgoznak ahelyett, hogy a maguk életét tartanák szem előtt. Hogyan van az, hogy a férfinek belefér a szerelembe a saját kassza, saját vállalkozás és az, hogy a vállalkozásban dolgozó felesége fizetés nélkül tolja? Az emberek bevállalnak brutál építési kölcsönöket, aztán ott tengőnek eladhatatlan házakban összeláncolva hitellel egy életen át. Mert persze az út elején mind azt képzelik, hogy kiváltották a boldogság biankóját.
Gondolják ezt úgy, hogy körülnézve a világban nem látnak egyetlen jó házasságot sem.
Én se láttam.

Szóval én tényleg nem azt mondom, hogy ne házasodjatok emberek. Házasodjatok, ha akartok! Én azt mondom, az egész házasságosdit gondoljuk már kicsit újra.
Nincs olyan, legalábbis általánosan nincs olyan, hogy parancsszóra szereted, kívánod a másik embert, ráadásul egy életen át. Nincs olyan, hogy ezt itt bármikor, míg az összes többit soha ezután. Nincs olyan, hogy ígéretet teszel, és akkor az úgy lesz 5, 10, 20 év múlva is. Nincs ilyen.
Ha pedig nincs ilyen, akkor nem lenne szabad ettől eltekinteni akkor sem, mikor még lángol a szerelem és minden szép.

Én azt gondolom, hogy a házasságot mint valami szövetséget kellene látnunk. Nekünk, nőknek is. Azt mondjuk, most, ebben a pillanatban azt gondolom, hogy ezzel az emberrel tudok szövetségre lépni. Tudok vele gyereket vállalni (mi más értelme lenne egyébként az egésznek? Más értelmét nem nagyon látom). Igyekszem úgy csinálni, hogy jó legyen, de rohadtul nem hagyom, hogy a szabadságom és a szuverenitásom sérüljön. Nem vállalom túl magam és elvárom a részvételt a férfitől is. Nem szülök, csak… csak alig valamit és nem áldozok be érte mindent.
És ehhez erő kell, nőtársak. Tudom, hogy a gyerek fölötti örömben jó otthon maradni és élvezni, örülni neki, és nagyon nehéz utána visszaállni és a brutálisan megnövekedett terheket felvenni. De erre nem megoldás, hogy újat szülünk! És nem megoldás a kapcsolat fenntartására sem! És nem megoldás arra, hogy befoltozzuk a kiüresedő életünket! És nem megoldás a munkanélküliségre, házépítésre, adókedvezményre.
Minden gyerekkel a lehetőségeink csorbulnak és ezt kurvára látni kell a szerelem mázgáján túl.
Semmi nincs kőbe vésve.

Van itt egy rendszer, ami a nők ellen dolgozik. Minden intézkedés arról szól, hogy a nőket kiszorítsák a munka világából és általuk biztosítsák a megfelelő szaporulatot. Eközben büntetlenül futkosnak a világban az erőszakolók, a bántalmazók.
A mai világ nagyon veszélyes a nőknek, és ezt a veszélyt leginkább a házasságok és a férfiak jelentik.
Lehet szerelmesnek lenni, persze. Lehet házasodni is, de azt gondolom, ép elméjű nő minden pillanatban szem előtt tartja a saját érdekeit. Figyel és készen áll, hogy ha elég, akkor összeomlás nélkül tudjon tovább lépni.

És mivel a kapcsolatok nem örök életűek, azt a hiedelmet is illene levetkőzni, hogy mentegessük az elromlott házasságokat, sajnálkozzunk a válók fölött és nyomasszuk őket mindenféle butasággal. Továbbá azt is jó lenne megérni, hogy a házasságból menekülni próbáló nőket ne éppen a saját szüleik, testvéreik próbálják visszapréselni, meggyőzni arról, hogy ehető az a szar, csak meg kell gyártani hozzá az elméleteket (látod, annyira szeret, hogy nem ver, örülj annak, amid van, a sok szép gyerekednek, hát én segítenék, de sajnos nem tudok, úgyhogy jobb, ha visszamész, azt ugye tudod, hogy ha elválsz, akkor nem lesz férfi, aki nevelni akarná majd a gyerekeidet, stb, stb).
Lássunk már tisztán és védjük egymást, magunkat.

Van itt egy jól felépített manipulációs gépezet, mellé egy államilag irányított ellehetetlenítő hadművelet. Minden ellened dolgozik. Minden a nők önrendelkezése ellen dolgozik. Lásd ezt minden pillanatban és óvd magad. Tudd, hogy a testi, lelki önrendelkezés és szabadság a párkapcsolatban is alanyi jog.
Nem vagy tulajdon és ne is tedd azzá magad. Ne kelljen soha sírnod és kapaszkodnod, hanem élj úgy, hogy mindig legyen döntési lehetőséged. Ha pedig egy nőtársad kerül nehéz helyzetbe, hát kérlek, hogy ne bántsd. Van elég baja. Lehet, hogy tavaly még ő bántott téged, de vak volt és süket, és igen, rosszul döntött egyszer, kétszer, százszor. Hitt valamiben és megjárta. Bárki megjárhatja még akkor is, ha figyel és “ügyes” és a lelkét kiteszi. Minden ellenünk dolgozik, hát szükségünk van egymásra is.
Ezt tudd akkor is, mikor neked még működik, mikor te még hiszed, hogy sikerülni fog.
És persze kívánom, hogy sikerüljön.

 

Tekintettel arra, hogy a téma sokakat érint, a posztot kinyitjuk és kommentelhetővé tesszük. 


(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements

137 hozzászólás

  • Sokat olvasok felháborodott nőkről, akik leírják, hogy bizony a nőknek milyen kurva rossz, de bele sem gondolnak, hogy milyen lehet a férfiaknak. És bizony van hogy a férfiaknak kurva rossz és a nőknek nem. Ha belegondolok és férfi helyett nővé válnék, akkor kurva könnyű életem lenne. Mert nem kellene attól aggódnom, hogy hogy kerítem elő a lóvét a családnak, és persze az asszonynak. Ha szexelni szeretnék, csak csettintenem kéne. A most nincs kedvem, fáradt vagyok stb-t hírből sem ismerném. Soha nem kellen kezdeményeznem semmit, de a férjem fejéhez baszhatnám, hogy nem hoz virágot, és nem mondja hogy szeret. Mindenre rá tudnám venni, mert ha nem akkor ugye szex az nincsen, ha meg ez neki nem tetszik akkor egy erőszakos bunkó akire kihívhatom a rendőrséget. Közben persze más pasikat is szédítenék, és rendszeresen kérnék tőlük ilyen-olyan szívességet. Persze azok a marhák azt hiszik, hogy cserébe egyszer majd megdughatnak, de ez az ő bajuk. Persze ha valaki megtetszik, akkor nyugodtan félre is dughatok, hiszen a férfinek úgyis a család az első (amit jószerivel nem is lát). Ha egyáltalán kiderül, akkor sincs sok választása, hiszen nem dobhat az utcára, mert akkor nem lenne aki neveli a gyermekeit, míg ő dolgozik és hajtja a pénzt az új frizurámra és a heti táskáimra. Max. kétszer leszopon és megbocsát. Nem egy nagy kockázat. De a legjobb lenne, ha férjem se lenne. Akkor elég lenne randira járnom és meghivatnom magam ebédre, vacsorára mozira piára, mindegy megélnék pénz nélkül simán. Ha meg valaki azt mondaná hogy kurva vagyok, azt jól tökönrúgnám, sőt ha olyan kedvem lenne fel is jelenthetném a rendőrségen, hogy ő molesztált. Én biztosan nem lehettem, hiszen én egy nő vagyok. Unalmas óráimban meg hülye posztokat írnék arról, hogy milyen genyák a férfiak. Vagy mondjuk elolvashatnám ezt is egy feminista oldalon és befoghatnám a pofámat: http://feminfo.444.hu/2015/02/07/hol-vannak-a-szexehes-nok/

    • pefe – Te nem nő hanem szép akarsz lenni elsősorban. Meglepi: a kevésbé attraktív nőknek sem nagyon jut szex csettintésre. Az attraktív férfiaknak viszont igen. Közepesen jó nőként én se kaphatok meg mindenkit akire szemet vetek. Nem borulnak a lábam elé virággal a férfiak. 🙂

    • “Mert nem kellene attól aggódnom, hogy hogy kerítem elő a lóvét a családnak, és persze az asszonynak.”
      Most csak ezt az egyet emelem ki, mert nem igazán értem; te tényleg azt látod, hogy a mai nő tipikusan eltartott?
      Vagy ha az, és ez diszkrimináció a férfiak felé, akkor mi a “karrierista” nőben a rossz?

    • Ha sokkal több pénzetek lenne, és csak olyan munkát kellene végeznetek, amit szerettek, és lenne elég szabadidőtök, az javítana-e a kapcsolaton?

      Ha a válasz igen, akkor a következő kérdés: egyénileg hogyan lehet eljutni az anyagi függetlenségnek erre a szintjére? Össztársadalmilag mi az akadálya annak, hogy a többség így éljen? (Az ’50-es években a nyugati országokban azon problémázott a sajtó, hogy 30-40 éven belül olyan hatékony lesz a gazdaság, hogy az embereknek naponta elég lesz 2-3 órát dolgozniuk. Mit fognak akkor csinálni, hogyan fogják eltölteni a rengeteg szabadidőt?… A hatékonyságjavulás megvalósult, mégis a ’70-es évek vége óta egyre többet dolgozik a nép egyre kevesebbért.)

      Ha a kedvvel végzett munka és a sok szabadidő megoldaná az emberek magánéleti problémáit, vagy azok jó részét, akkor mégis kinek az érdeke az, hogy a férfiak és nők egymás torkának ugorjanak?

    • Egy nő sokkal többet vállal egy házasságban, mint egy férfi. Cipeli a család minden tagjának a terhét, rendszerezi az életüket, rendben tartja az otthont, bevásárol, mos, főz, munka után egyik óráról a másikra hordja a gyereket, közben okos dolgokra tanítja, neveli, házit csinál vele, meghallgatja, ha valami baja van. Ezt a fizetetlen, láthatatlan munkát meg “a te dolgod” jelszóval olyan természetesnek veszi a párja, mint a huzat. Egyszerre 5-6 dologra koncentrálva ezer apró dolgot összeegyeztetni sokkal nehezebb, mint pénzt keresni. Akár tíz órát is végigtolok a munkahelyen, ha tudom, hogy utána hazamehetek és pihenhetek, mert nincs más dolgom. Azért a pénzért, amit megkeresek, cserébe nyugalmat, kényelmet kapok.

      Könnyű életed lenne nőként? Mielőtt valamire vágyni kezdenél, nézd meg alaposabban, hogy boldog-e a jelenlegi tulajdonosa. Mert lehet, hogy elfeledkeztél valamiről a nagy vágyakozásban. Képzeld csak el, hogy egy olyan világban indulsz el reggelente dolgozni, ahol bármerre is nézel, minden felelős poszton nők ülnek, ők döntenek rólad, nincs beleszólásod a dolgokba. A nők hangoztatják, hogy milyen fontos az egyenjogúság, de valójában tojnak bele az egészbe. Elméleteket, magasztos eszméket gyártanak arra, miért is vagy alacsonyabb rendű, mint ők. Szellemileg nem tartanak elég felnőttnek vagy kompetensnek egy vezetői tisztségre, de ha kevesebbet érsz el, mint a nőkollégáid, akkor vállat vonnak, hogy de hát szabad volt az út, biztos nem voltál elég tehetséges. Egyébként is a konyhában a helyed, és fejezd már be ezt az önmegvalósítósdit, te “kékzokni”. A fizetésed minden hónap végén kevesebb, mint a nőkollégáidé. A feleséged tudása, pénzügyi döntései, neve és munkája mögül tudod csak irányítani azt a kis életteret, ami megmaradt neked.

      A médiából mindenhonnan azt hallod, hogy egy férfi egyedül apaként tud kiteljesedni, hiszen biológiailag is erre van programozva. Elmagyarázzák neked, hogy ehhez kell tartanod magad, mert ha nem ezt teszed, akkor defektes vagy. A feleséged “csettintésre” minden este a “hátsó bejáraton” szeretne hozzád bemenni, miután felcsatolta a játékszert (mert ezt látta a legújabb nőknek szánt pornóban és a barátnői is mind ezt csinálják), és ha ez neked nem tetszik, akkor te vagy a hibás, hogy “kihűl” a kapcsolat. Nem lenne kedved egy másik nőhöz sem. Ha elválsz, olcsó préda leszel.

      A tévében, rádióban, újságban, neten a nők magabiztosan magyaráznak a heréidről, elég nagy-e, és kívánatosabb-e, ha szilikonnal a duplájára, triplájára műtteted. A magazinok címlapjain herékkel reklámoznak szinte mindent. Ha nem forrónadrágot viselsz, akkor rád szólnak, hogy nem vagy elég férfias és senki nem akar majd szexelni veled. De ha felveszed azt a bizonyos forrónadrágot, akkor fogdossák a feneked, de legalábbis finom célzásokat tesznek, mit dugnának bele. Persze előtte befizetnek egy vacsorára, hogy ne érezd magad olcsónak.

      Sok helyről azt hallod, hogy férfitársaidat összeverték, elrabolták, kényszerítették, netán megölték. Meg vagy róla győződve, hogy ez veled nem történhet meg, és csak nézel nagy szemekkel, mikor egy nő az erőfölényét kihasználja és te is áldozattá válsz. Mikor pedig segítséget kérnél, megkérdőjelezik a szavahihetőséged, erkölcseid és lábbal tiporják az igazságérzeted. A média viccet csinál az ellened elkövetett erőszakból, és az emberek is viccelődni fognak rajta. A bűnügyi hírekből azt hallod, hogy a nők százszámra adják el a férfiakat, hogy a nemi szervükből meggazdagodjanak.

      Nem képvisel senki, mert aki megpróbálja, azt karaktergyilkossággal (sárdobálással) megpróbálják elhitelteleníteni, ellehetetleníteni. És gőzöd nincs, hogyan változtathatnál ezen, mert ez mindenkinek olyan természetes körülötted.

      Szóval gondol ezt át még egyszer… Nem leszel attól kevesebb, ha rájössz, hogy van benne igazság.

      • mabelwheeler

        “kékzokni”! 😀

        Gigamegaextrabizarrbiglájk!

      • Köszi gabriellaem!!!

      • Ez óriási volt. A nyomasztó csak az hogy mikor én “kicsiben” ugyan így próbálok hatni a férjemre hogy segítsek neki belegondolni mi a problémám s levázolom mintha ő lenne én, ezzel próbálva kicsikarni egy morzsányi empátiát, olyan mindig mintha egy pillanatra működne, de nem, nem sikerül neki, képtelen rá, nem erre van kódolva, talán még egy nagyot sóhajt is hogy úristen, de jó hogy ez a borzalom csak egy utópisztikus feltevés, s azzal a mozdulattal amivel fújja ki ezt a sóhajt fordítja el a fejét, s nyugszik meg, már ha egyáltalán sikerült felkavarni benne bármit is, s egy foghegyről odavetett “na jó azért ez nem ugyan az” értelem nélküli félmondattal rányom egyet a kezében lévő távirányítóra.

        • mabelwheeler

          Bazzeg. 😦

        • még soha nem jutott eszembe ezt kipróbálni a férjemen. De mivel én ilyen kis kíváncsi vagyok, ráadásul kísérletező kedvű is, ma este ki fogom próbálni. 😀 Bár ő szerintem elkezdi szidni a pasikat, mindig fel van háborodva a hülyeségeik miatt. Szerintem titokban feminista, csak nem tud róla.

        • El kell venni tőle a távirányítót. És leültetni beszélőre. Ha nem akar, akkor meg kell mondani neki, hogy elővezetteted, jogában áll hallgatni, de minden, amit mond felhasználható ellene, meg ilyesmi. 🙂 Komolyra fordítva a szót. A férfiak hajlamosak úgy viselkedni a házasságban, mint a gyerekek. És ha így viselkednek, akkor úgy is kell velük bánni, amíg nem hajlandóak érett felnőtt módjára viselkedni. Pl. ha nem tud normálisan viselkedni, nem hallgat meg, akkor nem nézhet tévét. Ha szereti az édességet, nem kaphat csokit. Ha szép szóval nem megy, akkor meg lehet keresni a gyenge pontját. Mindenkinek van. Sokan csak elvannak a langyos vízben és nem hajlandók változtatni, amíg nincsenek rákényszerítve.

      • Igen, de ha lehet, akkor csak monogrammal (GM). 🙂

      • A legjobb, ha totál anoním marad. 🙂

    • Kedves pefe, amiről te beszélsz, az a szent patriarchális családmodell, úgy ahogyan az néked tanították és sulykolták, minden nyomorával rád kényszerítették, és amin te képtelen vagy felülemelkedni, és tovább látni az orrodnál. Tudod, nekem nem kell megmagyaráznod, hogy szar ez a modell a férfiaknak is, nekem nem kell elképzelnem a te leírásod alapján, mivel láttam és megéltem.

      Úgy 13 lehettem, mikor a mi szent konzervatív családmodellünk néhány hónap alatt összeomlott. Háztartásbeli, anya, a kelleténél több gyerek és az addig napi 16-18 órát güriző, egyedüli keresőkén funkcionáló apa alól egy szempillantás alatt húzta ki a talajt a rendszerváltás. Se munka, se jövedelem, se megtakarítás, se semmi. Az anya tehetetlenségében csak szekál (mert marha jó volt neki; gondolhatod, hogy nem drága táskáért rinyált, pusztán csak számlákat akart fizetni és ennivalót meg ruhát venni a kölkeinek), apa meg kínjában alkohollal oldotta az egzisztenciális stresszt. Évekig vergődtünk, míg kikecmeregtünk, és én gyerekként (akinek szintén szar volt) azt a tanulságot vontam le, hogy egzisztenciális öngyilkosság egy családnak mindent egy lapra, mindent egy keresőre feltennie. Egy családnak mindig több lábon kell állnia!

      Aztán ennek a vérlázítóan radikális és felettébb nőietlen hozzáállásomnak később hasznát vettem, történetesen akkor, amikor néhány évvel később térdepeltem az eszméletlen férjem mellett, hallgattam a közeledő mentőautó vijjogását, figyeltem, mikor kell a férjemet újraélesztenem, és közben kéretlenül is befurakodott gondolataim közé a kérdés, hogy miképpen fogom felnevelni a gyerekeinket. Esetleg nélküle. És akkor hálát rebegtem, amiért mindig volt munkám, mindig volt saját keresetem, így efelől legalább nyugodt lehettem. Aztán láttam ezt a férfit betegen, négykézláb csúszni-mászni kifelé az ajtón, hogy dolgozzék a családra – hiszen (hozzád hasonlóan) neki is azt tanították, hogy a családfenntartás egyedül az ő kötelessége. Én meg integettem neki, hogy “helló, én is itt vagyok ám! egészen nyugodtan beteg lehetsz, kedvedre gyógyulhatsz, nem kell beleidet lógatva melóznod, majd én átmenetileg egyedül teremtem a családnak az anyagi feltételeket.”

      Aztán melóztunk mindketten, én toltam mellé lelkiismeretesen a háztartást, míg egyszer csak kimerültem. Melóhelyről vittek vizsgálatra, kaptam sok-sok gyógyszert, hogy rendezzék a szívműködésem, meg mellé kétféle nyugtatót, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. Mindezt harmincévesen! Azt mondtam, hát ez így nem lesz jó, gondoljuk csak át még egyszer, hogy dolgozó nőként és anyaként fontos-e vasárnaponként a vasalt damasztabroszra csicsás étkészletbe mernem a gőzölgő húslevest, meg a rántott csirkét. Én nem vagyok az anyám!! Ássunk le a rendszer alapjaira, vegyünk vissza az igényekből, osszuk el a férjemmel az otthoni munkát, amit eddig egyedül csináltam – hiszen én is dolgozok, az én időm, egészségem és az energiáim is végesek!

      Leültünk, megbeszéltük, osztozkodtunk, és így én elhagyhattam a gyógyszereket. Toljuk ez a rendszert már jó pár éve, egyformán fontos a munkánk, a szórakozásunk, a pihenésünk, az igényeink, a döntéseink! Senki sem rendelődik a másik alá! Két családfenntartóval működünk, akik beszélnek a szájukon és ráadásul még értik is egymást. Nem nemi alapon (női munka, férfi munka), hanem szabadidő, kedv és tehetség szerint osztjuk a házimunkát – míg az egyik csinálja, addig a másik pihen, szórakozik, de legfőképpen nem dumál bele irreális elvárásokkal a másik dolgába!

      Sokáig azt hittem, ez a felállás a józan paraszti eszem szüleménye, aztán néhány éve a neten olvasgatva rájöttem, hogy amit én lassan harminc éve magamtól, ésszerűségi alapon tolok, az maga a feminizmus.

      Úgyhogy, kedves pefe, legyél olyan kedves, és ne told az arcomba, hogy én kitartott vagyok, hogy én folyton menő táskáért, meg drága cuccokért rinyálok, amiért aztán szexszel fizetek a férjemnek, azt is csak akkor, ha már nagyon rinyál – és így nekem – egy férfi ellenében – halálira könnyű dolgom van és volt az életben!! Nekem te ne mondd, hogy ne ugassak addig, amíg nem teszek le valamit én is az asztalra!

      És főleg: mi a búbánatos hétfrancért a feministákon kéred számon a kitartott nőket…?! Rossz helyen jársz! Rossz ajtón kopogtatsz! Hogy nem veszed ezt észre…?! Tessen szépen anti-feministákat keresni, és rajtuk számon kérni, miért kell neked beledet lógatva egyedül gürizned és miért kell a házasságodban gyakorlatilag megvenned a szexet, akár csak egy bordélyban…

      Néha gondolkozzál.

      • Különben meg nem kell válaszolnod. Bár férfiként is erősen érzed a hátrányait, neked mégsem az egyenlőtlen felállással van gondod. Te nagyon szívesen keresel egyedül (bár ha az asszony is melózik, az még jobb, feltéve, ha neked cserébe nem kell feladni a kényelmedből), örömmel osztod az ész, döntesz kettőtök helyett, játszod az istent, fogadod a pénzedért cserébe a szolgáltatásokat – te pusztán az árat tartod magasnak, vagy a minőséget alacsonynak. Nem, nem a feministák beszélték tele a feleséged (ha egyáltalán rendelkezel ilyennel) fejét, hanem te csaptad be. Méghozzá nagyon csúnyán, és nem volt boldog, amikor erre rájött. Te tiszteletet és kölcsönös megbecsülést ígértél a házassági fogadalomban, márpedig a cselédmunka és a szex áruba bocsátása nem tartozik ebbe a kategóriába. Legközelebb terítsd ki a pénzed az asztalra, és nyíltan mondd el, milyen szolgáltatásokat, és azokat milyen minőségben várod el a pénzedért cserébe. És csak olyan nővel kezdj, aki az őszinteséged és a leosztásod maradéktalanul elfogadja.

      • mabelwheeler

        Lájk!

  • “A férfiak pinát akarnak venni, és mikor a nők ezt jól megtanulják és tudatosan vagy tudattalanul elkezdik a saját értéküket felfelé tolni, akkor meg lebüdöskurvázzák őket.”
    Aki nem kéri meg a saját árát, akit nem “kell” szex előtt vacsorázni, moziba, ide-oda vinni, nem vár el ajándékokat, csak úgy szexel és kész mint a férfiak, a saját örömére, na azt büdöskurvázzák legjobban! Értitek? Az is ribanc aki sokba kerül, meg az is aki semmibe. A lényeg, hogy maradjunk szigorúan üzleti alapokon 😦

    • Szerintem csak a nők szemében leszel akkor értéktelen. Minden férfi nevében nem beszélhetek, de az enyémben biztosan nem.

  • én nem értem, mi kényszeríti rá a férfiakat, hogy olyan nőt válasszanak, akinek nincs önálló egzisztenciája, és a pénzükre utazik, megveteti magát kilóra. aki sose kezdeményez, de rinyál üres, kierőszakolt gesztusokért, és szexszel manipulál. (ja hogy jól néz ki, és elég lé ellenében biztosítja a „hátteret”? hát de nem ez volt a cél, az, hogy megvegyenek egy ilyet? vagy ha nem, ez nem olyasmi, ami a legkésőbb harmadik randin kiderül, és akkor lehet ejteni a nőt? még sose voltam férfi, de ha rögtön a slusszkulcsomat szeretné látni, és föl se ajánlja a felesben fizetést, ellenben a kozmetikusi fizetésével családi házról regél, ahol sok gyereket nevelne, akkor ugyancsak elgondolkodnék, akármilyen jól néz ki.)
    „a férfinek a család az első”-n harsányan felröhögtem (nagyon ügyesen titkolják), de a” jószerivel nem is lát” nagyon nagy rendszerhiba. erről sokat kéne beszélni, mindkét nem és a gyerekeik érdekében is, és ne csak a nők véleményét lássuk, mit tenne, milyen áldozatot hozna meg a férfi azért, hogy ne álljon elő ez a helyzet?

    • Szóval az úgy van, hogy mikor még vándorló ősemberek voltunk, akkor a hímek feladata volt a család egybentartása. Azok a családok jóval nagyobbak voltak így a vezető hím feladata igen nagy volt, de elemi létérdeket jelentett. Mára ebből annyi megmaradt, hogy a férfit az teszi elégedetté, ha az alá rendezett személyek jól vannak. Ez lehet a család, de lehet egy egész vállalat is. Nem állítom, hogy minden férfi ilyen. De az alap genetikai kód ez. Talán ha édesapádra gondolsz, szerencsés esetben derenghet valami.

      • mabelwheeler

        Alá rendezett személyek??? Hö?

        • öncenzúra, öncenzúra, nagy levegő 🙂 kedves pefe, neked túrtam elő az alábbi linket erről a gondolkodásról. részlet:

          “Ezt a birtokló magatartást ráadásul (…) a férfiaknál még mindig támogatja a társadalom is, amely továbbra is használja például a családfő kifejezést, ezzel jelezve, hogy egy olyan családban, ahol több felnőtt is él, az egyiknek alárendeltje a többi felnőtt és gyerek. Ugyanez a férjnek/apának többet megengedő hozzáállás érezhető a hatóságok napi ügykezelésében is”

          http://hvg.hu/itthon/20150120_Az_anyan_akar_orok_bosszut_allni_a_csecse

          itt éppen ledobta a “családfő” az emeletről az egyik neki “alá rendezett személyt”, azért, hogy fájdalmat okozzon a másik neki “alá rendezett személynek”. ez ugyan szélső eset, de ennek a felfogásnak az egyik, nagyon gyakori következménye, és lightosabban nők milliói szívnak miatta nap mint nap, keményen. kérlek, olvasd el, és az evopszichót is, és értsd meg, miért szívlapátpozitív.

          • Igen ez valóban dilemma. Erre a magyarázat amit én ismerek és el is tudok fogadni az az, hogy itt az alárendeltség nem elsősorban valami hatalmi alárendeltséget jelent. Sokkal inkább gondoskodást, felelősséget. Én egy ember vagyok, csak a saját érzéseimet mondhatom. Nem az tesz boldoggá, hogy ugráltathatom a családomat. Nem is teszem. Ilyen formában az alá-fölé rendeltséget én megvetem. De az igenis boldoggá tesz, ha el tudom érni, hogy azok akikért felős vagyok, viszonylagos jólétben élnek, vagy az, hogy jókedvűek, nem nyomasztják őket nagy gondok. Ezért ha azt tapasztalom pl. hogy az egyik gyermekem, vagy kedvesem szomorú, mindent megteszek, hogy jókedvű legyen. Családfőként ugyanis olyan feladatomnak érzem a család testi-lelki “jólét”-ét, amit ha nem végzek el, rosszul érzem magam. A családfő szerep tehát nem hatalmat, hanem felelősséget ad nekem, de ez számomra nem nyomasztó hiszen ezzel a felelősségel érzem magam jól. Éppen ezért nem is dörgölöm a családom orra allá, hogy én keresem a legtöbb pénzt, én dolgozom a legtöbbet stb. Mert ez a dolgom, és különben is én választottam, hogy ez legyen.

            • ez szépen hangzik, de még sokkal szebben, és _NEM AD LEHETŐSÉGET_ VISSZAÉLÉSRE, ha _egymásra_ vigyázunk, egymásról gondoskodunk, egymást vidítjuk fel. ha a különböző jellegű terhek megoszlanak. ha a férfiak nyakában nem lenne az az óriási teher, hogy többnyire egyoldalúan rajtuk múlik a család megélhetése, ha valóban apák lehetnének, a nők meg nem mennének tönkre tömegével abba, hogy egyoldalúan rájuk jut a tűzhelyőrzés iszonyatosan fárasztó és egyhangú munkája, amiért nulla megbecsülés jár, ráadásul többnyire állás mellett.

              beúszik a mondatod, hogy az apja lettél a csajodnak. senki sem akar az apjával élni, dugni meg főleg. megérted, hogy a paternalisztikus hozzáállás nem jó Isaurának, hogy inkább társ lenne? ha a viszonylagos jólétet _együtt_ teremtenétek meg, együtt éreznétek felelősséget érte, ha Isaura felemelt fejjel ellentmondhatna neked, ha más véleményen van, mert még a lelke legmélyén se kéne úgy éreznie, hogy jobb lesz befognia, hisz függ tőled? ha magának venné meg a táskát, te meg nem jönnél zavarba, hogy egyáltalán hol keresd a lábost, amiben a vacsorát kéne főznöd?

              „egy családfővel” csak egy nagyon mélyen hagyományosmodell-hívő képes boldogan együtt élni. manapság már a szélsőkeresztény nők is tanulnak, dolgoznak, hobbiznak. tökre lejárt a családfők ideje. nem kislányok vagyunk, akikről gondoskodni kell, és nem aput akarjuk, hanem társat. nem felnézni rá, hanem egymás szemébe nézni.

              • mabelwheeler

                Mér pont Isaura?

                • tulajdon, csicska, függő, kiszolgáltatott, folyton rá akarnak mászni, de ő csak néz őzikeszemekkel, és leginkább is fogalma sincs, mi baja, de amúgy is addig “jó” neki. őszintén, ahogy elnézem a mai házasságokat, kapcsolatokat, a feleségeket sokszor kb. az különbözteti meg Isaurától, hogy nem leltárba veszik, hanem templomba viszik aláírni. ja, meg itt nincsenek ültetvények.

                • mabelwheeler

                  Nagyon idegesítő volt nekem a filmbéli karaktere. Nyakon bírtam volna vagdosni.

                  Igen, egyetértek.

              • tegyük hozzá, hogy legalább annyira nem apát keres a társában egy nő, mint amennyire nem akar pótanyja se lenni egy nagyra nőtt, férfibőrbe bújt, infantilis gyereknek.

              • Igen, igen, igen. Nincs is más hozzáfűznivalóm.

            • Én dolgozom a legtöbbet, ez mit jelent?

            • Szerinted a nők nem érzik ezt a felelősséget a családtagjaikért? Ők nem tekintik feladatuknak, hogy a család testi-lelki jóllétéért tegyenek? Sőt, nem csak hogy feladatuknak tekintik, hanem a társadalom egyenesen tőlük várja el a család testi-lelki jólétének biztosítását. És ha már mind a kettőnké a feladat és a felelősség akkor miért kell, hogy az egyik családfő legyen? (pefe írásához)

      • Dehogy genetikai kód ez. Mindössze egy retrospektív torzítás: a mai lapleosztást vetítjük vissza. A status quo-t támogatandó.
        http://whistler.uw.hu/meri/szakirodalom/slocumgyujtogeto.htm

    • “én nem értem, mi kényszeríti rá a férfiakat, hogy olyan nőt válasszanak, akinek nincs önálló egzisztenciája”
      Úgyvan! Én pont ezt tanítom a fiamnak, hogy szóba se álljon olyan nővel akinek nem alap, hogy egyenrangúak anyagilag, akinek a számláját fizetni kell vagy aki szerint az a hagyományos leosztás az igazi, hogy a nőt el kell tartani. Ha ilyen csajjal találkozik, azonnal meneküljön a másik irányba.

      • Mer egy hisztis kis puhapöcs! 😉

      • Nyilván azért volt, mert Ő sem ezt szokta meg. Ettől még igazad volt, és ha egyre többen tennének így, akkor idővel a reakciók is megváltoznának. Én legalábbis mindenkit erre bíztatok.

  • Had kezdjem azzal, hogy az alapfelállás gyakorlatilag nálunk is detto. Azzal a különbséggel, hogy az én feleségem kb 3 éve beleszeretett egy pasiba és ez kb másfél éve kiderült. Azóta harcolunk, szitkozódunk, küzdünk, veszekszünk és örlődünk. Ebben a tusában nekem jutott a szerep, hogy a megoldást keressem. (Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a férfiak genetikai kódja a család egybentartása) Olvastam rengeteget, voltunk pcszihológusnál nem egynél, és párterápián nem egyszer. Nem is tudom, a tapasztalataimat össze tudom-e itt foglalni.

    1. Amikor a párkapcsolat elindul akkor két egyenlő fél van. Idővel aztán az egyik fél valamiért inkább adni, a másik inkább kapni szeret. Aki ad, egyre többet ad, hiszen még így sem kap vissza semmit, és a kapcsolat megbillen. Az egyik fél a másik anyja vagy apja lesz. Ez pedig megöli a vágyat és a szexet. Az ember furcsamód olyan, hogy örömet az adás, és nem a kapás jelent számára. Ha nálatok esetleg a férjed az, aki vállán viszi a sorsodat, és ha lehet mindig felvidít, és ő ugyan kíván téged, de te őt már nem nagyon, akkor fordítsd meg ezt a dolgot. Legyen számodra fontos az ő jókedve. Szervezz olyan programokat aminek ő örül és kezdeményezd te a szexet. Meglepő, de ettől te fogod sokkal jobban érezni magad. Ha esetleg fordítva van, akkor őt kell ezekre megkérned.

    2.És itt vannak a programok. Valószínűleg annyira jó anya és apa vagytok, hogy közben csapnivalóan rossz férfi és nő lett belőletek. A helyzet az, hogy ideje újra randizni, de ehhez nem kell pártcserélni. Legyen időtök egymásra. Keressetek olyan közös! elfoglaltságot ami mindkettőtöknek örömet okoz. Legyen közös hobbitok. Legyűrve eddigi gátlásaim, mi táncolni mentünk el, ez nekünk bejött, de mindenki más. És menjetek el csak kettesben wellnesselni rendszeresen.

    3. Gátlások. Baromi sokat segít, ha túl lépsz önnmagadon. Átléped a határaidat. Csinálj olyan dolgokat amikről eddig esetleg azt gondoltad nem menne neked. Az a jó minél nagyobb gátlásod van valamivel szemben. Ha kiszabadulsz ebből a gátlásból, az óriási önbizalmat ad. Komálni fogod magad, és ez mindenképpen jót fog tenni.

    4.Ahhoz, hogy a kapcsolat működjön, úgy kell élnetek mint két barát ( tehát két teljesen független ember). Ha van nagyon jó barátnőd, akkor könnyű a helyzeted, úgy kell a férjeddel viselkedned mint vele. Bármikor nyugodtan elküldheted a fenébe, attól még ugyanazok a jó barátok lesztek. mert a barátok őszinték egymással.

    5. Ne higyjél Hollywoodnak! Mi is azt akartuk hogy a mi sztorink tökéletes legyen. Így ha volt gondunk, hát nem mondtuk, nehogy a másikat megbántsuk. Ebből aztán felgyülemlett sérelmek lettek, amik most itt lógnak a nyakunkon. Egy példa: Te azt mondod van egy új Travolta film, mejünk el. Ő nem akar megbántani ezért nem mondja, hogy okád travoltától, hanem elmegy veled.Elmentek vagy húsz Travoltára, mikor megkér hogy menjél el vele a Transformers 16-ra. Te erre azt mondod hogy az előző 15-öt is utáltad, mire ő a képebe vágja, hogy bezzeg neki évekig azt a buzi Travoltát kellett néznie. Erre persze te sem halgatsz, hanem az orra alá dörgölöd, hogy nyaranta mindig ping-pongozni kellet, pedig te napoztál volna inkább, mire ő ……. Na hogy csinálnád ezt a barátoddal? Elküldene a francba aTravoltáddal együtt te erre megmondanád neki, hogy dugja fel a robotjait. Aztán elmennétek pizzázni. Hát ezért nem szabad nem megbántani valakit. Nálunk hatalmas javulást hozott, hogy mindent ami van egyenesen, azon melegében megmondjuk a másiknak. És ő tudja azt, hogy ezt nem azért tesszük, hogy megbántsuk.

    6. És így lehet beszélgetni is. A beszélgetés nagyon pozitív, de a lelkizés nagyon negatív. Ami még össze tud hangolni a beszélgetésen és a közös programokon túl, az a közös tánc és álítólag a közös éneklés. És persze a közös bohóckodás. És persze a jó szex. Vegyetek egy tantra könyvet. Nem hülyeség ám az, bizony.

    Bárhogyan is fogtok hozzá, nem lesz könnyű, de biztatatásként annyit mondhatok, szakirodalmi tény, hogy a párkapcsolatukat rendbetevő emberek lényegesen boldogabbak, mint a folyamatosan újra próbálkozók. Szóval megéri. De idő és küzdelem és lehet, pénz is. Általában nehéz megkerülni egy pcszihológust, hogy elősször téged rendbe tegyen, hogy aztán a párkapcsolatot is rendbe tudd tenni. Nem , te nem vagy beteg, de a társadalom amibe felnőttél az nagyon is az. Rengeteg rossz beidegződés, gyerekkori trauma üli mindannyiunk lelkét. A párterápiát csak úgy nem ajánlom. Csak akkor menjetek ilyenre ha mindketten ugyanazt akarjátok. Nekem rossz tapasztalataim vannak. Vannak nagyon rossz terapeuták akik sokat tudnak ártani. Szerencsére én találkoztam nagyon jókkal is. Vannak olyan párterapeuta házaspárok, akik csak ezzel foglalkoznak. Ők jók lehetnek. De csak nőhöz, nőkhöz ne menjetek. A nők, még a szakemberek sem ismerik a férfiakat. Nekem neves pcszihológusnő vallotta be, hogy ő akkor tudta meg, hogy a férfiaknak van lelke, amikor lett egy férfi paciense.

    És van itt két könyv ami nekem segített
    1 “Törj ki a társfüggőségből” alapmű, elmagyarázza, mi ez a szar amiben élünk, és feladatokat, ad hogy segítsen kimászni belőle.
    2 “A párkapcsolat forradalma” 17-szer adták ki hollandiában. Sebészi pontossággal írja le a helyzeted, és kiutat is mutat.

    jó könyv mind a kettő.

    Ha ezt csak egyvalaki elolvassa akinek segít, akkor köszönöm!

    • ezek az önfejlesztő-jutalmazó, és így a kapcsolatnak is használó dolgok nagyon jól hangzanak, csakhogy a nők legnagyobb része ebből max. a könyvek elolvasását tudja abszolválni, 29 részletben, két év alatt, mivel semmi ideje rá, ha meg szakítana, azonnal kapná a „mi lesz vacsorára, mért nem hallgattatod el a gyereket, pihenni akarok, hiszen én dolgoztam, hol a kulcsom, kivasaltad-e az ingem” kérdéseket. a bébiszitter közös időileg baromi hasznos intézmény, de keveseknek telik rá, dettó párterapeuta, pszichológus. társadalmi szinten, tömegesen ez az újjáépítési módszer nem működhet. különben se old meg semmit, ha közben a konzervatív felállás változatlan marad úgy, hogy az egyik, a másik vagy egyik se boldog benne. még mindig kérdés a kérdés.

      • egyrészt …
        másrészt meg ezek kb. megint jórészt a nőknek adnak feladatot, mer’ ugye a nő mint összetartó erő satöbbi bullshit

      • Ha úgy érzed sok a házimunka, beszéld ezt meg a férjeddel. Bár nem ismerem, de feltételezem nem egy méteres faszkalapnak mondtál igent annak idején. Lehet, hogy lecseréli az ingei pólóra (nekem pl. egyetlen vasalandó ruhám sincsen pont azért, hogy a páromnak ne kelljen vasalnia). Lehet, hogy hideget vacsorázik, vagy akár segíthet is neked. A közös főzés pl. buli is tud lenni. Persze én is csak előkészítek, nem nagy tett, de sok nő szívesen lemond a krumplipucolásról. Nálunk pl. nagyon bejött, hogy közösen találjuk ki a hétvégi menüt, és közösen készítjük el. De mondok még egy érdekeset. Amikor kedvesem hulla fáradtan leült TV-t nézni, én a mosogatógépet pakoltam ki. Később derült csak ki, hogy ő úgy gondolta, hogy én baromi sokat dolgozom, ő meg kevés pénzt keres, ezért ez az ő dolga lenne, de fáradt volt megcsinálni, én viszont azért csináltam, hogy ezzel is jelezzem, hogy nem végzi rendesen a feladatát. Valójában én űlőmunkát végzek egy monitor előtt, szóval a tv-zés nekem nem pihenés, viszont a mosogatógép ki-be pakolás hajlongással jár, ami nagyon jó a derekamnak, szóval amit ő el sem tudott képzelni, nekem ez volt a pihenés. Ő baromira haragudott ezért de nem szólt, aztán mikor megbeszéltük és én is elmondhattam az én verziómat, gondolhatod, hogy már nem haragudott. Szóval van egy csomó dolog amit értelmes emberek értelmes módon megbeszélhetnek, és akkor megoldás is lesz rá. Tuti

      • Anyagi értelemben a válás, két válóperes ügyvéddel sokkal combosabb tétel. Mégis sokkal többen választják mint a párterapeutát meg a bébiszittert. Aki lehet a nagyi, vagy barát is. Nincsenek jó példák az a baj. Amik megmutatják, hogy érdemes. Azért írtam, hogy legyen ilyen is. Érdemes.

        • hihi, nekem ugyan már nem túl sok a házimunka (bár a nullánál több mindig sok), mert kirúgtam a méretes faszt, akinek a világ szerint igent kellett volna rebegnem. 🙂 az _általánosról_ beszéltem, és az nem a megosztás, hanem a nőre testálás, aki a végállomás, nincs kire tovább tolnia, nem lesz meg, ha ő nem csinálja. a magyar férfi pedig nem csinálja, többek közt azért, mert úgy érzi, az, hogy ő többet keres, feljogosítja erre (is). egyébként ha vécépucolásról lett volna szó, és nem jó, hanem kifejezetten rossz lett volna a derekadnak, akkor is te csináltad volna? magadtól, felszólítás, kérés/könyörgés, a feladatra való rámutatás nélkül?

          árulkodó, hogy a lány úgy érezte, az ő feladata, mert kevesebbet keres. gondolod, hogy ez jó érzés lehet neki? jó érzés lehet ez egy emberi lénynek, 2014-ben, Európában? ezt írtam valahol alant, hogy ebben a kőkonzervatív modellben, aminek az egyik ismertetőjele a házimunka nem vagy minimális megosztása, egyre kevesebb nő talál boldogságot. úgy is mondhatnám, sokunk számára rohadtul megalázó. és sajnos nem oldja meg kommunikáció. társadalmi szintű, óriási változásokra van szükség, például hogy ne keressen kevesebbet (tömegével a nő, ok nélkül, azonos munkával).

          “Anyagi értelemben a válás, két válóperes ügyvéddel sokkal combosabb tétel. Mégis sokkal többen választják mint a párterapeutát meg a bébiszittert.” – tök igaz. bébiszitteres offom: a Magyar Anya (még ha tehetné is anyagilag) inkább meghal, mint hogy “idegenre” bízza a gyereket, mert sárba döngölik érte (főleg a többi anya). kilencmillió fényévre vagyunk a Nyugattól, ahol rájöttek a titokra: addig idegen, míg meg nem ismerkedtek… és ahol a kapcsolat és a felek magánélete is számít, nem csakis és kizárólag Szent Pistike, akinek “az anyja mellett a helye” lehetőleg minimum az érettségi napjáig. ja hogy addigra meg se ismerik egymást a házasfelek…? nálunk ez még a kisebbik problémának számít ahhoz képest, hogy elmondhassák magukról, micsoda önfeláldozó anyák. baromi erősen kondicionálva vannak erre a nők, majd ha a feminizmus egyre terjed, az apák-férjek se lesznek afféle családon (=nő+gyerek) kívüli ötödik kerekek, akiket ki kell szolgálni, ha a pénzt akarunk. ez megint olyasmi, aminek a férfiak is haszonélvezői lesznek.

          • ja, nem is önként és dalolva gondoltam, meg a királyságot elbukni fájni fog, nagyon. amellett az intelligensebbjének lesz egy csomó pozitív hozadéka is. amit majd újabb két-háromszáz év múlva észrevesznek. de lehet, hogy előbb szűnnek meg a nemek, vagy pusztul el a bolygó… tapossuk hát.

    • Figyelj apafej, most mondtad, hogy szétvan a kapcsolatod és itt pontokba szedve kiosztasz mindenkit? Milyen alapon? Ezt otthon is így csináltad? Miből gondolod, hogy akik olvassuk nem tudunk erről sokkal többet mint te? Vagy ez ilyen kommunikációs nehézség számodra? Köszi, nem kérünk tanácsot! Az klassz, ha magadról és a kapcsolatodról beszélsz, érdekes meg amúgy is ritka hogy férfi erről okosan beszélne, de tanácsokat ne osztogass légyszi, jó? Amúgy sem, de erre itt a nők különösen nem vevők. (Ezt finoman írtam, hogy ne sértődj meg, valójában az van, hogy kurvára irritáló ez a stílus amit ezekkel a pontokkal itt tolsz.)

      • Bocs ezt nem értem. Mégcsak nem is hibáztattam senkit. Leírtam, hogy nálunk miért ment tönkre és mik voltak azok a dolgok amik segítettek abban, hogy rendbejöjjön. Gondoltam ez másnak is segíthet. Sajnos az én csajom sem volt fogékony ilyen tanácsokra, ezért szenvedtünk ilyen sok ideig vele. Azt gondoltam ez egyedi probléma, de ezek szerint ez is rendszerszintű. Úgy látszik, talán tényleg igaz, hogy ezek a dolgok a nőket a férfiak szapulásán kívül igazán nem is érdeklik? Remélem nem így van.

        • mabelwheeler

          Nem volt fogékony? Én se vagyok. Nem kértem, ne adjanak.

        • Ember! Olvasd vissza, hogy mit írtál. Minek osztod az észt? A te egyszemélyes tapasztalatod, ami ráadásul kudarcos, úgy érzed feljogosít, hogy itt végigtold, hogy a többi olvasónak és a partnerének mi lesz a jó? És ezután a stílus után csodálkozol, hogy lelép a nőd? Elképesztőek vagytok komolyan. Senki nem kérte a tanácsodat. Arról beszélj, hogy te szerinted mit szúrtál el. Ne arról, hogy másnak mit kellene csinálni.

          Az eszem megáll komolyan, hogy ezt a férfiak nem értik. Nem látod, hogy mekkora a különbség a két dolog között? És utána mi vagyunk azok akinek semmi nem jó, és csak szapuljuk a férfiakat. Szerintem még a problémát sem értitek, hogy mi a bajunk veletek. Elképesztő.

          • Ha kudarcos lett volna, nem írok semmit. Amiket leírtam attól lett sikeres. Legalábbis én így tudom. Ráadásul nem nagyon írtam olyasmit amit csak a nőknek kéne csinálniuk. Ezek páros dolgok, mindkét félre feladatot rónak.

        • önmagában szerintem azért jár a pont, hogy legalább megpróbáltad, nem általános. de ööö… nem létezik, hogy nem azért szenvedtetek ilyen sok ideig vele, mert a csajod nem fogékony az ilyen tanácsokra, hanem mert nem jók a tanácsok? tudod, azért megy fel a nők agyvize, mert _állandóan_ nekik osztanak tanácsokat, mit tegyenek, miközben a férfiak _semmit_ a követelőzésen kívül tenni nem szoktak a kapcsolat megmentéséért. és mert nagy általánosságban nem közös tánc oldaná meg a problémáikat – amik a kapcsolat problémái, abban gyökereznek, az az oka, és nem maga a nő, mégis csak neki van tennivalója -, hanem az, ha egyenlő és egész emberekként élhetnének a férfijukkal. ilyen rendszerszerű dolgok, hogy nekik is ne csak járjon, hanem jusson is saját munka-karrier-pénz, szabadidő, megbecsülés, társaság, hobbi stb., ami a férfinak; a házimunka és gyereknevelés ne legyen 90-10%-ban rájuk osztva, ne legyenek azonnal leribancozva, ha valami nem jó; ne legyen a szavukba vágva, ne nézzék őket levegőnek, a mondanivalójukat ne pöccintsék le azzal, hogy “női hiszti”, szóval, tudod, amiről itt a blogon is hőbörögnek. lóf@szt megyek táncolni azzal, aki éjjel kierőszakolja a szexet, nappal lenyúlja a közös autót, én meg cígölhetem a bevásárlást meg a kölyköket villamoson, aki úgy érzi, alá rendelt személy vagyok.

        • Mondjuk előre a forgatókönyvet? Két eset van, a pasik ilyenkor el szoktak kezdeni kilométeres kommentben megpróbálni megmagyarázni, hogy miért van mégis igazuk, hiába mondják a magukét a nők, bé eset, hogy legyintenek, hogy ezekkel nem lehet vitázni. olyan NINCS, hogy elkezdenek odafigyelni és megérteni, hogy valójában ezek itt mit pofáznak. Rettenetesen ostobán és figyelmetlenül vitáztok, süketen mint az ágyú.

          • Félreértettétek. Ezeket a tanácsokat mi kaptuk a párterápiák során. Ezek azok amik beváltak. Hogy miért nem kíván egy nő egy férfit akibe ő szeretett bele, arra is ott a válasz. Ezeket a dolgokat én csináltam végig és nekem jelentettek kihívást. Én léptem át hétről hétre a korlátaimat. Én tanultam meg táncolni, azért mert tudtam, hogy azt nagyon szeret. Bár ő csalt meg, mégis én mondtam, hogy nyissunk üres lapot, nem érdekel a múlt. Én vállaltam több házimunkát. És igen kérdeztem, figyeltem, tanultam sokat róla és tőle. És megcsináltam volna bármit amit ő kér, hogy helyrehozzuk a dolgainkat, csakhogy ő nem kért semmit.

            • mabelwheeler

              És miért nem?

            • jelentősen jobbban hangzik. de, kicsit visszakavarva az egyeditől az általánoshoz: „Amikor a párkapcsolat elindul akkor két egyenlő fél van” – ez a mai magyar kapcsolatok túlnyomó többségére nem igaz. magad is írsz a pénzért alárendelődés csereüzletről, ez köszönőviszonyban sincs az egyenlőséggel. elgondolkodtató, hogy ha ilyen a nőképed, vajon hogy jelent meg ez a kapcsolatodban – vajon a mentés során kiderült-e számodra, mi volt a baja az asszonynak. mert a megcsalás tünet, olyan bajé, amit nem gyógyít, ha egy terapeuta vagy ti magatok visszabetonozzátok magatokat a kapcsolatba úgy, hogy nem oldódott meg. nagyon gyakori férfiviselkedés, hogy nem a bajt akarják megoldani (hogy jobb legyen a másiknak, ezáltal a kapcsolatnak), csak arra gyúrnak, tök mindegy, hogyan, csak álljon vissza a béke (engedelmes, hű, mosolygó asszonyka főzmostakarítszexeljen tovább, mint eddig). mi sehová nem vezet.

        • Nem volt ezek szerint egyértelmű. A mi sztorink egy sikersztori. Ezek azok a dolgok amik működtek. Hibát követtem el, hogy a mi esetünket rád, rátok vetítettem. Első személyben kellett volna fogalmaznom. Ennek ellenére szerintem túlsértődted a dolgot, de elnézést kérek. Így is hosszú voltam, nem tudtam mindent kifejteni. Igen érdekelt hogy miért nem kívánja már velem a szexet, és a megoldást is megtaláltuk. Nálunk kialakult az apa-lánya helyzet (ez lehet fordított is) és hát melyik lány kívánja az apját. Egy ilyen helyzetet lebontani nagyon nehéz, és hosszú dolog, de a mi példánk is bizonyítja, hogy lehetséges. Ezt társfüggőségnek hívják, és az ezzel foglalkozó kutatók szerint nálunk a párok 97%-át érinti valamilyen formában, szóval azért elég sokakat. Ettől függetlenül, bár a tanácsaimat neked írtam, valójában azoknak szántam akik ezt olvassák és olyan ötletekre kíváncsiak amik a gyakorlatban már beváltak. A bejegyzésem tehát nem neked mint nőnek, hanem neked mint weboldalnak szólt. Sajnálom, hogy ezt nem tudtam egyértelművé tenni.

          • mabelwheeler

            Apa-lánya? Ez egyre cifrább.

            És mi lett a hepiend?

          • mabelwheeler

            Na, ezt mi végigcsináltuk igaz, terapeuta nélkül. és első pillanattól tudtam, hogy nincs más választásom, mint maradni és a szarból várat építeni. És akkor felépítettem, és próbáltam élhetővé tenni, ami majd ezután jön. A szívem meg kiszakadt közben, de azt csendesen ki lehetett bírni. Még ráhúztunk pár évet úgy, hogy nem minden pillanatban csikorgott a fogam közben.

            • Nálunk most jobb, mint volt bármikor. És nem csak nekem. Én nagyon remélem, hogy ez megmarad. És igen a legfontosabb az egyenlőség. Mondom, leginkább egy jó barátságra kéne hasonlítani egy kapcsolatnak. Ott sincsenek alárendelt viszonyok.

              • mabelwheeler

                Szívesen elolvasnám a sztorit a nejed szemszögéből is. Mit gondolsz, leírná itt?

                • mabelwheeler

                  Ugyan, hát náluk nincs kontroll. Ez egy sikersztori. Ebből következik, hogy szabadon beszélhet.

              • Nagyon hasznos lenne. Én magam is nagyon szívesen elolvasnék egy olyan történetet amit ő ír rőlunk, de nem nekem. Nem tudom rá lehetne venni, de tényleg jó lenne.

          • Kedves Pefe! Valamikor régen olvastam a törj ki társfüggőségből című könyvet. De éreztem, hogy valami sántít vele. Ezt a cikket egy pszichológus írta, aki rávilágít, a társadalmi háttérre: http://www.nokert.hu/index.php/parkapcsolatok-szexualitas/parkapcsolatok/21-letezik-e-egyaltalan-tarsfueggseg
            Ezt a legelső hozzá szólásodban írtad: “míg ő dolgozik és hajtja a pénzt az új frizurámra és a heti táskáimra”. Azért én meglehetősen kevés, sőt egyetlen ilyen nőt sem ismerek. Olyan persze lehet, hogy munkanélküli lett a nő, de akkor egész biztos nem az új táska, és frizura fogja izgatni. De ilyen -munkanélküliség- bármikor előfordulhat a férfival is…. Ilyet viszont már láttam.

          • mabelwheeler

            Két idézet pefétől:
            Numera 1.:”Azóta harcolunk, szitkozódunk, küzdünk, veszekszünk és örlődünk.”

            Numera 2.: “Nem volt ezek szerint egyértelmű. A mi sztorink egy sikersztori.”

            Nu, erről ennyit, pefe bácsi.

        • Pefe, légy szíves, írj egyes szám 1. személyben, vagy többes szám 1-ben, akkor jön át, hogy magadról, magatokról beszélsz. Egyéb esetekben tanácsadásnak tűnik. Olyanoknak adsz tanácsot, akikről nem tudsz semmit és nem kértek tanácsot.
          Teljesen rendbejött minden, amúgy?

    • Engem ez a hármas pont érdekelne, miféle gátlásokra gondolsz?

    • Pefe, szerintem nincs a világon olyan jó tanács meg pszichológus, hogy normális nő veled, saját, szabad akaratából összejöjjön újra.
      Abból indulok ki, hogy egy magát nem alárendeltként kezelő nő nem nyel le csont nélkül olyasmiket, hogy női szakorvoshoz ne menj, mert az mind szar, hogy teneked, mint családfőnek “alá rendezettek” a családtagjaid, hogy te a másik sorsát a válladon viszed….
      Tele vagy fusztrációkkal, nem ismered a nőket (mert hogyan is ismerhetnél valamit, ami millióféle lehet, de te csak sablonokban tudsz gondolkozni?), általánosítasz, ítélkezel….
      Kellenél a francnak.
      Becsüld meg a feleségedet, ha visszatalált hozzád, szerintem!

  • Én 1, azaz egy jó házasságot láttam. Nem olyat, ami a fásult egymás mellett maradásra épült, hanem igazi, lélegző, folyton változó kapcsolat volt még akkor is, mikor már 70 évesek is elmúltak. Ahogy megfigyeltem, pár szabályuk volt, amit minden körülmények között betartottak. Azt nem tudom, hogy ezek kimondott, vagy hallgatólagos megállapodások voltak-e, de mindegyik mindkettejükre vonatkozott.
    1. külön kassza – a rezsit, háztartást, egyéb közös költségeket felezték, a többihez a másiknak semmi köze
    2. nincs férfi meg női munka – aki előbb ér haza a munkából, elhozza a gyerekeket, vacsorát készít, elmosogat, stb. ami adódik.
    3. nincs kérdezősködés – ha egyikük felállt, hogy megy, mert programja van, a másik soha nem kérdezte, hova megy, mikor jön. Ha akarja elmondja, ha nem akarja, nem.

    Tudom, hogy nincsenek általános érvényű szabályok, mindenkinek más működik, vagy nem működik, csak érdekességképpen említem, és persze azért, mert mindig lenyűgözött ennek a két embernek a kapcsolata.

    • “3. nincs kérdezősködés – ha egyikük felállt, hogy megy, mert programja van, a másik soha nem kérdezte, hova megy, mikor jön. Ha akarja elmondja, ha nem akarja, nem.” Uram atyám! És ez volt a jó kapcsolat? Számomra ez már nem is nevezhető kapcsolatnak. A szomszédomnak én sem mondom hova mentem semmi köze hozzá, de a családtagjaimnak igen.

      Én is ismerek valóban jó házasságot. Ott úgy működik, hogy nincsenek titkaik egymás előtt. Ezeket a férj mondta: a felesége ismeri az email, stb jelszavát. Ha megy valahová mindig mondja, hogy hová. Nem azért, hogy engedélyt kérjen, hanem azért, hogy a felesége tudja, hogy hol van, és hogy MINDIG megtudjon bízni benne, ezért sehogy, a legkisebb dologgal sem akarja a bizalmat aláásni. Ha az egyik kolléganője kikezd vele, mindig a legelején leállítja, és mondja neki, hogy nem kíváncsi a melle látványára, ezt otthon mutogassa. És külön kiemelte, hogy a gyűrűt nem csak maga miatt hordja, hanem ez egy jelzés is, neki felesége van, akit szeret, és nem véletlenül sem flörtöl senkivel.
      A felesége pedig egy olyat mondott a férjéről, hogy egyszer mikor kiakarta vasalni az ingét, Ő kikérte magának, hogy köszöni szépen még nem rokkant, nem bénult le, így meg tudja csinálni magának. És a házimunka az mindig közös.
      Nekem Ők a példa.
      Már voltam férjnél, nem jött be. Ha még egyszer férjhez mennék, akkor egy ilyen férfit választanék. És nem azért mert feltétlen örökké fog tartani, hanem azért mert tudom, hogy soha nem csapna be, és ha válásra kerülne a sor tudnám, hogy továbbra is gondját fogja viselni a gyerekeknek.

    • Kicsi korunktól belénk nevelik hogy akit szeretünk s aki szeret annak joga van tudni minden egyes lépésünkről, hogy a vakon bízni a másikban az hiba, s csak a félkegyelműek képesek rá, hogy a félrekefélés megbocsáthatatlan bűn. Ezzel az általános agymosással nehéz felvenni a harcot.

      • szerintem meg teljesen normális, hogy akik együtt élnek, azok ne egymás mellett éljenek, hanem tudja a másik, hogy hova megyek, hol vagyok. Nyilván nem kell minden másodperccel elszámolni egymásnak, de hogy elmegyek otthonról, és még csak azt se lököm oda, hogy hova megyek, a másik pedig meg se kérdezi, hááát… Nekem ez max arról szól, hogy semmi közünk egymáshoz. Mert nem is érdekel, hova megy a másik.

        A félrekefélés pedig lehet, hogy megbocsátható, csak simán elképzelhető, hogy ott van vége a kapcsolatnak.

  • Szerintem pont ezekre válaszoltam. A szereposztás olyan amilyenné osztjátok. Vagy ha úgy tetszik osztjuk. Hogy ne rólad legyen szó. A házasság akkor működik, ha barátsággá alakítod. Ezt is írtam odafenn.
    Ha pedig tényleg érdekelnek a válaszok a kérdéseidre, akkor tényleg olvass utána, mert ezeket a kérdéseket nem csak feltteték de meg is válaszolták ezzel foglalkozó szakemberek.
    Igen, jól érzed. Rendszerszintű elbaszódásnak vagyunk alanyai. És igen ez abból fakad, hogy a férfiak és nők között alá-fölé rendeltségi viszony van. Mert míg egy fiú egy faluban lefekszik minden lánnyal, ő a falu bikája, ha ezt egy lány teszi. Utolsó ribanc lesz. De ezt nem elsősorban a férfiak mondják róla, hanem a többi nő. A mi társadalmukban másfélezer évig Szúz Mária volt a női példakép, akinek még a gyerekcsináláshoz sem kellett emennie. Akkor min csodálkoztok? Ezt nehéz lesz egy-két év alatt megváltoztatni. Nekünk az a dolgunk, hogy belássuk, nem állunk felettetek, nektek viszont az, hogy ennek az ellenkezőjére ne emlékeztessetek minket állandóan. Ha egy nő meglát egy bárban egy pasit, odamegy hozzá és azt mondja: Szia! Meghívsz egy italra? Neki ez természetes, mert így szokás, csakhogy abban a pillanatban kurvát csinált magából. És nem, nem a férfi nézi annak. Ő az első mondatával tudatosította, hogy ő az. Rohadt apró dolgok ezek, amik zsigeri szinten élnek még a bőrünk alatt is. Nagyon nehéz ezen változtatni, de lehet. Az első könyv pont erről szól.

    • Inkabb az a gyakori, hogy a pasi kerdezi:meghivhatlak?
      En meg azt mondom: mi van? Ki vagy te? Miert fizetnel nekem barmit?

      Nos semmi keresnivalom a tarskereso piacon. Ez teny.

    • mabelwheeler

      Kurvát csinál magából? Ezt is a könyv írta? Anyám!

    • “Nekünk az a dolgunk, hogy belássuk, nem állunk felettetek, nektek viszont az, hogy ennek az ellenkezőjére ne emlékeztessetek minket állandóan.” hát én ezzel csak egyetérteni tudok. azzal a kieggel, hogy ti vagytok helyzetben. Isaura nem igazán tudja magát felszabadítani, ahhoz kell Leoncio. ti vagytok a cselekvőképesebbek, mert minden eszköz nálatok van. (tudom, nálunk meg a pina, na, ezt a meccset is el kéne már felejteni.) kezdésnek pl. lehetne nem jutalmazni az általatok ribanc típusúnak definiált viselkedést azzal, hogy tömegével ezt keresitek, mert alárendeltre van igényetek. *
      mert ha az, aki felül van, jutalmazza, akkor az, aki alul van, ahhoz fog alkalmazkodni, ilyen ez az alul levés. vagy azt is lehet mondani: drágám, tanuljál, menj dolgozni, pénzt keresni. és vállalni, hogy egyedül kell vigyáznotok (óh, szent borzalom) a saját gyereketekre, és közben még ki is kell vasalni a saját ingeteket (na azt már nem, ugye?).

      * válaszd az egész embert, az önálló, emelt fejű, egyenlő kapcsolatra vágyó nőt.

      • mabelwheeler

        Margaritas ante porcos. (Hogy megcsillogtassam széleskörű tudásomat. 😀 )

      • Nézd, amit én egy emberként megtehetek azt igyekszem megtenni. Ha te is ennyit teszel akkor már ketten vagyunk és leszünk többen is. Azért is tartottam fontosnak ezt a cikket belinkelni: http://feminfo.444.hu/2015/02/07/hol-vannak-a-szexehes-nok/ mert egy feminista oldalon jelent meg és szerintem elég pontosan rávilágít, hogy a nőknek is lenne mit tennie. Persze én férfi vagyok és a saját dolgomat teszem, és erre nevelem a gyermekeimet is. Ugyanakkor szerintem nagyon kevés az olyan írás pl. ilyen oldalakon, amik azzal foglalkoznak, hogy a nőknek mit kellene jobban csinálniuk. Én talán itt mindent elolvastam de nem találtam ilyet, miközben mindenki a nyakamba zúdította a férfiakkal kapcsolatos össze flusztrációját. Gyanítom, hogy vannak olyanok is köztük szép számmal, aki a problémáját a férjével nem is beszéli meg, csak ilyen fórumokon.

        • mabelwheeler

          Te nem olvasol Gumifészt? Mert ott a linkelt cikked, olvasd csak el Gumi kommentárját, aztán merengj el rajt kicsinyég, végezetül jöjj vissza és mondj valamit. Plíz.

          Ahhoz inkább semmit nem fűznék, hogy sehol nem olvasni, a nőknek mit kéne tenni, hogy jobb legyen, mer olyat írnék erre, hogy még picsa is lenne benne.

        • mabelwheeler

          Nem beszéli meg a férjével? Chö… Te el vagyol varázsolva, apukám. Flusztrált is vagy.

        • Polot hord, hogy ne kelljen a nonek az ingek vasalasaval veszodnie.

          Hogy ragnak szet varjak a majat ejjel, almaban.

        • Probléma megbeszélése pasival eddigi kapcsolataimban: elmondom egyszer, és mivel érett felnőttnek tartom, abba az illúzióba ringatom magam, hogy felfogta. Lófaszt, meg se hallotta. Elmondom egy hét múlva megint, mert türelmes voltam. Két nap múlva elmondom másképp. Még aznap este kiselőadást tartok. Másnap reggel metaforába csomagolom. Napközben elküldöm sms-ben, estére megszervezem bábelőadás formájában. Harmadnapra linkgyűjteményt küldök a témáról emailben, negyednap spammelem, cetliket dugok a zsebébe, belehímzem a ruhájába, kulccsal karcolom a kocsi fényezésébe. Ötödnap bemondatom a tévében, repcsivel iratom az égre, rokonokkal és ismerősökkel hívatom fel, hogy ismételjék el neki. Hatodnapra megzenésítem és kamarazenekarral adjuk elő az ablaka alatt, eddigre a tapéta minden pontjára felvéstem, nem tud olyan irányba nézni, ahol nem látja. Hetednap rájön a kangörcs, én nemet mondok, őrjöngök, földhöz baszom a herendit, teli torokból sikoltozva mondom, hogy mi kéne, mire ő megbántva: hát mért nem szóltál?

    • Pefének ajánlom. (Elsősorban.)

      Na, akkor most elmesélem én is a magam megharcolt keserveit.

      Az úgy kezdődött, hogy nem akartam férjhez menni. Aztán jött egy srác, akiért, úgy gondoltam, érdemes félredobni az elveimet. És összeházasodtunk. Elmúlt a holdfény, elhervadtak a rózsák, ahogy az lenni szokott. Én meg úgy gondoltam, ennek fele se tréfa, ha már belevágtam ebbe a projektbe, hát tanuljam meg jól csinálni. És ahogy én elkezdtem tanulni (legalábbis azt hittem), megosztottam életem párjával is a tapasztalataimat. Mondanom se kell, nem nagyon volt rá vevő. Szerintem nem is igazán értette, miről beszélek. A rendszer ráadásul keresztény volt. Minősített eset.
      Évek múltán otthagytuk azt a keresztény közösséget, ahol addig előfordultunk, és újat kerestünk. Rögtön az első időkben volt szó házasságról. Én, hogy ne csak úgy angolosan lépjek le, találkára hívtam a pásztornét. Uszkve fél órája volt, szerintem fel se fogta igazából, miről vartyogok ott neki. Kb. azt akartam volna neki elmondani, hogy miért ne számítson rám. Akkorra már kiütéseket kaptam mindenféle keresztény és nem keresztény házassági tanácsadó jellegű megnyilvánulástól. Na, mindegy. Legközelebb aztán elkapott a pásztor is, hogy hallja, gondjaink vannak, és ő most segítene. És magyarázott valami 40 napos filmről, amiből van valami könyv is, lehet, hogy ismered. És hogy azt javasolta nekünk elkezdeni. Majd kb. 10 perc múlva vérig sértődve távozott, mivel próbáltam vele (is) megértetni, hogy tán békén hagyhatna engem most már ezzel.

      Mi is volt nekem ezzel az egésszel a bajom? Hát kb. az, ami most ezzel a konkrét jótanácsok pontokba szedve dologgal. Hogy tudniillik hosszú évekig próbálkoztam mindenféle módszerekkel változtatni a dolgokon, hátha javulna kicsinnyég a közérzetem. Válásközeli állapotban rá kellett jönnöm, hogy hiába akarok én bármit, ha a másik fél szarja le nagy ívben. Nos, kb. egy ilyen helyzetben jön nekem egy okostojás ilyen 40 napos baromsággal? Elmehet ő is oda, ahova gondolom. Miért hozzám jön, hozzám, érted, aki több, mint 20 évig dolgozott azon, hogy rendbetegye az életét, a házasságát, élhetővé a mindennapokat? És mégis miért nekem kéne? Ezt a kérdést ugye már nem tudtam feltenni illetékes elvtársnak. Aztán rájöttem magamtól a megoldásra. Rájöttem, hogy ez az én életem. Az én problémám, ami nekem fontos. Nem a férjemnek. Ő úgy kb. leszarja az egészet. Engem, az érzéseimet, az életemet, az erőfeszítéseimet. Neki más a fontos. Ő nem fog soha ilyen 40 vagy akárhány napos hülyeségeket végigcsinálni, nem én. Még ha bele is mennék, és még ha lenne is köztünk erre vonatkozó megállapodás, ő akkor se vinné végig. Mit végig? Kb. a második nap feladná. Szóval ennyit érnek ezek a szarok. A te tanácsaid is. Már bocs. Ezek csak neked fontosak. Neked érnek valamit.

      Én aztán elrendeztem az életemet. Leültem magammal, végiggondoltam, mi az, ami nekem fontos, és mi az, amit én szeretnék, és berendeztem a saját életemet. És most kb. jó így. Amíg jó, addig így is marad. És nem, nem váltam el. Sőt, szeretem a férjemet, ergo nem is fogok elválni. Mondjuk más szempontból nem jó az életem, de jelenleg azzal nem tudok mit kezdeni. Mondjuk annak semmi köze a házasság témához, szóval itt nem téma.

      Viszont! Eszembe se jutna itt pontokba szedve (meg sehogy) a többieknek arról beszélni, hogy én mire jöttem rá, meg hogy nekem milyen nagyszerűen beváltak ezek a dolgok. Mert ez annyira egyéni, hogy nincs élő ember, aki ebből profitálna. Rendszerszintű megoldás szerintem amúgy se létezik. Nincs olyan recept, ami beválik általános érvényűen.

      • ja, és Pefe, azért aranyos vagy, hogy így itt próbálkozol, részemről nincs harag. Csak lásd be, nincs igazán megoldás. Mindenki éli a maga kis tyúkszaros életét. Aztán kb. annyi.

      • Mondjuk a keresztény közösség sok jót nem jelent. Nagyonis átélem a gondodat. Mert nálunk is a “szart bele” állapot volt. Szóval erre nő ugyanúgy képes mint férfi. A helyzet az, hogy van olyan, hogy a párod nem akar változtatni, és akkor nem is fog. Nekem mázlim, hogy a kedvesemet végül rá tudtam venni, nagy harc volt, és nagyon kemény. Ép tegnap mondta, hogy becsül érte, hogy nem adtam fel. Van egy könyv, ami arról szól, hogy hogyan mentsd meg a házasságod, és arról, hogy a válás nagyon-nagyon rossz dolog, de ebben az esetben azt tanácsolja, hogy válj el. Ezt én szopóágnak nevezem

        • mabelwheeler

          Könyvből csinálsz mindent? Mondd, hogy nem.

          Szerintem te hülyítesz minket itten.

        • Pefe, tök mindegy, hogy keresztény vagy nem keresztény. A tanácsadó könyvek szerintem így is, úgy is baromságokat írnak. Csak arra jók, hogy frusztrálják az embert. Ahogy a pásztorok is.
          Csak a történelmi hűség kedvéért írtam le.

        • Csak a saját példám alapján, de a válás lehet baromi jó dolog. Nekem több is volt, mert nehezen tanulok, de egyiket se bántam meg, és mindenkinek sokkal-de-sokkal jobb lett az élete. Az exeim kompatibilisebb nőket találtak, akik lelkesen szülnek, főznek, suvickolnak és imádják a pasit, aki mellett tönkrementem volna. Remélem, mindannyian olyan boldogok, amilyennek látszanak. Nekem a válás kurvajót tett. Friss erőt merítettem belőle, csodás újrakezdés volt mindannyiszor, sokkal jobb ember lettem általa. Na nem kedvesebb, de jobb.

  • Ha rendszerszintű elbaszódás meg zsigeri szintű dolgok vannak, hát akkor nem kicsit, de nagyon nehéz csak úgy közösen osztogatni a szerepeket, oszt’ jónapot.

    • Gumi, még ha közösen vannak is leosztva a szerepek, akkor se jobb ám. Végeredményben ezen a rendszeren belül tökmindegy. Egy megoldás van: kilépni ebből a rendszerből. Vagy bele se lépni. Kérdés, lehet-e. És itt most nem arról beszélek, hogy ne házasodjunk, és nem is a válás mellett kardoskodok. A rendszer ugyanis nem ezen a szinten dől el. Lehetsz szingli is, akkor is benne vagy. Nyakig.

      • Hajnalkánál a pont. Én azt mondom, kilépni lehet és érdemes is. De sajnos csak kicsiben. Két ember közösen (!) meg tudja csinálni. Ha sok ilyen pár lesz akkor lesz rendszerszintű. Addig sajnos elszigetelt esetek maradunk. De ettől még érdemes.

    • a szerepek nem nagyon közösen vannak leosztva. általában a nők leosztják, ha meg neked nem tetszik, nincs szex, oszt annyi.

  • mabelwheeler

    Ilyenkor jön az, hogy férfigyűlölő fapinák és én ide többet sose…ezeknek…. és sértődötten el balra.

  • Ezt az egyik kedves barátnőm írta Nekem tegnap, bemásolom nekem nagyon tetszik, és egyet is értek vele:
    “Hát igen… kevés mosolygós 3 v. 4 gyerekes anyuka van… Nem tudom, olyat láttam-e egyáltalán valaha? Míg a férfitól “elvárható” lenne, hogy normális legyen, egy gyerektől ez végképp nem… Valahogy a mai anyákon azt látom, nem értenek a gyerekhez…. Nem nevelik, nincsenek elvárásaik, inkább úgy működik valahogy, hogy a gyerek a kis királyfi/királylány, anyuci meg a 24 órás szolgálatban álló rabszolga és udvari bolond… Ha a férfi a jobbak közül való, akkor kiveszi a részét ebből, és beáll másodiknak… Biztos önző vagyok, de én nem tudnám eldobni mindazt amit az elmúlt években elértem, cserébe, hogy családom legyen… és azt amit szeretek csinálni sem cserélném le a fenti szerepkörre… Én tudom előre: tönkremennék benne. Az a kérdés, az a nő, aki megszül 3 v. 4 gyereket, tudja mit csinál? Elgondolkodott rajta valaha is? Egyáltalán… ebben a világban…”

    • szerintem nem tudja jobban vagy kevésbé, mint az, aki úgy dönt, nem szül. Az ember az éppen aktuális állapota, világnézete, élete alapján dönt – hosszútávra. És csak amikor eljön az a pont, ameddig a döntésének a következménye elér, akkor tudja megmondani, jól döntött-e. Én pl. már meg tudom mondani, hogy igen, jól döntöttem, amikor gyereket szültem. A fiam 25 éves, a lányom is elmúlt 19. Nem bántam meg. És tudom, ha nem szülök, azt megbántam volna. Míg más úgy érzi, kár volt szülnie. Megint más esetleg örül, hogy nem szült. És nyilván olyanok is vannak, akik nem szültek és megbánták.
      Így feltenni viszont a kérdést, hogy tudja-e, mit csinál, meg hogy ebben a világban! Miért, milyen ez a világ? Miben rosszabb, mint a 20. század elején? A 2 VH, 56, hidegháború, diktatúra idején szülni? Vagy a 18. században? És egyébként pedig van választás? Mondhatom, hogy igen, én szeretnék szülni, de nem most, hanem 20 évvel visszamennék az időben? Esetleg 50-nel előrébb?

      Ma az orvostudomány elég fejlett ahhoz, hogy akár fél kilós újszülöttet is megmentsen. És van programcsászár, gátvádelem, ultrahang, az anyatejhez nagyon hasonló tápszer, védőoltások, higiénia, stb. Na, ennyit erről a világról.

      Szóval oké, ne szüljön a barátnőd. Ő élete, ő döntése. De ahogy elvárja, és joggal várja el, hogy senki ne szóljon ebbe bele, és ne ítélkezzenek fölötte, ne tegye ő se másokkal szemben. Ha úgy érzi, missziója, hogy felvilágosítsa a fiatal nőket, ám tegye. Csak gondolkozzon el, mielőtt ilyen butaságokat mond. Méghogy ebben a világban!

      • Ezt mantrázom a lányomnak….. csak akkor szülj ha már kaparod a falat hogy gyereket szeretnél, és csak annyit, amennyit normális szinten EGYEDÜL is el tudsz tartani! És semmi otthonmaradás, gyerek 2 évesen intézményesítve és vissza dolgozni!

      • én már lassan ebben a felvilágosításban se hiszek. Főleg ha a nő beszerelmesedik. Itt van pl. az egyik szépreményű barátnőm. Úgy beleszerelmesedett évekkel ezelőtt egy hülyébe, hogy csak úgy porzott. 5 éve ment rá, és majdnem a gyerekével való kapcsolata is. És azt hiszed, ha figyelmeztette volna őt bárki is, hallgatott volna ránk? Ugyan! Magyarázhatsz te egy olyan nőnek, aki benne van nyakig. Amíg benne akar lenni, benne is lesz. Az akármiben is.

        A slusszpoén, hogy most összejött egy másik faszival, akit kiposztolt a fészbukra is, nagy örömében, hogy tudniillik kapcsolatban van vele. Majd a pasi elkezdett jajgatni, hogy mit szólnak ehhez a zenésztársai. Nem ismerem a körülményeket, de ha egy pasi nem vállal nyíltan az akármi miatt, annak lapát. Uszkve fél óra alatt levette a csaj a facéról az infót. De nem rúgta ki azzal a lendülettel a pasit. Pedig szerintem azt kellett volna.

        • Miért kell ezt egyáltalán kiposztolni? Szartam is, arról is publikáljak? Nekem az is gyanús mikor férfiak vagy nők egyből posztoljkák, hogy kapcsolatba léptek. Pasiknál különösen gyanús és ilyen birtokló érzésem van. Agyon is csapnám tetszőleges pasim, ha a megkérdezésem nélül ilyet posztol velem kapcsolatban. Szóval ja, nem vagyunk egyformák :).

          • azt nem tudom, minek kell kiposztolni. De ha már kitette, akkor a pasi örüljön. Ha viszont nem örül, akkor esetleg meg lehet beszélni négyszemközt, privátban. Sőt, mi több, élőben is, de a fészen? Nyilvánosan odaírni, hogy csak a kollégái meg ne lássák? Először azt hittem, vicc. De aztán lekerült, hogy kapcsolatban, és szomorúan konstatáltam, hogy nem viccnek szánta a pasi.

      • “De ahogy elvárja, és joggal várja el, hogy senki ne szóljon ebbe bele, és ne ítélkezzenek fölötte, ne tegye ő se másokkal szemben.” Hát ja. Nem is értem, ultragáz, ilyet a partvonalról, főleg a jól ismert körülmények miatt hogy “Valahogy a mai anyákon azt látom, nem értenek a gyerekhez…. ” etc. Ilyeneket olvasván elég nagy kétségeim lesznek egyből affelől, hogy lesz-e valaha sisterhood. Tessék csak kipróbálni, aztán lehet érteni a gyerekhez.

        • Neha nekem is egyebkent. Ilyen permanens maganyban letezem, a nok kritizalnak meg hatbaszurnak a ferfiak meg vagy megbaszni akarnak csak vagy ignoralnak. Oszinte, emberi kapcsolatokra vagyom es annyira nincsen sehol. Elszomorit mikor itt is be/leszolasokat latok.

      • Nem enged oda kommentelni, ahová szántam…
        Gumiszoba: „Ha résen vagy, gyanakszol, vigyázol magadra, akkor megrónak” – ja, ahogy nekem is meg lett mondva, hogy paranoid vagyok meg bizalmatlan (aha, aztán én még élek, ő meg …nem.)

        1Sofian: a gyerek valszeg hamarabb is intézményesítve lesz, mert fenemizmus ide vagy oda, vissza kell majd takarodnom dolgozni. Ja és mivel egyre vagyok hitelesítve, időben megteszem a szükséges óvintézkedéseket.

  • Kicsit off.

    Ezt az idézetet a könyvesblogon kommetelte valaki (Feldmárról van szó, ha valakit érdekel: http://konyves.blog.hu/2014/07/12/feldmar_andras_767) – és ahogy olvastam, rögtön ez a poszt jutott eszembe, meg a hozászólások, amiket tegnap este olvastam.

    “[…] Te nem arra törekedsz, hogy megértsed valóban mit szeretne a másik ember mondani, hanem arra, hogy bebizonyítsd, hogy ő mennyire hülye és te mennyire okos vagy, hogy téged egy olyan hülye nem tud megvezetni, mint ez a [Feldmár]. Ez úgy működik igazán hatékonyan, ha a másikra nem is figyelsz oda igazán, eleve elfogult vagy, és csak arra nyitod ki a füled, amibe bele tudnál kötni, és azt lesed, hogy mikor facsarhatod ki annak az értelmét, amit mond, úgy hogy önkényesen és igen szelektíven értelmezed a szavait. Valószínűleg azért veszekedsz sokat a feleségeddel is mert vele is ezt teszed. Nem arra figyelsz, amit ő mond, hanem arra, hogy amit ő mond, azt hogyan tudod úgy értelmezni és úgy kifacsarni, hogy mégis neked legyen igazad. A kinek van igaza nevű harc nem egymás megértéséről, hanem egymás legyűréséről szól, a hatalomról szól, nem a szeretetről és a megértésről. A másik gondolatom meg az, hogy a “ki a hibás, mert rossz a kapcsolatunk” szintén nem konstruktív felfogás, mert ez meg egy repedt műanyagpohár szintjére degradálja a másik embert. Hibás termék, eldobom, keresek olyat, aki nem hibás, vagy elviszem megjavíttatni. A kapcsolat nem te és nem ő, hanem a kettőtök kölcsönhatásának eredménye. Az hogy te azt mondod, hogy én vagyok a hibás, vagy ő a hibás, az magadnak vagy a másik embernek a megbélyegzése, nem nyit, hanem elzárkózik a másik elől, elzárkózik egy probléma megoldása elől, ahelyett, hogy azt vizsgálná, mit tehetek másként, hogy egy probléma nem ismétlődjön. Esetleg megkérdezni a másikat, te mit gondolsz, mit kéne másként csinálnunk, hogy ne alakuljon ki közöttünk veszekedés? […]”

    Nekem tetszik ez a hosszászólás, mert nem az egyes embereket hibáztatja, hanem – konstruktív módon – azt mondja, nyilván Feldmár után, hogy az egyes emberek közötti interakciókkal van a hiba és azt kell orvosolni.
    Az már a saját tapasztalatom, hogy a nők inkább hajlamosabbak kommunikálni*, a férfiak meg csak addig, amíg a saját kényelmük fenntartásáról van szó. Magyarán: az nem érdekel, hogy a csajom szenved mellettem, de szex az legyen, mer’ az kell (és jár! Hö.) Persze sokkal könnyebb azt mondani a csajra, hogy frigid vagy _gátlásos_ (aha!) mint mondjuk elgondolkodni, netalán _megkérdezni_, hogy mi a baj és hogy lehetne úgy alakítani a dolgokat, hogy mindketten elégedettek legyünk.

    *ezt a kommunikációt aztán vagy panasznak veszik (a feleségemnek semmise jó!) vagy hisztinek (már’ megint menstruál) esetleg “elsárkányosodásnak”

  • Pefe az egyetlen, akinek minden szavával egyetértek, és amikor olvastam a pontokba szedett saját tapasztalatait, őszintén azt hittem, hogy végtelen rajongás fogja övezni, hogy valaki ennyire konstruktív, nem csak a témában, de a kapcsolatában is! Szóval én vele vagyok!

    • mabelwheeler

      Legalább nincs egyedül. Tyok bódogtyágot! 🙂

      • Ez a komment Pefe lehet alneven, nem?

        • mabelwheeler

          Gondoltam rá én is, de nem ő volt. Valami párás szemű rajongója. Ha az asszony dobja, már itt is az utánpótlás, aki pontokba szedett tutiját tövig díjazni fogja egy csodás életen átal.

  • balettbenugralo

    Mennél több hozzászólást olvasok pacáktól, annál kevésbé akarok egyet állandóra.

    • Hasonlokepp

    • “Szóval az úgy van, hogy mikor még vándorló ősemberek voltunk, akkor a hímek feladata volt a család egybentartása.”
      En itt fejeztem be a csavo kommentjeinek olvasasat, bazmeg ezt a faszsagot itt eloadni hatalmas facepalm

      • mabelwheeler

        Kár, hogy nem folytattad, egy egészen csodálatos gondolatvilág tárult volna ki előtted.

  • Olvastam a posztot, és közben arra gondoltam, ez mennyire jó, nagyon a helyén van, sőt nyit a másik oldal felé is utalva arra, hogy a rendszer a jelenlegi formájában mennyire nem jó a pasiknak sem. És erre az első hozzászólás egy dühöngő fröcsögés egy pasitól, aki a komment alapján nem értelmezte teljes egészeben a szöveget, csak kikapta és kiforgatta azokat az elemeket, amelyek rá, mint ‘férfira’ negatívan irányulnak, majd ezeket felhasználva támadást indított ama ‘de bezzeg a nők is milyen szarok’ stílusban. Kb. minden második mondatnál elöntötte az agyam a vörös gőz, de csihadtam, mivel már számos hsz született, dondoltam végigolvasom őket. Megvolt. Most – szem előtt tartva a már előttem elhangzottakat – mégis szeretnék néhány megjegyzést fűzni a témához, pár ‘pefe’ hsz-eiből kiragadott gyöngyszemmel – általában a hasonlóképp megnyilatkozó férfiakat elgondolkodásra ösztönözve:
    a nőknek milyen jó, mert eltartják őket – Csak kérdem, mitől olyan jó az, hogy anyagilag és egzisztenciálisan teljesen ki vagyok szolgáltatva egy másik embernek, aki még azt is eldönti, vehetek-e egy pár új zoknit? Jellemzően ez a helyzet ugyanis az ‘eltartott’ feleségekkel, akik otthon tolják a gyerekkel, mert ez az elvárás és mert pont a gyerek miatt többszörösen hátrányba kerülnek. És hol van annak a munkának az értéke, amit ők, mint bejárónő/szakácsnő/bébiszitter/tanárnő/pszichológus/stb. visznek véghez minden nap?
    a nő nem ad szexet és ezzel manipulál vagy nem elég bevállalós – Először is: a szex, mint olyan áruvá, szolgáltatássá tétele nem a nőkhöz vezethető vissza. Olyan apróságok adják az alapját, mint a lányok ‘eladása’ a kérőnek, fizetés lány/rabszolganő szexuális szolgáltatasaival, prostitúció, pornó… Ami a hétköznapokban megjelenik, ennek a leképződése. A nőket arra kondícionálták, hogy ők maguk értéktelenek, de szex amit nyújthatnak értékes – most pedig azt kérik rajtuk számon, hogy ezt alkalmazzák, ill. kihasználják a rendszer egyetlen számukra elérhető gyenge pontját. Miért, ez valahol egyenes következmény nem? Na és ha meg nem ezért nincs szex, az vajon eszébe jut a szegény megfosztott félnek, hogy ennek oka van, hogy odáig, hogy a nő már ne kívanjá a pasit, bizony el kell jutni? Másodszor: jön a nyomasztás ezzel a bevállalóssaggal. Ezt vajon ki találta ki és nyomatta, hogy a nőnek, aki amúgy ‘finom hölgy’, nicsenek vágyai, pláne szexuális vágyai nincsenek, mert a ‘hölgy’ szende és szűzies? És bizony ez is lehet út, ami elvezet a no sex- hez. Miért nem lehet elfogadni, hogy vannak dolgok, igen a szexben is, amik a másik félnek nem jönnek be, taszítják, undorítják? Miért nem gondolja át a pasi, hogy talán tényleg túlzás, amit akar? Hogy nem az a megoldás, hogy a nőt degradálja emiatt (gátlásos, nem beválallós, frigid…), vagy nyöszteti vele (biztos még nem is csináltad, nem eleget, nem jó partnerrel/technikával…), hanem mondjuk belegondol milyen ez a másik szemszögéből?
    genetikai kód, evolúciós programozás – Tudod, erre úgy általában ugrok. Csakmer’ ilyen nincsen. Ha te azt mondod igen, adok neked egy gél-spektrumot, kérlek futtass le egy genomot, és izoláld az ezt allokáló alléleket.
    a férfi alá rendezett személyek – Ez egy olyan öntudatlan elszólás, ami máris mutatja, hogy az illető leuraló, tulajdonló attitűdű. Vagyis azt, ami egyenlőség és kölcsönösseg, ezzel ki is zárja. Mint az is, ha elkezdünk ‘szerepekről’ beszélni. Egy egyenlő és kölcsönös kapcsolatban nincsenek szerepek, nincs alárendeltség, nincs családfő.
    a nő nem fogékony a férfi tanácsaira, megoldásaira – Nahát, csak nem az lehet, hogy ő másképp dondolja? Vajon megkerdeztük-e róla? Hogy miként, és miért, és miért nem. Megértettük, átgondoltuk, elfogadtuk? Vagy tök mindegy, amúgy, csak toljuk már le a torkán a mi gondolatunkat és legyen nyugi?
    A fentiek nem a saját életemre vonatkozó konkrétumok, hanem általános felvetések. Tudom, néhol átfednek eddigi hozzászólásokkal, ezért bocs, csak a fejemben megforduló gondolatokat akartam megosztani a témával kapcsolatban. És nem, nem kéreg rá bezzegelő, nemúgyvanozó, kivételező, kiforgató, fröcsögő válaszokat, hanem, csendes elgondolkodást kérek. Köszi 🙂

    • egy, azaz egy férfi merte idáig megosztani velünk a gondolatait. (volt is abban evopszicho, meg lehet beszélni, minden nő kurva, …hogy ne kelljen vasalnia, stb.) anybody else?

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s