Evopszicho, régi szép idők- Meg az apátok fasza!

Szerző: Fulemony

Ezek úgy szeretnek erre hivatkozni. Evolúciós pszichológia, evolúciós szoftver, evolúciós régi szép idők. A nagy erős mamutvadász férfiak, meg a bogyószedő ősanyák, gyerekkel a hátukon. Nézzük ezt meg közelebbről.

Próbálom magam belehelyezni némiképp a csökött hímsoviniszta érvelésbe, és keresem benne a logikát. Ehhez a belehelyezkedéshez sajnos elengedhetetlen, hogy átmenetileg posztulátumnak tekintsem azt a fő érvet, hogy ti. az ősembereknél volt ez a nemek szerinti leosztása a melónak, és hát sok-sok ezer évet nem lehet csak úgy nyomtalanul kitörölni, szóval asszony, ülj csak vissza a picsádra és kötögessél. (És nagyon nagyvonalúan eltekintek attól, hogy az utóbbi időben több olyan tanulmány is született, amely ezt az elméletet tudományos tényekkel is alátámasztva cáfolja. Bővebben a témáról egy kedves feminista extanárnőm tollából:

Vegyük sorra az evolúciós elmélet szerint levezetett antifeminista érvelés buktatóit.

  1. Még ha el is fogadjuk, hogy tízezer évvel ezelőtt a bogyószedő asszonycsapat boldogan elvolt a barlangban a tüzet meg a kölyköket őrizve, míg a hímek vadászgattak; talán nem kéne átsiklani afelett a tény felett, hogy az azóta ezek a dolgok változtak:
  • lett civilizáció
  • lett ipar és mezőgazdaság
  • lett magántulajdon
  • lett pénz
  • ezekkel összefüggésben lett házasság és (kizárólag a nőktől) elvárt monogámia
  • ipari, technológiai, mezőgazdasági fejlettség (a legegyszerűbb eszközöktől a szuperszámítógépekig)
  • a háborúk következtében tömegesen munkába álló nők, akik aztán ott is maradtak, hogy tolják a gazdaságot
  • meg még egy rakás más dolog is lett, amik együttesen mind azt eredményezték, hogy az ember megszűnt hordákban élni, és fokozottan önmagára, illetve a családjára lett utalva. (Individualizáció, kisanyám.) Ebből persze az is egyenesen következik, hogy a terhei is megnőttek, és nemcsak azért, mert elkezdett akarni önmegvalósítani.

Gondoljunk csak arra, hogy míg egy hordában a bogyógyűjtő csajok egyszerre és felváltva is figyeltek egymás kölykeire (majoméknál is így van ám még mindig!), együtt domestosozták ki a barlangot és együtt mentek a teszkóba is áfonyáért meg édesgyökérért, ma egy átlagnő mindezt tökegyedül csinálja. Úgy, hogy emellett még mamutra is vadászik (=pénzkereső meló). Ez önmagában elég nagy plusz teher.

  1. Tisztelt evolúcióspszichológia-barát polgártársaim azt is hajlamosak elfelejteni, hogy szőrös hátú ősanyánkat a kutya se baszogatta példának okáért azzal, hogy nincs kiporszívózva; a gyerek bukásra áll történelemből; sótlan a vacsora; ki kell váltani a nagymama gyógyszerét; nem elég feszes a segge, úgyhogy húzzon le a fitneszbe, különben nem lesz megdugva; koszos a függöny; Krisztikének új tolltartó kell, meg 5000 Ft a tanulmányi kirándulásra; nincs a férjnek vasalt inge; egy alap sminket azért reggel fel kell tenni, hiszen az csak 10 perc; a kutya félrenyelt egy darab csontot és most gyanúsan hörög meg rángatózik; esti mesét kéne olvasni, satöbbi. Szőrös hátú ősanyánkat nem baszogatta senki, hogy a csupasz punci az igazi, hogy lenövése van, hogy elhízott a szülés után, hogy szülői értekezlet lesz, hogy el kell adni a gyerekülést, hogy kötelező az óvoda, de nincs férőhely. Ha mindezt nem adjuk össze az egyes pontban foglaltakkal, akkor is elég szembetűnő a különbség, de azért adjuk csak össze.
  1. A gyerek nem volt intézményesítve. Nem kellett megtanulnia olvasni-írni-számolni. Nem kellett neki ruhát és Duplót venni. Nem kellett különösebben szórakoztatni sem, mert a sok gyerek kitűnően elszórakoztatta egymást. A gyereknek értéke sem nagyon volt, vagy túlélt, vagy nem, jött a következő.
  1. Végül ott van a mi fenenagy civilizációs betegségünk, az önmegvalósítás igénye. Nem hiszem, hogy az ősasszony azon gondolkodott volna fejét vakarva a tűz mellett, hogy a kurva életbe, szültem hármat, vajon mennyi az esélye, hogy egyetemi tanár / programozó informatikus / marketingmenedzser / festőművész legyek…? Vagy hogy két áfonya leszüretelése közt elmerengett volna azon, hogy a munkája keveset fizet, és nem is elég kreatív, kéne valami más. Vagy hogy a főnöke egy aljas rohadék, fel kéne mondani. Az evopszichós érvelés szerint – már ha az következetes lenne, mint ahogy nem az – ebből az jön ki, hogy mindez a mai családos nőnek vagy luxus, vagy irtózatos erőfeszítések, lemondások, befektetett munka árán ESETLEG megengedheti magának, de mire ott tart, hogy élvezhetné, már kigyilkolódott belőle minden öröm.

És akkor jöjjön a régiszépidős baromság. Tudjátok, „nagyanyám is felnevelt kilencet, de ő nem nyavalygott, pedig neked csak egy van! Akkor bezzeg tudták egymást tisztelni! Szeretet volt, szegénységben is összetartás!”

  1. Nagyanyám úgy nevelt fel kilencet, hogy nem volt más választása. Nagyanyám először az apja, majd a nagyapám tulajdona volt. Lehet azzal jönni nyugodtan, hogy ehhez képest mennyire fasza a modern nőnek, csakhogy a modern nőtől általában ugyanazt várják el, amit nagyanyámtól is elvártak. Szülj, nevelj, takaríts, tartsd a picsád esténként. Úgy kiszolgáltatva lenni, hogy tudod, hogy másképp is lehetne, sokkal rosszabb, mintha egész életedben nem is látsz mást, és azt veszed adottnak. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nagyanyámnak nem volt szar az élete.
  1. Viszont nagyanyám korában teljesen máshogy szerveződött az élet, mint most, úgyhogy valahányszor ezt az összehasonlítást és bezzegelést meghallom, röhögnöm kell. Először is a gyerek (mind a 9, közülük is leginkább az, amelyik túlélte a csecsemőkort) gazdasági szempontból szükséges volt. Dolgozott. Ganajozott, kihajtotta az állatokat (már ahol voltak), kapált, segített aratni. Nagyon korán nagyon nehéz testi munka volt rábízva. A fiúkra. A lányokra házimunka és a fiúk kiszolgálása. A gyerek nem volt érték. Sokáig iskolába sem jártak, amikor meg kötelező lett, ugyanúgy hiányoztak onnan a nagy munkák elvégzésekor. Egyrészt mivel édesapa-édesanya se nagyon tudott olvasni, ezért nem is látták szükségesnek, hogy a gyerek is tudjon, másrészt a gyerek kellett a ház körül meg a mezőn, és punkt. Ha valakinek volt is mondjuk a 18-19. század fordulóján iskolai végzettsége, az leginkább 4 elemi volt. Nem volt lényeg. Ha valakinek a gyerekéből orvos, pap vagy tanár lett, a falubelieknek eldurrant a fasza a gyönyörűségtől. Ma meg ALAP, hogy a gyereked legyen diplomás, két nyelvvizsgával.
  1. A fentiek folyományaképpen nagyanyám, de dédnagyanyám mindenképpen, újfent egy csomó baszogatás alól mentesült. Voltak viszont másféle baszogatások, amik az akkori élet teljesen más jellegéből adódtak. Nem igazán tartom tehát szerencsésnek ezt a fajta összehasonlítást.
  1. Amiben viszont egyáltalán nem haladtunk azóta, az kábé az, hogy ugyan a nők kötelességeinek köre egyre szélesebb és sokrétűbb lett, a gyerekkel kapcsolatos teendőktől kezdve a pénzkeresésen át a nők külsejére vonatkozó teljesen irreális elváráshalmazokig, jogaik nem igazán, vagy csak névleg szaporodtak.
  • Lett szavazati jogunk – király, szavazhatunk, főleg férfiakra, akik a fejünk felett döntenek minket nagyon is mélyen érintő kérdésekről.
  • a családon belüli erőszak végre bűncselekménynek számít – azt ugye senki le se szarta, hogy dédnagyanyámat naponta verték félholtra, most már végre van erre szankció, juhú! És mit tesznek a végrehajtó szervek, ha eset van? Ülnek a szőrös tökeiken, és vonogatják a vállukat. Ha nagy ritkán elítélnek valakit, abból országos sztori lesz, de azért a kommentelők legalább fele az elkövetőt mentegeti, és a másik felének a fele is hibáztatja valamennyire az áldozatot.
  • a nemi erőszak bűncselekménynek számít – mondjuk házasságon belül országunkban csak 1997 óta, tehát azelőtt aztán úgy erőszakolgatta a férj a nejét, hogy senki oda se nézett. De végre most, hogy már törvények vannak erre! Isteni!!! Akkor nézd meg szívem, hogy az áldozatok hány százaléka mer szólni, az elkövetők hány százalékát ítélik el, és a kommentelők hány százaléka büdöskurvázik a nemierőszak-eseteknél.
  • dolgozhatunk – ó, csodás!! Ha nem szülünk, csak dolgozunk, akkor karrierista ribancok vagyunk. Ha nem dolgozunk, csak szülünk, akkor a férjünkön élősködünk. Ha szültünk, és dolgozni is szeretnénk, akkor vagy nem vesznek vissza, vagy visszavesznek kevesebb pénzért, vagy nincs is hova visszamennünk, vagy ha kiderül, hogy van gyerekünk, az interjú második köréig sem jutunk, ha mégis sikerül munkát szerezni, akkor toljuk a témát az azonos beosztásban dolgozó férfikollégánk fizetésének 80 %-áért, mellette meg ugyanúgy a mi dolgunk a háztartás meg a gyerek. És még kívánatosnak is kell lenni, és megtapsolni Aput, ha elmosogat (amúgy szarul, mert a fele cuccot rajta hagyja a tányérokon.)
  • tanulhatunk – mi a fasznak, ha utána úgyis a család süllyesztőjében végezzük, ha meg mégsem, mert a karrierünk fontosabb, akkor jönnek a kisvikuk és megmondják.

Nem gondolom, hogy szükséges tovább sorolni, pedig lehetne. Azoknak, akik ezzel a két ékes érvrendszerrel dolgoznak, amikor a nők egyenlőségéről van szó: gondoljátok ezt át még egyszer. Ja, és az apátok faszát.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements