A nők hangja

Tudod, van az a jelenség, hogy mikor valaki elkezd addig szokatlannak számító dolgokat következetesen mondani, akkor a környezete azon kezd gondolkozni, hogy vajon mi baja lehet ennek az embernek. Pláne ha ezt dühösen, vagy elkeseredetten mondja. Azon nagyon ritkán kezdenek elgondolkodni a népek, hogy vajon pontosan mit is mond ez az ember? Nem lehet, hogy egyszerűen csak igaza van? Vagy legalábbis releváns az a nézőpont amit beszél? Hogy esetleg érdemes lenne jobban odafigyelni? Annyira ragaszkodunk a változatlansághoz, hogy ha valaki megkérdőjelezi az állandóságunkat, eszünkbe sem jut nulladik rutinból, hogy simán lehet, hogy tényleg mond valamit. 

Így van ez sokféle hanggal.
A hetvenes-nyolcvanas években, kócos, lenézett hippiknek számítottak azok, akik már akkor megmondták, hogy marhára gáz van a klímával és a környezet kizsákmányolásával. Pedig, ha akkor jobban odafigyelünk, talán most nem itt tartanánk. Atomenergia? Dettó. Sokan sírnak, petíció, tiltakozás. És? A tömeg legyint. Aztán mikor baleset van, már mindenki nagyon bánja, hogy nem figyelt jobban, és hirtelen igaza lesz a korábbi leszóltaknak, ám az újonnan jött tisztánlátást akkor már mindenki a hajára kenheti. (És tonhalat meg ne nagyon vegyél, mert lehet, hogy sugároz. Paksnak örülsz te is?)

Így van ez a feministákkal is. Nagyon régóta mondogatják, hogy baromira nincs rendben a nemek közötti viszony, a házasság intézménye, a politikai és gazdasági vezetés, és hogy nem lesz ez így jó.
Mostanra a nők egyre nagyobb tömegei értik, de legalábbis élvezik azokat az eredményeket, amiket az évszázadokon át tartó beszéd elért számunkra. Mégis, nap nap után belefutunk abba, hogy amikor a nők kritizálják a nemi viszonyokat, tiltakozás, prüszkölés, önigazolás, hárítás, lenyomás, megkérdőjelezés, hülyének nézés van. Pedig a feministák sem mondanak nagyon mást, mint azok az öreg erdélyi nénik, akik ebben a filmben megszólalnak (Szerelempatak). Vagy menj el egy szabolcsi faluba, tölts ott egy nyarat. Segíts az idős, sokszor özvegy asszonyoknak a munkában és beszélgess velük. Meg fogsz döbbenni, pontosan ugyanazt mondják ők is. A legdurvább az, mikor olyan vidéki településre mész, ahol most élő, középkorú, gyereket és férjet nevelő nők, sokszor egy keresőként és a háztartás egyedüli munkavégzőjeként mesélnek az életükről.
Menj, nézd meg, ha érdekel. Ha akarod tudni, látni.
Már ha biztonságos, bizalmi helyzetbe tudsz kerülni velük. Sokat lehet ott tanulni a női létről. Pontosan ugyanazt fogod hallani, mint amit a feministák mondanak. Pedig azok a nők nem olvasnak feminista irodalmat, éppen örülnek, ha élnek, és meg tudják oldani a mindennapi gondjaikat. Csak az ő hangjukra történelmileg senki nem kíváncsi, és egy falusi közösségben ilyeneket nyilvánosan amúgy sem lehetett soha mondani. De tudod mit, jól szituált, középosztálybeli ovis anyukák is kibökik majd a tutit, ha úgy adódik, s te csak pislogsz majd…

A nők nem beszélnek, mert nem beszélhetnek. Illetve történelmi távlatokban nem beszélhettek. Aki beszélhet, azok az Oravecznórák, akiket a rendszer megsimogat, megdicsér és jól meg is fizet, hiszen azt mondják, amit a rend akar, hogy mondjanak. Kompenzálnak, és még el is hiszik a saját szavaikat. Bár az ő hangjukat hallod a fősodrú médiában, mégis ők vannak kevesebben. Ha figyelsz, ha hallgatod, amit az átlagos, hétköznapi nők biztonságos terekben mondanak, akkor meg fogsz lepődni. Vagy talán te is szívesen elmondanád?

A tévé híradóban, a parlamenti közvetítésekben, a NATO üléseken a nők hangját nem hallod. De a templomban sem az jön szembe, a szószékről. És ha új gyógyszert vezetnek be, akkor sem te fogsz dönteni, hogy neked mi a jó, meg sem leszel kérdezve. Férfi hang fog szólni, a te valóságod narrátora férfi, és nem női hang lesz. Ha eddig ápoltad a rokont, mert valakinek azt is kell, majd most még rosszabbul jársz, és nem hallasz női hangot, aki az igazadért kiabálna. Illetve hallod, hiszen a feministák mondják, de rájuk meg gyorsan rájuk lehet mondani, hogy ők valami frusztrált kisebbség, marginális jelentőségű véleménnyel.

És a rendszer, ez a nagy és tohonya monstrum csak béget, mert bégetik a szószólói. Mondanak akkora blődségeket, hogy az ablak belerezeg, de kit érdekel, a rend teret, médiafelületet, figyelmet és fizetést ad nekik.
Tudtad például, hogy ki felelős a papi pedofíliáért? Ki nem találod! És azért, hogy a nagyokos birkózó kicsifia megerőszakolt egy nőt? Na, mit gondolsz? A rossz nevelés? A pornó? A fel nem dolgozott gyerekkori traumák, az elkövető nyomorult és felelőtlen élete? A felruházott hatalommal való pitiáner visszaélés? Ezt gondolod? Hát rosszul gondolod. A papi pedofíliáért és a srác által elkövetett erőszakért kérlek szépen a feministák a felelősek! Olvasd el ezt és ezt! (Angolul van, egy pap és egy apa érvel okosan.)

És ezek beszélnek, mondják, megmondják, hogy mi van a nőkkel, hogy kéne élnünk, mit kéne gondolnunk, hinnünk, és hogyan kell viselkednünk!

Ha férfiként olvasol itt és tényleg szeretnéd, hogy jó kapcsolat legyen a nemek között, akkor tedd fel magadban a kérdést: felelősséged teljes tudatában átgondoltad- e már valaha azt a gondolatkísérletet, hogy mi van akkor, ha ezeknek a dühös nőknek tényleg sok mindenben igaza van? Odafigyeltél- e teljesen nyitott szívvel, hogy vajon miről beszélnek? És arra, hogy miért mondják?
(És mindezt gondold át addig, amíg még olvashatod. Mert eljön az az idő, amikor már az olyan női terek lesznek többségben, ahova be sem látsz, és akkor újra fogalmad sem lesz, hogy miről beszélnek a nők, mikor maguk között vannak, csak akkor már nem fogod őket érdekelni, és egy szó sem fog rólad esni, mert vidáman élnek majd a saját, önazonos életükben. Te meg huzakodhatsz tovább azokkal, akik még mindig hiszik a mesét.)
És gondoltál- e már arra, hogy lehet, hogy sok kínt meg lehetne előzni, ha az első hozzáállás nem az lenne a nők szavához, hogy ítélsz, véleményezel, cáfolsz, tiltakozol ahelyett, hogy nagyon csendben és kitartóan figyelnél. Gondoltál- e már arra, hogy ezeket a nőket nem fogod meggyőzni és nem azért, mert annyira makacsok, hanem azért, mert igazuk van? Amiről beszélnek az valós, valódi és tömeges? Még akkor is, ha akadnak kivételek.

És te, ha nőként olvasol itt. Te, aki a ház úrnőjének gondolod magad, vagy még nincs gyereked és hiszel a mesében. Te, aki azt gondolod, hogy mindez hülyeség, csak pár frusztrált nő óbégat, és jössz ide prüszkölni, önigazolni magad. Te vajon feltetted- e magadnak a kérdést csendben, egyedül, mikor volt egy kis időd magadban és magaddal lenni, hogy mi van akkor, ha ezeknek a nőknek igaza van? Tudod, hány olyan nővel beszéltem már az életem során, aki a házasságának az első éveiben irtó nagy hangon magyarázta a hagyományos értékeket, a tradicionális nemi szerepek fontosságát, és vallotta, hogy a feminizmus hülyeség? És tudod, hogy tíz év múlva hány volt közülük elvált, elhagyott, csalódott és szegény? Mármint konkrétan szegény. Olyan, aki ki volt szolgáltatva a lakbérnek, gyerektartásnak, munkaadónak és a hülye törvényalkotóknak.

Nézz szét magad körül az iskolákban, az egészségügyben, az önkormányzatok adminisztrátorai között, a boltokban. Ott vannak ezek a nők mindenütt. Lehetetlen pénzekért húzzák a hátukon az országot és nem lázadnak, mert nem áll módjukban. A gyereket el kell tartani, nincs ugrálás.
(Bírom, mikor firtatja a nép, ilyen számon kérőn, hogy vajon miért nem lázadnak fel a pedagógusok vagy az egészségügyi dolgozók? Hogyan lázadjanak, mikor teljesen ki vannak merülve és örülnek hogy élnek? Már azok, akik még Magyarországon vannak.)
De ne hidd el, amit mondok, csak gondolkozz, mikor egyedül vagy! Adj egy esélyt magadnak! Soha nem jut eszedbe, hogy mi van akkor, ha van igazság abban, amit beszélünk? Olyan az igazságunk, amely igazság nem csak egy- két csalódott nő igazsága, hanem tömeges, női valóság? Mi van, ha ez a nők valódi hangja, amit csak akkor hallasz meg, ha igen csendesen és tágra nyílt szemekkel figyelsz.
Akkor meghallod!
Hacsak nem direkt nem akarod hallani.

És te kedves társadalom! Te, aki az arctalan, statisztikai massza vagy. Nem kell elhinned, de jobban jár mindenki, talán te is, ha legalábbis adsz egy esélyt magadnak, hogy megbirkózz azzal a nyomasztó gondolattal, hogy az, amit a feministák, akár az itt, akár a máshol író nők beszélnek, az nem alaptalan butaság és tények nélküli vagdalkozás.

Adj egy esélyt magadnak és nézz ki a dobozból!

Ha a dobozban nem vagy boldog és benne nem találsz megoldást, akkor talán érdemes kinézni belőle (akkor is, ha először rémisztőnek tűnik). Anyád, apád, nagyanyád, nagyapád és a többi felmenőd nagy valószínűséggel nem volt boldog. A boldogság mint olyan, nem is volt cél, vagy tényező. “Bírni kellett”, hogy egy idős, szabolcsi nénit idézzek.
Lehet hogy a megoldásokat nem a múltban, hanem egy sokkal kreatívabb jövőben érdemes keresni…

 Átjáró a közösségbe

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Advertisements