Ember legyen, doktor úr!

Szeretnék akkor mostan szólani erről a nagy egészségügy szarkupacról.
És rohadtul nem azon fogok rinyálni, hogy nincsen pénz és nem becsülik meg az orvosokat meg a nővéreket, hanem arról, hogy van ennek egy olyan része is, ami kurvára nem a pénzen múlik, és mégis úgy szar, ahogy van.
Ez pedig a dolgok emberi része.

Szóval hogy képzeld el a következő szituációt (és ez csak egy a sok közül):
Van valami bajod. Elmész az orvoshoz, ő meg csináltat egy vérképet.
Visszaviszed neki. Eddigre persze tudod, hogy mi nem stimmel rajta, meg is nézted a neten, melyik jel mit jelent, miből van sok, avagy kevés, szóval nagyjából sík ideg vagy, és beballagsz a rendelőbe, hogy konzultáljál az orvosoddal. Ő meg nézi az eredményt, mered a képernyőjére (mert ma már ő emilben kapja), majd elmondja, hogy miből van itt neked kevés. Nézegeti. Hümmög. Az orcáján valami fura tétovaság. Hitetlenkedés. Mi tegyek kifejezés.
Erre megkérded, mégis mi ez? Ijedjél most halálra, vagy rándíts egyet a válladon? Tudhatod, mire számíts? Mondj már valamit, bazdmeg!
És akkor ő mit mond erre?
Na, mit?



Hogy akkor tessél befáradni a hematológiára egy újabb csapolásra.

Nulla információ, nulla konzultáció, csak ennyi: Menjél tovább a problémával. De persze azért ne nézelődjél az interneten, ezt minden orvos kéri, mert még valami hülyeséget olvasol és megijedsz (!!!)
MEGIJEDSZ!!!
Hát ki vagy te bazdmeg, hogy eldöntsed, én mitől ijedek meg? Nem az a dolgod, hogy ha kérdezek, akkor válaszoljál? Ne hümmögjél, ne tekergessed a szemedet, hanem válaszolj!

Szóval bemész azután a hematológiára. És akkor megcsapolnak, üldögélsz 3- 4 órát, majd bejutsz végre egy újabb orvoshoz.
Pókerarc ismét. Nézi a papírod, pötyögi a gépbe az anamnézist. Monitor feléd fordítva, nyilván, hogy magát kímélje a beszédtől, te meg marha, olvass, ha kíváncsi vagy. Szólnál olykor az elütéseit látva, vagy jááááj, doktor úr, van ott egy ordító helyesírási baki, de már mégis hogyan szóljál te egy szakorvosnak, hogy szarul ír? Nézed inkább, olvasod. Ekkor hirtelen nagyot vág a klaviatúrába. Hopp, most pontot tett, bevégezte. Innentől azt gondolnád, majd feléd fordul, na, de nem, hanem átül egy pulthoz, a szemét belemereszti egy brutális mikroszkópba, és ottan nézeget valamit, ami üveglapra van ragasztva. Hamarosan kiderül, hogy az ott a te kenetedet (te jó ég!). Igen, kis idő múlva lazán átlendül a gurulós székkel eléd és mondja, hogy a kenet alapján akkor valószínűsíthető, hogy neked nincs leukémiád.
Így nagyjából.

Ez éppen az az eset, mikor utólag kezdesz el kurvára aggódni magadért, mert ugye most tudtad meg, hogy lehetne is akár, szóval ha úgy veszed, akkor egy hajszálon múlt most az életed. Majdnem leukémiád volt!
Gyenge levezetésként még végigtapizza a nyirokrendszeredet, persze te csak sejted, mit keres, ő meg annyira szenvtelen, hogy rád se néz közben. A messzibe mereng el, és nyilvánvaló, hogy nem akar és nem fog kommunikálni, az egész lénye azt fejezi ki, hogy te kussolj, mert ő dolgozik. Nincsen kontakt köztetek, csak a matatgáló hideg kezei, ahogy keresik, van – e duzzanat benned.

Végül elfordul. Neked azt mondja, öltözz fel és ülj vissza a székedre. Ezek után a monitoron megtekintheted, amint kirajzolódik a betűkből, hogy nyirokrendszeri elváltozásod sincsen.
Pffff
És akkor végre rád néz. És kiderül, hogy fingja sincs, mi van most. Elbasztad valahogy, mert a véred nem tökéletes, miközben nem produkálod a betegséget. Menjél hát vissza kontrollra egy hónap múlva és akkor újra megnézik, és ha még mindig eltérés van, akkor megcsapolják a gerinced.
MICSODAAA???
De miért?
Hogy megnézzék, mi ez. De te továbbra se aggódjál, mert ha majd akkor találnak valamit, az egy békés, könnyen kezelhető dolog lesz.
DE MI?
És nem mond semmit.

És tudod, ez csak egy a sok közül. Ilyen története ezer embernek van.
A nőgyógyász, aki egy hatalmas vascsattogóval közelít a pinádhoz, és közben olyan a feje, mint egy színházi maszk, neked meg fogalmad sincs, mi fog most történni. Vagy a fogorvos, aki kifeszít, aztán úgy szurkál, meg furkál, hogy te rohadtul nem tudod előre, mi után mi következik, ám ha minden mozdulatra megrezzensz, akkor végül azt mondja majd, ne izgágáskodj, ez nem fájhat. (Ez nem, de mi van, ha a következő már igen?)

Szóval én nem tudom, ha egyszer teli volnának a kórházak orvossal meg nővérrel, és azokat brutálisan megfizetnék, akkor ezek a maszkok lehullanának – e az arcokról? Akkor kapnál – e annyi információt, amennyi után nem lenne ingerenciád a neten kutakodni?

És például elmúlna – e a hanghordozásból az a bizgető – bosszantó lekezelés, amitől nem is betegnek, inkább gyereknek érzed magad? Tudod, az a hangsúly, ahogy az idősekkel is szoktak beszélni, amitől egyébként nekem alapból herótom van, mert hiszen az öregség az nem valamilyen fogyaték. Nem kell lassan és tagoltan ordítva beszélni, meg ilyen gondoskodó megmondó stílussal kiskorúsítani őket.
Szóval, hogy elmúlnának – e ezek a dolgok, és lenne – e a beteg épkézláb partner, akivel meg lehet osztani a saját állapotára vonatkozó alternatívákat, és ha meg igen, akkor nem érzéketlenül (Nézze, asszonyom, itt a biopszia eredménye, a pozitív azt jelenti, hogy rákos), nem kapkodón, odavetőn, magára hagyón?

Az is eszembe jut, igen, mikor néhány napja a rádióban valami mellrákból gyógyult nők felvonulásán csináltak riportot egy orvosnővel, aki szintén mellrákos volt, és elmesélte, hogy mikor közölték vele az eredményt, még ő sem tudta hirtelen, hogy most hogyan tovább. Nem is kapott erre vonatkozón útmutatást, csak ült ott bambán és kattogott, hogy mi legyen.
Ebben a műsorban akkor elmondta, hogy rohadtul fontos lenne ilyenkor a beteg kezébe tolni egy nyomtatványt legalább (ha már emberi beszédre nincs idő), hogy tudja, mi a következő lépés.
És baszki, egy ilyen papír kb 1 Ft- ba fájna az egészségügynek, mégse nincs!

És nem fájna semmibe a tájékoztatás, az az öt perc, mikor elmondják, hogy a csökkent fehérvérsejt szám jelentheti ezt is, azt is, megnézzük és remélünk. Vagy a nőgyógyásznak elmondani, hogy most akkor az lesz, hogy ezt feltolom, és odanyúlok és leveszem, és nagyjából ezt fogja majd érezni.

De továbbmegyek, és hosszan írhatnék erről is, ha nem akarnám valahogy emberi léptékűnek megtartani a cikket. Hosszan írhatnék arról, hogy nem hiszem, hogy nagyobb pedagógus bérek mellett a most érzéketlen és durva tanárok majd kellemesebb hangnemre váltanának és jobban szem előtt tartanák a gyerek szempontjait. Vagy nagyobb lelkesedéssel mennének képezni magukat, vagy kutatnának az új és hatékony módszerek után.
Én nem hiszem, hogy minden pénzkérdés.
Vannak itt emberi tényezők is.

Aki beteg, az kiszolgáltatott, aki pedig az ellátásán ügyködik, annak hatalma van fölötte. Az valahogy mindig megváltó szerepbe kerül. Az ő dolga lenne, hogy ne vegye fel ezt a szerepet, hanem partnernek tekintse a beteget, hiszen attól, hogy az bajban van, attól még nem fogyatékos. Tud dönteni a sorsáról, ha egyáltalán tudja, mi lehet a sorsa. Nem kell kigondolni helyette, hogy mennyi információ elégséges neki, és mennyivel küldjük tovább. Nem kell óvni az esetleg felesleges traumától, hanem tájékoztatni kell mindenről. Nem kell felülbírálni azt sem, hogy mit érez. Vicces, mikor a fogorvos, vagy a hüvelyedet varró doktor azt mondja lekezelőn, hát ez nem fájhat, hiszen én beadtam a zsibbasztót. Meg hogy ne tessék már “hisztizni”.
Fáj, bazdmeg. Ennyi.
El lehet ezt fogadni, meg lehet mondani, mi a pálya, és amikor beszélünk, lehet emberi arcot mutatni, meg lehet felém fordulni, mintha számítanék valamit.
Ez nem kerül semmibe. Ez nem orvoshiányon meg rossz fizetésen múlik, amit ráadásul nem is én, a beteg generálok.

Ha mi kimegyünk a rendelőből, akkor lehetünk barátok akár, és nekem lehet sokkal jobb a helyesírásom vagy a fogalmazási képességem, mint a tisztelt doktor úrnak, aki a keneteim fölött álmélkodik. És ezt nem lenne szabad elfelejteni és nem lenne szabad úgy bánni velem, mint egy darab hússal, aki bejött az ajtón, majd távozik, miközben ő lehet, hogy épp a halálos ítéletemet mondja ki.
Az ilyenek nem pénzen múlnak.

Szerintem azt, hogy az egészségügyben hogy érezzük magunkat, leginkább az ilyen dolgok határozzák meg. Az, hogy embernek hogyan tudunk megmaradni egy kiszolgáltatott helyzetben. Hogy mennyire van empátia, odafordulás, információáramlás felénk. Csupa olyan dolgok határozzák meg, amik pénzzel nem mérhetők és nem megvehetők. Amik a méltóságunkat tartják meg akkor, mikor a méltóságunk, az életünk van veszélyben.

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!)

Reklámok

182 hozzászólás

  • mabelwheeler

    😦 😦 😦
    Tudnék mesélni. Soha többé nem megyek orvoshoz. Soha többé.

  • Amikor a nagyim meg merte kérdezni egyszer a dokit, hogy mégis mit írt a papírra, akkor az orvos visszakérdezett, hogy: -Mi van, nem tud olvasni?!
    Másik kedves orvos fésztufész közölte, hogy nem ír új szemüveget neki, hiszen már nagyon rosszul lát, és túl öreg.
    Mondjuk elsőgyerekesként én is megkaptam, hogy ha akarok Uh-képet a gyerekemről, akkor menjek magánrendelésre.
    Még szerencse, hogy találkoztam már normális, empatikus dokikkal is, ráadásul olyan helyzetben, ahol ez nagyon jól esett.

    • Én is. Meg műtét előtt egy lepedő alatt meztelenül feküdve a hideg folyosón (ami önmagában rémesen kiszolgáltatott helyzet) fél órát röhögtem a tologatóval. Életem egyik legjobb élménye volt. Mondjuk ő nem orvos volt, csupán pakoló ember.

      • Óóó, a travi Lacinővérrel én is jókat röhögtem, miközben a sürgősségi császáromra kísért. 🙂
        De szerencsére a PIC-en is voltak normális dokik, akik segítettel elviselhetővé tenni a helyzetet.

        • A travi jelzővel csak óvatosan, mert pont annyira korrekt, mint a buzi…

          • Ok, nem szoktam használni, de ő is használta magára, azért mertem én is.

            • Gondolom ismered a történetet Cyrano de Bergeracról és az ő orráról. Attól hogy valaki magára alkalmaz derogáló jelzőt, másokat még nem jogosít fel erre. Mint ahogy rengeteg meleg van, aki magát/magukat simán lebuzizza, de ettől még mások nem buzizhatják csak úgy le. Vagy amikor az itteni pride-on megkérdezte valaki, hogy akkor most én vagyok a SuperTranny, akkor -nyilván nem agresszíven- felhomályosítottam arról, hogy a tranny az egy lekezelő, negatív jelentésű szó, nem illik másokra használni.
              Ez itt most nem letolás vagy ilyesmi, csak egy kis érzékenyítő tréning, a jövőre nézve, ha már a szituáció így hozta. 🙂

          • Mit illik használni helyette? A cross dresser hosszú és pontatlan. (Mivel nem csak az átöltözésről szól mindez.)
            Nem kötekedésből kérdezem, tényleg nem tudom mi a szokás, pedig van ilyenem itthon, de ő azt mondja, hogy ő travi. 😀

            • A transznemű, vagy akár a transz* egy kiváló gyűjtőfogalom. Abba belefér a crosdressing, a transzvesztitizmus, a drag, a transzszexualizmus és még egy csomó minden más is, emellett nem is bántó.
              http://transvanilla.hu/letoltesek/transzernyo
              Mondjuk a travi a transzvesztita degradáló rövidítése. Ahogy a tranny a transzszexuálisé, és én is helyre raktam azt a jóembert (finoman, nevelő célzattal) aki a Pride-on megkérdezte, hogy most akkor én vagyok a Super Tranny?
              Persze ha a te otthoni egyededet nem zavarja, ha mások is így nevezik, akkor RÁ nyugodtan lehet használni. 😉

      • Én lepedőt sem kaptam. Nem volt kedvem röhögni. 😦

        • Nem, a saját lábamon mentem be a szülőszoba előszobájába a fájásaimmal délután háromkor. Aztán megkatéterezve kínlódhattam tökmeztelenül (de konkrétan hajtól lábfejig), egy hosszú, folyosó jelegű teremben egy hordágyon, fejjel a falnak, lábbal a közlekedő résznek, ahol mászkáltak férfi betegpakolók, orvosok, apukák, ki tudja még kik, számolatlanul (és nők is, számolatlanul, és én vagyok a prűd meg a gátlásos, hogy nők előtt sem szeretek meztelenül, a pinámból meg a karomból kilógó csővel a fájdalomtól vonaglani), míg 3 órával később megérkezett az orvosom és betoltak a szülőszobára. Honvéd kórház, 2004.

          • Teljesen véletlen, hogy utóbb kiderült (na, nem a teljeskörű tájékoztatásból, csak azért, mert egy héttel később a liftben találkoztam a segédorvossal és emlékezett az esetemre), hogy ritka fekvésben volt a gyerek, arccal felfelé, nyomta a farokcsont idegeit -joggal őrültem meg a fájdalomtól. Azon a hosszú folyosón órákon át kínlódva két bajom volt: 1., Meztelen vagyok, miért nem kaphatok legalább egy lepedőt??? 2., Rohadtul fáj, miért nem segítenek??? Egyikre sem értek rá, nekik dolguk van, én meg túlspilázom, mit hisztizek, nem én vagyok a történelemben az első nő, aki megszült egy gyereket, másoknak is fájt, mások is túlélték. És ezt nők mondták. A nővérek. Akiktől segítséget vártam volna.

  • balettbenugralo

    25 hetes terhesen váltottam orvost, mert a saját orvosomat addig nem is láttam. Egyszerűen nem jutottam be hozzá! Folyton vagy elcserélte a műszakját, vagy elment egy hónapos szabadságra. A helyettesek meg alig vizsgáltak meg, egyik elküldött vérvételre, másiknak adtam a kezébe az eredményt, megnézte és elköszönt. Mondom mondjon már valamit, jók a leleteim? Igen, de azt majd a saját orvosommal beszéljem meg. Másik helyettes olyan durván tolta fel nekem a hüvelyi ultrahangos bránert, hogy úgy még nem fájt a vaginám soha. Első terhességgel, egyetemistaként + otthonról dolgozva kergettem a saját orvosomat, aki baszott bent lenni a saját rendelési idejében. 20 hetesen mondtam, hogy bassza meg, másik orvost keresek, az elsőt, aki fogad. Az egyből elkérte a terhességi kiskönyvet, anélkül nem hajlandó megvizsgálni, én meg csak néztem rá, hogy az mi. Soha, egyetlen vizsgálat alkalmával se említették, hogy ilyesmi létezik. Egy hétre rá a kiskönyvvel mentem vissza, 45 perc várakozás a tömött váróban, egy pasi megunta és megszegte az ajtóra kiírt “ne kopogj!” szabályt. Asszisztens morcan kinéz, hogy ki zaklatja, kérdjük, hol az orvos? Ja, ő nincs itt, behívták a kórházba szüléshez. 8-10 nő + pár leendő apa nézett rá, hogy nem lehetett volna ezt kiírni a kopogási tilalom helyett?
    Egy szó mint száz, engem életemben soha annyi sértés, megalázás és bántalmazás nem ért, mint a gyerekvárás “örömteli” 40+ hetében. A szülésemet le se írom, senki se hinné el.

    • mabelwheeler

      😦
      “Egy szó mint száz, engem életemben soha annyi sértés, megalázás és bántalmazás nem ért, mint …csak nálam a vége:mint az egészségügyben.

      • JudithBerger

        dettó. Az egészségügy egy katonai stílusú szervezet, hatalomról, pénzről, egóról, erőszakról szól. Az “ostoba civil” más fajhoz tartozik, nem ember. Akik pedig bent vannak a fehérköpenyesek között, mintha abból nyernék az energiát, hogy a kívülállókat megalázzák, megsemmisítsék. Mondanám, hogy tisztelet a kivételnek, de az egyetlen orvos, aki nem bánt velem rosszul, úgysem venné mindezt magára.

  • Az orvoshiányon meg rossz fizetésen az múlik, hogy az alkalmatlan, emberileg nulla, érzéketlen és durva orvosokat páros lábbal rúgnák ki a rendszerből és egy-két jogos panasz után nem alkalmazná őket többé senki. De így minden oda nem illő mocsadék megtehet bármit, mert tudja jól, hogy nincs a helyére más (ez vonatkozik a tanárokra is) 😦

    • Amikor pályakezdőként elkezdtem tanítani, az egyik fő elvárásom az volt magam felé, hogy ne ártsak. Ha egy mód van rá, akkor ne utáltassam meg a tantárgyat a gyerekekkel, és egyéb lelki törést se okozzak nekik. Jól tudjak konfliktust kezelni, ne stresszeljem őket túlzott elvárásokkal, ne skatulyázzak…stb. Pedig “csak” egy tanár voltam, nem pedig egy orvos, aki életekkel játszik, és elég komoly fizikai és lelki traumákban kell(ene) segítenie a betegeket.
      Nem is értem, hogy aki ilyen érzéketlen, az miért választ segítő szakmát.

  • Még az internet szélesebb körű elterjedése előtt (illetve az idősebb betegek azóta is) gyakran jöttek be a patikába a leleteikkel, hogy magyarázzuk el nekik. Meg amikor új gyógyszerük van, megkérdezzük, hogy elmondta-e az orvos, meg úgy általában a kezelésről tájékoztatta-e. Legtöbbször nemleges választ kaptunk. Tehát mindent nekünk kellett elmagyarázni.
    Itt svédben meg amikor mondjuk új gyógyszer esetén kezdem ugyanezt a magyarázó szöveget (a nyelvi nehézségeimmel súlyosbítva), általában mondják, hogy az orvos elmondta. Meg néznek rám, hogy akkor most őket vagy az orvost nézem-e hülyének. Én meg még mindig meglepődöm, hogy itt ez a természetes dolog…

    • Sajnos itthon tényleg ez az általános. 😦
      Mondjuk mi pont most szívtuk meg egy patikussal, nagyi új gyógyszert kapott, de javulás helyett csak rosszabbul volt. Amikor visszament a dokihoz, akkor derült ki, hogy egy hasonló nevű, de totál más gyógyszert kapott. Még szerencse, hogy némi gyomorfájáson kívül nem lett semmi baja. :/

      • Sajnos esetenként előfordul, még a legjobb szándék mellett is. Főleg, ha valaki 6-10-15 féle gyógyszert vált ki egyszerre, ami krónikus betegeknél előfordul. Bár vannak olyan patikai szoftverek, amik a gyógyszerkiadás során lehetőséget biztosítanak a gyógyszer ellenőrzésére, ez még azokban is opcionális. Ráadásul ha éppen nincs az ún. extra vonalkód rányomtatva a receptre (vagy éppen rosszul látszik, mert az orvos spórol a nyomtatópatronnal, és a már döglődővel is tovább nyomtat) akkor receptenként 8-10 féle adatot kell kézzel adminisztrálni.
        Nem mentegetni akarom a kollégát, mert nagy felelősség nyugszik mindannyiunk vállán, akik a beteg emberek ellátásának “végpontjai” vagyunk. De szerintem ha szembesült volna a tévedésével, ő lett volna a legjobban megilletődve és igyekezett volna képességei szerint helyrehozni a dolgot. Velem is előfordult néhány alkalommal a gyógyszercsere a 13 éves pályafutásom alatt, általában jó szarul is éreztem magam miattuk. Ha még idejében rájöttem, igyekeztem utolérni a pácienst, ha meg később szembesültem vele, akkor nagyon égett a pofám miatta és azt se tudtam, hogy kérjek bocsánatot.
        Svédországban jóval kisebb adminisztrációs teher van rajtam, illetve a vonalkód alapján történő kontroll nélkül tovább nem is lehet továbblépni a gyógyszerkiadásban, tehát szinte teljességgel kizárt, hogy mást adjunk, mint ami a recepten szerepel. Nem is volt még gyógyszercserém itt…

      • Ennek akár az orvosok közismert szépírása is lehetett az oka, bár ma már nyomtatják általában – de én épp hétfőn kaptam kézzel írt receptet.

  • Nőgyógyásznál, még huszas éveim elején. Vizsgálat közben egyszer csak megszólal, baj van, hát ez nem szépen néz ki, látja, nézzen a monitorra. Ez itt nagyon csúnya, nem így kell kinéznie. Magának méhszájsebe van. Te jó ég? Micsoda? Meghűlt bennem a vér. Vizsgálat után, immár felöltözve kérdem, akkor most kaphatnék bővebb felvilágosítást? Ne aggódjak, kb. minden 10. nőnél előfordul. Ha megjön az eredmény p2-es-ig jó, felette már gyanús, rák kialakulására nagy esély van. Viszontlátásra. Még szerettem volna kérdezni valamit, de már nem jött ki hang a számon, elindulok az ajtó felé, asszisztens a hátam mögött hangosan kiabálva: jöhet a következő…

  • A spiralcsere picit rosszul sikerult, ezert doki azonnal leszedte es ujra feltette. Remegtem a fajdalomtol. Jo darab ido elteltevel (honapokrol beszelunk), meg mindig durva gorcseim voltak, kozben egy “felfazas”…. bejelentkezem hozza, megvizsgal, uh-t csinal. Kozli, h mindenhol minden rendben, nem lenne szabadna fajdalmat ereznem. Mondom, pedig komoly fajdalmaim vannak! Turelmet vesztve ram szol, akkor szedjek fajdalomcsillapitot. Viszlat, otezer lesz.
    O.o

  • Like, még a baszd meg-re is, ebben a témában.

  • Nálam kábé egálban van a jó a rosszal, bár mióta Debrecenben élünk, egyre sűrűsödnek a jó tapasztalatok. A legszarabb nekem is a szüléssel kapcsolatos, de nem orvos volt, hanem egy nővér és egy kellemes mondatot hallhattam. Azt a gusztustalan rosszindulatot sosem felejtem. Szülés után 98 kilósan álltam a mérlegen, látszott a fejemen az elkeseredés. A nővér: Nyugi, sose fog lemenni. Szültem két gyereket és nekem se ment le. – azt az önelégült pofát még most is látom magam előtt. Más kérdés, hogy már csak gonoszul vigyorgok rajta, mert ami neki nem sikerült, az nekem igen, sőt. Majdnem a kamaszkori súlyomra fogytam vissza -38 kilóval. 😀

    • Szülés előtt bemegyek az előkészülésre, rajtam az a kórházi lepel. Megállok a nővér előtt, aki egy mozdulattal széttárja rajtam, miközben tőlünk 5 méterre egy apás szülés zajlik. Mondom, ne rántsa már le a ruhámat, itt egy férfi a helyiségben. Erre ő: Ez kolléga, látott már ilyet eleget. Erre én: Igen? Engem nem látnak minden nap idegen pasik meztelenül.

      Első gyerekes kismama 8 hetesen bevérzik, karácsonykor. Sírva hívja az orvosát, aki azt mondja, ő most szabin van, feküdjön sokat a kismama, és január 8- án, a megbeszélt időpontban találkoznak.
      Ugyane’ nő x- edik gyerekkel pár hetes terhesen szintén orvosnál 8000 Ft/ vizsgálaton megkérdi, ugyan mondja már meg, mennyi idős lehet a baba. Mire a válasz: Még kár lenne ezzel foglalkozni. Nem is biztos, hogy megmarad.
      Ugyan’ e nő ultrahangon áll sorban többedmagával, alul semmi variációban, mikor ajtót feltépik, két mentősfaszi hoz egy idős nőt ilyen ultrahangra. Vizsgálat alatt ők a félpucér nők közt szolidan, ám alig leplezeve magukat nézelődnek.
      Ugyanitt másik vizsgálaton ugyane’ nő hallja a függöny mögött állva, amint sorstársának azt mondja az ultrahangos (már látszódó terhességről beszélünk):
      – Ez a magzat nem él.
      – Micsoda?
      – Ennek nem dobog a szíve. Nem él.
      – Hogy mi?
      – Menjen el az orvosához. A magzat elhalt.

  • A sok köcsög, mehetnének ekézni! Kifele a fődre!

  • Tudogyulladasra kaptam antibigyot. Ügyeletes patika, kiváltom, 3×1 szem, oké, értettem. Megyek haza. Fater: te mi a tokomre kaptál szívritmus szabályozot? Mondom, hülye, ez antibiotikum, tüdőgyulladásom van. Eeeeeeez? Fater előrancigalja a gyógyszeres dobozat. Ni! Ezt szedem húsz éve, napi 1/4-et. Ha te ebből bekajalsz napi 3-at, jövő heten temetunk. Az a fránya kézírás… (Pár éve volt.)

    • A fiam egyik barátja pár napja halt meg 22 évesen a műtőasztalon, mert a kruppjára rossz gyógyszert kapott, amitől szívproblémái lettek, és megpróbálták megműteni, de nem sikerült. 😦

      • Kiskoromban azt hittem, direkt írják csúnyán, hogy mi ne tudjuk elolvasni, mi van rajta.
        Valami szent dolognak tartottam, hogy mi van a recepten, ami csak az orvosra és a gyógyszerészre tartozhat, a betegre nem.

      • 22 évesen, úristen…egyik gyerekem pont annyi…ez valami iszonyat 😦

  • JudithBerger

    és akkor arról még nem is beszéltem, hogyan gyötrik szándékosan a nőt, ha abortuszra megy. Meg vagyok róla győződve, hogy ez szándékos, tudatos eljárás. Hogy hogyan teszik be kismamákkal, frissen szült anyukákkal egy szobába… én a műtét előtti éjszakámat a poszttraumás helységben töltöttem… fél óránként berontott pár ember, hangosan beszélgetve, mint egy kutyacsapat, tolva a frissen megműtött betegeket… családtagok ki be járkáltak… én meg a tágítóval a lábam között fekszem az ajtó mellett… a másnapot inkább el se mondom, mert akkor munka helyett itthon maradok bőgni… a lényeg, hogy syerintem az abortusz amúgy is nehéz dolgát tudatosan büntetik.

    • balettbenugralo

      Na, ez volt a másik. Hogy mindenórás terhesen beraktak egy nagy terembe, aminek a felében abortuszosok rotációja ment egész nap. Az nekem is sokkoló volt, bazmeg, hát még nekik milyen lehetett! És mindegyik próbált beszélgetni, és mindegyik máshogy, némelyik bunkó volt, némelyik magába zuhant, és volt aki elmesélte az egész életét, mintha nekem tartozna magyarázattal. A legrosszabb egy nagyon fiatal lány volt, sírógörcsöt kapott és úgy zokogta, hogy gyilkos vagyok, gyilkos vagyok, bocsánat. Két fájás között odatérdeltem az ágya mellé és fogtam a kezét, meg adtam neki papírzsepit. Persze pont akkor jött be egy ilyen doktornak látszó tárgy, visszaküldött az ágyamba, mondom, na de ez a lány szenved. Válasz: áh, az csak az altatás mellékhatása. Na, vizit után telefonáltam a férjemnek, hogy jöjjön a cuccomat cipelni, mert én itt nem szülök. Esküszöm, a fájások is elmúltak, a gyerek velem sztrájkolt, tíz nappal később született meg, igaz ugyanott, de legalább a véleményünket kinyilvánítottuk.

  • na, most nem leszek népszerű. Bár növelhetném a panaszok sorát, de nem teszem.
    Jelenleg én azt gondolom, legtöbb orvos/tanár nem így kezdi. Pont mert hivatás, és pont mert érzékenység kell ahhoz, hogy valaki emberekkel dolgozzon. Aztán vagy belepusztulunk a nagy empátiánkba, vagy belefásulunk. Esetleg mindkettő.
    És így függ össze a pénzzel. Nem is csak és kizárólag a fizetéssel, hanem
    a) a fölösleges leterheltséggel (lásd plusz adminisztráció; ha bemész az orvoshoz, kb. 2 perce van rád, a maradék 10-15 percben, amíg bent vagy, adminisztrál; tanár dettó), ami csökkenthető lenne, ha fel lehetne venni adminisztrátort/ped. asszisztenst, kevesebb beteg/diák jutna egy tanárra
    b) a bürokratikus vezetéssel való harcokkal, hogy semmire nincs pénz, és ha mégis szükség lenne valamire, akkor kérvények garmadáját kell írni emiatt.
    c) munkakörülményekkel, amelyek egy része legalább csökkenthető lenne, ha nem elvonni akarna a mindenkori kormányzat, hanem alátolni némi pénzt az egészségügynek/oktatásnak.
    És a többi…

    • ja, és akkor még nem beszéltem tanároknál a 7 évenkénti kiégés elleni 1 év tanulmányi szabadságról (orvosoknál nem tudom, van-e ilyen).
      Kollégám most volt Svédországban 3 hónapig. Ott 17 óra a heti kötelező, ami napi elosztásban nem egész 4 órára jön ki, egész napra elosztva. Ott az van, hogy megtart a tanár egy órát, technika, segítők (ped. asszisztens, pszichológus, stb.) rendelkezésre állnak, majd pihen 1-2 órát, bemegy, újra 1 óra, és így tovább. Itt: reggel beesik a tanár, és elő se kerül egész délelőtt, 5-6 óra zsinórban, van max 10 perc szünet, amelynek nagy része arra megy, hogy lejusson a tanáriba, és kicserélje a könyvet, amiből éppen tanít. Lyukas órában helyettesítés. Napközben se enni, se inni, se wc-re menni nincs idő, hacsak nem olyan szerencsés, hogy akad egy olyan lyukas órája, ahol nem kell helyettesítenie.

      Félreértések elkerülése végett: ez nem panasz. Tényszerű, szikár leírása a helyzetnek. Én azon csodálkozom, hogy vannak orvosok/tanárok, akik ENNEK ELLENÉRE képesek még normálisak, netán kedvesek lenni. És az ilyen foglalkozásokat nem lehet mondjuk a tesco pénztárosi munkával összehasonlítani, mert nagyon más a kettő. Felelősség itt is, ott is akad, de nem mindegy, hogy pénzt számol-e félre valaki, vagy emberéletet, gyereklelket. Az orvos, tanár, pszichológus, pszichiáter, stb. a személyiségével dolgozik. Ezért a gyakori kiégés. És van ennek felelőse, de nem tudom, tényleg nem tudom sem az orvost, se a tanárt igazán hibáztatni emiatt. A gond az, hogy ha menne is máshova, mert érzi a szíve mélyén, hogy már nem megy úgy a dolog, ahogy régen elképzelte, akkor se tud. Hacsak nem a híd alá koldusnak… 😦

      • Szerintem csak hárítani szeretnéd a tanárok és az egészségügyi dolgozók felelősségét.

        • Nem hiszem, egyetértek lényegében. Abszolút burnout. És abszolút érthető. Mármint az a kiégés, hogy ENNYI az érzéketlen, de nyilván az alulfinanszírozottság, a pénzügyi és sokszor szakmai (pl. infrastruktúra problémák) hiányosság is okozza, hogy az érzékenyebbje pont otthagyja az egészet. Futószalag az egész rendszer, egy idő után képtelen mást látni, mint húsokat. Az is, aki eredetileg nem ilyen volt.
          Nekem van egy csomó jó élményem (is). Minden fogorvos, akivel találkoztam eddig (pedig amilyenek a fogaim, alkalom meg doki is volt elég), mind normális volt, a koromhoz mérten tájékoztattak, a gyerekeim fogorvosa is mondja a gyerekeknek, mi lesz, beszél hozzájuk, eltereli a figyelmet, hogy ne féljenek. Exem sem panaszkodott a nőgyógyászaira, igaz, nők voltak, az egyik jelenleg házi őrizetben vagy hogy hívják azt. Hepatológián is szépen elmagyarázták, hogy a Gilbert-szindróma nem patológiás, ne aggódjam.

          • Én pedig továbbra sem értek egyet. A te pozitív tapasztalataid tapasztalataid, mit segítenek például nekem? Például az a tanárnő aki módszeresen vert a suliban, meg nem történtté válik? Vagy a másik ….?
            Dokik gyerekkoromban picit túlnyomott gyógyszerrel, kórház lett a vége, ….
            Sorolhatnám a dolgokat, szeretnéd tudni az igazságot, még azt se mondták, hogy bocsánat. Tisztelni kell őket, mert tanult emberek és mennyi jót tettek. Képzeld nekem meg az jött le, hogy Még az ilyen embereket is sajnálni kell, mert ők is a rendszer áldozatai. NEM. Azért mert ő egy áldozat, az nem mentség. Amikor belehajolva üvölt az arcodba, nem állt mögötte senki sem. Az ő döntése volt, az ő reakciója, mert nem volt kész a leckém. Érdekel, hogy miért nem volt kész? Mert őt nem érdekelte, engem meg ezek után nem érdekelnek a hozzá hasonlók sirámai. Az igazi tanároké és orvosoké igen, mert találkoztam velük is. De ne tegyünk már úgy , mintha minden rendben ezen a téren.

            • Baromira nincs rendben. Én csak azt állítom, hogy egy (lehet hogy kis) részüknél a kiégés is belejátszik ebbe, meg a rendszer hibái is. Ez az érzéketlen szararcokat nem menti igazából, akkor sem, ha húsz éve, csillogó szemű frissdoktorokként még nem voltak azok. Az meg, hogy az orvosok/tanárok a nagy fehér(köpenyes) istenek, végképp baromság, ami a tekintélyelvű rendszer következménye szintén. Ugye a szülő az első fehéristen, aztán jönnek a pedagógusok meg az orvosok, és persze az egész tetején a politikai “elit”, szintén csupa tévedhetetlen ember.
              Karina, meg nem történtté semmi nem válik. Akkor sem válna, ha az az egyetlen szar tanár lenne a világon, aki téged vert – és bizony nem az az egyetlen. Azt is sajnálom, hogy a szüleid nem tudtak vagy nem is akartak segíteni neked.

            • azt egy szóval se mondtam, hogy minden rendben van. Nincs rendben pl. az, ha tanár ver vagy megfélemlít gyereket. AZ nagyon nincs rendben. De ezt már 30 éve se tehette (volna) meg. Törvény tiltotta és tiltja. Én nem erről beszélek, ahogy nem védem az alkalmatlan tanárt/orvost sem.

              • Megtették. És sok helyen , most itt megteszik.
                Sok orvos és pedagógus helyében, elgondolkodnék egy sztorin ami velem esett meg, kb. 20 évvel ezelőtt. Fiatalként azon vitatkoztunk éppen, hogy miért tart ott az ország ahol tart. Márk bácsi, hallgatott szépen minket, aztán egyszer elfogyott a türelme. Ránk nézett és megkérdezte maguk komolyan gondolják amit itt beszélnek? Hogy a magyarok okosak és tehetségesek,… és ennek ellenére itt tartunk. Mondtuk neki, hogy igen. Rámutatott mindegyikünkre és megkérdezte, magának hány osztálya van? Mondta, mindenki a sajátját, Végén magára mutatott, mondta nekem 2 osztályom van. Nézzenek szét, Ha annyira okosak és tehetségesek vagyunk, akkor miért itt tartunk. Elmondtuk neki, talán büszkék is voltunk hogy milyen okosak vagyunk. Végeztünk. Márk bácsi ránk nézett, akkor közel volt nyolcvanhoz már és szép csendben ránk nézett, feltette a kérdést újból, akkor miért itt tartunk. Döbbent csend, mire valaki nagy nehezen kinyögte , Márk bácsi épp most mondtuk el magának. Okos és tehetséges emberek vagyunk, akkor ennek kell itt lennie az ….. Mondtuk neki, hogy nem. Akkor elrontották, keresték az okát, ha nem találták az egyet jelenthet, mégsem vagyunk elég okosak és tehetségesek. Ha pedig megtaláltuk és nem javítottuk ki akkor sem vagyunk elég okosak és tehetségesek. Elsők a tények, ahhoz igazítjuk a véleményünket és nem a véleményünkhöz keressünk olyan dolgokat, amik alátámasztják.

          • Gilbert-szindróma? Nekem is az van 🙂

            • Nagyon sok embernek van, csak nem derül ki, pont mert nem patológiás, nincsenek kellemetlen tünetei. Én is 24 évesen, munkahelyi alkalmassági vizsgálatnál tudtam meg. A leleteimből az üzemorvos nem tudta azonosítani, ezért küldött az országos hepatológiára. Ott meg a doki ránézett a leletekre, és megmondta. Az a vicc, hogy pár évvel később, egy pasi mélyen a szemembe nézett – kissé zavarba is jöttem -, majd rákérdezett, hogy rendben van-e a májam. Így tudtam meg, hogy orvos 🙂
              Azt mondják, orvostanhallgatóknál látszik, hogy mennyi van, ugye ők mindenféle gyakorlatokon magukat is vizsgálják, de nyilván nem jelenti azt, hogy a körükben gyakoribb, csak ők diagnosztizálják is.

        • Szerintem meg igazat ír. Én tanítok, és nekem szuper jó helyem van – tudok is így kedves, odafigyelő, empatikus lenni szülővel, gyerekkel – de látom, hogy mi a helyzet máshol és tudom, hogy sok kolléga elkeserítő körülmények között dolgozik. Megértem, hogy nekik a mindennapi túlélés is nagy feladat, mert nagyon kevés segítséget kapnak és nagyon tisztelem azokat, akik így is bírják, és megőrzik az emberségüket. Valaki meg beletörik, végképp kiég – sokszor olyanok is, akik szívvel-lélekkel álltak neki a munkának.

          • Éppen az elkövetőket mentegeted a nemes egyszerűséggel. A rendszer részeit. A gyengébbeken verik le a frusztrációjukat, remek emberek. Ha olyan szuperek, javítsák meg a rendszert.

            • “javítsák meg a rendszert.”
              Azért ezt te sem gondolhatod komolyan. Ez meg már egy kicsit olyan, mint a bántalmazott nőtől elvárni, hogy változtassa meg a pasit, a pasit támogató rendszert. Nézd már meg, mit számít akár a tüntetés is!

            • képviselőné

              Ne (csak) ők javítsák meg a rendszert, hanem minden érintett! Köztük többek között a szülők, akik egyben, ahogy itt valaki találóan megjegyezte, adófizetők és szavazópolgárok is egyben.

          • Sőt, akik szívvel-lélekkel álltak hozzá, azok sokszor annál inkább kiégnek, még jobban megkeserednek, míg a flegmák könnyebben tudják megtartani azt az éppen még elfogadható szintet, amivel kezdték.

            • képviselőné

              Tanúsíthatom, hogy ezen a pályán némi flegmatizmus egyenesen életmentő. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy bunkónak is kell lenni.

            • pontosan. Éppen erről írtam én is. A legjobbak égnek ki leghamarabb, és vagy belebetegszenek, vagy lelépnek. 😦

        • nem szokásom hárítani. Csak ezek olyan dolgok, amelyekről nem szokás beszélni, pedig létező jelenségek.

          • A pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak, az adott létesítmény munkahely. A munkakörülmények és a fizetés a munkavállaló és munkáltató közötti megállapodás. Nem túl elegáns, számomra pedig elfogadhatatlan hogy ilyen dolgokra hivatkozni,megjelölni ha adott személyeket sérelem ért. Nem lehet indok, a bunkó, az etikátlan viselkedésre, vagy jogsértésre.

            • képviselőné

              Nem ez történt, senki nem védte a sérelmet okozókat.

            • a közalkalmazottaknál nem megállapodás. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Ha még nem tűnt fel, éppen most tolják lefelé a torkunkon a pedagógus életpálya modellt, ami azzal kezdődött, hogy visszavágtak mindenkit a rajtvonalhoz (ped. 1-be), és innen kezdj újra! Nem számít, hogy eddig mit tettél le az asztalra, hogy jó tanár vagy-e, stb.
              ezzel egy dolgot lehet tenni: felmondani. Szerinted ha minden tanár felmondana, mégis mi lenne itt? Vagy csak a legjobbak…

              Utolsó mondatoddal egyetértek, de én nem is erről beszéltem ám.

              • Konkrétan mi a közalkalmazottakról szóló törvény több pontját tettük szóvá, a bértábla és az adójóváírás eltörlése mellett a képviselő úrnak. Amit udvariasan végighallgatott, majd válaszolt rá. Én pedig voltam olyan szíves elmentem szavazni, nem rá. Mint a környékünkön sokan.

        • Szerintem meg nem mentseget keres, mert a korulmenyek valoban oriasi gatat, frusztraciot okoznak, de ettol fuggetlenul meg sincs mentseg az erzeketlensegre, bunkosagra, lekezelo modorra. Ezeken a teruleteken plane. Ugyanabban az intezmenyben akad nagyon is empatikus a szakmajat huszoneve uzo, apolo, orvos, tanar,a korulmenyeik ugyanazok es meg sem egnek ki, ha meg megis, akkor sem a kiszolgaltatott betegeken/gyerekeken verik ezt le. Tul sok itt az emberi tenyezo, de teny, hogy a munkakorulmenyek emberibb kialakitasaval esely lenne arra is, hogy az o hozzaallasuk is javuljon. Ha elkepzelem, hogy rendelek, majd ugyelek es utana van 12 oram pihenni, de ujra es ujra tulterhelten kell dolgoznom, lehet, hogy lehervadna a mosoly az arcomrol egy ido utan…de gyoker az nem lennek akkor sem.

      • En ertelek, tenyleg rohadt nehez a tanaroknak meg az orvosoknak is, nem hiaba lep le mind kulfoldre.Viszont lehetne a masik oldalrol azt is mondani hogy a tanaroknak ott van ugye a majd’ harom honapos szunet – ami mas foglalkozasoknal ugye nem adott, mas foglalkozasnal is van kieeges meg alig 10 perces szunet meg kajalni meg pisilni sem tudsz mindig, tehat ugyanezek a dolgok a legtobb foglalkozasnal fennallnak.
        Az orvosoknak meg ott az ugynevezett halapenz, ami ugye azt jelenti hogy hogy nem csak hogy faszparaszt de meg penzt is kap annak ellenere hogy az amugy kirivoan magas adod elvileg arra megy el hogy ingyenes legyen. Tehat van masik oldala is ennek a sztorinak. En nem mondom hogy nem szar igy ez a rendszer de ez sem a gyerekek vagy a betegek felelossege.

        Az hogy milyenek a korulmenyek az egy dolog, en megkockaztatom hogy az empatiahoz amugy nem sok koze van ehhez. Mert aki empatikus az mindig az marad, aki meg nem azon meg 5szor annyi fizu, lyukasora vagy halapenz sem valtoztat.

        • Azért a tanárok 3 hónapos nyári szünetével vigyázzunk, persze van szünet, de egy csomó tanár közben táboroztat (nem is okvetlenül plusz pénzért), meg ilyenek, ami neki nem szünet. Meg továbbképzés, meg mittudomén, meg az értekezletek, évnyitóra felkészülés, stb.

          • Lehet hogy van ilyen is, persze. De mondjuk egy irodai dolgozo kap 3-4 hetet osszesen egy evre, abbol egybe nem is tud kivenni annyit. Tanarnak van a nyari szunet, teli szunet, oszi szunet meg egyebek. Ha a nyarin dolgozik par hetet is tobb szunet van. Es igen, este javitani kell, irodai dolgozonak meg bent kell maradni tovabb. Nem mondom hogy a tanaroknak nem lehet nehez, de nem nehezebb mint egy csomo mas szakma. Es igen, mas szakmaban is parasztul viselkedik egy csomo ember es nem, az sem ok.

            A lenyeg pont az hogy az hogy a tanarok helyzete ennyire szar most az nem jogosit fel senkit arra hogy bunko erzeketlen faszkent viselkedjen.
            Hasonlo lenne ahhogy ha egy pszichopata agresszort elkezdenenk mentegetni hogy szegenyt verte az apja gyerekkoraban, ertsuk meg ot, milyen nehez helyzete van neki is. Hat nem, empatia nelkuli fasz viselkedes, foleg olyan szakmakban ami masok eletere kihat abszolut nincs rendben es nem mentegetheto kulso korulmenyekkel.

            • Semmiképp sem mentség a szar helyzet, ezt írtam Karinának is. Teljesen egyetértünk ebben.

          • Az ismeretségi körömben lévő tanárokkal ezt az iskolák úgy oldják meg, hogy határozott idejű megbízási szerződéssel dolgoznak. Vagyis szeptembertől júniusig van meló, a következő két hónapoot meg oldja meg úgy, ahogy tudja. Lényegében a tanárok totál bizonytalanok, hogy lesz-e még munkájuk következő szeptemberben. Lejár a szerződés júniusban, csá, majd lehet, hogy hívunk szeptemberben. Azért ez nem az a szívderítő létbizonyosság. Ettől még a köcsögöket nem mentegetem. De tényleg baromi nehéz lehet ilyen körülményekhez jó pofát vágni.

            • Na ez rohadt egy mocsok dolog.

            • Én is dolgoztam így… Nagyon durva dolog, de akkor nem volt más választás.

            • Igen, ez is gyakori, tehát a nyáron nem szabadságot töltenek, hanem munkanélküliek. A 9-9,5 hónapos nagyon alacsony bérrel ki kell húzni egész évben.
              Sejtitek-e, miért van annyi tanárNŐ? Mert a jelenlegi elvárás szerint kvázi a tanári állás HOBBI, amiért örüljenek, hogy még meg valami kis pénzt kapnak is, a családot azonban apuka tartja el, mondjuk vízvezeték-szerelésből. Az értelmiségi anyuka fizetésének többszöröséért dolgozva.

            • Nekem jó pár kolléganőm van azért a pályán, mert szereti ezt csinálni és megengedheti magának, mert a férje jól keres. Egy közeli ismerősöm mondta, hogy ő imád tanítani és nagyon hálás, hogy a férjének jó munkahelye van, mert ha nem keresne extra jól, ő nem taníthatna… Nem egy volt évfolyamtársam szeretett volna tanítani még az egyetemen, de a többség arra jutott, hogy sokkal jobban jár, ha inkább multis állást vállal.

          • Soha nem is volt 3 hónap.

          • Blacinak (már nem enged közvetlenül hozzászólni): igen, csak tanári fizetésből nem lehet megélni, legtöbb tanárnőnek a férje csakugyan jobban keres, de nem ezért van elnőiesedve a pálya. Ha éppenséggel tudni akarod a valódi okát, olvasd csak el csak az itteni (felteszem nem nőgyűlölő, és értelmes, talán többségében diplomás) nők kommentjeit! Csak elvétve akad olyan, aki nem a tanárokat tesi felelőssé azért, ami rendszerszintű hiba. És hiába írtam szerintem elég érthetően, mi a valódi oka a kiégésnek, nem is hiszik el. Nos, ilyen széllel szemben, kitartóan leginkább csak nők képesek élni és dolgozni. Merő kalandvágyból, ami közelről erősen hasonlít a mazochizmushoz.

            • ja, kimaradt: és ennyi pénzért!

            • Konkrét példa: pedagógus házaspár. Mindkettő imádta a szakmát, szerették őket a gyerekek, és nem azért mert baromi elnézőek voltak. Aztán – milyen fura- ők is akartak gyereket, és a meglehetős szülői segítség mellett is rá kellett döbbenniük, hogy két ped. fizetésből nem lehet gyereket nevelni. Hát a pasi elment rendőrnek. Jó volt abban is, de miután “nyugdíjba” ment, azonnal futott vissza tanítani. De most már ugye megteheti, hogy a “hobbijának” éljen. Másik, tesitanár(nő). Elvált, gyerek volt, mit tehetett? Elment rendőrnek, igaz, ifjúságvédelembe. De a saját gyerekét is fel kellett nevelnie valamiből. Orvos, sürgősségi (nem az a kifejezetten hálapénzes rész, mondjuk ő elvből nem fogadott el semmit). Ergo: MLM-ből él, az orvoskodás a hobbija. Ja, igen. Naponta hal meg szinte ember a kezei között. Mégis empatikus maradt. De ehhez az is kellett többek között, hogy a felesége rávette a pszichodrámára (amit ő nem akart elkezdeni, hát nem bolond, hogy ilyenekre járjon). Orvos, és fogalma sem volt arról, hogy a kiégés ellen tenni is kellene valamit. Közben rájött, hogy pszichológushoz, drámára, szupervízióba nem az jár, aki bolond. Annak már az ilyesmi késő.

          • Milyen 3 hónap? Az iskola eleve június közepéig tart, a középiskolákban ezután jön a szóbeli érettségi, jó esetben július első napjaiban kezdik a szabit, aug 20 utàn meg vége. És tanév közben nem is vehetik ki. Aki meg idősebb, annak kevesebb a szabija a vele egykorú nem tanároknál.

            • A másik, hogy egyben kivehetik, míg mások nem. Hohó! Nem kivehetik (azaz nem arról van szó, hogy SZABAD egyben kivenni), hanem MUSZÁJ. Tehát ha neki nem az lenne a jó, ha pont ősszel menne, mert rohadtul nincs pénze a főidényben nyaralni, hanem szeretne elő- vagy utószezonban, amit valahogy még ki is tud nyögni, akkor nem TUDJA megtenni, mert neki nem szabad.

        • Nincs három hónapos szünet. Június végéig be kell járni, érettségiztetni, adminisztrálni, aztán augusztus huszadika után indul újra a tanév. A körülmények pedig rengeteget számítanak – szar rendszerben, ami lehúz, ami nem ad teret, nem segít és túlterhel, nem lehet a maximumot hozni, ez ennyire egyszerű.

          • Ok, nem 3 honap szunet hanem masfel. Mondom ez az atlagember 4 hetehez kepest amit nem tud kivenni egyben meg mindig sok. Plusz oszi es teliszunet. Na de hagyjuk is ezt, nem ez a lenyeg, en elhiszem hogy a tanaroknak is szar, en csak azt mondom hogy nem biztos hogy szarabb mint masoknak.

            Szerintem empatikus marad az ember, igaz ugy konnyebb ha megfelelo juttatast es elismerest kapsz erte, ugy minden mindig konnyebb.

            Akkor sem ertek egyet azzal hogy az akit nem ismernek el akkor adja tovabb ezt es legyen taplo a gyerekkel meg a beteggel meg vezesse le rajta a feszkot. Nem megoldas es egyszeruen olyan viselkedesre amit itt a kommentekben is olvasni nem lehet ilyen kifogassal elni hogy szar a rendszer meg keves a penz.

            A bunko empatia nelkuli viselkedesre nincsen mentseg, foleg ha rendszeres a stilus.
            Ahogy egy masik kommentben is irtam, ha a korulmenyekkel mentegetjuk az ilyen jellegu viselkedest akkor ennyi erovel a novero agresszorokat is vedhetjuk hogy dehat jaj szegenyeknek nehez gyerekkora volt vagy nehez elete van, sok a feszko a munkaban.
            Ha a rendszeren nem is lehet valtoztatni az ember a sajat viselkedesen mindig tud. En elhiszem hogy baromi nehez de nincs mas valasztas.

            • képviselőné

              25 fölött már minden átlagembernek több mint 4 hét (20 nap) a szabija, ha ugyan az utóbbi pár évben nem változott a munkatörvénykönyv. Az enyém jelenleg 29 nap.
              Mondj még egy szakmát, ahol 1-2 diplomával ennyit lehet keresni (ilyen keveset). A tanárnak van túlórája, mellékállása, nyáron pedig szintén dolgozik, mert felkopna az álla. Kb. ő is annyit nyaral, mint más, csak sokkal kevesebb fizetésért. Annyira bírnám, ha nem a végsőkig meggyötört, szétalázott, kizsigerelt tanárokat baszogatnák itt is. Ha annyira irigyled azt a csodás nyári és téli szünetet, menj tanárnak, most komolyan.

            • Nem a tanarokat baszogatom, hanem azokat a tanarokat – es orvosokat es igazabol barkit- akik empatia nelkul iszonyu taplo paraszt modon viselkednek. Csak egy masik perspektivat mutattam hogy a tanaroknak sem rosszabb mint egy csomo masik szakmabelinek.Nem mindenkinek, persze, de igen vannak mas diplomasok akik meg annyit sem keresnek mint egy tanar, akik tobb diplomaval takaritanak, akik egyszeruen nem talalnak allast, akik kozmunkara vannak itelve mert nincs melo. Egy rakas embernek kurva szar igen. Apoloknak, tanaroknak, novereknek, a most allami poziciobol kirugdosott kozepkoru koztisztviseloknek – vegtelensegig lehetne sorolni.

              De a lenyeg egyaltalan nem ez hanem az hogy ha kizsigerelnek sincs jogod ezt masokon levezetni es szerintem ez egyszeruen nem kifogas hogy a tanaroknak milyen szar.

              Ok hogy frusztralt a tanar/orvos, kizsigerelt, belefasult a napi harcba de emberekkel foglalkoznak, ezt ne felejtsuk mar el.

            • Anna, könyörgöm, nem azért van a kiégés, mert rosszak a munkakörülmények! Olvass már vissza kicsit, hogy mit írtam! Nem lehet összehasonlítani az almát a körtével! Sokaknak nagy a felelősségük, igen, kevés a fizetésük, igen, de az emberi psziché így működik. Ha történetesen van gyereked, és neki van problémája, amin te nem tudsz segíteni, csak tehetetlenül nézed az ő vergődését, miközben megszakad a szíved, na, akkor talán érted, miről beszélek. Egyszerűen egy idő után a psziché megkeményedik. Nem kellene ennek elmenni a bunkóságig, igen, nyilván, de itt jön be a pénz.
              Ha lenne elég pénz, akkor a legjobbak nem mennének el máshova. Ha lenne elég pénz, akkor lehetne 7 évenkét kiégés ellen tan. szabadság. ha lenne elég pénz, akkor nem kéne futószalagon tanítani, (több)száz fölötti létszámban gyereket, stb. stb.
              Számoljunk egy kicsit: a törvény értelmében félévente minden gyereknek kell adni min. 3 jegyet. Ha egy tanár kötelező óraszáma 24 (átlagban kijön ennyi), ez azt jelenti, hogy tanítania kell átlagban 8 osztályt (heti 3 óra/osztály). Egy osztályban min. 28 gyereknek lennie kell (ez alatt nem lehet osztályt indítani, ill. össze kell vonni). Ok: pénz, pénz, pénz, azaz pénzelvonás az oktatásból.
              Tehát akkor 1 tanár 1 félév alatt átlagban hány dolgozatot állít össze, javít ki? (Segítek: 672) Na és hány diákot tanít? (224/év) Szerinted ha egy átlagszülő a maga 2-3 gyerekére is alig tud időt szakítani, vajon több, mint 200 gyerekre mennyi ideje jut egy tanárnak? Nah, ebbe kéne belegondolni egy kicsit.
              Orvosokról nem tudok adatot, de ha mondjuk egy rendelésen naponta ott van 30-40 beteg, vajon hány beteget kell egy orvosnak havonta megvizsgálnia? És évente?

              • Hajnalkam, ismerős problémák. Kívülről könnyű kritizálni, de a többség nem tudja, belülről ez hogy néz ki…

                • én azt látom, a legtöbb ember úgy mond ítéletet, hogy fogalma sincs arról, milyen egy adott helyzeten belül lenni. És ezt úgy általában véve mondom. Nyilván mindenkinek lehet véleménye, de egy kis empátiával talán többre mennénk. Oké, van, amikor nem is akarok empatikus lenni, mert hiába értem meg pl., hogy valaki nagyon nehéz helyzetben van, de akkor se elfogadható, ha tanárként a gyereken “veri le” a feszültségét. De azért úgy általában véve nem árt néha látni is, nemcsak nézni. 😀

          • Hány szakma képviselői jogosultak pótszabadságra, a jelenlegi munkatörvénykönyv szerint a munkavállalóknak mennyi lehet a privát szférában a munkaidejük, amit a munkáltató határozz meg. Állítsd vele szemben tanárok munkaidejét, és szabadságolási rendszerét.

            • Igen, pont ezert nem is kellene ezen lovagolni mar hogy mennyire nehez a tanaroknak. En elhiszem hogy nehez de nem nehezebb mint rengeteg mas szakmabelinek, ez egeszen biztos.
              Igy leegyszerusetve meg kb ott tartunk hogy jaj, nehez az elet ezert jogunkban all parasztoknak lenni.
              Nem, egyszeruen nincs jogunkban. Nem kell mentegetni taplo viselkedest barmely szakmaban, az olyanban ami emberek eletere van hatassal meg kulonosen nem.

        • Olyan pedig nincs, hogy aki empatikus, az mindig az marad…

          • Szerintem igen, esetleg nem minden helyzetben de alapvetoen az marad.

            • képviselőné

              Szerintem is, ez személyiségbeli kérdés, inkább csak az változhat, hogy meddig megy el a segítésben, de az empátiás készség az adott – mi több, fejleszthető, legalábbis neurotipikusok esetében.

        • a kiégés az azért jön, mert emberekkel dolgozunk. A psziché védekezése.
          Emiatt lenne szükség a 7 évenkénti 1 évre is. Ha az ember teljes személyiségével dolgozik, empatikus, stb., akkor pl. orvosként minden betegével, akin nem tud segíteni, meghal egy kicsit. De még ha nem is hal meg a beteg, szörnyű érzés, ha belegondolsz, hogy vannak betegségek, amelyeken nem tudsz segíteni. Hiába akarsz.
          A tanár dettó, mert nagyon sok esetben nem tud segíteni a gyereknek. Olyan HHH-s gyerekek vannak, hogy el se hinnéd! Abuzált, éhező, meggyötört, fáradt gyerekek, akiknek az iskola a legkisebb bajuk. Az ember szíve szakad meg. Mert nem tudsz segíteni nekik. Mire meg középiskolába jönnek, látszik a fásultság, a beletörődés, az önmagukról való lemondás.
          És akkor itt van a tananyag kérdése. Nem teheted meg, hogy ne taníts meg mindent, ami kellhet az érettségire, mert a gyerekkel szúrsz ki. De mégis, ki a csuda határozta meg a tananyagot? Ebbe soha, egyetlen kormány se engedett beleszólást a gyakorló tanároknak. És a tananyagfejlesztést kik végzik? Elit iskolák tanárai, az elitre szabva. Csak egy példa: 9-es irodalomkönyv, nem kísérleti, Pethőné-féle, ami nagy favorit (amúgy jó könyv). 30 főből 30 (nem túlzok!) már a kérdést sem érti. Le kell nekik fordítani magyarról magyarra. Aztán mikor megértik, nem tudják megválaszolni, mert nem értik a szöveget (Odüsszeia). És ez nem a gyerek hibája! Minek kell a 21. században Odüsszeiát tanítani (meg Bibliát) kilencedikben? 15 éveseknek?

          Bocs, ez itt kicsit off, nem is akartam nagyon mélyen belemenni.

          Amúgy értem én a fenti szempontokat, nem kell meggyőzni, jelenleg is szenvedek, mert 1 hónapja (!!!) nem bír helyrejönni a bokám, és még csak nem is kaptam rendes diagnózist, hogy mitől fáj. Alig bírok járni. Az orvosokra amúgy nincs emberileg panaszom, akik vizsgáltak, csak hát nincs eredmény. De találkoztam bunkó orvossal én magam is, nem is eggyel. Nyilván nem őket védem. De ettől még maga a jelenség ugye létezik.

      • Hat, en szocmokus vagyok. Kurva egyszeruen, figyelni kell magadat, ha nem ok, kerj segitseget. Ilyen kurva egyszeru.
        Nem kell itten felmenteni senkit sem!

        • Baticakogar, kitől kérjen segítséget a kiégett tanár? Főleg ha nem is klasszikus kiégésről beszélünk? Hanem a tehetetlenség érzése az ok? Az, hogy látod, hogy nem tudsz segíteni? Hogy látod, hogy mennyi pénzt szórnak el az oktatáson belül (!) hülyeségekre? Miközben a szerencsétlen lefordul a székről, mert éjjel dolgozott, mert ő tartja el a családot teszem azt, mivel a szülő nem kap munkát. Az ostor mégis az erején felül felelősséget magára vállaló gyereken csattan, mert ő nem tud továbbtanulni. Vagy anyuka ugyan dolgozik, de a kistesót gyakorlatilag a nagyobb gyerek neveli, és nekem könyörög, hogy ne jelentsem fel a gyámhatóságon, mert akkor beviszik őket állami gondozásba, és ő azt nem bírná ki. Inkább vállalja, hogy hajnalban kel, és viszi esőben, hóban a kistesót óvodába… Meg a mélyszegénységben élő gyerekek, akik alig várják a hétfőt, mert csak az iskolában kapnak enni.

          Nah, milliót ilyet tudnék írni.
          A szívem szakad meg értük. És próbálom őket tanítani, és átlökdösni kettessel, hogy legalább az érettségi meglegyen, mert ha nincs meg, akkor sehova nem veszik fel dolgozni. Érted? Sehova!
          Abbahagyom, mert már bőgök.
          Hát hova a fenébe menjek ezzel? Most nagyon komolyan kérdezem. És közben minket basztat a rendszer a hülye portfólióval, meg ilyen szarságokkal. És minket basztattok még ti is, akikről pedig feltételezem, hogy van eszetek és szívetek. Hát basszameg a jegesmedve! El is megyek inkább főzni. 😦

          (Miközben tudom, hogy tényleg van köztünk is hülye, nem a pályára való, de nem lehet kirúgni, mert csak rosszabb jön utána. Nem vagyok nősoviniszta, de legtöbbjük ráadásul férfi. Legalábbis nálunk.)

          • képviselőné

            Hát megmondták itt is, ha nem tetszik, menj máshová dolgozni!

            • igen, láttam 😦
              Csakhogy én nem szeretnék máshova menni, ezt tanultam, erre készültem gyerekkoromtól fogva, példaképem a nagybátyám volt, aki szintén tanár volt (sajnos már nem él), ezt szeretem. Igen, szeretem. és szeretem a büdös kölkeit. (Remélem, senki nem érti félre a szóhasználatomat.) És fel vagyok háborodva, ha a kollégáim érzéketlenek, védem a gyerekeket utolsó vérig, és még utána is. És egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kollégám van, akik nem hasonlóképp gondolkoznak. Ez egy jó tantestület, de dolgoztam több iskolában, és kevés rossz tanárral találkoztam. Sajnos nálunk a nemek aránya nem túl jó, több a rossz férfitanár, máshol nem tudom, mi a helyzet.

              • Ez az ország év(tized)ek óta abból él, hogy a tanárok egy része csillogó szemű, ‘szent őrült’, aki nem akarna mást csinálni, más része meg akarna, de nem tud. Egy nyelvszakos még tud korrepetálni (fordítani/tolmácsolni/végső esetben lelépni külföldre) és ezzel pluszjövedelemhez jutni, de mit csinál mondjuk egy magyar/töri szakos?

                Egy ország mondogatta anno, hogy ‘hja, a kontraszelekció’ de a nagy többég magasról, nagy ívben leszarta, hogy a ‘kontraszelektáltak’ az ő kölykét is tanítják, és ezért mindenki ÉRDEKE, hogy a tanári életpálya kiszámítható és erkölcsileg-anyagilag elismert legyen.
                Orvosoké dettó.

          • Én értelek. Komolyan. De nem lehet így élni. Valamit ki kell találni, a harcon kívül. Valamit, bármit, ami segíthet. Nemtom.
            És igen, basszameg, én is a rendszert gyűlölöm. Nem titeket!!! Úristen. Dehogy! Sajnálom, ha ez jött le.

            • Nem, nem gondolom, hogy minket gyűlölnél, Baticakogar. 🙂 Semmi baj, csak napok óta amúgy is rosszul vagyok, felment a vérnyomásom, és már bennem egy rakat csökkentő, de nem megy le. HO szerint a stressz miatt. És nem csodálkozik rajta. Felesége szintén tanár… 😦

              Mi meg csak mondjuk, mondjuk, ventilálunk, de már ez se elég. A kollégák többsége meg nem és nem mozdul, szolgálják a rendszert, és tudom is az okát. Mert NŐK. Basszameg! A nők ugyanis arra vannak szocializálva, hogy jó kislány, nem morog, nem lázad, tanul, dolgozik, mosolyogva szopik (nemcsak otthon és szó szerint a férfit), hanem a munkában is, mindent eltűr, mosolyog, húzza az igát, szorgalmas, stb. Nem kell mondani, tudjátok ti is.
              És félnek, félnek, félnek. 😦
              Sokuk mellett nincs férfi, egyedül, 1-2-3 gyerekkel húzzák az igát, családfenntartók, nem engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak. 😦
              Azért is írtam, hogy átlagéletkor 40 fölött, mert ez az a korosztály, amelyik zömmel még az ántivilágban szocializálódott. A fiatalabbaknak már talán több eszük van, nem hagyják magukat így kihasználni.

              Kis magyar kórkép…

              • Igen. És sajnálom is. Ezt az egészet. És rettegek is, mert most nem dolgozom, szültem.. Fogalmam sincs, mi lesz tíz év múlva…. Szarfosszar.

            • na igen. Szülés. Én teljesítettem a haza iránti kötelességemet. Aztán 2-ből kétszer nem vettek vissza a munkahelyemre. Közszféra. 😦
              De akkor még szerencsém volt, mert volt máshol hely. Ma már…

              • Pedagógus hely van. Megy el mindenki a pályáról most, az új rendszerben. Hamarosan olyan minőségi romlás lesz, hogy majd csak pislogunk.

      • JudithBerger

        Nem… nem áll össze a kép, nem lettem meggyőzve…. Nem tudom elképzelni, hogy úgy végezzem a munkám, hogy tudom, hogy ártok vele, hogy embereket darálok be és nyomorítok meg maradandóan, mert ki vagyok égve, mert túl sok a munka és nincs pénz… a kiégés kézenfekvő magyarázat, de – legalábbis számomra – nem mentség. Inkább élnék kenyéren és vízen és maradnék fenn minden nap hajnalig, de kitanulnék valami új szakmát, ahol nem ártok a személyiségemmel. Biztos csak én vagyok ilyen eminens meg naiv, de nekem eszembe nem jutna, hogy ne vállaljam a felelősséget, azért, ahogy a munkám végzem, azzal a jelszóval, hogy, bocs, mindig csak emberekkel kell foglalkoznom (pedig igen) és én ettől már ki vagyok égve. De, mondom, ez csak én vagyok.

        • képviselőné

          Szerintem ez nem így működik, hogy tudom, hogy ártok, és mégis teszem, mert szar a fizetés. Ez ennél sokkal bonyolultabb, Leginkább nem tudják, hogy ártanak, vagy hogy mekkorát, vagy ha mégis, akkor előjön a szellemi, érzelmi restség, ami úgy általában nem idegen a magyar társadalomtól. Igen, kutya kötelességük lenne empatikusnak meg esendő szívűnek lenni, de ők is emberek és a rendszer bizony meg se követeli, de lehetővé sem teszi a számukra (lásd megfelelő képzés, méltó munkakörülmények, alkotói szabadság, szupervízió stb.) ezt. Cseppet sem mentegetem őket, csak szeretném, ha rendszerben gondolkodnánk és látnánk a magunk felelősségét is ebben.

          • képviselőné

            Helyesbítek, valóban mindenki maga dönt, hogy emberileg hogy áll a dolgokhoz, de ha tömegben gondolkodunk (márpedig itt arról van szó), akkor bizony vannak törvényszerűségek.

          • köszi, hogy érted, miről vartyogok 🙂

            rendszerszintű problémát nem lehet egyénileg megoldani.

        • A kiégés (önmagában) nem magyarázata a bunkóságnak, alázásnak, sem a magas lóról beszélésnek. Előbbiek alighanem alaptermészettől, utóbbi inkább a szocializációnak a következménye.
          Viszont: a kiégés meg nem hirtelen jön, alattomos, mint a rutinos bántalmazó (szerintem a rendszer épp ilyen alattomos, az iskolákban legalábbis, mind a diákokkal, mind a pedagógusokkal szemben). Képviselőné leírta.
          Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy a pedagógusokkal szemben itt kissé hasonlóak az érvek, mint a nőkkel szemben a fütyizörejen. Jó, persze hogy más a helyzet sok szempontból, de akkor is nagyon pedagógushibáztató, rendszert nem látó érveket olvasok.

          • képviselőné

            +1

          • JudithBerger

            Képviselőné és Laci, mindkettőtöknek igaza van, nem csak a fát kell nézni, hanem rálátni az erdőre is. Egyébként én nem a pedagógusokról, hanem általánosságban az emberekkel foglalkozókról beszéltem.
            A kiégés – bántalmazó kapcsolat párhuzammal egyet is értek, meg nem is … megvannak a maga jelei, amiket fel lehet ismerni. Persze ezt sem tanítják sehol, pedig hány ember élete, karrierje lenne tudatosabb így!

            • Teljesen igazad van, nekem döbbenet, hogy emberekkel foglalkozó, sőt, konkrétan pszichológia környékén dolgozó emberektől sem komoly elvárás az önismeret. Tudom, vannak ilyen önismereti képzések, de érintettektől tudom, hogy nagyon gyakran, ha ugyan nem jellemzően semmit sem érnek, pótcselekvések. Viszont persze erről nem a végzettek tehetnek, hanem a rendszer, ez van. Hogyan várhatnánk el pedagógustól, szocmunkásól, orvostól, hogy tudatos legyen ezen a téren, ha nem tanulta?

              • JudithBerger

                Kétféleképp lehet nekiállni egy sajátélmény alapú önismereti kurzusnak: úgy, hogy na most akkor kicsit megpiszkálom a saját komfortzónám, megnézzük, hol vannak a fehér foltok bennem, annak érdekében, hogy a szakmámban hiteles tudjak lenni (urambocsá, hozzáolvasok még külön, ha komolyabb problémát találok, azon elkezdek dolgozni), illetve úgy is neki lehet állni, mint bármelyik mezei szemináriumnak, bejárok, letudom, csá. A második esetben igen kevés értelme van az egésznek… Persze nyilván nagyban függ a tanár hozzáállásától is, hogy a csoport melyik verziót választja.

                • Az utolsó mondat nagyon fontos. Arról, hogy az önismeret fontos, a tanárnak kell(ene) meggyőzni azokat, aki maguktól nem tudják, értik. Nem lehet elvárni, hogy ezzel a tudással érkezzenek az egyetemekre. Volt nekem ismerősöm, aki kifejezetten komolyan akarta venni az önismereti kurzust – egyébként is igyekszik önismerni, más módszerrel is -, és az volt a lényeg, hogy pár alkalom után a tanár vagy ki jól megmondta neki, hogy milyen is ő. Érted, fel sem merült, hogy a srác jöjjön rá bármire. Szocmunkás képzés.

        • könnyű ezt mondani, tudod, amíg van munkád. Nekem nem egy 50 fölötti, diplomás, okos, értelmes barátnőm, ismerősöm sehol se talál magának munkát (ország különböző pontjain élnek, azaz tengődnek). Nem tanárok!

          • JudithBerger

            igen, a munkanélküliség borzasztó vákuum, nekem is volt benne részem hosszabb ideig, tudom, milyen… nem is erről beszéltem, nem mondtam, hogy ha nincs munkád, akkor tanulj, mert ugye miből fizeted ki. Ördögi kör.

  • képviselőné

    Ez az eredmény, ha a magas IQ alacsony EQ-val párosul.

  • Kedves képviselőné, munkavállalóként egy percet nem töltöttem el az állami szférában, viszont elég szépen jattol a családom adó formájában pár “ingyenes” dologért. Nem igazán érdekel, egyetlen pedagógus lelkivilága sem. Kevés a fizetése, váltson. Ön is megteheti. A dokik ugyanez.
    Egyébként pedig régebben a pedagógusnak az iskolában az őszi, a téli és tavaszi szünet munkanapjai tanítás nélküli munkanapok voltak.

    • képviselőné

      Kevés a fizetése, váltson…. ha pedig vált, akkor megy a jajgatás, hogy milyen parasztokkal vannak tele az iskolák.

      • Konkrétan: ezért van annyi bunkó, mert pont azt érzékenyebbje és intelligensebbje (közül nagyon sok) elmegy, mert érzi a tehetetlenséget a körülmények miatt, és persze mert nem akar nyomorogni. Ergo pont az marad, aki beleszarik, akinek így is jó, elfogadja a cseppet sem gyerekbarát rendszert.

    • Váltanak is. Aki olyan, az elmegy egy multihoz, vagy külföldre, itthon meg marad az, aki már idősnek érzi magát, vagy annyira nem alkalmas semmi másra. Meg az, aki annyira szereti a hivatását, hogy nem tudná elképzelni, hogy mást csináljon.

      Nem a bunkón viselkedő tanárokat mentegetem, tudom, hogy vannak ilyenek, hanem azt szeretném megértetni, hogy bizony kis pénzért kis foci jár, akár tetszik, akár nem. Ha egy pályán szarok a viszonyok, alacsony a fizetés, nincs jövőkép, se társadalmi megbecsülés, akkor a kreatív, progresszívan gondolkodó, egészséges szemlélettel rendelkező emberek otthagyják azt a pályát és elmennek olyan helyekre dolgozni, amelyek jobb lehetőségeket kínálnak. Minek maradjon olyan helyen, ahol maga a rendszer hátráltatja abban, hogy jobb munkát végezhessen?

      • képviselőné

        Szó szerint. Én rohadtul pipa vagyok az ilyen vállrángatós, ha nem tetszik máshova mentalitásra, mert az oktatás közszolgáltatás és mindenkinek érdeke, hogy jól működjön, a legkevésbé sem a szarba se vett pedagógusok magánügye. De még mindig nem látom a felháborodott szülők hadait az utcán azt követelve, hogy a gyerekeik sorsáért nagy mértékben felelős tanárokat és az őket körülvevő rendszert végre kikupálják. Helytette inkább végignézik a módszeres szétverését, de arra is mindig jut idő és energia, hogy harsányan sajnálják tőlük a pár (tényleg csak pár) nap pótszabadságot. Remek “szimbóleum”.

      • “Ha egy pályán szarok a viszonyok, alacsony a fizetés, nincs jövőkép, se társadalmi megbecsülés, akkor a kreatív, progresszívan gondolkodó, egészséges szemlélettel rendelkező emberek otthagyják azt a pályát és elmennek olyan helyekre dolgozni, amelyek jobb lehetőségeket kínálnak.”

        Vagyis a férfiak! Mert ők megtehetik. Ezért van ennyi nő a pályán. Az átlagéletkor pedig 40 fölött van!

        • Ki fogják szorítani a nőket innen is. Vállalhatatlan az adminisztráció, a portfólió, meg az összes többi szarság, ami járul hozzá.

    • aki felismeri a problémát, és tehetséges az vált is. Aki meg nem, az ottmarad a rendszerben. Sőt, mi több: kiszolgálja azt. Ha te így, akkor én is így: minden országnak olyan tanárai (orvosai) vannak, amilyet megfizet. Avagy: hányan állnak/álltak a pedagógusok, orvosok mellé bármilyen szintű tiltakozás, petíció, stb. kapcsán?
      Amikor a rendszer ellen tiltakoztak a tanárok, a gyerekeink jövője miatt. Akkor is csak az ment a neten, hogy a hülye tanárok demonstrálnak a fizetésükért, pedig meg se érdemlik, meg amúgy is ott van nekik a 3 hónap nyári szünet. Fel se fogják, hogy nem a maguk gesztenyéjét kapargatják a pedagógusok. Miközben megy, hogy gyáva népség, akik még magukért se képesek kiállni, meg is érdemlik. Pedig éppen azért nem sztrájkolnak a tanárok, mert kb. mindenki tisztában van azzal, hogy legfeljebb az érettségi idején lenne foganatja. Na de ki az, aki képes lenne elvágni a 4-5 éve tanított gyerekének a jövőjét (igen, jól olvasod, nem egy tanár tekinti “gyerekének” a diákjait, akiket sok-sok évig tanít, és akikkel napi több órát tölt és foglalkozik, tán többet is, mint egy átlagszülő)? Nekem nem lenne szívem megtenni, ha csupán arról lenne szó, hogy a magam gesztenyéjéért sztrájkoljak. A kölykökért igen, az ő jövőjükért. Na és vajon hány szülő támogatna ebben minket? És hány olyan lenne, aki csak a jól ismert klisékkel jönne a 3 hónap szabadságról, és a többi… 😦

      Mélységesen elszomorít, hogy egy ilyen oldalon is ez megy, ahol feltehetően az értelmiség krémje, és a női egyenjogúság hívei kommentelnek. 😦

      • Képzeld aláírtam, amiben tudjuk támogatjuk az iskolát. Szóltunk a gyerekek és az iskolák jövője miatt, mind az helyi képviselőknek, az alpolgármesternek, az országgyűlési képviselőnknek. Eredménytelenül. Elmentem és voksoltam is. Per pillanat fingom sincs, hogy még mit tudnék tenni jelen helyzetben. De számomra a gyerekek a legfontosabbak és a betegek.
        Ha tudják a tanárok hogy működhetne jól az oktatás, írjanak petíciót, újból aláírjuk, ha népszavazáshoz kell aláírjuk, és el is megyünk szavazni. Az orvosoknál ugyanez a helyzet.

        • ennek örülök. Vannak olyan (tanári) szervezetek, amelyek tevékenykednek is, csak sajnos ez is kevés. Most a PSZ is elkezdett mozdulni, de hát a szakszervezet az olyan, amilyen. 😦

          Azt olvastam (lehet, hogy nem igaz), hogy az orvosoknál is be akarják vezetni az életpálya modellt. Szerintem, mivel ott azért még több a férfi, ha ezt meg merik tenni, nagy baj lesz. Még nagyobb, mint így. Mert orvosként még mindig könnyebb kimenni külföldre, mint tanárként. Bár Ausztria állítólag még mindig fogad, még németül se kell tudni hozzá – presszókba, éttermekbe lehet menni tanári diplomával – mosogatni. Jó kis perspektíva.

        • Ha aláírtad, akkor láttad, hogy a tanárok meg is teszik. Sajnos ennyit ér a petíció, a tüntetés – de erről azért nem a tanárok tehetnek.
          Karina, írtad, hogy ismersz te is emberséges, jó tanárt, orvost. Nem tudom, látod-e, hogy ez a beszéd olyan, mint hogy igen, ismerek én is rendes cigányt/zsidót/négert/nőt, de …

          • Jól érzed, mert nagyon sokáig az első reakció nem az volt, hogy az embert láttam bennük. Mint ahogy a mai napig látom, ahogy maszatolnak bizonyos kérdésekben, illetve hárítják a felelősségüket.

            • Értem, és meg is értem, hogy neked rosszak a tapasztalataid. Együttérzek veled, és nagyon remélem, hogy ez változik a jövőben.

      • HA figyeljük: pont, mint a nők (khm. hogy a pedagógusok többsége nő?) ellen: bármit csinálnak, csak baj van velük. Kiáll a jogaiért, a szakma becsületéért? Csak magával foglalkozik. Nem áll ki? Gyáva cenk, beleszarik az egészbe. Stb.

    • Na baszki karian, empatiarol papolsz, de benned van a legkevesebb a kommentjeid alapjan.

      • Először talán írd le pontosan a nevem. Másodjára szarok az empátiára, ha olyanokról van szó, akik bántottak. Egyikük sem a rokonom, és nem tartoznak a barátaim közé sem. Azt kapják amit adtak, nem kell megbeszélni a dolgot, Megbocsátani isteni dolog, rokonnak vagy barátnak igen, idegennek elég ritkán, alapelv megsértése esetén. Mint , ahogy feléd sincs magyarázkodási kötelezettségem. A baszd meg az egyik nevelőapám kötőszava volt. Ha rá akarsz vajazni tedd.

        • Egyrészt ők sem voltak rokonaid, tehát a te gondolatmeneted alapján neked sem járt tőlük empátia, jól csinálták tehát, amit csináltak. Másrészt ők is emberek voltak, meg a többi pedagógus is ember. Nem egy massza, egyforma szemétládákkal.

          • A viselkedésük alapján kétlem, hogy emberek voltak. Ha tanár vagy, akkor ez a mondat különösen gáz : “Egyrészt ők sem voltak rokonaid, tehát a te gondolatmeneted alapján neked sem járt tőlük empátia, jól csinálták tehát, amit csináltak”. Minden hivatásnak megvannak a maga elvárásrendszere. Ha már elfelejtették, hogy….
            Mit tettek, tesznek, fognak tenni ezek a rendes emberek, hogy az alkalmatlan tanárok ne tanítsanak? …

            • Karina, abban a – téves – hitben vagy, hogy a többi tanár dolga, hogy az alkalmatlanok ne taníthassanak. Nem a dolguk. Lehetne a dolguk, ha a rendszer úgy működne, hogy egyrészt van jelentkező, akik közül lehet válogatni (de nincs, és ennek elsődleges oka a tanári pálya anyagi és erkölcsi elismertségének hiánya), másrészt a válogatást ezen szempontok alapján végeznék, de ez sem teljesül. Ez a pedagógusKÉPZÉS hibája, nem a normális, végzett pedagógusoké. Az sem az ő hibájuk, hogy az elvárásrendszer nem felel meg ennek.
              Még az elejéhez azért: az empátia nem a pedagógus pálya elvárásrendszerének, hanem az emberségnek mint olyannak a része.

              • Akkor szerinted kié lenne?

                • Mindannyiunké, a társadalomé – egyrészt. Másrészt a szakma vezetőié (de semmiképp sem az egyes pedagógusoké a suliban). De hogyan követelhetek (a társadalom tagjaként) empátiát orvostól, tanártól, ha én nem vagyok empatikus, ha általánosítok, ha a személyes sérelmeimet válogatás nélkül verem le az összes, adott szakma belin. Olyan ez, mint mikor valakit meglop egy cigány (arab, osztrák, magyar, ilyen vagy olyan vallás követője), és az egész csoportot kezdi utálni emiatt.
                  Ne érts félre. A te rossz tapasztalataidat egy pillanatra sem vonom kétségbe, a felháborodásodat miattuk teljesen megértem, együtt érzek veled amiatt. És egyetértek azzal is, hogy az érzéketlenségre a körülmények nem jelentenek mentséget. Más kérdés, hogy amíg a körülmények ilyenek, amíg nincs válogatási, szelekciós lehetőség, addig aligha lehet változást remélni 😦 Természetesen ettől még szükség lenne a változásra. De érted, mit csináljon egy iskolaigazgató,bármennyire is jó, emberséges tanárokat szeretne, ha egyszerűen nincs elegendő, valóban megfelelő tanár? Hogyan változtasson ő?

                • Zárja be az iskolát.

                • És akkor mi van? Ugye nem gondolod, hogy egyszerre minden igazgató bezárja? Küldenek egy másik igazgatót, az majd viszi tovább, alighanem birkább módon, még rosszabb tanárokkal. Felülről hibás rendszert nem lehet ilyen kis akciókkal megváltoztatni. Két lehetőség van: vagy megváltozik a vezetés – nyilván eleve társadalmi nyomásra, de mégis békésen -, vagy ki kell kényszeríteni – társadalmilag. Ebben a pedagógusok lehetnek partnerek, de maguk nagyon-nagyon kevesek.
                  Értem a dühöt, a zsigeri haragot az egész oktatási rendszerrel szemben, de ugye te is látod, hogy ilyen módon nem változik meg, ez így csak vagdalkozás.

                • De komolyan gondolom, zárják be az összes iskolát ha kell.
                  Szerintem nem érted, ez nem vagdalkozás. Jellem, elszántság kérdése, mikor és hol mondod azt, hogy elég.

                • Karina nem zárhatják be az igazgatók az iskolákat! Nem várható el tőlük, hogy képzeled? Ez már majdnem az áldozathibáztatás kategória. Miért nem lép ki a bántalmazó kapcsolatból egy halom nő? Miért hagyja ez az ország, amit hagy? Miért raksz nagyobb felelősséget a tanárok vállára, mint ami az egész országtól elvárható? És egyáltalán hogy képzeled, hogy a tanárok, igazgatók összefognak, szépen konspirálva jól megbeszélik ezt a dolgot, és teljes egyetértésben, pártállásra való tekintet nélkül bezárják az állami, az egyházi és az alapítványi iskolákat egyaránt. Tényleg reálisnak képzeled? Ezzel az erővel egy általános, országos sztrájkot is elvárhatnál, szintén pártállástól függetlenül, kormányhivatalnoktól és utcaseprőtől, míg előrehozott választásokat nem írnak ki. Szerinted elképzelhető?

                • “És egyáltalán hogy képzeled, hogy a tanárok, igazgatók összefognak, szépen konspirálva jól megbeszélik ezt a dolgot, és teljes egyetértésben, pártállásra való tekintet nélkül bezárják az állami, az egyházi és az alapítványi iskolákat egyaránt. Tényleg reálisnak képzeled? ” igen reálisnak képzelem el ezt a megoldást. Kettő a tanároknak van választási lehetőségük, mint ahogy neked és nekem is. Nagyon sok gyereknek még ennyi választása és lehetősége sincs mint nekünk. Bilibe lóg a kezük, és mi nyomjuk bele. Nem fogok hozzá jó pofát vágni, azt mondani hogy ez frankó. Felejtsd el! A legtöbb pedagógus a rendszerre mutogat , hogy az a hibás, van egy rossz hírem a rossz rendszert is üzemeltetni kell. Ha az állam a hibás szerintem, akkor nem szolgálom. Nem adom a nevem ahhoz, ami nem jó, amivel nem értek egyet.
                  Én legalábbis eszerint élek ez idáig.

                • Nem érted: ha a tanárok elmennek, maradnak a még alkalmatlanabbak, ha más nem lenne, közmunkás tanárok lennének – ha a rendszer nem változik. ÉS nem, nem reális, hogy az emberek ezt megtegyék, mert nem ilyenek. Azért, mert te megtennéd, nem lehet azt képzelni, hogy az ország olyan emberekből áll, mint te. Sőt, még az is kérdés, hogy jó lenne-e, ha ilyen emberekből állna az egész ország, illetve azért, mert egyébként ebben még egyet is értek veled, nem biztos, hogy kettőnknek van igaza, és tényleg ezt kellene tenni az országban, nem biztos, hogy mi ketten tudjuk a frankót. De mondom, még ha el is fogadom, hogy tényleg, objektíve jó megoldás lenne, akkor is nyilvánvaló, hogy nem reális, mert egy másik, nem létező de legalábbis nem tömeges embertípus kellene hozzá.

                • Totális leállás, így egyértelműen megfogalmazva.

                • Értem én, és mondom, részemről benne is lennék – de reálisnak nem tartom. Ez egy kis közösségben TALÁN kivitelezhető, de egy országban képtelenség.

                • Laci, en mondjuk megkerdem miert hagyja ez az orszag amit hagy. jo lenne mar felnoni es nem csak mindig masokra es a korulmenyekre mutogatni. Az emberiseg nagy resze eleg nagy balfek es mi ebben a klubban elokelo helyzest ertunk el. Es az altalanos sztrajkot ezer szazalekban tamogatom. Lofaszt mostmar itt ennek a sok gazembernek. Teljes leallas, de szep is lenne!
                  kezd elszakadni a cernam, pont azert mert azt latom, mennyire tonkrevagnak, ellehetetlenitenek mindent, ami a normalis elet alapfeltele (suli, eg.ugy. kozlekedes stb.) A kulfoldi fasz meg ehberert rabszolgakat tarthat napi 12 oraban, kemeny fizikai munkara. (masszazs 500 ft oradij) azt hittem ugratnak.

                • A kérdés jó, nekem úgy tűnik, az ország a kollektív kamaszkorban van. Amíg megy a szekér, senki ne dumáljon bele semmibe, kormány “bácsi” pláne ne, de ha pofára esés van, akkor jön a kiabálás, hogy anya, apa segíts, de szemét vagy, hogy benne hagysz a szarban – amibe épp azért kerültem, mert nem hallgattam rád.

  • totális burnout + valami arrogáns képzet a saját isteni hatalmukról

  • A burnouton viszont lehet segiteni, konyorgom. Ha nincs szupervizio, meg kell oldani mashogy!!! Magadnak, igen.

    • És hogyan? Segítség nélkül? Mert a segítség pénzért van, nagyon sok pénzért. A diplomás minimálbérhez képest mindenképpen, amiből nagyon sok tanárnak, mint kiderült, 9 hónapnyit kell beosztani 12 hónapra.

      • Ember, tudom, mirol beszelnek, ertem oket. De valami megoldas kell. Nem feltétlenül penzert. En pl kollegakkal zartam össze.

        • Szerintem egyéni szinten mindenki próbál küzdeni ez ellen és ahol olyan a kollektíva, ott egymást is nagyon támogatják az emberek. De én azt gondolom összességében, rendszerszinten kellene egy nagy változás, hozzáállásbeli váltás – itt nem csak a munkakörülményekre, fizetésekre gondolok, hanem magára az egész oktatásra is – mert ez így alig-alig működik és tanárnak is, gyereknek is rossz.

  • Tényleg, miért csak a netadó ellen tüntetnek meg tiltakoznak a tömegek? Az egészségügy, az oktatás ellehetetlenítése ellen miért nem? (Pedig ezek mindenkit érintenek) Vagy a sok mutyi meg korrupció ellen? Miért nem fogunk össze és segítünk egymáson? Mert nyilván egyszerűbb az orvosokat meg a tanárokat stb hibáztatni… Ne értsetek félre, nem védeni szeretném azt, aki bunkó meg szemét, cdak ha kirúgják őket, sajnos nincs helyettük más, és akkor meg az lesz a baj…. Szóval igaza van a fentebb szólónak, hogy ez a rendszer hibája, és azt elég nehéz megváltoztatni, de valahol el kell kezdeni…..akár azzal, hogy nem egymást csesztetjük. 🙂

    • annyira, hogy hívják vissza a nyugdíjból óraadónak a természettudományos szakokon tanítókat (kémia, fizika, földrajz, biológia), mert nincs utánpótlás. A fiatalok – érthető okokból – nem mennek tanárnak. És azt hallottam, nyelvszakokon se túl jó a helyzet. Oda ugyan jelentkeznek fiatalok, de a 3 év alap után mennek máshova, eszük ágában sincs használható nyelvtudással tanárnak állni. A megoldás tán az lesz, hogy a világnyelvek helyett majd ószuhaéli nyelvet fognak tanítani az iskolákban.

      • Ószuahéli 😀 😀 😀
        Az orvosoknál is kb hasonló a helyzet… a mi gyerekorvosunk pl 76 évesen nemrég halt meg ( Isten nyugosztalja! Nagyon szerettük, egy végtelenül empatikus, gyerekszerető, nagy ttudású doktor néni volt) , és szinte az utolsó percéig dolgozott.

    • Újabb kormányzati kommunikációs győzelem. Ugyanis rég NEM a netadó ellen megy a tüntetés. Sőt! Még csak nem is a mostani kormány ellen. Hanem az elmúlt 25 év összes kormánya, és az azokban leszerepelt pártok és politikusok ellen. Kimondták végre, amit Argentínában évtizedekkel ezelőtt: Takarodjatok MIND.
      És bizony volt tüntetés az oktatás ellehetetlenítése ellen is. Nem a fizetésekért. Volt a HR nevéhez kötött dolgok ellen is, akkor, de volt mostanában is. Nem voltak túl sokan, ami sejteti, hogy nem volt túl sok szülő sem. 😦

      • Hát ez az…..bár én a tüntetésben nem nagyon látok igazi megoldást ( “majd kiüvöltözik magukat, aztán hazamennek” ), egy tömeges polgári engedetlenség nagyobb kényszerítő erő lenne.

        • Hát ugye, a tüntetés csak egy lépés, mindjárt nem lehet az engedetlenségi mozgalommal indítani, ahhoz szerveződés kell. De igazad van.

          • Hát ez az, a szerveződés.Mert ahhoz mi kell? Összefogás. És ezzel mindent megmagyaráztam, miért nem változik soha semmi…..
            Vagy pedig még nem fáj elég sokaknak, eléggé?

            • És az összefogást az akadályozza, ha egymást látjuk hibásnak, és nem a rendszert.

  • Most beleképzeltem magam egy doki helyébe. Meredek az eredményre. Ha nem mondok semmit, az a baj. Ha mondok, később meg abból lehet bajom, elhamarkodottan, isten mentsen, tévesen állapítok meg valamit, és akkora pert kapok a nyakamba, hogy egy életre oda a praxisom. Ha bevallom, fingom sincs, kiábrándulnak belőlem, mert azt várják, tudjak mindig mindent. De ez nem ilyen egyszerű… Mi a jó döntés? Vagy nincs is jó döntés, csak adott helyzetben megfelelő?

    Az emberi bánásmód és stresszoldás viszont alap elvárás lenne. Egyszer voltam úgy klinikán, nőgyogyinál, hogy arab rezidens sasolt a doki háta mögött. Mai napig bánom, nem kértem meg az orvost, küldje ki, mert zavar a plusz fő jelenléte. Egyébként azóta csak jó tapasztalataim vannak egészségügyisekkel.

    • Az orvos túlbiztosít. Azért teszi, mert különben, ha gond van, akkor műhibaper. Hát inkább bead, beköt, vág, császármetsz a legkisebb jelre, okra, mert azért még soha senkit nem büntettek meg, hogy biztonságra ment, azt, hogy egy beavatkozás fölösleges volt, alighanem nehezebben bizonyítható, mint az, hogy szükséges lett volna – ha nem tette meg. Emberségbeli hiányokért meg még komolyabb perek nemigen születtek. Pláne nem a szülészeten.

      • Leírtad blaci a lényeget: emberségbeli hiányokért nem perelik be. Na igen, mert az alig vagy nem bizonyítható, max akkor, ha mindenről hangos videofelvételt készítenének, de az meg elég abszurd lenne.

        • Nyilván nehezebb is megfogni az emberi szarságokat, mármint bizonyítani, de jelenleg sajnos fel sem merül ez a kérdés, pont a fehérköpenyes Isten sztereotípia miatt. Az orvos nem kritizálható, max. ha szakmai hibát vét, akkor ugye a mítosz szétfoszlik.

          • Na igen, az ismert sztereotípia, hogy a cél szentesíti az eszközt.
            De azért megnézném az ilyeneket hangoztatót fordított helyzetben… 😀

            • A cél szentesíti az eszközt… Hát egy nagy frászt. Ez a mondás amúgy a jezsuiták jelmondata volt, és Loyolai Szent Ignáctól származik, és elég fura, hogy bekerült a közbeszédbe, és önös érdekből dobálóznak vele, mintha ezzel felmentést kapna bárki bármi alól 😦

              • Sejthettem volna, hogy valami ilyesmi bagázstól ered….mindig is irritált ez a mondás. 😦

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s