Sírig tartó szerelem

Már megint ezen a szerelem dolgon pörgök.
Vagy inkább azon, ahogy ezt központilag kommunikálják felénk.
Az volt ugyanis, hogy bele bírtam futni ebbe a Fókusz pluszba múltkor, és ezek ott azon polemizáltak, hogy milyen gyönyörűséges is a sírig tartó szerelem. Meg az, mikor valakinek meghal a “párja” és akkor ő hirtelen meghasad, és meg is hal.
Hogy ez milyen romantikus.
A nagy okoskodás apropója pedig az volt, hogy meghalt Gera Zoltán és nem sokkal utána követte őt a neje. És akkor beszélgettek a lányukkal, aki mondjuk nem túl lelkesen mesélt arról, hogy az ő édesanyjának tulajdonképpen nem is volt élete, merhogy minden rezdülését a férjének rendelte alá. Őt szolgálta, az ő ügyeit intézte, rendezte, felügyelte, így hát mikor a világ motorja, a férfi meghalt, már nem is volt neki miért élnie.
És akkor hoztak még példákat, majd össze is foglalták, hogy hát lám, mégis van sírig tartó szerelem és az milyen szép.
Ez itt egyébként nagy csavar és gusztustalanság volt, én nem is gondolnám, hogy Gera Judit ennek a levezetésnek különösebben örült volna, mert én tényleg nem láttam az arcán a lelkesedést, amikor az anyukája nagy szerelmességéről mesélt. Sőt, azt is mondta, hogy az anyja annyira elhanyagolta magát, hogy több kezeletlen betegsége volt, amikkel nem törődött, miközben minden idegszálával a férjére figyelt.

Ez tehát a sírig tartó szép szerelem.

Nem fogok hőbörögni és szitkozódni, pedig tehetném, ha a cikket akarnám kritizálni, de inkább amúgy csendesen mondom, hogy elmennek ezek a picsába ezzel a hülyeséggel.
Nem szerelem ez, hanem valami sárdagonya, ami valamikor 20 – 30 – 40 évvel ezelőtt elkezdődött két ember kapcsolatában és aztán meg már nem is lehetett belőle kilépni. Beleragadt az egyik és élvezte a másik.
Bele lehet ragadni amúgy. Ha a férfi sikeres vagy tehetséges, vagy anyagilag erősebb, mint a nő, vagy vállalkozása van, ami jól szalad, vagy csak a nő nagyon nekifut a közös életnek, akkor nem kell kényszer, mert van belső kényszer. Akar jó nő lenni, jó feleség, akarja, hogy a másiknak öröme legyen, és anélkül rendeli alá magát, hogy bárki “pisztolyt tartana a fejéhez” (Nem véletlen idézőjeles a szókapcsolat. Hímsovén ősanyák szokták nekem mondani, hogy ne nyígjak, ha sok a teher, hát senki nem tartotta a pisztolyt a fejemhez, hogy ilyen életet válasszak).

Szóval, hogy ez az alárendelődés belénk van kódolva, de korántsem genetikailag, mint ahogy ezt el akarják velünk hitetni, hanem sokkal inkább születésünktől idomítással belénk nevelt szerepképpel, ami – mint ahogy már többször utaltam rá – a mesékkel és bennük a szótlan, királyfira váró, fele királysággal idegennek odaígért hercegnőkkel kezdődik, folytatódik a rémes családokkal, melyekben hímsovén apák mellett növünk fel, és tetéződik a ránk ömlő társadalmi nyomásgyakorlással.
Mire meggyűrűznek, úgy rendelődünk alá, hogy öröm nézni.
A férfi pedig magától értetődőn fogadja ezt, hiszen miközben minket szolgálatra presszionálnak, neki minden azt sugallja, hogy a szolga jár neki.

Nem a nő felelőssége, ha ilyen nyomás mellett feladja magát. Nem neki kellene minden büntetéssel szembe menve halálra zúzni testét, lelkét hogy némi egyenlőséget elérjen az elnyomónál.
Nem.
Ez kérlek szépen a férfi felelőssége éppen úgy, ahogy az a bizonyos biztonságos szex is.
Neki kellene látni, mennyire méltatlan, ha egy ember őt szolgálja.

Mikor ebbe belegondolok, levegőt sem kapok a döbbenettől, hogy ezek mégis hogyan képzelik ezt az egész alárendelődést?
Merthogy én nem bírnám elviselni! Leégne az arcom! Kisülne a szemem!
Hogy egy ember azért éljen, hogy engem szolgáljon? Hogy nekem végig kelljen néznem míg ő a személyiségét feladja értem?
Úristen! Ez nekem volna szégyen!
És ezeknek ez nem szégyen.
Hihetetlen, nem igaz?
Kíváncsi lennék, ugyanezek a férfiak vajon hogyan vennék azt a variációt, hogy ők intézzék a sírig tartó szerelem jegyében asszonyuk ügyeit, szedegessék karrierjének morzsáit és vasalják a nájlonharisnyáját, amiben majd díjkiosztóra megy.
Vajon azt is szerelemnek neveznék?

Szóval ez baromira a férfi felelőssége egy olyan világban, ahol minden azt üvölti a nő fejébe, hogy rendelődjön alá.
A férfinek kellene azt mondani, hogy hé, állj meg! Nem kell! Nincs erre szükségem, mert felnőtt vagyok, és képes rá, hogy a magam életét rendezzem. Te pedig szintén felnőtt vagy, és bármire képes, és én nem akarom, hogy feláldozd az életed miattam. Mert szeretlek.
Nem lenne szabad elfogadni, meg kellene látni, hogy ez nem helyes. Ez nem szerelem, hanem függés, ami kiszolgáltatottá teszi a nőt.

És eszembe jut még egy történet, ami lassan egy éve díjat kapott egy irodalmi pályázaton. Egy nagyjából ötvenes nő írta meg, ahogy a férje halála után felébredt.
Egészen addig alárendelte magát a házasságának, és mikor elment a férfi, ő összeomlott, és bizony egészen közel került a halálhoz. Aztán egy napon látott valami plakátot az utcán egy rendezvényről és úgy döntött, elmegy oda. Nem történt ott semmi különös, viszont azóta mindenhová elmegy, és utazik és ismerkedik emberekkel. Boldog, pörög és fiatal.
ÉL.
Most, az életének alkonyán.
Mikor átvette a díjat, amit az írásáért kapott, ragyogott, és azt hiszem, bele sem mert gondolni, mennyi mindent veszített.

Tudod, valahányszor végiggondolom a kapcsolatokat, mindig arra jutok, hogy nem nekünk kell változni. Rosszul gondolkodik, aki azt mondja, hogy találjuk ki, miképpen kommunikáljuk a problémáinkat ahhoz, hogy a férfiak méltóztassanak emberré válni.
Nem. Ez nem a mi felelősségünk. Ahonnét mi jövünk, az a legmélyebb sár, és hogy idáig eljutottunk, az rengeteg nő erejéből tevődött össze. De nem hiszem, hogy nekem kellene simábbnak, árnyaltabbnak, kedvesebben kérőnek lenni a jobb életem reményében. Mert az akkor is csak amolyan “jókutya” szép élet volna. Olyan megengedős szép élet. Amiben az én kedvességem jutalmazná a nagy úr azzal, hogy valamicskét visszaad születéstől nekem járó jogaimból.
Nem.
Nekik kellene kurva gyorsan változtatni a maguk hozzáállásán ahhoz, hogy én egyáltalán partnernek, tárgyaló partnernek tekintsem őket.
Amíg ez nem történik meg, akinél ez nem történik meg, addig és az nem ér meg nekem egyetlen sima és megválogatott szót sem.
Mert aki eltűri, hogy őt valaki más szolgálja, és azt képzeli, hogy ez szeretet, annak nem jár szép szó és nem jár erőfeszítés, vagy azon gondolkodás, hogy úgy közöljem vele az engem bántó szemétségeit, hogy ne sértsem.
És annak utánahalás sem jár. Annak a halála után az élet jár.
Élet, élés, szabadság.
Így volna igazságos.

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat!) 

Reklámok

213 hozzászólás

  • Mar csak az a kerdes, hogy ezt mivel lehet elerni… mert nekem otletem sincs, es most nem is akarok elkezdeni benan okoskodni, mint mult heten…
    Annak viszont orulok, hogy a vilag mas reszeihez kepest Mo. nem a legrosszabb hely azert. Mi Nemetorszagban elunk, itt szerintem mindennel egyutt a nok helyzete is jobb.

    • Felmérés készült arról, hogy Magyarországon a nők helyzete a legrosszabbak közt van európai viszonylatban. Ahogy pedig a tendenciák alakulnak, néhány év múlva csadorban fogunk a férjecskénk után kullogni 8- 10 gyerekkel. Kb ilyenek a kilátások.
      Nekem lenne elképzelésem a változást illetően, de ha azt leírom, akkor engem holnap éjjel nagy fekete autóval fognak elszállítani.

  • JudithBerger

    Könnycsatornapiszkálós jó reggelt. Néha hálát adok, amiért annyi, de annyi szempontból mégis privilegizált helyzetbe születtem: fehér vagyok, európai, járhattam iskolába, beszélek nyelveket. Sokszor azt is érzem, hogy mindezek miatt felelősséggel is tartozom, szólnom kell, igenis nem maradhatok néma, szólnom kell, azok helyett, azokért is, akiknek nincs hangjuk. A sokmillió néma, háttérbe húzódottért, akiknek az arca árnyékban marad a fényképeken. Európában és mindenütt máshol is.

    • Nem tudok tetszikelni, mert nem vagyok regisztrálva, szóval fején találtad a szöget. Ezért vagyunk itt.

  • mabelwheeler

    Haaajbazmeg, ezér maradok egyedül innentől örökkön-örökké.

  • éppen a napokban jutott eszembe az a “szép” mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Hát így…
    Már fiatalkorom óta töröm a fejemet azon, hogy tudják ezt nők milliói csinálni. Engem ilyesmire egyszerűen nem lehetett szocializálni, pedig apámon aztán nem múlott.

    Viszont azért a sírig tartó szerelem az szép dolog. Már az igazi. Az álmaimban… 😀

    • ÉS a sikeres nők mögött áll valaki? Általában inkább előttük, mondhatni, az útban. Esetleg még lóg is rajtuk, málhaként.

      • Igen olyan ez mint azok a katonai akadalyversenyek ahol gumikon kell atugralni meg szogesdrot alatt kuszni meg falon atmaszni. A ferfi vegigszokdel az egeszen mikozben az ot tamogato no a szelerol szurkol, mig a noi versenyzo laban gyerekek mint koloncok lognak, o ugy probal vegigmenni az akadalypalyan. Ja, a tobbi pasi resztvevevo meg meg el is gancsolja ahol lehet.

        • A széléről? Fenét, félrerugdossa az akadályok felét, és adogatja a vizes palackot, mikor a pasi kéri, meg a szendvicset indulás előtt, és leellenőrzi a cipőt, hogy rendben van-e, nehogy törje a zember lábát. Fordított esetben a pasi a futás végén megsimogatja a nő buksiját: látod, megy ez azért még neked is! Nem is olyan nehéz, igaz?

          • Az meg a jobb eset ha megsimogatja a fejet, de leginkabb duzzog hogy miert kellett neked versenyezni egyaltalan. Aztan gyorsan talal valami fiatalabb szeretot hogy helyrehozza az egojan esett csorbat – mert o ugye nem akart versenyezni de az milyen mar hogy te meg igen.

            • Basszameg. Én mindig azt hiszem, hogy már kezdek igazán belelátni a dolgokba, és mindig kiderül, hogy a bugyor még mélyebb, mindig van még egy szint.

            • Minek akarsz te versenyezni a férfiakkal? Hát nem tudod, hogy a férfiak a teremtés koronái? Koronákkal meg nem versenyzünk. 😉

              Nekem anno egyik pszichológusnak tanuló barátnőm (?) mondta, hogy hatalmi játszmákat játszom az akkori pasimmal. Én meg csak néztem rá. Más kérdés, hogy ő hozzáment ugyan az akkori szerelméhez, de utóbb el is váltak.
              Nekem viszont eszem ágában se volt hatalmi játszmákat játszani, csupán nem voltam hajlandó alulról felfelé szempillarebegtetni, és “jó kislány” lenni.

            • Ezaz, nonek jatszani alapbol nem szabad, ha meg megis es meg nyersz is – sikeres leszel mondjuk – nagyon kikapsz erte. Mindenkitol, tarsadalomtol is, pasitol meg foleg – egyszeruen nem volt kapcsolatom olyan pasival aki ne akadt volna ki mikor megtudta hogy en esetleg tobbet keresek, hogy engem kineveznek, hogy sikerult valami projekt vagy nyertem valami szakmai dijat.
              Nem, nem. Olyankor jott a csesztetes otthon meg a nyilt versenges sot egyikuk konkretan megcsinalta a 18 eves lannyal (husz evvel volt csak fiatalabb nala) torteno ego- (meg mas) simogatast, innen a pelda 😀

          • @hajnalkam1
            A, ertem mar ezt a jatszmazast akkor. Biztos ezt erti alatta a Csernus is, hogy a no ne jatszmazzon 😀

          • “Fordított esetben a pasi a futás végén megsimogatja a nő buksiját: látod, megy ez azért még neked is! Nem is olyan nehéz, igaz?”
            Ááá, a pasi duzzog, mert neki kellett volna a nő futkározása miatt egyedül kivenni a kaját a hűtőből és még megmelegíteni is (azt a kaját, amit a nő előző éjjel főzött, nehogy a pali éhen haljon, míg ő nincs otthon). Aztán a pasi mégis rendelt inkább egy pizzát, mert elfelejtette hol kell bekapcsolni a mikrót.

            • Mikró: na igen, a férfiak technikai fölénye, ugye!

              • A technikai fölény valami érthetetlen módon a háztartási gépekre nem vonatkozik. A facebookon is terjedt egy humoros kis írás erről (miért nem mosnak a férfiak? címmel) és az volt a lényege, hogy sajnos annyira nem tudják szegények a mosógépen lévő ábrákat megfejteni, hogy inkább szaros gatyával mennek másnap dolgozni. Az, hogy ki lehetne egy gatyát mosni kézzel is, valahogy fel sem merült. Igaz, az nem lett volna vicces.

          • Pontosan. Ügyi vagy, de azért érezd, hogy ANNYIRA nem, mint én, a teremtés koronája – a gyerekpárhuzamban én, a nagy felnőtt isten. Ügyes vagy, a magad szintjén, de azért ez nem mérhető az én teljesítményemhez.

        • Versenyfutásról ez a kép jutott eszembe: https://33.media.tumblr.com/f7ca152a28d9c5da0c5cc0ab16298e2a/tumblr_ndytdvoIMG1thn4h5o1_1280.jpg
          Van hozzá szöveg is, fordítom hajnalkámnak: “Mit panaszkodsz? Ugyanakkora a távolság, úgyhogy egyenlőek az esélyeink!”

        • Sok éve van ugyanilyen érzésem. Málhák, béklyók, és akkor szaladjál. Ha az út felénél összeesel, hát akkor így jártál. Nem vagy elég kitartó. Vagy az agyadba nem programoztad elég erősen a sikert. Mert ugye minden agyban dől el.

          • Meg amit beleteszel azt kapod vissza

          • Erre az agyban dologra szoktam mondani, hogy akkor egy nagy ünnepi ebéd vegyél be egy jó adag hashajtót, aztán tartsd vissza aggyal 24 óráig.

        • Ez a kép is szépen szemlélteti, hogyan segítik a jóravaló férfiak a nőket abban, hogy elérjék a céljaikat:
          http://www.kephost.com/image/FBBY
          A fotón az látható, amint Katherine Switzer-t (az első nőt, aki elindult a Boston Maratonon), próbálják megakadályozni abban, hogy eljusson a célba. (1967)

      • Sajna nem tudtam teszikelni, de tetszik! 🙂

    • “minden sikeres férfi mögött áll egy nő.” Igen, hasonlokepp mar gyerekkent sem ertettem hogy ez annak a nonek aki a pasi mogott all az miert jo. Nalam sem a szocializacion mult, az apam ugy terrorizalta anyamat egesz eleteben hogy az mogotte alljon meg kiszolgalja de hiaba mert apam igy sem volt sikeres.

      • Lehet, hogy van nő, akinek jó. Én annak vagyok híve, hogy mindenki szabadon dönthesse el, hogy akar élni.

        • Persze igazad van mindenki szabadon donthessen de ez megint egy olyan dolog ami annyira belenk ivodott hogy majdnem nagyon nehez eldonteni hogy ezt valoban akarjak ennyire sokan vagy csak a kondicionalas mukodik.

          En azt szeretnem hogy tenyleg legyen valasztasi lehetoseg es elso korben arra kesztetni minden not hogy oszinten belegondljon ebbe hogy akarja o ezt, akar egy pasi mogott serenykedni es az illeto sikeret elosegiteni aztan azon osztozni (ha a pasi hajlando osztozni persze). Eshogy az se legyen baj ha nem akarja, ha o akar inkabb sikeres lenni. (momentan az)

          A legtobb no annyira a prekondicionalt viselkedesi mintak menten el hogy borzaszto nehez dolog eldonteni hogy mi az amit igazan akarunk.
          Peladul hogy van-e anyai oszton meg ketyego biologiai ora, hogy ezt valoban erzik nok vagy ez csak kulso nyomas. Nehezen bizonyithato.

        • Azt hiszem azt akartam lenyegeben mondani hogy egyelore nincs nagyon olyan hogy szabadon dontes a kondicionalas miatt, nagyon kevesen jutnak ezen a belenk taplalt programon hogy gyerek, csalad, ferjet kiszolgalom, kushadok, karriert a dehogym- hogy tudna egy no szabadon eldonteni hogy mit akar ha a valasztasi lehetosegekert megbelyegzik? Ha nincs valasztasi lehetoseg?
          Pasik is mindig ezzel jonnek hogy de hat van valasztasi lehetosegetek, nem kell minket szolgalni, nem kell gyerek ha nem tetszik, nem tartott senki a fejetekhez pisztolyt. Pedig de.
          Mire a legtobb no felebred majdnem vege az eletuknek. 50-60as nok.

          • Tudom, ugyanez itt is. Baratno,angol lany, 38 eves, foszerkeszto ujsagiro, beutazta a vilagot, jo alakja van, szep, apolt,, sportos, egeszseges, rengeteg barat…es meghal hogy ferjhez mehessen vegre. Most mondta nekem par napja hogy megint visszament – immar sokadszorra – az abuziv alkoholista idiota faszijahoz mert hat most egyedul legyen, ugy nem elet az elet.

            Azert masokkal is ismerkedik kozben mert addig nem lehet nyugodt amig nem gyuruzik meg hivatalosan es az abuziv fasziban mar nem bizik de addig is jobb mint a semmi.

            Nem egyedi eset. Egy masik baratno par honap ismeretseg utan ment ferjhez panikbol mert “kifut” az idobol de gyerek csak hazassagban szulethet mert fattyu gyereket nem nevel.

            Mindezt egyetemet vegzett, vilagutazo, intelligens, karrierestia noktol.
            Hatborzongato.
            Rengeteg no el se jut odaig hogy megkerdojelezze hogy van mas lehetoseg is.

          • Nemtom, ha félreértetem, szólj. Szerintem az, ohgy egy EMBER (tehát nem csak egy nő) gyerekre vágyik, az azért nem agymosás vagy mi OKVETLENÜL. Persze, lehet, hogy valakinek nem hiányzik, és mégis nyomják neki, de azért a gyerek utáni vágy lehet valóban belső igény. Szóval az kellene, hogy ez ne legyen téma, ne legyen hozzá senkinek semmi köze. Ahhoz se, ha nem akarok, meg ahhoz se, hogy miért szül ötötamaivilágba.

          • Laci – Persze hogy annak kellene lennie ebben mindannyian egyetertunk.
            De nem az es ahelyett hogy ilyen nagy vonalakban a szabad dontest hangsulyozzuk inkabb arra kell felhivni a figyelmet hogy nincs szabad dontes egyelore es tessek mindenkinek elgondolkodni hogy mit is akar valojaban.
            Ha azt hangsulyozzuk hogy van dontesi lehetoseg semmi sem fog valtozni mert az elvileg most is van.

          • képviselőné

            Szerintem ez életkor-függő is, egy idő után jó esetben abbahagyod a pánikolást és elkezded szeretni az életedet olyannak, amilyen. Feltéve, hogy van valami szerethető az benne (a jó meló, kényelmes élet, ép és egészséges test és lélek szerintem lehet ok az elégedettségre).

    • tavasztunder

      Ezt én is megkaptam múltkor egy nőtől, hogy minek nyomom ezt a feminizmust, nézzem meg, minden sikeres férfi mögött egy nagy formátumú nő áll. Kérdem, ugyan honnan tudjuk, hogy nagy formátumú, ha egész életében mást se csinált, csak a férjét szolgálta?

    • “minden sikeres férfi mögött áll egy nő”

      Ennek a mondásnak a folytatása lehetne az alábbi mondat:
      A férj a sikert az első feleségének köszönheti, a második feleségét az elsőnek.
      Máshogyan is megfogalmazva:
      Az első feleségének a vagyonát köszönheti a férfi, a vagyonának a második feleségét.

  • Szerintem is korlátolt dolog mindig csak egy emberre tolni a felelősséget, aki általában a nő…. Sajnos sok férfi azt hiszi, hogy a nő ezt a szolgálatot élvezetből csinálja, mert úgymond erre van kódolva (nagyon idézőjelben!).
    Nagyon nehéz évezredek alatt kialakult viselkedésmintákon változtatni, de meg kell próbálni, még ha sokszor úgy is érezzük, ez egy szélmalomharc. Egyszer talán elérjük a kritikus tömeget, és elindul valami.

  • Addig is ajánlom elolvasásra, ha valaki nem ismeri, Anne Dickson: A teljes jogú nő című könyvét az asszertivitásról.

  • Épp tegnap írtam a kodependenciáról. A legtöbb nő asziszi, nem kodependens, mert ő olyan önálló, független, felnőtt: a bránert nem, mindent elintéz a kedves helyett, és szervezi az életét saját személyiség nélkül. Ő a menedzser, a marketinges, a közgazdász, a pénztáros meg minden. És ez az identitása, ami a másik nélkül nincs. Vegytiszta kodependencia.

    • Jaja. De nem magától lesz az valaki. Hosszú évek munkája van benne.

    • “És ez az identitása,. ami a másik nélkül nincs. Vegytiszta kodependencia” – tulajdonképpen erről szól az is, amikor meghal az egyik, nem? A másik hirtelen utána hal. 🙂 Nem a sírig tartó kurva nagy szerelem miatt.
      Szerintem, aki függőségi kapcsolatot alakít ki, az megszopta. 😉

    • Én mondjuk anyám melldöngetős “társfüggő vagyok” kiszolgáltatottsága után csínján bánnék a címkékkel. Egy elnyomó kapcsolatban a nő olyan módszeresen van elvágva a lehetőségektől, hogy ha akarja, ha nem, függőségbe kerül. Semmi egyéb kilátása nincs, mit szolgálni. Aztán erre azt mondjuk, kodepedencia. Sose derül ki, egyenrangú kapcsolatban mivé lett volna a személyisége.

      • Lehet, hogy a diagnózis időnként túlzó vagy pontatlan, de magára a diagnózisra mégsem kellene haragudni. Mindegy ugyanis, hogy miért lett társfüggő, ha azzá vált (jó, nem mindegy, de abból a szempontból, hogy mi a gond, mi ellen kellene tennie, mindegy). Hogy már így szocializálódott, vagy a bántalmazója volt olyan ügyes, hogy szép lassan beletörte, ez nem alapvető a megoldás szempontjából. Az meg neki majdnem mindegy, hogy a szüleit (de legalábbis az egyiket) is jól seggbe kellene rúgni, vagy csak a pasiját (esetleg nőjét), az már részletkérdés, ha nem is lényegtelen.
        Általánosabban a pszichés diagnózisokról: még mindig stigma. Ez óriási baj. Ha azt mondom valakiről, hogy társfüggő/depressziós/személyiségzavaros/stb. az lényegében annyi, mint ha azt mondanám, hogy tüdőgyulladása van. A testi betegségek diagnózisa sosem stigmatizáló, akkor a lelkieké miért? Nagyon szeretném, ha ez változna.

  • “Egy nagyjából ötvenes nő írta meg …
    ÉL.
    Most, az életének alkonyán.”
    NA! Azért várjunk még azzal az alkonnyal!

  • “Hogy egy ember azért éljen, hogy engem szolgáljon?”
    Ez ugye nemrég még a gyerekkel is normális volt. Mármint, hogy ha nagyobb lesz, akkor szolgáljon, ezzel tartozik nekem. Egy ismerősömnek meg is mondta az apja, azért csinálja, hogy legyen, aki majd öregségében kiszolgálja.
    Ma már azért ez nem igazán szalonképes. De a nő, az igen, az szolgálhatja a férjét.

    • Majd most is normális lesz újra. Mert a törvény kötelezi majd a gyereket, hogy tartsa el a szülőt.

      • Igen. Agybaj, ami itt megy, és ami felé tartunk. Áldozathibáztató rendőrség, vakkomondor, nincs gyerek-nincs nyugdíj, szinglihordákkal való fenyegetőzés, szőrtelenítős biológiakönyv, eltérő mentális képességek a másik tankönyv szerint, az internet ártalmas, a válás bűn az erkölcstanárok szerint, ááááááá.

  • De örülnék neki, ha anyám elkezdene élni végre, apám majdnem tíz éve halott. De nem, helyébe lépett a fasz öcsém, akit nem rúg ki… Há nooormális??

  • A sírig tartó szerelem hány évig tart? Mer csak azér, hogy lehet, én már lekéstem?! Bassza meg… 😀

    • 😀 Hát néha nem tudom… 😀 Csak mert az olyan hosszúúúnak tűnik. Persze, akár holnap is a fejemre eshet egy tégla, aztán akkor tényleg jól lekésem, fent meg majd jól az orromra húzzák a hiányát (vagy inkább lent…). Most hirtelen egy nagyon ismert verssor jutott eszembe: “Bölcsőd az, s majdan sírod is” – Nna. Valami ilyesmire asszociálok a sírig tartó szerelem fogalmából. 😀

  • Nem változtat a lényegen, csak a pontosság kedvéért: az írásod elején említett hölgy (Görgey Helga) nem az édesanyja Gera Zoltán lányának. A riportban el is hangzik (0:43), hogy a lánya az előző házasságából született. Tehát Gera Judit nem mint az édesanyjáról beszélt apukája elhunyt feleségéről.
    http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/letezik-olyan-hogy-valakinek-megszakad-a-szive
    Egyébként imádom az összes írásod, a bibliám! 🙂

    • Én köszönöm az írásaidat! Anyukámnak ki is szoktam nyomtatni, vagy felolvasom neki, és reklámozlak az összes barátnőmnek, hátha egyszer kinyílik a csipájuk…

  • hányszor, ó édes istenem hányszor elmondtam, hogy nem a mi felelősségünk, hanem a férfiaké. nem a mi jellemhibánk, hanem a férfiaké. hogy nem a nőknek kell változniuk, hanem a férfiaknak.

    • Én már neked is kezdtem elhinni. Látod, talán mégsem vagyok a sarija elkötelezett híve 😉

    • tavasztunder

      Csak az van, hogy a férfiaknak nem érdeke a változás, így nekünk kell megcsinálni. Legalábbis ez az én realizmusom.

      • Végre már. A megcsinálni pedig sajnos nem jelent egyebet, mint kikényszeríteni, vagy egyszerűen elkülönülni tőlük, és megalkotni a saját világunkat, amiben ők vendégek csupán. Már a legkiemelkedőbbek természetesen.

        • Mély és teljes egyetértésem. Mivel nem vagyok kimondottan kikényszerítős típus, leginkábbis a második verziót használom a magánéletemben.

    • Fölösleges volt annyit járni pszichológushoz, ilyen-olyan terápiás szakemberhez, családállításhoz, stb…..
      Ha hamarabb tudtam volna, hogy nem az én hibám, az a pénz mehetett volna jobb helyre is.
      Tényleg, már megkérdezem: feminista pszichológusok, “párterapeuták” miért nincsenek? Vagy vannak, csak nem tudok róluk?

      • A “Van-e feminista lélekgyógyító szakember?” kb ugyanolyan kérdés, mint a “Miért nem olvasni soha arról, hogy jósnő nyerte az ötös lottó főnyereményt?”. Biztos van, csak még senki sem látta….

      • Szerintem már akadnak, de biztos nagyon kevés. Azért pl. pszichodráma vezetőről tudok.

      • Vannak. Én egyet ismerek. Nem kezelt, inkább barát. Ő mondta, hogy vannak még mások is. Ja, meg egyszer, mikor a depresszióm legalján tocsogtam (mert nem tudtam, hogy van még lejjebb is), akkor egy másik bnőm akart volna eljuttatni egyhez, de baromi messze volt, szóval végül nem lett belőle semmi. De lehet az is, hogy az efféle pszi csupán városi legenda 🙂

  • annakorinnanemethszabo

    Nekem nem is olyan rég ez a cikk vágta le nagyon a biztosítékot:

    Olyan gusztustalan, manipulatív, álságos hányadék (bár bocs, de én így látom), hogy szavakat alig találtam rá.

    Fel is mordult rá jó sok ember, és egyébként helyesen is.

    … és akkor az ilyen cikkekre rátesznek még egyéb “nagyokosok” is húsz lapáttal, amikor ismét fennkölten propagálják a “hagyományos női szerepekhez” való visszatérést, mert az “izmusokkal” csak a baj van, és veszélyesek…

    Lefordítom: nem jó ingyencseléd, ingyenágybetét, ingyenpótanyuka, stb. stb. nélkül, és sír a szájuk.

    Szóval jönnek a celebkék, akik jól becukrozzák nekünk a szart, hogy boldogabban habzsoljuk továbbra is.

    … és igen, sajnos van, és lesz is, aki benyalja, aztán nagy boldogan béget majd, hogy ő “mennyire jó nő”, hiszen szolgálatkészen megy alá a Nagybetűs Férfinak…

    Fasza, jesssz, ez aztán az életcél, komolyan…

    No, mondjuk ha valaki erre vágyik, hát csinálja, felőlem úgy kúrja el az életét, ahogy jól esik neki… de engem köszönöm, felejtsenek el, ebben nem kívánok részt venni.

    Előbb varrom akkor be 😀

  • annakorinnanemethszabo

    Az előzőt valamiért nem posztolta, fene…

    No mindegy, röviden csak ennyit:

    Szerintem nem kell kommentálnom.

    • Aztakurvaéletbe.
      A nő munkája a férfi… meg Egy ügyünk kell, hogy legyen, és ez csak úgy lehet, hogy valamelyikünk ügye mindkettőnké (és az természetesen a nő…).
      Ilyen nincs bazmeg. Ezt nem hiszem el. Kétszer olvastam el. Hát ez kész. Nem térek magamhoz. Eszerint az EQ-bajnok majom szerint nekem kéne a világ legdepisebb nőjének lenni, mert imádom a munkám, ami egészen véletlenül még távolról sem a férfi.
      Na de nézzük meg közelebbről: Öreg, ez nem jött be. A helyzet az, hogy kurva jól érzem magam, holott jogász vagyok, nem cseléd. És még élvezem is… 😀 😀 😀
      Hát ez hülye. És ezt tanítja. Jahhh… Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja.
      Eszem megáll.

    • Basszameg. A pasas szerint csak a férfiak akarnak hozzátenni a világhoz, a nőknél káros, ha erre adják fejüket, inkább imádattal csüngjenek a férfin és támogassák az önmegvalósításban. Mert a nő önmegvalósítása a férfi. Hogy az jobb bárminél.

      Hitet és bölcsességet kívülről várni bullshit.

      Epic beszólás:

      “Nekünk nem az a dolgunk, hogy értsünk titeket (azaz a nőket, megjegyzés tőlem), hanem az, hogy spontán bátorsággal rohanjunk szembe a mamuttal.”

    • Bocsánat, Joos istvánhoz innen ne menjen már olvasó. Ez elvi kérdés 🙂

  • Sírok bazmeg, sírok és tombolok és dühöngök. Pont ma volt nálam egy vevő, aszongya venne egy könyvet, mert most megy be kórházba, és valamivel el akarja foglalni magát. Eddig normál. De aztán kiszól a bolt elé, drágám, rögtön jövök! Mogorva férfiember benéz az ajtón, aztán téblábol kint, a nő vert kutya hangon magyarázkodik, jaj, sietünk, azért türelmetlen a drágám, gyorsan választok valamit, kapkodva fizet, közben a drágaszág még egyszer megvillantja morc arcát az ajtóban, a nő exkuzál hadarva, mindjárt kész vagyunk drágám, búcsúzóul hozzáteszi: a születésnapomra mennénk, azért siet, én hülye meg könyvet veszek. Azzal kifordul. Én meg állok nézek, és szeretnék utánaszaladni, vállon ragadni és addig rázni, amíg föl nem ébred: te hülye nő, a te születésnapod van, ráadásul kórházra van szükséged, nem neki kéne a könyvedről is gondoskodni, esetleg ajándékkép? Nem neki kéne téged ajnároznia, legalább ma?
    Bónusz, hogy fészen egy régi ismerős nekem esett, mert volt pofám kirakni egy képet a saját idővonalamra arról, hogy hülyeség a gyerekjátékokkal/ruhákkal a nemi szerepeket beprogramozni, erősíteni, deklarálja ő mennyire szeret nőies nő lenni, és a slusszpoén, hogy a nővérem, aki tán fél éve először szól hozzám, beszállt a vitába – az idegen oldalán.
    Ahogy Fable írta, az egyik szemem sír, a másik vérben forog.

    • És hogy mennyire ideges vagyok, az az elütésekből és hibákból látszik.

      • Mostanában dúvad vagyok a fészen: elég egy rossz mondat és az illető repül az ismerőseim közül. Sőt, az sem kell. Elég, hogy hónapok óta nem szólt hozzám. Nemtommivanvelem, antiszoc lettem vagy miszösz. 😀 Mondjuk a vitákkal nincs bajom, de nemrég történt meg velem egy olyan, hogy tényleg egy mondat után kihajítottam az illetőt. Nem feminizmus volt a téma, még csak nem is emberi (hanem kutyamentés) és csaj volt, akitől megváltam. De nem tartott sokáig lezárni a dolgot. Érdekes módon egy picike lelkiismeret-furdalást sem éreztem. Sőt, lelkem nyugalma megduplázódott. Ezt a lépést lehet, érdemes megfontolni. 🙂

        • mabelwheeler

          Fészről reptetés és kutyamentés. 🙂 Big lájk!

        • Szerintem jol csinalod, en is tisztogatok, elegem volt ebbol a kepmutatasbol hogy baratok vagyunk de kozben meg nem, teljesen szuksegtelen.

          • Ebben a szituban úgy nézett ki, hogy barátok vagyunk, de csak addig, amíg én kihasználhatlak téged. Amint te szeretnél valami apróságot, az rögvest kizárt. Én meg az ilyet nem szeressem. Szívesen segítek, meg a képem is bamba, csak épp hülye nem vagyok. Mabel, köszi a biglájkot. 🙂

        • Érdekes ez a fészes ismeretség. Vannak ezek az illendő ismerősök, akik miatt kétszer is meggondolod, mit osztasz, mit posztolsz. Aztán ha kurvára eleged van belőlük, akkor vacillálsz, hogy törölni kéne őket, de az meg hogy néz már ki. Inkább sokan visszafogják magukat, mert teli vannak olyan ismerősökkel, akik előtt vállalhatatlan a valódi énjük. És milyen felszabadító végül mégis megválni tőlük.

    • Nagyon durva, de mostanában nekem is hasonló élményeim vannak. Rendszeresen előre engedek nőket a kasszánál amiatt, mert a pasija rádudál, bejön a C&A-ba utána és hangosan leb…sza, hogy neki itt és ott kellett parkolnia, siessen már, mit húzza az időt. Mindegyik esetben 60 feletti házaspárokról van szó. Mindig azt kérdezem magamtól, vajon működtek-e ezek a kapcsolatok valaha. Gondolom, soha. A kedvenceim pedig a sorstársnők reakciói a sorban: jaj, hát tudja, hogy milyen türelmetlenek a férfiak. Ez kb a standard. Utálom az egészet. Látom a nénik megalázott arcát, azt ahogy próbálnak úgy tenni, mintha ez normális lenne, hallom, ahogy csitítják a férjeiket, ahelyett, hogy leordítanák a fejüket és elküldenék őket a p.csába, ahogy megérdemelnék ezek a remek emberek.

      • Minden nap van több ilyen is, az se volt semmi, amikor a nő nem tudott választani, felhívta otthon a férjét, hogy kikérje a véleményét, válasz: nekem mindegy, csak gyere már haza, éhes vagyok! Ilyenkor nagyon nehéz mosolyogva kiszolgálni, mert üvölteni szeretnék. Slusszpoén itt is van: a nő a férj szüleinek vett karácsonyi ajándékot, búcsúzóul visszaszólt az ajtóból, hogy már csak a saját szüleinek kell vásárolnia.

      • Hú. Amikor az én pasim kezdi ezt, elküldöm a halál faszára. Menjél, nézz szét, ahol akarsz, hagyjál már békén egy kicsit, bazmeg.

        • 😀 Az én pasim nem kezdi ezt. Nincs. 😀 Amíg volt, addig sem kezdte, nem merte. 😀 Na jó,nem – én is fejlődőképes vagyok, az utóbbi pár palim már ezt mutatta legalábbis. Míg a lányom apja egy totális macsó diktátor volt és a fizikai bántalmazáson kívül MINDENT kipróbált rajtam, addig az utánakövetkezők már csak olyan kis hüvelyk-királyocskák voltak. Ők nem is akartak ilyenbe beleszólni. Persze, beledumáltak másba. Az utolsó egy huszárvágással már előre közölte, hogy amúgy ha nincs elég szex, akkor meg és keres mást. Ezt úgy cseten, mert élőben még véletlenül sem merte. Meredten bámultam a képernyőre és 1 percen belül úgy elküldtem a melegebb éghajlatok legmelegebbikére, mint macskát szarni. Nna, ő volt, aki kapott még egy esélyt, hogy falat bontson. De 10 körömmel nekiesni egy várfalnak eléggé botor és hiábavaló vállalkozás – így aztán körmei elkopása után szomorúan elkullogott. 😀

          • Az nem falbontás volt. Megpróbálta átugrani a falat, aztán fejjel zuhant neki. Talán fel sem fogta, hogy ott van egy fal.

            • 😀 ez a hasonlat nagyon ott van. 😀 Dehát én amúgy mondtam neki. Hogy innentől bizony várfal van, nagyon masszív, nagyon magas. Tőlem megpróbálhatja bontani, de kétesélyes a dolog… 🙂 Lehet, hogy nem hitte el. Vagy azt gondolta, kisujjból menni fog.

              • Nem tudom, lehet, hogy nem értette. Tudod, ha várfal van, azt meg kell ostromolni. Férfiszocializáció szerint legalábbis

          • Hát, én hozzámentem. 😀 De elég keveset vásárolok vele együtt, úgyhogy bírja. Ha tehetem, egyedül megyek.

  • Aha, hát ez érdekes. Hogy miért nem szégyellik el magukat ? Ókori nagy filozófus férfiak azt bizonygatták, hogy a nő az nem ember. És őket tartjuk máig is az ókor nagy filozófusainak, ahelyett, hogy szégyenfalra küldenénk a nevüket. A hatalom megszédít, észre sem veszik. Nézd az okos filmrendezőket, akik 13 éves lánykák ánuszába erőszakolják magukat és ez nem tölti el őket mélységes önutálattal, sőt szégyen helyett dicsőséget éreznek. Folytathatnám a sort napestig. A hátköznapi elnyomásnak pontosan at erőszak szélsőségei ágyaznak meg, hiszen nálunk már azt a férfit is aranyba kell foglalni, aki pusztán SEMMIT nem tesz, hisz nem bántja a nőt. Ez a rendszerszintre emelt erőszak haszna: hogy a nő alapból azért is hálás legyen, ha a férfi nem negatív. Azaz a mérleg +++ : 0 .

    • Szerintem az ókori filozófusokat nyugodtan kihagyhatjuk a sorból, több ezer éve elhunytak. 😀 Attól még, mert állítólag nőgyűlölők voltak, lehettek nagy gondolkodók. Hát ezt dobta a gép, nohát. De ennyi erővel az összes ősembert lehetne gyűlölni, mer azok meg a hajuknál fogva rángatták az ősanyáinkat állítólag. 🙂 A többi totálisan jogos szerintem is, csupán ez a kis pindurka, kissé békítő megjegyzésem lenne. 🙂

      • JudithBerger

        Azért én abban nem lennék teljesen bizonyos, hogy az ősemberek kivétel nélkül mindig így bántak volna az ősasszonyokkal. Vagy egyáltalán. valahogy ez a hajánál rángatásos történet engem erőteljesen emlékeztet a mai szexista erőszak mentegetésére – látjátok, már akkor is ez volt, hiszen EZ A TERMÉSZETES! akárcsak a bogyószedés. A másik meg, ami eszembe jutott, hogy a női filozófusokról, gondolkodókról alig tudni valamit. A jelenleg általunk ismert történelem nem más, mint férfiak emlékei leírva. nagyon nehéz bármi másban gondolkodni, egyáltalán olyan szövegeket találni, ami nem férfinarratívában mesél.

        • Erre még nem is gondoltam, hogy az általunk ismert emberi történelem, gyakorlatilag a férfiak kollektív emlékezete. És valóban az! De durva!

        • Bogyószedés. 😀 Nem, persze, tökre nem biztos. Egyébként ebbe még én sem gondoltam bele olyan nagyon – és milyen igazad van pedig. Valószínűleg ezért is nem gondolunk bele: mert erre vagyunk szocializálva. Bár, ha azt nézed, hogy az 1900-as évek elejéig a nőknek mindenhol kuss volt a neve, ezen én nem is csodálkozom. A XX. századig férfiak írták a történelmet, mert a nőket nem engedték oda egyszerűen. Szavazati jog?! Írni-olvasni?! Hánemá… A filozofálás így aztán érthetően eléggé messze állt a nőktől. A XX. század második felétől azért vannak női történelem-írók is, ha csak nyomokban is.

    • Erre mondják a matematikában, hogy SZÜKSÉGES de NEM ELÉGSÉGES feltétel.

    • Igen, ezt én is szoktam hangoztatni. A férfi, aki nem ver, nem iszik, nem nőzik, az már csodálatos, becsülendő álompasi. Az mellett már mit is akarsz, minek nyígsz, miért nem vagy boldog?
      Emellett a jó nő az nem az, aki nem iszik, nem verekszik és nem pasizik, hanem aki kedves, mosolygós, odaadó, jó anya, házias, jó feleség, szexis, mindig készen áll, stb, stb. Bármeddig sorolhatnánk.

  • Nem lenne szabad hagyni addig fajulni egy kapcsolatot, hogy az egyik már nyilvánosan is megalázza a másikat. Hanem már az első, enyhébb jeleknél, amiből nyilvànvaló, hogy a másik nem tisztel, meg kell mondani, és ha nem javul a helyzet, akkor mehet a levesbe az illető. Ha mindenki így tenne, nem lenne itt témánk. 😉

    • Sajnos én nem voltam elég erős, nem álltam ki magamért. Sokszor ok nélkül kaptam lelki pofonokat (bazdmeg, kussoljál már, elmész a picsába), csak azért mert nem úgy reagáltam szerinte, ahogy kellett volna. Volt nyilvános megalázás is (de erősnek akartam látszani, és mások előtt nem bőgtem el magam – pedig belül fájt). Történt olyan is, hogy az utcán összeveszett velem, felkapta a vizet és otthagyott, a kulcs meg nála volt. Nem tudtam bemenni a lakásba, ott vártam rá legalább egy órát mire lehiggadt és hazatért. Otthon, ha valamin összezördültünk, kiment a a szobából és bebaszta az ajtót. Ha vásárolni mentünk együtt, a végén már csak a cetlin előre felírt dolgokat vettük meg, mert amikor mondtam, hogy akkor még megnézném ezt vagy azt, akkor már láttam rajta, hogy megy fel a vérnyomása és ideges lesz…
      Kikészültem mellette. Baszki én milyen kapcsolatban voltam? Ez nem volt normális ugye?

      • mabelwheeler

        Nagyon nem. 😦

      • Semmi olyan nem normális egy kapcsolatban, amivel nekem a másik testi vagy lelki fájdalmat okoz. Max. ha mazochista vagyok, de az elég ritka fajta.
        De ne hibáztasd magad kedves MaryElla, mert sajnos valószínűleg arra lettél szocializálva, hogy ez normális, illetve talán irracionálisan féltél attól, hogy mi lesz, ha kiállsz magadért. 😦

        • Akkor most lehet, hogy egy jó nagy adag mazochizmus van bennem. Bár inkább azt hiszem, hogy gyerekkori rossz szocializáció eredménye lettem. Vittem magammal a súlyokat és elhitettem magammal, hogy nekem nem jár jobb (illetve, hogy ez a jó, amiben vagyok). Talán még fejlődőképes vagyok lelkiekben.

          • Az a jó hír, hogy az ember bármikor újragondolhatja az életét, csak minél idősebb, talán annál nehezebb megvalósítani. Nehezebb, de nem lehetetlen, ez a lényeg. 🙂
            Persze, egyszerűbb dolgunk lenne, ha eleve így nevelnének mindenkit, de ez még odébb van.

          • Nem hiszem, hogy van olyan, hogy valaki mazochista – mármint hogy “születetten”, hogy ez a természete. Biztos, hogy szocializáció.

      • JudithBerger

        nem volt normális.

      • JudithBerger

        amúgy a listát a cetlin ki állította össze?

        • Én, de mindig figyelnem kellett, mert ha véletlenül lemaradt róla valami, és a boltban jutott eszembe, hogy ez vagy az még kellene, csak elfelejtettem felírni, akkor mindig jött a szembesítés: arról volt szó, hogy csak azt vesszük amit felírtál!! Jól van, hozzad akkor, de nagyon siess (lemaradt a listáról a tejföl) Siess,siess…igyekezz…az minek kell? az nem volt felírva…jaj, b+ arra már jártál, akkor miért nem tetted a kosárba, most nem vesszük meg, majd legközelebb (de otthon már kevés mosószer van), akkor így jártál…
          Vásárlás közben mindig úgy éreztem magam, mintha valami közelgő apokalipszis készülne, és ha nem sikerül időre a kasszához jutni, akkor kitör a háború.

          • Te jó isten…
            Amúgy ennek köze nem volt a mazochizmushoz. Szerintem.
            De most komolyan… Így visszagondolva én sem értem, mire jó ez a férfiak részéről. Miért kell nekik folyamatosan bizonyítani és biztosítani a hatalmukat? Én nem akarom az ő hatalmukat, nem veszélyeztetem. Komolyan, mint valami paranoiás hülyék. Előre bebiztosítják azt, ami nincs is veszélyben, méghozzá igen durva módszerekkel. A fene akar egy kapcsolatban uralkodni, én társat szeretnék (szigorúan elméletben), nem cselédet. Ők meg pont fordítva, de egyszerűen nem értem, miért. Lusták? Szadisták? Vagy mi a frász mozgatja őket efelé? Laci, mint férfi, erről neked mi a véleményed?

            • Nem tudom, mi ez. Nyilván szocializáció, macsó-kényszer is. Muszáj úgy éreznie magát, hogy ő a főnök, ha csak egyenrangú, az már az alárendelődést idézi neki. Egyenrangú viszonyban nem tudnak gondolkodni, ezek az emberek általában azok, akik a gyerekeiket is muszáj uralniuk. Jelzem, ilyen modellben gyakori, hogy az asszony is uralkodni próbál a gyerekek felett, így aztán mindkét oldalról az a minta, hogy egyenrangú kapcsolat nem is létezik. Ez a rohadt harc az élet őrület. Győzz, vagy legyőznek, uralkodj, vagy leuralnak. Ezért képzelik azt az antifeministák, hogy a feminizmus a nők uralomátvételéről szól.

          • Én is utálok vásárolgatni, “shoppingolni”. Mondjuk kaját, ilyesmit szerintem nem is lehet igazán célirányosan, az más kérdés. De, mondjuk cipőt vásárolni nem mentem az ex-szel. Volt más közös program is. Szóval ha ennyire idegesíti, minek megy veled? Ellenőriz, vagy azt hiszi, így mégis kiveszi a részét (“besegít”)?

            • Az ilyen “esetek” többnyire nagyobb bevásárlás alkalmával történtek. Azért ne mindig én cipeljek haza mindent jelszóval a segítsége jól jött, de igen végülis egy nagy adag ellenőrzés is benne volt. Most komolyan néha úgy éreztem magam, mint egy gyerek. Ő volt az apám.
              Viszont ami érdekes, hogy én a ruhavásárlásaimat letudtam egyedül is, vele viszont menni kellett és mondani, hogy ez jól áll, ez jó lesz neked, még cipőt se vett nélkülem. Na ott viszont én éreztem magam szülőnek. Mi a francért nem tud egyedül vásárolni magának egy felnőtt férfi?

              • Ja, a cipekedés, értem. Igazán rendes! Sejtem, hogy azért a kaja elfogyasztásába is besegített. Ugye, ha kontrollál, azzal a saját fontosságát emeli ki. Közben meg nem tud venni magának egy cipőt.
                Nem tudom, miért nem tud. Én már kamaszkoromban utáltam, ha anyám bele akart szólni, mit vegyek, igaz, nem is igen fordult elő, hogy együtt vásároltunk nekem. Mondjuk biztos megvolt a véleménye a cuccaimról, de azért zokszó nélkül szűkítette a nadrágjaimat “csövesre”.

            • Ő kb. huszonöt évesen az anyjával ment cipőt vásárolni, én nem mehettem velük. Cipőt az anyja választotta ki (mert csak ő tudja mi a jó a fiának).

            • Egyik exemnek mai napig akkor van új inge, ha az anyja vesz neki. Cipőt már tud venni egyedül, de ruházatot nem. Még zoknit se.

          • JudithBerger

            Ó istenem… ez terror a javából. 😦

            • Így utólag én is annak tartom. De amikor ott, benne voltam a történésekben, nem egészen tűnt terrornak. Saját magamban kerestem a hibát, így mindig találtam megmagyarázatot az ő viselkedésére. Túl sok zöldséget vizsgáltam meg az üzletben, nem kellett volna leragadnom a sajtoknál, minek válogattam annyit a teák között, ő biztos bal lábbal kelt fel, túl stresszes volt a heti munkája, stb. Én vagyok a rossz.
              És már a végén gyomorgörcsöm lett a sok stressztől, depis lettem, nem tudtam aludni (túl sokat agyaltam szerinte). De még ekkor is az agyam azt a programot nyomta, hogy ő jó ember, mikor már testileg, lelkileg kikészültem tőle.

          • Az nem lett volna megoldás, hogy egyedül vásárolsz?

            • Mire lett volna megoldás? Hogy csinálhatom ezt is egyedül, mint minden mást?
              A leírtak alapján nehogy azt gondold, hogy az exem a kapcsolatunk elején is ilyen volt. Dehogy. Soha nem kezdtem volna vele, ha ilyennek ismerem meg. A türelmetlensége fokozatosan jött elő, és egyenes arányban volt a munkelyi előléptetéseivel. Minél több önbizalmat (hatalmat, pénzt) nyert a munkájából, annál inkább lett lekezelő velem. Aztán végül teljesen maga alá gyűrt. Kifacsart, megcsalt, aztán dobott. Szétestem. Most szedem össze a darabjaimat. De! Nem értem magamat, hiszen ha lelkem érezte, hogy nem jó, akkor miért nem tudtam otthagyni őt. Miért hagytam, hogy lenyomjon, hogy felém kerekedjen? Miért akartam mindenáron megfeleni neki? Miért ragadtam bent a kapcsolatban? Miért nem volt kellő önbizalmam, hogy kiálljak saját magamért? Talán a sok gyerekkori trauma hatás? Hogy ha rossz valami, akkor is el kell viselnem? Hogy ezt a sok szarságot tekintettem NORMÁLISnak, magamat meg hülyének?
              És akkor itt ez a blog, meg egy másik (majd talán lesz még több is), amelyek leírják, hogy nem, talán mégsem én vagyok teljesen idióta. Hogy talán jóval több van a háttérben, mint amit én csak sejteni vélek. Hogy mi az oka, hogy egy normális, kedves férfiból évek múlva egy kegyetlen, egoista barom lesz.

              • Ó, nagyon sajnálom, csak gyakorlati jellegű kérdés volt! Én szeretek egyedül vásárolni, és gondoltam te is nyugodtabban vásárolhattál volna a saját tempódban. Az ilyen faszokat meg addig ütném, amíg mozognak, pedig szelíd vagyok amúgy.

            • MarvElla, amiket leírsz, azok bizony nekem iszonyúan ismerősek. Nem pont a sztorik. Az érzelmi-lelki háttér. Csak szerencsére régen volt és kigyógyultam belőle. Ismerem a puzzle-t is… :S Szegény… 😦 Azért kitartás, az idő minden sebre kiváló győgyír (csak lehet, hogy évekre van szükség… Dehát az is eltelik). Azt hittem, csak az én életem szerelme volt ekkora szarházi.

      • A kulcshoz: exem mondta mindig, ha elmentünk valahova, hogy van nálad kulcs, mert akkor én nem viszek. És nem értette, miért mondom: basszus, legyen nálad is (nyilván nem egy bevásárlás vagy egy tízperces-félórás séta esetén). Akármi lehet – el is veszthetem a kulcsot pl. És bizony többször jöttünk külön haza, és akkor lehetett szerencsétlenkedni, hogy ki ér haza előbb, kinél legyen a kulcs, aztán visszakerül-e a másikhoz, stb. És nem és nem értette, hogy miért mondom: a te kulcsod, legyen nálad, a te felelősséged.

      • Hát nem.

      • Ajánlottak nekem egy könyvet, Patricia Evans: Szavakkal verve a címe. Belelapoztam, ismerős mondatokra bukkantam:
        Örülj, hogy van fedél a fejed felett.
        Nem szabad a dolgokat olyan komolyan venni.
        Ezek csak szavak, nem gondoltam komolyan amit mondtam.
        Ezen túl kell lépned.
        Ezt csak kitalálod.
        Én sohasem mondtam ilyet.
        Semmiségeken húzod fel magad.
        Nem tudom ezt honnan szedted.
        Hagyjuk.
        Mindig neked kell hogy igazad legyen.
        Nagyon végletesen gondolkodsz.
        Túl komolyan veszed a dolgokat.
        Mindent a legrosszabb színben látsz.
        Kiforgatod a szavaimat.
        Lehetnél egy kicsit kedvesebb is.
        stb.
        Jelentem, mindet megkaptam. Ha már tényleg nagyon felhúzta magát, akkor jött a b+ és társai. Soha nem gondoltam volna, hogy a fentebb felsorolt mondatok már szóbeli bántalmazásnak minősülnek. Azt éreztem, hogy fájt, de nem tudtam miért. Most már igen. A könyvben nagyon szépen le van vezetve, hogy mindkét félnek (áldozat, agresszor) a gyerekkorában keresendők a problémák.
        Igazából soha nem gondoltam volna, hogy megüt, mármint fizikailag nem tartottam tőle. Csak a szavaitól féltem. Végül az igazi énjét akkor láttam meg, amikor elpakoltam tőle. Nem cirkuszoltam, nem csináltam jelenetet, nem sírtam. Egy valamit kérdeztem tőle: mivel érdemeltem meg, hogy így megalázott (mivel még a megcsalást is letagadta). És abban a percben, végleg lehullott róla a maszk: “takarodj a picsába, de nagyon gyorsan”. Akkor éreztem úgy, ha én most még egy szót ki merek ejteni a számon, akkor mindjárt nekem jön és megüt. Ott, abban a percben igazán féltem tőle. Ott jöttem rá, ahogy akit én szerettem az sohasem létezett…

        • Drága MarvElla, az első beírásod óta együtt érzek veled, és úgy látom, ez a fórum szinte olyan neked, mint egy lelki terápia, mert egyre jobban látod a dolgokat, és szerintem sokat tanulhatunk az írásaidból. Csak így tovább, szorítok neked, és köszönöm! 🙂

        • Nagyon drukkolok. És hidd el, össze fogod szedni magad! Szépen összekapirgálod a darabjaidat és lehet puzzlézni. Ne ugyanazt a képet rakd ki a darabokból, mint ami volt régen – szerintem. 🙂 Menni fog, csak adj időt magadnak. 🙂

        • Ezekből több is van, ami elhagyta már a számat. Egy ideje komolyan elgondolkoztam azon, vannak helyzetek, amikor illene magamba szállni.

          • Nekem is. Mégsem tartom magam bántalmazónak. Persze, én is igyekszem erre figyelni, de azért a bántalmazás ott kezdődik, ha rendszerré válik, beszélgetés HELYETT.

  • Na, frissen hallott sztori. Pár évvel ezelőtt rózsaszín szerelem. már gyanús volt, hogy a lány alárendelődik, de persze csak kívülről. Gyerek, sőt, gyerekEK, mert a konzervatív pasinak kell az. Nem a nőnek. Aztán szépen kialakul, hogy a pasi csak bizonyos dolgokba ad pénzt (miközben a nő a pasi miatt – is – feladta az állását, GYES/GYED + kisebb melók). Pl. a fűtés a nő dolga (WTF? A pasi nem ott melegszik?) Ja, nesze neked konzervatív, ugye. A nő lakásában laknak – szerencsére már korábban megvolt -, a pasi most, hogy a nő szeretne megszabadulni tőle, nem akar elmenni. Persze a nagy szerelemből nagyon hamar ordítozás, verbális bántalmazás lett. Gyerekekkel annyit nem törődik, hogy együtt menjenek sétálni. És persze a PASI nem érti, hogy választhatta annak idején ezt a nőt, különben nem is szép (a nő, ugye más fel sem merült bennetek?)

    • Fültanúja voltál egy újabb feministának. 😀

      • Naaa… Szóval fültanúja voltál egy újabb feminista születésének. 😀

        • Remélem. Meg azt is, hogy ép marad, nem sérül nagyon lelkileg. Egyébként közös ismerősünk mesélte, nem reagált arra a kérdésre, hogy érti-e már, miért vagyok(?) feminista. Nő a közös ismerősünk, és nem mindig érti, miről beszélek, pedig ő is egyedül neveli a gyerekét, őt is szívatta a gyerek apja, meg más pasik is, ő is veri a fejét az üvegplafonba rendszeresen.

        • Másrészt viszont ismerek nem egy nőt, aki kilépve ilyen jellegű kapcsolatból, ugyanilyen kapcsolatba lép bele ismét.

          • Igen, ez a leggyakoribb, szerintem foleg azoknal ervenyes ez akik szar csaladi hatterbol jottek – elnyomott anya – agressziv elnyomo apa kombo szulok stb – es utana lep bele egy szar kapcsolatba. Aki normalis csaladi hatterbol jon es ugy jon ossze egy ilyen elnyomo figuraval – es nem bassza ki mar az elejen – az valoszinuleg hajlamosabb rogton megtanulni a lecket.

            De akinek – ahogy valaki egy masik posz alatti kommentbe mondta – baltaval egyengettek az onbecsuleset akkor eleve ez van kodolva sajnos hogy bantas=szerelem/szeretet. Nem feltetlenul tudatosan, egyszeruen kialakul ez a mergezo dinamika hogy o bant, te meg igyekszel es hagyod mert ha egy kicsit jobban odafigyelsz, tobbet adsz akkor szeretni fog. Ilyenkor az a kisgyerek aki eroszakban nott fel, ez akarja megmutatni hogy o szeretetremelto.

            Az aki pedig eroszakoskodik az valoszinuleg szinten ilyen csaladban nott fel – vagy pszichopata de az mas sztori ugye – igy az o reszerol is megvan ez a tudatalatti kenyszer. Naluk is megvan az indok csak mondjuk en leszarom nagyjabol, oket nem sajnalom abszolut mert baszki na ok soha el nem jutnak peldaul pszichologushoz pedig nekik is kellene, ezeket a toxikus csaladi koroket csak ugy lehet megszakitani ha mindket serult fel kitor ebbol.

            • Persze, Anna, nyilván eszem ágában sincs az egyik ilyen kapcsolatból a másikba eső nőket hibáztatni ezért, csak jelzem, hogy a konkrét esetben is van erre esély abszolút. Sajnos.
              A pszichopatáknál egyébként a nagyon szar gyerekkor szinte biztos. Egyes vélemények szerint van némi genetikai kapcsolat is, egyfajta hajlam talán, de a gyerekkori körülmények biztos, hogy legalább olyan fontosak.

            • Ertelek en.
              En annyira nagyon szeretnem hogy minden olyan no es ferfi aki ilyen borzaszto csaladban nott fel tul tudjon lepni ezen, ki tudjon torni ebbol a borzaszto korforgasbol hogy a kovetkezo generacioknak jo legyen.
              Ugy erzem meg az sem feltetlenul megoldas hogy a bantalmazott no elvalik es onnantol egyedul neveli a gyereket – ha a sajat hozzaallasan nem valtoztatott akkor ugyanezt fogja atadni akar jelen van az agresszor akar nem.
              Az agressziv kapcsolatbol kilepes csak az elso lepes. Sajnos a legtobben meg odaig sem jutnak el ami valami iszonyatos ha belegondolsz. Azok a gyerekek akik igy nonek fel ugyanezt fogjak csinalni. Teljesen ugyanezt.
              Pasik nagyreszt agresszorok lesznek – bar vannak lanyok akik atveszik ezt a szerepet – a csajok meg atveszik az alazatos szolgaletet (ugyanakkor pasi is van aki atveszi bar pont a tarsadalmi normak miatt van az hogy az agresszor szerep maszkulinabb ezert kisfiuk nagyobb esellyel erre szocializalodnak). A tarsadalmi szerepek pedig megerositik ezeket a szerepeket.

              • Az, hogy a lányok lesznek jellemzően az áldozatok, a fiúk meg a bántalmazók, egyértelműen a társadalmi környezet miatt van.

            • *Tarsadalmi berendezkedes pedig megerositi ezeket a szerepeket

            • Lehet hogy igen, valoban.De ez valahol identitastudat is – en lany vagyok tehat a noi szerepet tanulom meg. A fiu meg a fiut. Most ez nem tudom mennyire tarsadalmi rahatas vagy csupan a termeszetes szemelyisegfejlodes egyik szakasza, hogy megtanulom hogy en lany vagyok a fiu meg hogy o fiu. A csecsemo nem erzekeli hogy o meg az anyja kulonallo lenyek. Kulonbozo fejlodesi szakaszok soran jutunk el odaig hogy kialakul egy kep hogy mi kik vagyunk, mik vagyunk. Elkepzelheto hogy lany/fiu identitas kialakulasa is ugyanennek a folyamatnak a resze es ha azt latod hogy az hogy agressziv vagyok a masikkal vagy elturok mindent akkor ez az altalad elsajatitott nemi identitas resze lesz. Amire a tarsadalom csak rasegit.

              Aztan lehet hogy nem igy van. Lehet, hogy csupan a kulso rahatasra tanuljuk meg hogy en meg a Zolika masok vagyunk? Ha a kulso vilag nem tanitana meg nekunk hogy masok vagyunk akkor ez nem is alakulna ki?
              En emlekszem hogy mar ovodaban ugymond szerelmes voltam kisfiukba. Es emlekszem az erzesre is, hasonlo volt ahhoz amit most erzek pasik irant neha. Ha valaki tetszik, tudod.
              Ez akkor hogy lehetett volna ha en nem erzekelem hogy o fiu? Hogy lehetett az hogy nem kislanyba voltam “szerelmes” hanem mindig kisfiukba? 4-5 evesen? Erdekes dolgok ezek. En nem tudom a valaszt

              • Biztos vagyok abban, hogy van különbség születetten is, bizonyos mértékben. De abban is biztos vagyok, hogy az a mérték, ami ma a lányokban és a fúkban van, ez a lányok babáznak stb. ez egyértelműen szocializáció.

          • Persze, ebben teljesen egyetertek. De visszakanyarodva az eredeti gondolatomhoz, ezert is fontos hogy az a no es ferfi aki igy szocializalodott az felismerje ezt es kitorjon ebbol mert a gyereke ot fogja masolni. Elvalt szuloknel is, akar jelen van az agresszor akar nem.

            • Igen, illetve az is fontos, ha mondjuk az agresszortól sikerül megszabadulni az egyik szülőnek (jellemzően az anyának), hogy a gyereket pszichológushoz tereljék, kapjon segítséget a feldolgozáshoz, illetve a minta elvetéséhez, sőt, egészséges minta kialakításához. Mert az agresszor megváltozása elég ritka, a kilépő szülő pedig nem tud mintát adni a másik szülő helyett.
              Az is alapvető, hogy a rossz minta elvi elvetése (én aztán ilyen nem leszek) nagyon gyakran nem elég. Pont bizony úgy fog viselkedni, ha nincs más minta a fejében. Csak a rossz elutasítása, jó stratégia kialakítása nélkül szinte biztosan azt hozza, hogy végül bizony pont úgy fog viselkedni, ahogy nem akarna.

            • De a sajat reszet at tudja adni. Nokent mondjuk azt hogy o nem aldozat tobbe. Az hogy kilepett a kapcsolatbol az csak az elso lepes – onismeret es a sajat hozzaallas megvaltoztatasa szukseges ahhoz hogy ne agresszor fiu gyereket es ne aldozat lany gyereket neveljen. Pszichologus jo segitseg lehet de szerintem itt is az anya a kulcs. Meg az apa persze de abban igazad van hogy az agresszor nem fog magaba nezni vagy valtozni, ez teljesen nyilvanvalo.
              Bizonyos viselkedesek elvi elvetese nem er semmit, autentikusan elsajatitott viselkedes szamit csak, azt pedig az anyatol kapja.

              En ahogy a Gumi irasaibol kiveszem o pont ezt csinalja, nemcsak hogy raebredt ezekre a dolgokra amikrol itt ir hanem meg is osztja a fiaival. Valahogy igy gondolom en is hogy ez a jo csak baromi nehez eljutni idaig, pont ezen kell dolgoznunk hogy sokkal tobb no ebredjen fel es valtoztasson. Ezert jok a blogok, csoportok, szervezetek – terjesszuk, tanitsunk es tanuljunk.

              • Igazából szerintem majdnem ugyanazt mondjuk. Az, hogy az anya a kulcs, az teljesen úgy van, talán ebben félreérthető voltam, természetesen, ha ő kilép a bántalmazásból, felépíti az életét, az minden pszichológusnál többet számít, a psz-t ehhez képest kis – de azért nem elhanyagolható – segítségnek tartom.

          • Jó, de én úgy értem, hogy még csak nem is az álompasi (nem ver, nem iszik, nem kefél félre, csak épp otthon nem csinál semmit, legfeljebb a villanykörtét cseréli ki morogva), hanem kifejezetten bántalmazó, alázó. Akinek az a pasi, aki nem agresszív, nem is férfi.

          • Ja egyszeruen nem lehet nyerni. En meg mindig ugy latom hogy az egyedullet a legjobb opcio, a basztatas ellenere. De akkoris persze almodozni arrol hogy milyen jo is lenne ha lenne egy faszi aki nem akarna manipulalni, hatalmaskodni, aki tenyleg partner lenne…Es errol tenyleg csak almodozni lehet mert tudod hogy a valosag koszono viszonyban sincs ezekkel az almokkal.

            Raadasul nincs olyan hogy nyugtod van hogy tenyleg teljesen egyedul vagy mert jonnek – olyan nincs hogy ne jonnenek, nem is tudom milyen nonek kell lenni ahhoz ne. Szerintem eleg annyi hogy nonek szulettel, ezek jonnek mindig, randira hivnak, udvarolnak te meg lesben allsz hogy mikor fog mar bantani ez is, mikor vicsorit rad a baranyborbe bujt farkas.

            A manipulaciorol – ez is a szocializacio resze? Minket noket ugy nevelnek hogy bizzunk a masikban es ne hazudjunk mig a faszikat pont forditva.

            • “A manipulaciorol – ez is a szocializacio resze? Minket noket ugy nevelnek hogy bizzunk a masikban es ne hazudjunk mig a faszikat pont forditva.”
              Van is erről egy vicc. Ha egy nő kimarad éjjel és a férje másnap végigtelefonálja a barátnőit azzal, hogy a neje ott töltötte-e az éjszakát, a mindegyik barátnője el fogja mondani, hogy nem. Viszont ha a férfi nem megy haza, reggel az összes barátja azt fogja mondani, hogy igen nála aludt, sőt egy-kettő azt fogja állítani, hogy még mindig ott van. Persze ezt a pasik azzal magyarázzák, hogy a férfiak összetartanak, a nők meg tojnak egymás fejére. Pedig ez pont arról szól, hogy a nőknek nem illik hazudni, a férfiaktól meg elvárt.

          • Ja Laci en ugy latom hogy a ferfiak nagy resze az ugy nevezett jo pasi, az akit te is emlitesz. Van az agressziv novero rossz csaladban nevelkedett vagy szuletett pszichopata aki egy kisebb hanyadat teszi ki a pasi tarsadalomnak de szinten jelentos. Mondjuk ugy hogy 50% “jo pasi” (nem iszik nem kartyazza el a penzt, nem veri az asszonyt, esetleg nem is kefel felre), 45%agressziv allat, pedofil, pszichopata es a maradek 5% az akin mi nok osztozni kenyszerulunk, az igazi jo pasi. Aztan lehet hogy tobb az allat mint a “jo pasi”, ki tudja.

            • És akkor még kifelejtetted azokat, akiket a jófiú (vagy a pontosabb papucs) néven szoktak emlegetni, miközben valójában élhetetlen balfékek, akik anyukát keresnek – de legalább tényleg nem akarnak uralkodni.

          • Laci, azokat en a “jo pasi” alkategoriajanak tartom.

            Ok, tessek, ime a harom fo csoport es alcsoportjaik

            1. “Jo pasik” – az ugyenevezett jo partinak szamito atlagferfi. 50%
            Nem ver, nem kartyazik, nem iszik, nem kefel felre. Vagy csak kicsit. Vagy legalabb nem mindezt egyszerre. Lehet papucs is akar, inkabb ot iranyitsak minthogy o fonokoskodjon, papucs lete meg kivanatos is lehet. Esetleg segit neha ottthon, gyerekre is vigyaz neha, olyankor hetekig unnepelteti sajat kivalosagat. A hazimunkat ilyen passziv-agressziv balfasz modon oldja meg, mindig elfelejt valamit a bevasarlolistarol, vagy nem alaposan porszivozik vagy fozes utan szethagyja az edenyeket, mosogatasnal minden tiszta viz, viz literszamra vesztegetve folyik le a lefolyon. Vegul a no atveszi az iranyitast mert o ugyis jobban csinalja de az en Belam az “jo pasi”, mert o csinalna de en nem hagyom mert en jobban csinalom. Bela kozben nezi a focit es rohog a markaban hogy sikerult hogy atbasznia a not ezzel a tok egyszeru taktikaval. Onnantol mindig mindent a no csinal. Mindent.

            2. Egyertelmuen rossz pasi
            Verbalisan vagy fizikalisan abuziv, ut ver, lehord, kontrollal, fejlett manipulacios taktikakkal eri el hogy a no elszeparalodik a barataitol, csaladtol, vegul mar sajat magaban sem bizik, az ugynevezett “gaslight” technika alkalmazasaval a no vegul azt hiszi hogy vele van a baj, hogy megorult, hogy mazochista, hogy o megerdemli mindezt. Otthagyni egy ilyen pasit szinte remenytelen eset hiszen a kontroll a mindene, ha probalsz lelepni visszatart, meg jobban manipulal, esetleg radzarja a hazat, esetleg gyilkossaggal vagy ongyilkossaggal fenyegetozik, esetleg meg is ol.

            3. Jo pasi
            Erzelmileg erett szemelyiseg, partnernkent tekint a nore, nem szexista, kiall a nok erdekei mellett, nem hagyja magat manipulalni es nem is manipulal, erzelmeit kepes felismerni es kifejezni, tiszteli a masik ember hatarait, fuggetlen, autonom leny es partneretol is ezt varja es tiszteli. Tiszteli onmagat es mindenki mast, nem rasszista, nem szexista, nem homofob, szeles latokoru, nyitott a vilagra, egesz eleteben tanul es figyel, rengeteg dolog erdekli. (Ok ez az en listam 🙂 )

          • Jaj..elmesélni is olyan…ciki. Szóval van egy pasim, aki kedves, meg egyenlőségpárti, meg nagyon támogató. De a múltkor megeresztett pár olyan viccet, amik nekem rosszul estek. És szóltam, hogy hello, ez nem vicc, ha azt mondod, sosem voltam vonzó meg tsai. Én mikor mondtam ilyeneket rólad? Mikor viccelődtem olyannal, ami neked szarul esett és az önbizalmadat rombolta?
            Reakció: hát, ilyen az ő humora és ha nem tudom elviselni, akkor jobb, ha szakítunk.

            És én érzem magam hülyén, mert 1. Lehet, hogy én vagyok túlérzékeny? 2. Hülye vagyok én, minek provokálom ilyen aprósággal? 3. Minek látok bántalmazást néhány ártalmatlan vicc mögé?
            Ezeket gondoltam én, aki feministának tartja magát, asszertív (sőt, exem szerint ‘agresszív’), határozott fellépésű, stb. És eszembe jutottak idevágó olvasmányaim (pl. Csakazolvassa, Gumiszoba, a posztokra és a kommentekre) és úgy döntöttem, hogy a faszomba is! Akkor sem hagyom, hogy bántson, mert ha ilyen apróságpkban engedek, akkor nagyobbakkal is be fog próbálkozni. Meg kell húzni a határokat, még ha fáj is, mert később jobban fog fájni. És annyit mondtam neki, hogy szólok, mert rosszul esik. Ha őt nem érdekli, hogy nekem fáj, akkor tényleg hagyjuk a kapcsolatot a fenébe.

            Úgy látszott, hogy megértette.

            Ne értsetek félre: nem buksisimit várok. 🙂 Csak ijesztő, hogy milyen erős a szocializáció, és rohadt nehéz szembemenni a normákkal. És hiába vagyok kvázi ‘kiképezve’, bevallom, megijedtem, hogy tényleg szakítani akar. Ugyanis ő eddig magasan veri a nagy átlagot.

            • Sok férfi TUDJA, de nem ÉRZI, mi jó a nőknek. Az okosabbja ezért nagyon vonzó lehet még egy feministának is, de néha lehullik a maszk, mint a te párodnál….
              Ne érts félre, ettől még lehet ő egy jó szándékú pasi, csak ezek szerint működnek benne tudattalan beidegződések, amin dolgoznia kéne, ha igazán jó pasi akar lenni. 🙂

              • Úgy értelmeztem, hogy afféle ‘kóstolgatás’, amit csinál. Talán nem tudatos, de attól még rosszul esik. Azon gondolkodtam, hogy a barátaival szemben vajon megengedne-e magának ilyen vicceket?

            • “Ha őt nem érdekli, hogy nekem fáj, akkor tényleg hagyjuk a kapcsolatot a fenébe. ”
              Like

            • képviselőné

              Ez van: iszonyatosan nyomulnak, mint a tank, és ha szólsz, hogy ácsi, akkor agresszív vagy.

  • Az jutott eszembe a macsó pasi-rendes pasi kapcsán, hogy talán nagyon sok nőben genetikailag kódolva van a macsókhoz való vonzódás, mert az ősember körülményei nem a szép lelkű férfiak fennmaradásának kedveztek, hanem annak, aki el tudta ejteni a mammutot. Nincs is ezzel baj, csak fel kell ismerni magunkban ezt a már elavult programot, és tudatosan leépíteni.

    • Volt egy nagyon rendes tanárom az egyetemen (nő), valahogy ráérzett, hogy bajom van (akkor éppen volt). És azt mondta, hogy ha nekem a macsók tetszenek, akkor keressek egy olyat. Mert ha én olyan vagyok, mint ő, hogy szeretem ugyan az izgalmakat, de a férfi szűrőjén keresztül, akkor az pont jó lesz nekem. Nagyon aranyos volt, le is döbbentem, aztán hazafelé menet ezen agyaltam. Hogy kell-e nekem macsó pasi. Hm. Hát úgy első blikkre igen. Második blikkre meg nem. Azért nem, mert nekem nem elég szűrőn keresztül kapni az izgalmakat, nekem az első sorban kell állnom. 😀 A macsó pasi dolgáról mindig ez a párbeszéd és az utána következő gondolatok jutnak eszembe. Még akkor is, ha néha kurva jó volna elengedni fülemet-farkamat, felfüggeszteni a “harcot” és csak úgy lenni. Bele a vakvilágba. Aztán fél év után szerintem megvesznék az unalomtól, a bezártságtól, a mókuskeréktől és a “mindigugyanaztcsinálom”-érzéstől. 🙂

    • Felejtsük el ezt a mamutot! Soha, senki nem bizonyította be, hogy a mamut elejtésében a nők nem vettek részt! Ez csak egy visszavetítés a mostani patriarchális viszonyokból.

      • Ezen a mamuton mindig leakadok. Akkora állat volt, hogy aligha szálltak szembe vele, max álcázott verembe csalást tudok elképzelni, ahhoz meg nem kell pasinak lenni. Úgy emlegetik folyton a mamutvadászatot, mintha az átlag hím ősember mellel is le tudta volna venni a mamut rohamozását, ellenben a nőkkel.

        A genetikai vonzódás archetipusokhoz elméletben meg nem hiszek. Az lehet, hogy bizonyos szagokra önkéntelenül reagálunk, de hogy egy tahó iránti vonzalom oka a génjeimben legyen és ne a múltamban, azt enyhén szólva kétlem.

        • Nem tudhatjuk, milyen ösztönök vannak a génjeinkbe kódolva. Viszont egy értelmes felnőtt ember észre veheti, hogy vmi nem okéúrrá

        • “mellel is le tudta volna venni a mamut rohamozását,” Elképzeltem 🙂 Kőkori foci.
          “A genetikai vonzódás archetipusokhoz elméletben meg nem hiszek.”
          Én sem. Teljesen úgy gondolom, ahogy te.

        • A mamut szemszögéből annyi jelentősége lehetett a vadász nemének, mintha nekünk nem lenne tök mindegy, hogy a ránk támadó darázs milyen nemű. Egyet kettőt lazán lecsapunk, de több tucat akár ki is nyírhat, teljesen függetlenül a nemétől.

          • Rossz példa. Csak a nőstény darazsaknak, méheknek van fullánkjuk. Legyen mondjuk farkas, ott mindkét nembeli vadászik. Vagy (kóbor) kutya.

        • Igen, a macsohoz a kondicionalas miatt vonzodunk, meg ahogy mondod, a mult es neveles miatt. Ennyi, nem genetika ez.

          • Rühellem a macsókat.

            • Igen, most mar en is, egy boven eleg volt, legnagyobb faszfej a vilagon.

            • balettbenugralo

              Valami olyan elméletem van (én értem, csak nem biztos, hogy jól meg tudom fogalmazni), hogy macsó az, aki nagyon férfi akar lenni, csak nem tudja hogy kell. Úgyhogy a manírokat alkalmazza, amit lát az igazi férfiakon, csak nincs mögötte tartalom, és nem tud mértéket tartani sem. Ugyanennek a női verziója a plázacica, nagyon nőies akar lenni, de nem tudja, nem érti, mit takar ez. Úgyhogy marad a ruha, a smink meg a nyávogó hang. Egyiknek se genetika, így szocializálódtak, hogy nem tudtak befele figyelni, belül építkezni. Marad a külcsín meg a sablonos manírkészlet. Aztán egy idő után a külalak sablont húz a tartalomra is, beleragadnak, elhiszik maguknak, beléjük csontosodik a felvett szerep, ha akarnának se tudnának változtatni.

      • Lehet, hogy részt vettek, amikor épp nem szültek vagy szoptattak. 😀

        • Egy gyereket ott lehetett hagyni a nagyon kicsikkel maradó illetve előrehaladott terhes anyákkal. Mamutra kifejezetten nagy csoport vadászhatott csak, ha veremmel, akkor is. Simán mehettek a szoptató nők is, meg a terhesek is. Ha nagyanyáink arra voltak büszkék, hogy kapálás közben szültek! 7 hónapos terhesen hároméves gyerekkel Szanda várához mászni sima ügy, malacokat etetni sima ügy, kukoricát kapálni szintén, miért pont vermet ásni ne tudott volna?

          • Igazad van, végül is bárhogy lehetett, nem voltunk ott, nem láttuk, a mai gondolkodásunkból kiindulva talán el sem tudjuk képzelni, szóval igazából tök mindegy is, a lényeg a jelenben való tudatosság, illetve az okulás a múltból, hogy ne lépjünk bele újra meg újra ugyanabba a kakiba.

            • Igen, az a lényeg, hogy lássuk meg, ha hülyeséget csináltunk, vagy hagytuk magunkat bántani. Ezért nem jó hivatkozni a genetikára, mert az sokkal nagyobb kiszolgáltatottságot mutat, mint a valós.

              • Sajnos sok ember még akkor sem ismeri el, hogy bántott valakit, ha az illető meglehetősen világosan megmondja neki. És fordítva, az elnyomásra kondicionált partner mindig meg tudja magának magyarázni, ennek miért nem szabadna fájni.
                Szóval, amíg ez nem változik, addig nehéz tovább lépni.

                • Tudom! Sajnos. De épp ezért, a genetikát veszélyesnek tartom, mert aki már kezdi is kapiskálni, hogy nincs rendben a dolog, sokszor széttárja a karját, hogy de hát mit csináljak, genetika (karma, stb.) Nem, komám, nem vagy menthetetlen, rossz hírem van: neked kell tenni valamit, de a jó hír meg az, hogy képes vagy rá, miért ne lennél? (Persze olyan “apróságok”, mint brutális pasi és magárahagyó környezet, vagy egzisztenciális lehetetlenség más kérdés, akkor bizony lehet, hogy nem tud mit tenni, hacsak nagyon erős segítséget nem kap.) Meg a segítség akkor is kell(het), ha a külső tényezők nem lehetetlenítik el teljesen.

          • Én azért elképzeltem ahogy kőkori eszközökkel kiásnak egy 100 köbméteres vermet, hátha pont arra jár majd egy csorda és ők éppen abba tudják majd belekergetni a mamutot…hát nagyon hihető mit ne mondjak 🙂

            • A csapdák ekkora jószágok esetében leginkább természetesek lehettek, gondolom. Szakadékok, mittudomén. Bár azért azt látni kell, hogy elképesztő dolgokat csináltak kő- ős bronzkori eszközökkel, gondolj Stonehenge-re, piramisokra.

  • Nekem meg a gyerekkorról jutott az eszembe, hogy egy ideig lehet vele takarózni. De értelmes ember 30-on felül nem emlegeti a gyerekkorát, mint olyan hihetetlen befolyásoló tényezőt, amin azóta sem tudott túllépni. Én legalábbis nem fogadom el. Értelmes, felnőtt emberről beszélek… 😀

    • mabelwheeler

      Ugye? Ezért én újabban a pajzsmirigyemmel szoktam. 😀

    • azért ezzel a kijelentéssel óvatosan kell bánni, mert ez nem az értelemtől függ. Hiába értelmes valaki, ha mondjuk az egész gyerekkora arról szólt, hogy ütötték-vágták, az apja erőszakolta 4-5 éves korától vagy 15 éven át, és a többi.

      • képviselőné

        Nem kell ehhez ilyen fokú kegyetlenkedés. Igenis, emlegetni kell a zűrös gyerekkort 30 után is – a terápiás üléseken!

        • Igy van, teljesen igazatok van, kell rola beszelni.
          Nalunk folyamatosan az ment otthon hogy nem kell a gyerekkorral takarozni mert az en felelossegem a sajat eletem. Kozben meg ott volt a rengeteg trauma amirol otthon nem is tudtunk beszelni – mai napig nem nagyon megy – mert a szulok csak vonogatjak a vallukat hogy nekik ehhez semmi kozuk, pedig nagyon is.
          Maguktol nem fognak ezek a problemak mulni meg a gyerekkori traumak gyogyulni, igenis kell rola beszelni, szembenezni vele valahogy,

          • képviselőné

            Kétféle dolog van: egyrészt kell róla beszélni, fel kell dolgozni, át kell élni a jogos érzéseket ezzel kapcsolatban, akár a dühöt, haragot, gyászt, a szülők hibáztatását, bármit – olyan keretek között, ahol az alkalmas és biztonságos, pl. terápiában -, de az átélt trauma valóban nem indok arra, hogy egy felnőtt ember felelőtlenül meg gyerekesen viselkedjen, felnőttként már erősen ildomos kezünkbe venni a saját életünket, és ennek része a felelős traumafeldolgozás is.

  • Blaci, már ott nem engedett válaszolni.
    A világot szerintem nem lehet megváltani, de a tőlünk telhető legjobbat, amit megtehetünk, tegyük meg! 😉

  • Szép dolog ez a szabad választás elv, csak nehéz úgy alkalmazni, ha egyrészt az ember lelke gúzsba van kötve, másrészt nincs önismerete, harmadrészt nincs se tapasztalata se rálátása az életre és az ok-okozati következményekre.
    Még akkor sem könnyű dönteni valamiről, ha minden út végét látjuk, hát még úgy, hogy csak illúziók meg belénk nevelt/rögzült automatizmusok vannak.
    Szóval azt gondolom, már egész kis korban el kell kezdeni annak a megerősítését, hogy hallgassunk a belső hangunkra, intuíciónkra. Mindenkinek megvan erre a testi jelzése, nekem pl a gyomromban.Aztán megtanítani a gyerekeket, a koruknak megfelelő szinten, hogy előbb gondolkozzanak, azután cselekedjenek.Sajnos sok ember él az “ahogy esik, úgy puffan” elv alapján, aztán csodálkoznak, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy jó lenne. Vagy nincsenek tisztában a következményekkel.
    Szóval sokat kellene ezekről beszélgetni a gyerekekkel, illetve személyes példát mutatni.

  • Érdekes, hogy nagyon sok pasi fogalmi zavarban szenved. Ha a nő szépen mondja nekik, hogy zavarja a férfi viselkedése, akkor szerintük hisztizik, ha aztán végül csúnyán mondja, akkor megkapja, hogy agresszív/bolond/antinő. De olyan is van, mint pl az exférjem, hogy hiába mondtam neki, szépen végighallgatott, csak nem értette…..

    • mabelwheeler

      Az én exem se. Bár szerintem azért rémlik nekik valami, csak kevesebb meló nem végiggondolni és nem érteni. Fafok.

      • Sok pasi ezzel a mi a baj? Semmi-vel viccelodik. Hogy a no nem mondja meg hgoy mi a baja csak utalgat ra es ez a teremtes logikus erveleshez szokott koronajat az oruletbe kergeti.
        Nem lehet hogy mondta o eleget csak a pasi nem figyelt, nem hallgatott, hulyet/vakot/suketet jatszotta aztan mikor mar nagy a baj akkor a no mar inkabb hagyja a fenebe es meg se szolal? MI a baj? Semmi. Nalam a mi a baj semmi akkor van mar mikor feladtam a kommunikaciot.

        • mabelwheeler

          Igen. Bár én a mi a baj kérdésre sose mondtam, hogy semmi, hanem azt, hogy a szokásos.
          Mikor már csak csend van, ott a vége.

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s