A hűtelen ribancokrúl

Hát vannak ezek a kurvák, tudod.
Ja, nőkről beszéljünk most.
A ribancokrúl.
Azokról a nőkről, akik átlépik azt, amire felesküdtek.
A templomban.
Fehér ruhában, frizurában.
Gyűrűért cserébe.
Aztán meg mégis.

Akik semmivel sem különbek, sőt, sokkal alantasabbak, mint azok a férfiak, akik szintén megteszik, s akik felé mégis elnézéssel vagyunk, mert szörnyű nagy baszhatnékjukban muszáj nekik másfelé nézni a lepukkant, morgós, aszexuális nejük mellől.
Értjük őket, igaz?
Hiszen ha a feleség nem ad magára, meg nem elég kedves, hát nem tud egyebet tenni az a szegény férfi, minthogy keres magának olyat, aki vigaszt nyújt neki…. Őőő, ahogy egy kedves kommentelő írta nekem, egy lyukat, ami megáll. Egy jelentéktelen senkit, aki kicsit megszínesíti a hétköznapokat. Egy dugható lotyót (Valami ilyen jelzőkkel illette a férje a kapcsolatait, miután kiderült otthon a félrekúrás. És barátom, sose feledd, ezek mögött a jelzők mögött egy ember állt. Egy nő, aki valószínűleg épp úgy érzésekre vágyott, ahogy a másik térfélen tomboló feleség, vagy te, vagy én. Aki amott azt hallgatta, hogy az asszony egy unalmas picsa, egy szexuális nulladék, akitől jó lenne megszabadulni, csak hát az sokba kerül.)

Szóval, hogy megesik nőkkel is. Én is ismerek ilyet.
(Nem én vagyok az, dehogy. Én olyat sose tettem volna).
Az viszont furcsa, hogy ellentétben a nejüket megcsaló férfiakkal, nekik valahogy soha nem jár elnézés. De még csak annyi sem, hogy megnézzük és érteni akarjuk a miértjeiket.

HÁT ÉN AKAROM ÉRTENI BAZDMEG!
Mer engem ez érdekel.

Ehhez mindenképpen elmondom neked, hogy beszéltem már erről a hűséghülyeségről nőkkel és férfiakkal is. Érdekes megállapításokat tettem. Az van, hogy nekem kurvára úgy tűnik, hogy ez az egész hűség téma ab ovo, az első pillanattól kezdve nem ugyanazon a szálon fut a pasiknál és a nőknél. Hogy mi nők valami állati módon el vagyunk tévedve.
A legtöbb nő ott a templomban úgy értelmezi a hűséget, hogy jóvan, megjött a királyfi, innentől kezdve a szememet másra nem vetem, a szexualitásom – úgymond – lezárul. Egyetlen férfi létezik számomra, ez pedig a férjem.
(Csak úgy megjegyzem, ha erről lefejted az érzelmi sallangokat, akkor valójában egy borzalmas és embertelen kijelentést láthatsz. Gyakorlatilag rabbá teszed magad, továbbá elveted a lehetőségét is annak, hogy valaha is felülbíráld most hozott döntésedet, vagy találkozz a most kiválasztottnál jobbal. Nekem ez egész egyszerűen rémisztő! Fogalmam sincs, hogy mehettem bele és nők milliói hogyan mehetnek bele egy ilyen csapdába).

Szóval a nők valahogy így vélekednek a hűségről, miközben a férfiak azt gondolják, most akkor megházasodnak, lesz otthonuk, ellátásuk, ingyen pinájuk, gyerekük, és ez már mindig így marad.
Ők általában nem teszik evidenciába a testi és lelki hűséget (nem is tehetik egyébként, mert ez ellenkezne kiváltságaikkal, állítólagos természetükkel és ösztöneikkel ugyebár), inkább a dolgok gyakorlatias hasznát nézik.

És akkor elkezdődik ez a bizonyos redvásförtelmesgusztustanfosadék házasság.

Mi, nők láttuk ezt, hogy milyen. Jól megtanították nekünk (nemi szerepek, családmodell), miről szól majd ettől kezdve az életünk (emiatt mondjuk nem is értem, hogy miért választjuk mégis ezt).
Eddigre leckét kaptunk abból, hogy milyen is egy jó feleség.

ÉS ETTŐL KEZDVE TOLJUK EZERREL!
Már a hülyébbek. Akik meg a blogomat olvassák, azok majd betanítják a királyfit, hogy miképpen kell egy nővel (másik emberrel) viselkedni. Majd ők már résen lesznek.

Szóval mire begyaloglunk a házasságba, már jó előre be vagyunk idomítva, hogy miképpen köll ezt csinálni, ezért aztán a férjecskék nagy részének nem is nagyon van teendője saját elnyomó rendszerének kialakításában.
Én például emlékszem, hogy az én megpróbáltatásaim sem úgy kezdődtek, hogy a férjem megfogta a kancsikát és kihajtott a konyhába, hanem valahogy úgy, hogy tudtam mélyen (láttam otthon és mindenütt), hogy HOGYAN KELL viselkednem, ő pedig, a királyfi ezt boldogan (vagy inkább magától értetődőn) elfogadta. És akkor én csicseregtem a közös otthonban, csináltam a tízóraiját, csinosítgattam a házunkat, szétraktam a lábaim, és örülgettem magamnak, hogy milyen fasza feleség vagyok. Annyira fasza vagyok, hogy bár körülöttem csupa megrágott és kiköpött házasságot látok, ám az én nagyszerűségemmel az enyém biztosan sikerülni fog. Mer azok a másikok szarul csinálták, én meg majd ügyesebb leszek.
Ja. Hát úgy nagyjából mind ezt képzeljük szerintem.

Nem kényszerített senki, hogy ilyen legyek, de nem is mondta senki, hogy álljak le. A férjem egyetlen percig sem érezte igazságtalannak az aránytalanságokat, sőt, még akkor sem érezte annak, mikor ebbe a csodálatos tündérmesébe (hogy kerek legyen) belepottyantottunk egynéhány gyereket, és ő kedves kellemes mosollyal nézte végig, ahogy én szép lassan megőrülök (a boldogságtól, nyilván). Eközben soha nem gondolkodott el azon, hogy nekem ez vajon jó- e, akarom- e, és ahhoz képest, mint amikor indultunk, mennyiben szaporodtak meg a terheim. Nem mérlegelte, mit áldoztam fel, ki voltam akkor, mikor megismert, és ahhoz képest hová csúsztam le.

Nem gondolt erre, ami azért is furcsa, mert én például már 8 évesen átláttam, hogy a szüleim házassága milyen határtalanul igazságtalan, és bazdmeg én odaálltam nagymosni a forgótárcsás géppel, míg anyukám dolgozni volt, csak hogy valamivel könnyíthessek a terhein.
Ha má ugye senki nem könnyít rajta.
És bazdmeg, amit én 8 évesen láttam, azt az én férjem 30 évesen sem bírta meglátni, miközben állítólag szeretett. Hát meg hogy anyám királyfija mi mindent nem látott, arról meg aztán bőven mesélhetnék.

Aztán néhány év múlva eljött az a fokozat, hogy kértem, sőt, nagyon határozottan kértem, hogy ő, a férjem is vegye ki a részét a feladatokból, mert nem bírom, felemészt ez a nagy boldogság, és elpusztulok belé. És ő csak nevetett, vagy elengedte a füle mellett a kínjaim, vagy rám vágta az ajtót.
Látod- e, ekkor már mondta, hogy álljak le.
És akkor én ott voltam a kölkeimmel a nyakamban (meg ővele, s mint tudjuk egy felnőtt férfi nem kis teher), és ha nem akartam, hogy megegye őket a penész, vagy fölforduljanak az éhségtől, akkor csinálnom kellett ezt az egész kibaszott nagy boldogságot szakadásig. Ha pedig a térdeim nem abban az ütemben és időben nyíltak, ahogy az neki kellemes volt, akkor jött a duzzogás, nyígás, manipulálás és a szelíd erőszak.
És aztán megszületett bennem a gondolat, hogy nem különb ez az élet, mint a kurvaság, csak itt még ráadásul én fizetek a húsommal és a véremmel amikor akaratomon kívül, társadalmi támogatással megdugnak (vagy szopatnak?).

ÉS AKKOR KIBASZOTTUL ELEGEM LETT.

És hogy miért mesélem ezt el?
Azért barátom, mert igen sok nő számol be hasonlókról, csak éppen a folytatás nem mindegyiküknél ugyanaz. Merhogy amikor a nők eljutnak idáig, akkor még mindig van “választásuk” (már ha az alábbiak, és persze az ezt megelőzők választásnak minősülnek).

Vannak nők, akik úgy vélik, ők gondolják rosszul a dolgokat. Nem valós a rossz érzésük, hiszen minden adott a boldogsághoz (férj, gyerek, otthon), akkor meg mi a fasz bajuk van? Nekik megmondták, hogy a királyfival élni maga a boldogság. Oszt lám, a királyfi béka lett, a gyerek mégse bűbáj, az otthon meg inkább börtön. Hogy lehet ez?
Látva ezeket az éveken át öntépdeső nőket néha azt gondolom, jobb azoknak, akiket vernek (Ez irónia, durva irónia. Dehogy jobb!), mert azok hamarabb rájönnek, mekkora szarba kerültek.
Ezek a nők (a nem vertek… meg gyakran a vertek is) tolják a mókát életük végéig, és közben próbálják cukrozni a szart, hogy valahogy ehető legyen.
És én ezt nagyon értem.

Vannak nők, akik keresnek mindenféle hobbikat. Babákat varrnak, blogot írnak, üvegfestéket készítenek, jógáznak, spinningelnek, meg még a kutyafasza tudja, mikkel keresnek rést és szelepet, hogy valahogy őrizzék önmagukat.
Belőlük kiválóan megélnek az idolok, a terapeuták, a nőtanfolyamok vezetői (jaj, van most erről egy kurva nagy sztorim!), akik eladják a csodás könyveiket, rendezvényeiket, amiken olyasféle faszságokat hirdetnek, hogy a világtól annyit kapsz vissza, amennyit beleteszel, hogy ha te változol, majd változik a környezeted is (persze, kiveri a fogadat kb), hogy a gondolataiddal be tudod vonzani a jót az életedbe, meg más efféle marhaságok.
Az ilyen nők általában megőrülnek, és mindenféle ezós, meg horoszkópos rémségekbe temetkeznek. És hát látszólag jól is vannak, amivel nekem nincs bajom.

Vannak aztán azok a nők, akik végül megálljt mondanak és elválnak.
Ők a legbátrabbak és őket szokták példaként emlegetni, mikor azokat akarják lenyomni, akik a fentebbi lélekmentésekkel élnek. Hogy tudniillik ha valami szar, akkor azt nem kell csinálni. Ott kell hagyni a vérbe a faszt meg a fost, és kezdeni valami újat.
No, igen, csak hát ez az elmélet nem veszi figyelembe, hogy a nők nagy része a szüléseinek, gyeseinek és a szépséges magyar viszonyoknak köszönhetően oly mértékben kiszolgáltatott anyagilag, hogy egyszerűen nem tudja megtenni ezt a bizonyos lépést (és nekem bazdmeg, akinek mindenféle összeesküvés elméletei vannak, nekem meggyőződésem, hogy ez egy tudatos ellehetetlenítése a nőknek, hogy ha má bazdmeg nem szültök eleget rohadt kurvák, akkor ne is keressetek annyit, hogy meg tudjatok élni, oszt akkor még szolgának jók lesztek).
És az ilyen nő még csak nem is saját műhaját félti, hanem a gyerekei létét. Mert amúgy olyan szisztematikus érzéketlenséggel képes a volt férj és a magyar állam kart karba öltve tönkretenni az elvált és kölkeit egyedül nevelő nőt, hogy azt barátom, öröm nézni.
Olyanokról meg már ne is beszéljünk, mekkora a társadalmi odaállás az ilyen nők mellé – hát az tényleg vicces.

Szóval ez nagyon sokszor eleve kudarcra ítélt vállalkozás, ha meg mégsem, akkor is brutális terheket tol az egyedül maradó nőre.
Sokan nem tudják (merik) bevállalni.
És én ezt is értem. Aki meg megcsinálja, annak én megveregetem a vállát, és BIZTOS ÚRISTEN, hogy nem fogok sajnálkozva nyígni neki, hogy jaaaj, Julikám, de nagyon sajnálom, hogy így tönkrement ez a szép házasság! Pedig milyen jót táncoltunk a lakodalmatokban! Biztos jó asszonya voltál te a Bélának?
Szóval én aztán biztos nem fogok ilyet, hanem azt mondom az ilyen nőnek: Fasza csaj vagy! Pacsizz ide!

Mellékszál ismét, hogy milyen érdekes, hogy még ilyen nehézségek ellenére is a válásokat jóval nagyobb számban kezdeményezik nők. A férfiak a legbűzösebb mocsárban is jól elvannak, sőt ragaszkodnak hozzá, hogy halálig használhassák azt a megunt, aszexuális, morgós blablabla nőt, aki a nejük. Na, hiszen, bolondok lennének a kényelmüket feladni. Az érzelmi sivárságot pedig magától értetődőn lehet gyógyítani szeretővel.
Nekik.
Nem az asszonynak, ne higgyed már. Hülye vagy te? A nő az magántulajdon. Abba más fasz nem járhat.
Igen, ők szeretőznek legerősebben, akik egyébként az asszonytól maximális, már- már tulajdonosnak kijáró hűséget várnak el.

És akkor lassan el is érek oda, amiről beszélni akarok.
Most kapaszkodjál meg, jó?
Kapaszkodjál meg, mer én itt biztos nem fogok kurvázni, meg ribancozni. Mer én érteni akarom ezt az egészet, ami a nőkkel történik (Nem velem, mondtam már. Én nem vagyok ribanc, na.).

Hogy igen, vannak azok a nők, akik felismerik, hogy érzelmileg (is) kimerültek, az életörömük fogyóban, és ott, ahol kellene, erre az ürülésre semmilyen töltés nem érkezik. Drága jó szerelmük nemhogy hozzátenne a világukhoz, de csak veszi, viszi az energiát.

Hogy erre véletlenül jönnek- e rá, mert mondjuk beesik az életükbe valaki harmadik, aki hirtelen csapokat nyit meg, akivel valahogy áradni kezd az öröm, aki valahogy megmutatja, hogy van ott a mélyben élet és erő, avagy tudatos lépések vezetnek el a kereséshez, ez már teljesen mindegy.
De rájönnek, hogy mi hiányzik és vállalják a kockázatot. Elmennek, hogy valahol, valakinél töltődjenek. Ha szerencséjük van, akkor tényleg találnak érzéseket, de bizony sokszor van olyan is, hogy csúnyán megütik magukat. Mert amíg ők érzések után kutatnak, addig a partnereik (javarészt szeretőző faszkalapok családapák) csupán egy lyukat keresnek, amit meg lehet tömni. Persze körül van az szépen habozva érzésekkel, jó is azt elhinni és ringatózni valami nagy szerelem bölcsőjében, de mindig érdemes figyelni, hogyan reagál a férfi, ha az esetleges lebukás veszélye feldereng.
Ezek a férfiak könnyedén tagadják el állítólagos szerelmüket, vagy nevezik őt a feleség előtt a legalantasabb módokon, ami szerintem pontosan megmutatja, mennyi valós érzelem szorult beléjük.

De nem is őróluk akarnék bármit is mondani, merhogy nagy részük annyit sem ér, mint körmöm alatt a piszok, de tény, hogy az ilyesféle kapcsolatok gyakran nyitnak meg a nőkben valami új, vagy rég elfeledett világot. Azt a világot, amelyben a szex nem kötelesség, amelyben valaki figyel rájuk, ahol nem a szolgálat minőségével mérik őket. Amiben ők egészen a nagy csattanásig hihetik, hogy emberként is fontosak.

És ez óriási különbség férfi és nő félredugása között. Legalább akkora orbitalitású (saját szó, bocccsii) a különbség, mint mikor a nő és a férfi hűségre vonatkozó elméleteiről beszélünk.

Ennek ellenére míg a férfi felszínes, nőt használó, farok – orientált félredugását megértjük és a feleség hibájának tekintjük, addig a nőt, aki mélyet, felszabadítót,  őt építő kapcsolódást keres, egyetlen szóval lekurvázzuk. Az ő motivációi senkit nem érdekelnek, sőt, brutális megtorlást kap még a saját nemétől is.

Azt is jól ismerjük, mikor az anyaságát támadják az efféle ribancoknak (Mondom nem rólam van szó!!!), és vádolják őket azzal, hogy a szeretőzés elfordítja őket a Gyermekeiktől (ah, milyen szentséges vagyok most), az érzelmeiket más, helytelen irányba tereli, így a kölkök véééégzetes sebeket kapnak az anyjuk elkurvulása miatt (És már sírok, bazdmeg! Micsoda szerencse, hogy én nem ilyen nő vagyok!).

Ezzel ellentétben több nő számol be arról, hogy a külső kapcsolata olyan erővel és áradó szeretettel vértezi fel, amitől a mindennapok robotja is viselhetőbbé, valamint a végkimerítésig szarakodó utódok is szerethetőbbé válnak. Úgy mondják ezek a nők (Nem én! Nem érted, hogy én nem?!), hogy ilyenkor újra élnek, újra tudnak örülni és minden porcikájukat energia járja át.

Aztán ha kiderül a félrelépés, senki nem kérdezi őket valódi motivációjukról. Szégyen és gyalázat ömlik rájuk, s a férj, a drága férj attól kezdve végképpen jogosnak érzi, amit eddig titokban és lapulva művelt, hogy tudniillik a neje minden lépését ellenőrizze, telefonját esténként átnézze, és helyrerakó baszásokkal tudassa vele, ki a jogos tulajdonosa ama megtévedt pinának.
A nők (azok a ribancok) pedig bűntudattól gyötörve odaszórják önrendelkezésük utolsó morzsáit is a megbocsátás reményében. És mivel a férj kegyéből általában “megbocsátást” nyernek (naná, hogy igen, hiszen a cselédet jó azért megtartani, bár mondhatjuk úgy is ezt, hogy a férj hirtelen újra szerelmes lesz), de hogy ezek a nők ettől kezdve még nagyobb erővel küzdenek, hogy a családi tűzhely fénye ki ne aludjék.

Gyakran megesik, hogy nagy jóvátételi rohamukban gyorsan szülnek is egy békegyereket, melyet apa természetesen nagy örömmel fogad, hiszen így még újabb 18 évre bebetonozhatja saját biztonságát.
Hogy kinek lesz ez a kölök újabb lélekölő munka- hát az meg ilyenkor nem érdekel senkit.
És akkor végül ezek a nők igyekeznek felejte(t)ni, és gyakran maguk sem értik, mi történt velük. Talán tényleg megbolondultak akkor egyszer. Talán tényleg van mit jóvá tenni, és a halálig igyekezni, hogy helyrehozzák a végzetes hibát. Ezt a fertelmes bűnt, hogy tudniillik megsértették uruk és parancsolójuk tulajdonjogait.

A nagy szerelmet mélyen eltemetik magukban, és csak néha dereng fel éjjelente az a hihetetlen szárnyalás, amit akkor éreztek (ők, nem én!), mikor ebben a bűnben tapicskoltak. Olyankor azon töprengenek, hogy milyen világ is az, amiben a boldogító érzéseket bűnnek bélyegzik, s a léleknyomorítást boldogságosnak.

Nem értik, és nincs is semmilyen megnyugtató válasz. Marad nekik a hallgatás, a szégyen és a holtig tartó hibáztatás. Nincs senki, akinek elmondhatnák, hogy akkor egyszer boldogok voltak. Akkor egyszer valami olyat éltek, ami igazi volt. Akkor egyszer önmaguk voltak, valami róluk szólt, értük volt. Nem beszélnek erről senkinek.
Csak a hallgatás, a bűntudat, a szégyen és a vezeklés marad.
(Na, nem nekem. Naná, hogy nekem nem!)

Ps: Témában érdemes elolvasni ezt a könyvet, és majd egyszer az enyémet.

Ps2,: A poszt (talán) nem az író önvallomása. Bár ki tudja…

 

 

(Ha tetszett a bejegyzés, használd a megosztó gombokat

Reklámok

99 hozzászólás

  • JudithBerger

    Jó reggelt! Már most várom a könyved! 🙂

  • JudithBerger

    Nem voltam házas, csak “élettárs” (tudod, az fajta a feleség, akinek nem ígért a férfi hűséget nyilvánosán, így még jobban alázható és bármikor fenyegethető az utcára rakással). A mintázata a folyamatnak abszolút így működött, ahogy leírtad. És igen, szerettem volna gyereket is. Mar egyre kevésbé…

    • Meg ne próbálj szülni!!! 😀

      • Ha neked mondták volna ezt akkor nem is szültél volna?

        • En alapbol nem lelkesedtem a kolkokert . Ha nem lett volna ez ennyire brutalisan belem epitve , sztem sose szultem volna.
          Vagy talan egyet.

      • JudithBerger

        nem tervezem… bár, bevallom, halványan még mindig hiszek benne, hogy létezik az a élethelyzet és-vagy az a kapcsolat, amiben a gyerek megjelenése nem töri ketté a nő életét. De nem zárkózom el egy, életem későbbi szakaszában történő örökbefogadástól sem. Majd ha készen állok rá, úgy ötven felé. Bár lehet, addigra már egészen tojok ez témára, hiszen most is teljesen más tervek foglalkoztatnak. 🙂

  • Egy hete olvasom a blogod. Nagyon felkavar…, de egyelőre nem tudom eldönteni, hogy ez jó/rossz-e.

  • “Nem gondolt erre, ami azért is furcsa, mert én például már 8 évesen átláttam, hogy a szüleim házassága milyen határtalanul igazságtalan”

    Én bevallom őszintén nem láttam, még kamaszkoromban sem láttam basszus! Annyira hittem a férfi-női szerepekben, hogy még anyámra nehezteltem, mert nincs vacsora, pedig ő szegény, főosztályvezetőként, eszméletlen sokat dolgozott. Estefelé ért haza, míg az apám kora délután (mikor hazaértünk a suliból), már otthon volt. Eszembe se jutott, hogy miért nem vásárol be ő, miért nem főz meg, miért nem takarít ki! Elhittem én is, hogy ez női munka és természetes, hogy anyámnak kell ezeket csinálni munka után. Hát mi a francért nem tud haza jönni előbb (gondoltuk mi a bátyámmal együtt gyerekként, rohadtul igazságosan 😦 De ami a legszomorúbb, hogy anyám is elhitte, hogy így van ez jól és nem várta el, hogy ugyan, vegye már le róla a férje a házimunkák egy részét, ne lógassa már a lábát otthon az egész hátralévő napban, boldog semmittevésben. És hányszor szidott csak engem persze, hogy miért nem mosogattam el. Ha megkérdeztem miért mindig nekem mondja és nem a bátyámnak, jött a szokásos válasz: – Mert te vagy a lány azért.

    “Belőlük kiválóan megélnek az idolok, a terapeuták, a nőtanfolyamok vezetői (jaj, van most erről egy kurva nagy sztorim!)”
    Kíváncsian várom, remélem megosztod velünk!

    “ha má bazdmeg nem szültök eleget rohadt kurvák, akkor ne is keressetek annyit, hogy meg tudjatok élni, oszt akkor még szolgának jók lesztek”
    Na de aki szül sokat, az meg pont azzal vágja magát taccsra anyagilag örökre! Hiszen ahelyett, hogy építgette volna a jól fizető karrierjét, helyette otthon babázott valami egészen siralmas alamizsnáért, pluszban még az esélyét is elvette magától a leendő magasabb nyugdíjra is. Elég megnézni a nyugdíjas házaspároknál mekkora a különbség a (megszakítatlan munkaviszonnyal) nyugdíjba ment férj és a több gyereket felnevelő feleség jövedelme között. Tök jó, hogy az anyák kiszolgáltatottak lesznek mindig azért mert elkövették azt a hibát, hogy szülni mertek és a közösen vállalt gyereket, felnevelték a férj helyett is, kizárólag a saját karrierjük rovására. Ők lesznek azok, akiknek életminősége (nem csak gyerekeket nevelve, de még öregkorukban is) teljesen a férj jóindulatára lesz bízva. Hű de jól fognak járni! 😦

    • En nagyon sokaig haragudtam az anyamra, elinte en is azert mint te gyerekkent hogy nincsen vacsora, nincs ez az amaz. Aztan kesobb mikor rajottem hogy milyen rohadt igazsagtalan volt a leosztas a mi csaladunkban – anyam minden apam semmi leosztas, de tenyleg semmi, a vegen mar egy villanykortet se cserelt ki – akkor merhetetlenul gyulolni kezdtem az apamat az anyamra meg most mar azert haragudtam mert miert nem hagyja mar ott? O hibaja. Most harminc x evesen jutottam el oda hogy latom hogy szegeny tette a dolgat, ment, kuzdott a suliban mikor basztattak minket a hugommal, ment iskolai unnepsegekre – mindig csak o – hangversenyre, szuloi ertekezletre, gondoskodott a szuleirol, az apam szuleirol, segitett nekik a hetvegen kertben, fozni, bevasarolni, otthon is mindezt 8-9 ora munka utan, kozben tovabbkepzesekre jart, a hobbijaval penzt keresett, az alkotasait kiallitasokra vittek, hetvegen piac, nagy csaladi ebedek, kozben rengeteg baratno, ismeros, eljart es a mai napig eljar ide-oda. Mit csinalt az apam kozben? Semmit. De tenyleg, semmit. Nagyanyaim nagyjabol ugyanezt toltak egyebkent. De nem lehetett lepni mert nem volt eleg penz meg igy sem, anyamnak kuncsorognia kellett a penzert aminek apam a harmadat adta csak haza, a tobbit maganak tartogatta hogy mikor mi mar nem vagyunk otthon akkor o vehessen maganak tvt, sztereot, felujitsa a lakast szepen. Hat eggen.
      Hogyan lepett volna le? Nagyanyamnak meg ennyi eselye se volt, egyiknek 7 gyereke volt a masik nagyszulok meg iszonyu szegenyek voltak. Hat igy hogyan?

      • Az én nagyszüleimnél is ez volt a leosztás, nagymamám főzött, mosott, takarított, nagyapám horgászott, ultizni és sakkozni járt. Férjem is próbált rá visszaemlékezni nagyon, hogy mint csinált a nagyapja otthon, de arra jutott, hogy semmit, de tényleg semmit. Még a fát sem hasogatta fel, mert fájt a dereka. Nagymamája ellenben hajnalban felkelt, megetette az állatokat, összesöpört az udvaron, elkészítette a reggelit és a család elé tette, míg ők ettek beágyazott mindenki után, aztán elmosogatott és nekiállt az ebédnek. Nagypapa ezalatt átült a fotelba és újságot olvasott. És így ment ez mindörökké a hét minden napján. És az ő nagymamája még nem örülhetett, mert az ura rendes ember volt, akit meg köll becsülni ám nagyon, elvégre nem verte, nem járt kocsmázni és nem kurvázott, továbbá a pénzt se szórakozta vagy játszotta el mind a többi férfi, pedig ő is megtehette volna!

        • *még nem örülhetett=örülhetett nagyon

        • Ja ez a faj a derekam jo duma, nalunk is az osszes ferfi lestrapalodott mar negyvenes korara, annak ellenere hogy lofaszt nem csinaltak egesz eletukben. Igen a kocsma meg a cigi meg a dorbezolas meg a lustasag kikezdte az egeszseguket. Kivetel az egyik nagyapam, neki semmi baja nem volt az egeszsegevel 70 x eves koraig es akkor se sok, igaz o rendesen dolgozott egesz eleteben, foldeken, allatokkal, ott legalabb volt munkamegosztas valamilyen szinten dehat muszaj is volt mert ebbol eltek tehat ez volt a munkaja de o csinalta is.

        • hannibal767

          Nagypapa nem is dolgozott soha? Mert az enyém, igen, a bányában. És igen, nagymama meg elvégezte a házimunkát, ami akkor még valóban kemény meló volt, pláne 6 gyerek mellett, mosógép és egyebek nélkül.
          Lehet, hogy ez a nagypapa is úgy volt vele, hogy megszokta ezt, és kész. Úgy maradt a nyugdíj után is.

          • Inkább elvégezte a házimunkat IS. Nagyanyáim is dolgoztak, teljes munkaidőben. Egyik 7 gyereket is nevelt mellette.

          • “Nagypapa nem is dolgozott soha? Mert az enyém, igen, a bányában.”
            Aktív korukban persze, hogy dolgoztak (ahogy a nagymamák is), de ez nem értem miért jogosítja fel őket arra, hogy a nyugdíjas éveikben (is) teljesen kiszolgáltassák magukat egy másik emberrel?

    • Emlékszem mikor átmentem a barátnőmhöz babalátogatóba, néhány hetes volt a kisfiú… beszélgettünk, egyszer csak férj hazajön a munkából. Apuka összepakol, nagyobb gyereket tisztába tesz, mosógépet beindít majd elkezdi főzni a vacsorát. Én tágra nyílt szememmel kérdezem, hogy Peti ez komoly, Te így besegítesz? Úgy nézett rám, mint vmi ufóra miért kérdezek én ilyeneket, a feleségét leterheli a két kisgyerek, övé a házimunka… vannak még ilyen férfiak igaz tudom tízezerből egy. Majd elmeséltem anyámnak mire ő odaszúrta, hogy előbb-utóbb elhagyja a barátnőmet a férje, mert nem férfiaknak való a házimunka.. pffffff.
      Azért a sztorihoz tartozik, hogy a legtöbb olyan pasit, akiről a poszt szól az anyukájuk kényezteti el, teremti meg a mamahotelt és ők lesznek az elsők, akik beszólnak, ha a (leendő) menyük nem lesz drága fiacskájuk rabszolgája. Pl. egyik ismerősöm, aki nem főz mert utál… anyós évek óta basztatja, mesterkedik, h visszacsábítsa a szoknyája mellé a fiacskáját, mindig többfogásos menükkel készül, ha mennek, a menyét leszólja…
      Egyszóval az anyáknak kell megtanítani a fiukat, hogy a házimunka nem a nőké, ne csak a kislányukat vonják be, igenis meg kell tudni fogni a porszívót, a mosogatószivacsot, főzni stb… és akkor talán a következő generációnál már kiegyensúlyozottabbak lesznek a feladatok.

      • Igen, az en anyam is nagyanyamat okolta, hogy nem kellett volna a fiacskajabol kiralyfit nevelni. De akkor mit, ha erre volt kondicionalva o is? Egyszeru videki asszonykent volt neki mas perspektiva? Nem volt, nana hogy nem volt. Annyira megtanuljak a nok a szabalyokat hogy fiad van akit igy nevelsz es annak az uj felesege jon es o nem akarja tovabb vinni a cseledseget akkor meg nem is ertik hogy mi az hogy nem, hat ok is ezt csinaljak, hat ez a no sorsa, olyan nincs hogy nem szolgalja ki. Generaciorol generarciora oroklodott a cseledseg hagyomanya, nem is fogtak fel hogy mi az hogy ez a no azt mondja hogy o marpedig nem szolgalja ki, azt megis hogy kepzeli? De ha a no kitart es azet se all a sorba – mint az anyam – akkor onnan mar lehet epitkezni tovabb, a kovetkezo generacionak talan tobb eselye van.

        • A fiúknál többnyire az apakép a minta. Anyuka hiába neveli “másként” a fiát, ha apuka csak alig van jelen a család életében, nincs is kapcsolata a fiával, vagy csak felületes, a nőnek nem segít. Ha a fiú azt látja, hogy szülei nem egyenrangú párként működnek együtt, hanem szolga-úr viszony uralkodik a házasságban, önkéntelenül is lemásolja ezeket a folyamatokat, és előhívja őket a saját kapcsolatában.

      • Mondjuk esetleg apuka is tehetne azért, hogy a gyerek ne ezt lássa… Khm.
        Ne az anyákat hibáztassuk, jó?!

  • Nincs mit szépíteni, mindkét verziót megtettem..sokminden bele fér 12 évbe. .voltam megkeseredett háziasszony akit a teljes szürkeségből rángatott ki a szerelem..amiben tényleg nem csak egy lyuk voltam aki vki más tömött volna hisz még csak csók sem volt,visszatartott a lelkiismeretem..meg az összes fent leirt rettegés a “mihez kezdek egyedül? -ön át a Nem tehetem ezt a gyerekeimmel-ig”
    Na persze lebuktam..telefon email szokásos..el jöttem 4 gyerekkel..allas nélkül..prima..Persze mi is újra kezdtük hurrá boldogság volt 6 hónapig, még én elhittem h szerelmes vagyok a gyerekeim apjába újra. .aztán elkezdodott minden elölről. .röviden leirva az is baj volt ha van rajtam sapka az is ha nem . Másfél évig bírtam még ezt mire eljött a pillanat h elég lett..Nem érdekelt mi lesz, , hogy miből fogok megélni h hogy oldom meg..azt éreztem én így nem vagyok hajlandó tovább élni. Apuka ezt nem fogadta kitörő lelkesedéssel, de egy percig nem marasztalt..ennek is volt oka..amit aznap tudtam meg mikor kikoltoztem a közös házból. .merthogy aznap be is költözött a barátnője. .aki akkor már 2 éve megvolt.no comment.
    Mindenesetre életem legjobb döntése volt h el jöttem. .azóta újra van életem. .egzisztenciám..Újra felfedeztem h a szexet élvezettel is lehet csinálni nemcsak kényszerből (mert az volt..főzz, moss, legyen rend, , és persze este tedd szét a lábad) Szóval nem mondom h könnyű egyedülálló anyaként dehogy semmi pénzért nem cserélném el a régi életemre az fix 🙂

    • Gratulalok neked es tokre orulok hogy most jo eleted van! 🙂
      Barcsak mindenki igy dontene…Egyertelmuen ez a jobb dontes akkor is ha nehez de megertem hogy nagyon sok no miert nem csinalja. Meg nagyon sokaknak nincs is lehetosege, peldaul azoknak ahol nincs masik no felsorakoztatva, na azok a fickok nem hagyjak ezt a valas sztorit szo nelkul, ne felj. Ott szabadul csak el igazan a pokol ha esetleg varatlanul eri oket, nincs masik no…Micsoda sztorikat lattam en mar, gonoszkodast, zsarolast, eroszakot…az hogy nem fizeti utana a gyerektartast az majdnem alap.

      • Pont tegnap olvastam a Daily Mail-ben, hogy az angol kormány márciusban tervezi bevezetni azt a szabályt, hogy a fél (nem ffi vagy nő, hanem fél), aki a válás (separation-ről volt szó, tehát nem kizárólag a lepapírozott válás) után nem fizet gyerektartást, azt különböző szankciók érik, mert lerontják a credit history-ját (adós történet, vagyis: adósminősítés) és csak nagyon rossz feltételekkel kap hitelt (hitelkártyát), ha egyáltalán. Mivel az adósminősítéshez olyanok is kapcsolódnak, mint pl a telefontársaság által ajánlott csomag, a rossz adós még a mobilszámlán is szívhat…

        • Igen az ilyesmit csak szigoru torvenyekkel lehet szabalyozni – Angliaban azt is buntetik ha utanadfuttyent a melos vagy ha valami disznot beszol a fonok. Persze elofordul a mai napig de probalnak tenni valamit ellene, beszelnek ezekrol a dolgokrol es ez jo. Nem lehet peldaul kepet kerni az oneletrajzhoz, gyerekvallalassal kapcsolatos tervekrol SOHA nem kerdezhet senki es szivesen vesznek fel gyerekeseket reszidoben is. Szoval lehet ezt szabalyozni, lassan, de halad a dolog – azt hogy Magyarorszag elmaradott sem azzal kell elintezni hogy dehat a ferfiember ilyen. Es? Azt is megtanultuk emberkent hogy ne akkor es ott szarjunk ahol rankjon, az ugynevezett “ferfi osztonok” kontrollalasat is meg lehet oldani szepen torvenyekkel meg tarsadalmi rahatassal ha mar mashogy nem sikerult par ezer ev alatt a kanossagot meg az agressziv osztonoket megregulazni.

  • Tegyük fel egyébként, na, tegyük fel, hogy a pasi részt vesz a háztartásban és a gyereknevelésben. Nem segít, hanem kiveszi a részét. Csak épp érzelmileg még sincs ott, vagy szar a szex (nem, nem önző, követelőző, csak nincs összhang, mittudomén), és ez nem is változik. Tegyük fel, hogy a pasinak valamiért mégis jó így, akármiért, nehéz rajta fogást találni, nincs igazán miért bántani, haragudni rá, de a kapcsolat mégsem működik, nyűg a nőnek. És így talál valakit, akivel jó együtt. Na akkor lesz csak igazán ribanc, aki érthetetlenül rúgja fel ezt az egész jó kapcsolatot, még igazán okot sem tud mondani. Nem bántják, nem használják ki, és mégis! A rohadék.

    • Jaja mer a szent hazassag biztositasi kotveny az orok szerelemre . Muhahaha

      • Igen. És ha tegyük fel, na, tegyük fel, hogy nem a nő a hibás a csodás szerelem felbomlásáért, mert baromira megértő a környezet – na akkor is kell hogy legyen felelős. Vagy a pasi – de ha nem iszik, nem ver, megbecsül, részt vesz, akkor nem lehet ő sem. Akkor mi van? Mindketten hibásak vagytok. Mert hogy valami elromlik, olyan nincs.

        • Ez a lehnagyobb atbaszas . Mig kamaszkorodban egyertelmu hogy elmulhat, addig hazaskent nem engedheted meg ezt a luxust magadnak. Kesz rohej, komolyan mondom.

          • Ja, a házasság, mint univerzális, örök ragasztó. Meg a gyerek.
            Még huszon- és harmincévesen is elnézik, hogy elmúlik – feltéve ha nem vagy házas és/vagy nincs gyerek.

        • Ha már azt keressük és lessük árgus szemmel egy kapcsolatban, hogy ‘na, most akkor ki a hibás??’, az már régen nem jó. Beszélni kell a dolgokról, nem elég várni, hogy a másik, vagy saját magunk felismerjük, hogy mi a gond, aztán hip-hop megoldódik minden. Ilyen nincs! Le kell ülni és beszélni róla! Egyenrangú felekként.

          • Egyrészt én itt egyértelműen a már felbomlott kapcsolatokról beszélek, nem arról, ahol még van mit menteni. Másrészt ez is egy szép elmélet, hogy mindent meg lehet beszélni. Nem, nem lehet mindent, és még csak nem is a hibákról beszélek, hanem arról, hogy változunk, és ez a változás lehet annyira eltérő irányú, ami lehetetlenné teszi a további együtt élést (hogy a szerelem kezdetén a félreismerésről ne is beszéljünk, meg a “mi együtt mindent megoldunk” rózsaszínű ködről).

            • Az meg a masik hogy ha mar eljutnak odaig hogy vege es menthetetlen addig peldaul hogyan jutottak el? Ha ismered a masikat akkor ez nem ilyen leulunk es megbeszeljuk ha baj van hanem folyamatosan latnod, hallanod, erezned kellene hogy valami nem stimmel. Ezzel szoktak jonni pasik ezzel a “de hat miert nem szoltal” szoveggel sokszor akkoris mikor a no szol, mondja, sokszor, nagyon sokszor hogy mi a problema de a ferfi csak azt hiszi hogy a no csak nyaggat o meg ugy tudja hogy a nok mar csak ilyen, ilyen szekalosak, majd elmulik, nem kell ra odafigyelni. Aztan meg jon a miert nem szoltal-lal mikor egyszercsak vege.

            • Egy szóval sem írtam, hogy a megbeszélés mindent megold, mert ez is hülyeség. Viszont sokkal jobb beszélni (még ha kínos is), mint nem beszélni. Ennyi.

          • De igenis latni meg erezni kell, az hogy egy kapcsolat nem mukodik es altalaban az oka is baromi egyertelmu, ez nem valami ilyen titokzatos rejtely amit a no igy magaban hordoz aztan egyszercsak vege lesz – egyszeruen nem igy mukodik. Nagyon sokszor hiaba mondja a no hogy mi a problema, a pasas azt hiszi hogy ez ilyen noi szeszely, majd elmulik, biztos havibaja van, nok mar csak ilyenek mindig nyaggatnak.

            • Anna, sajnos az átlag férfi nem gondolatolvasó (bambák vagyunk, na), még akkor sem, ha valóban élete szerelméről van szó. Ha meg csak úgy együtt van valakivel, és csak fél gőzzel van benne a kapcsolatban, akkor meg éppenhogy nem lesi a barátnő/feleség mindenféle rezdüléseit, mert egyszerűen nem érdekli magán kívül semmi. Az átlagos férfinépség általában olyan egoistán van nevelődve, hogy csak akkor veszi észre még a legordítóbb problémákat is, ha a pofájába keni valaki őket. Hogy hogyan reagál, az megint más kérdés. Ez alól persze kivételek a saját gondjaik, mert azok ugye mindenféle női vedd-már-észre-hogy-nem-vagyok-boldog rezgésektől előbbre valóak.
              Bocsi, ha nyers vagyok, de ha egy kapcsolatban nincs meg az az összhang (amiről Gumiszoba is álmodozik, hogy bár több lenne belőle a világban), akkor ott eleve nehezebb mindkét fél dolga, és egyszerűen rá kell nevelni a rohadt önző pasit (vagy esetleg nőt, mert ilyen is van azért, bárki bármit mond), hogy nyissa már ki a szemét, és vegye észre, hogy nem csak ő maga van a világon, hanem mások is. Pont ezért (lenne) olyan fontos minden kapcsolatban a bizalom, az őszinteség és a tisztelet, de mint Laci barátunk fentebb kifejtette, ez is csak egy szép elmélet, üresen kongó szavak legtöbb esetben.

            • Nincs ilyen hogy atlagferfi, nincs olyan hogy a “ferfiak bambak” egyszeruen nincs ilyen. Azert nem figyelnek a faszik mert ugy nonek fel hogy azt latjatok – ahogy mi is – hogy az asszony – az anyad, nagyanyad – hiaba “mondja a magaet” le se szarja a fater. Nem azert mert bamba, hanem mert leszarja, mert o abban a hitben el hogy amit a no mondd az csak faszsag, majd elmulik. Hany ilyen vicc meg osszekacsintas van? Te is ezt mondod egyebketnt hogy ugy van nevelodve a ferfi, ja. De en akkor sem hiszem hogy ezek ilyen ugymond rezgesek – meg hogy a nok nem oszintek meg nem mondjak meg – hat…nehezen hiszem. Mondja azt szerintem, nem csak erezteti. En mondom. Tisztan, tagoltan, mindig. Eddig keveseket erdekelt meg ugy is hogy tenyleg te le akarsz ulni es megbeszelni nyugodtan, a masik meg nem akarja sot ki is rohog hogy hagyjal mar a hulyesegeddel, az egesz a fejedben van csak, mar megint hisztizel satobbi.

            • Ja, meg megengedheti magának, hogy bamba legyen, mert a kapcsolatban nála van a hatalom. (Csekély hányadtól eltekintve a gazdasági, és a társadalmi támogatottság okán az erkölcsi is.)

    • Na ez vagyok én!

      • Ki szerint (nyilván nem teszerinted)?

        • Gondolom a környezetem szerint, meg az ex-férjem szerint, akinek a mai napig nem árultam el, hogy a szexuális életünk minősége volt az oka mindennek. Egyébként kellő mennyiségű leszarom-tablettával rendelkezem, vagyis nem érdekel ki mit gondol rólam…..csak azért jeleztem hogy én ez az eset vagyok, mert kevesen tolongunk itt “ilyenek”. 🙂

  • Hát jó, akkor most jövök én. A férjem rendes ember, igazán rendes. Főzni ugyan nem nagyon tud, de próbálkozik, viszont szinte minden egyebet megcsinál. Még a vacsorát is odahozza nekem, ha kérem. Nem iszik, nem nőzik (vagy ha igen, nagyon ügyesen és diszkréten csinálja, mert nincs semmi jele), hazaadja a pénzt. És akkor most jön a de. Munkamániás. Igaz, nincs is más választása, gondolom, ismeritek ti is a mai kis magyar abszurdot, nem kell ecsetelnem. Ergo nincs élete. Reggel elmegy, este hazajön, eszik, fekszik, alszik. Hétvége, ünnep dettó. Ha véletlenül mégis itthon van, nyomatja a telefonján a dolgot. Vagy őt hívják, vagy e-mailben küldik az újabb instrukciókat neki. Ha éppen egyik sincs, állva elalszik. Vagy ülve. Mindegy.
    Jó ember, nem veszekszik, nem kiabál, csak hát nincs szex. Nincs szerelem se, semmi sincs. És ez így megy évek óta. Borítani nem tudok, mert ott a közös tartozás. Együtt még csak-csak nyögjük, külön-külön nem menne.
    Nekem amúgy nem nagyon lenne igényem más pasira, mert nem hiszek benne, hogy jobb lenne. A férjem előtt volt több is, volt szerelem is, de egyik kutya, másik eb. Talán, valahol, a mesében élnek szőke hercegek, de nekem azt hiszem, legfeljebb Shrek kellene. 😀
    A szüleim házassága amúgy egész jó volt, anyám azt mondja, 20 évig szerelmes volt apámba. Akkor csak tudott valamit apám. De én abban is csak a hibát láttam. Na meg apám azért rendesen oda is baszott időnként, amikor azzal akart nevelni, hogy menjek a konyhába, segíteni anyámnak, meg ha nem takarítottam rendesen (szerinte), hogy mit szól majd a férjem, ha ilyen vagyok. Mire én: hát akkor inkább nem megyek férjhez.
    A férjem amúgy soha nem szól semmiért. Soha. Korábban azt hittem, tán mert ilyen rendes, de néha felrémlik, tán csak leszarja. Amíg van kaja meg tiszta ruha, addig neki mindegy. Úgyse látja, kosz van-e vagy nincs. Múltkor 2 napig ott aszalódott az ajtóban egy szemeteszsák, teli szeméttel. És csak a 2. nap vette észre, hogy ott van.
    Mert hogy én meg dacolok. És dacból leszarom a házimunkát. Amúgy is utálom. Így se jó, csak van itt is 2 gyerek (amúgy szeretem, akartam őket), már nagyobbak, de még nem függetlenek. Néha eltűnődöm: amikor majd saját lábukra állnak, és már nem lesz miért maradnom, vajon lelépek-e ebből a nagy semmiből?
    Hacsak nem gondolom azt, hogy a házasság az tulajdonképpen ez. Nem szerelemre szegődtünk, csak legfeljebb erről elfelejtettek minket tájékoztatni anyáink.

  • Harminckétéves koromban azt mondta életem (akkori ügyeletes) szerelme (aki nem mellesleg nős volt): „tudod, köztem és a feleségem között nincs már semmilyen fizikai kapcsolat. Egy puszi se. De a gyerekeket jól ellátja, mos, főz, takarít. Nekem meg fontos a kényelmem.” – mondta ezt azok után, hogy velem csalta egy éven át. Akkor egy illúzióval lettem szegényebb. Na meg egy szeretővel.:)

    Nem akarom szétoffolni a témát és előre is elnézést kérek…de engem olyan mértékben felbőszített ez a magát pszichiáternek nevező pojáca, hogy a dühömet még egy kiadós ebéd sem csillapította
    http://velvet.hu/randi/2014/11/05/csernus_keves_pasi_tudja_az_ilyen_noket_kezelni_mint_zsofi/
    „Határozott, domináns, magabiztos lány küllemét kelti a szöveg, egy igazi olyan mai nőét, akinek a lába között egy férfi nemi szerv van.”
    Mindezt egy 28 éves lányra, aki csinos, agilis, nem tartatja el magát, nem nyafog, hanem teszi a dolgát. Agyrém.

    • Megvagy. Bocsi, cenzúrázott!

    • Ezt en is majdnem belinkeltem, nekem is agyfasszal indult a napom emiatt. Ekkora egy faszt mint a Csernus, talan jo par eve meg segiteni akart de mostanaban…Most ezzel mit akart? Ki az aki meg tud allapitani valamit egy masik emberrol foto alapjan? Egy keprol megmondja hogy bizonytalan, elismeresre vagyo lany az illeto. Aztan meg meg tetezi ezzel a ferfi nemiszerves beszolassal. Ekkora egy faszt komolyan.

  • “Mert amúgy olyan szisztematikus érzéketlenséggel képes a volt férj és a magyar állam kart karba öltve tönkretenni az elvált és kölkeit egyedül nevelő nőt, hogy azt barátom, öröm nézni.
    Olyanokról meg már ne is beszéljünk, mekkora a társadalmi odaállás az ilyen nők mellé – hát az tényleg vicces.”

    Ez mondjuk teljesen így van. Cserébe pont leszarják, ha az anya éveken át kivonja a gyereket a láthatásból.

    • Vajon milyen okból teszi azt- ha teszi? Mert egyébként az elválás legnagyobb visszatartó ereje éppen az, hogy az apától ne fossza meg a gyereket.

      • Hát, ami ilyet mástól hallottam, abban bosszút sejtettek a sértett felek. Az én esetem komplikáltabb, mert az anyósom szépen rátelepedett a lányomra – az anyjától pont úgy elcsaklizta, mint tőlem -, aztán a gyermek gyorsan megtanulta, hogy mi az elvárás: “Nem akarok apával menni.”

      • Nem inkább a gyerektől az apát? Amely apa amúgy vajon ha nincs jelen az anya életében, tán a gyerekében igen? Haggyukmá! Sógorom elvált. A gyereket anya se nagyon akarja. Amúgy nem is akarta eleve. Barátnőm amúgy azt mondta a sógoromra, hogy egy nagy önző fasz. Amúgy édi, cuki pasas. Mellesleg kívülről az én férjem is az. Mindenki el van tőle ájulva. Ezért se akarok pl. párterápiára menni. Tuti levenné a lábáról a kisfiús, ösztönös sármjával, esetlenségével a lábáról az összes pszi-t. Én lennék a feketeseggű. Na, szóval sógor azóta is anyjával nevelteti a gyereket. Korábban is, amikor nagy ritkán neki kellett volna rá vigyázni, lepasszolta anyukának. Csak mer a férfi dolga a család eltartása. Rendes ember, mert hazaadja a fizetését.

  • azért vegyük észre, így magunk között szólva, hogy ha házas pasival állunk össze, vagy bármilyen olyan pasival, aki még nem zárta le az előző néhány kapcsolatát, akkor ugyanolyan kurvaszépen szolgáljuk a rendszert, és a srácok érdekeit, mint feleségként vagy prostituáltként. egyik típusú babák csak, a női palettában, egy új szerepben, akit lehet hülyére venni és kihasználni. és azért a néhány morzsáért, amit a miszter csöpögtet, felmagasztaljuk a nemes, ámde szenvedő lelket, szolgáljuk immár a lelki és testi kényelmét, teljes odaadással, akkor, amikor az belefér a drága idejébe. neki. mert mi kurvajófejek vagyunk, az új, türelmes, friss, még nem bepókhálósodott lukak.

    azokat a hűtlen ribancokat, akik valóban egy jó, új kapcsolatba ugranak ki/át, maximálisan tisztelem, és hajrá. tiszta lap, így jártunk, haladunk tovább. faszi szépen korrekten lezárta az előző elköteleződéseit, a gyerekei vérét sem szívja, felelős apaként működik tovább, mint előtte (haha), ott áll előttem tisztán, büszke mellkassal, máig is élünk, ha meg nem halunk, minden hepi. semmi gáz.

    azokat a hűtlen ribancokat, akik valami másik ugyanolyanbüdöslábú balfaszhoz ugranak át, aztán szívnak ott is… hát… most erre mit lehet mondani? hány éves vagy királylány? és még hiszel a mesékben?

    nem is véletlen szerintem, hogy bár feleségként “hűtlen ribanc”-nak leszünk titulálva, de ez még mindig jobban elfogadott, ha közben azért toljuk az urunk alsógatyáját is a mosógépbe befele, meg a szendót a gyerek uzsonnás dobozába (ahogy írja is a poszt), mint ha kiszállunk az egészből, hogy onnan akkor már oldja meg a kedves papa. az, hogy a nő nettó lelép, még mindig tabu. szeretőnek lenni nem tabu. gondolkozzunk lányok egy kicsit… látjuk-e, hogy megint kurvára hülyére lettünk véve, morzsákért, pontosan ugyanúgy mint az elbaszódott házasságunkban? és tényleg ezt akarjuk-e játszani?

  • Miközben olvastam a cikket, az “érdekesebb” részeket hangosan is mondtam, mivel párom az ágyon ül. Kérdezte miért teszem ezt, mondtam neki, hogy tudj figyelni a jelekre és valami kemény tárggyal fejbe tudj vágni, ha esetleg úgy éreznéd kezdek “átlagférfi” (akiket ugye nem szeretünk) lenni. Főleg csendben ült az ágyon, ettől függetlenül engem jó érzéssel töltött el, hogy ezeket a gondolatokat megoszthatom vele is, talán így együtt kihúzzuk egymás mellett azt a hátralévő 50-60 évet. Ki tudja…

  • Ez a Csernus meghülyült. Kár érte.
    Észrevettem egy kis kettős mércét. Az van ugye, hogy idiótán szocializálódnak a férfiak és a nők is. Az egyiknek ez kényelmes, a másik gyerekkorától hányingert kellene, hogy kapjon az egésztől.
    De néhány év házasság után miért az kapjon észbe, akinek az úgy jónak tűnik? Valami mentalista gondolatolvasó legyen a férj egy olyan házasságban, ahol évekig megy egy bizonyos módon az élet egy kurva szó nélkül, aztán egyszer csak nem megy?
    Hát ha valakinél már megvolt a hányinger és a felismerés 8 évesen, hogy nem lehetett leülni már az összeköltözés előtt és megbeszélni ezeket a dolgokat?
    Egyébként ezt a módszert javaslom mindenkinek. Annyit elmondani, hogy így és így hajlandó vagyok veled együtt lakni, amúgy meg nem! Itt a határ, ne lépd át. Átléped, szívlapát!
    Gyerek meg azoknak való, akik őszintén vágynak az anyaságra, és ha nem a félelem, a gyávaság és az ego motiválná a szülővé válást, hanem a szeretet, akkor az hétszentség, hogy nem lenne túlnépesedve a Föld. És mennyivel jobb lenne, nem lenne se tömeg, se ez a sok elbaszott lelki nyomorék ember, akik már születésüktől fogva fölöslegesnek és nyűgnek érzik magukat. Iszonyat.
    A házasság valóban egy marhaság, maximum pár évre kéne kötni, aztán megújítani, ha még mindig úgy gondolják…mert éppen gondolhatják úgy, hogy “mindörökké tart”, de jaj, a szerelemnek múlnia kell…(láttam kivételt.)

    • ja, mert a pasik már ilyenek, hogy meg lehet velük beszélni. Persze. Én már sok-sok éve nyomatom, és hidd el, mennék is már, ha tudnék hova… Basszameg! Szeretem, amikor jön valaki, és rebegteti a szempilláit, hogy hát hogy most akkor hogy is.
      Melyik pasi az, akivel le lehet ülni, hogy na, apukám akkor most ez így és így legyen, különben lapát?

  • Reflektálva a szülj és ezzel lehetetlenítsd el az anyagi jövődet Mo-on- témára? Norvégiában elmész szülni, még kis se jött a gyerek, már meg kell mondanod a munkahelyeden napra pontosan mikor kezdesz, ámde kapod havonta a fizetésed 100%át, kilenc hónapig, aztán a kilnec hónap letelte után te visszammégy dolgozni, apuka meg hazamegy ugyanígy a gyerekhez 2 hónapra (kivéve ha vállalkozó, akkor anyuka kapja azt a két hónapot is). És ja, lehet hogy ez durván hangzik, mármint hogy add be a 11 hónapos gyereked az oviba (itt nincs külön bölcsi), és menj vissza dogozni, de talán meg lehet nézni hogy tart az ország meg a társadalom itt északon… (hozzátenném azért hogy itt teljesen más a hozzáállás kb úgy mindenhez mint otthon)

    • (igen az ott nem kérdőjel hanem kettőspont és nem hogy hanem hol. namindegy :D)

    • én speciel azt szerettem. Itthon lenni a kölykökkel, amikor kicsik voltak. De tényleg. Nem vetítek. Nekem jó volt. Kölyköknek is.

  • megaprof zumek

    Jó, hogy volt rajtam liberó olvasás közben, mert a hosszú, áthúzott szón besömjéneltem…
    Egyébként nagyon penge írás!!

  • Szemtelen Tyúk

    Mi a rosszabb? Ha beismeri, hogy ahonnan hozzád jön, az egy szar, és te vagy a vigasz, hogy szeressed (megdugjad) őt a másik helyett?
    Vagy ha azt hazudja, hogy otthon minden csillivilli, te csak hullámvasút vagy, ami a szórakoztatását szolgálja?
    És utóbbi vajon akár igaz is lehet? Van olyan, hogy ez a szitu?

    • én értem, azt hiszem. És az van, hogy amúgy ilyen szempontból tök jó is lehetne nekem, mert a férjem nem tart a tulajdonának. Oszt nekem meg pont az a bajom, hogy szerintem ez nem kapcsolat. Nem akarnék egész nap a seggében lenni, csak valami kis intimitást néha. Dugni se biztos, hogy minden nap, csak ha éppen mind a ketten úgy gondoljuk. Tudja azt az ember, mikor kívánja meg a másik őt. Meg na…

  • Szemtelen Tyúk

    Ez a tudattágítás sokaknak egyenlő a nyitott házassággal, ami meg egyenlő az erkölcstelenséggel, azért. Bár azt nem tudom, hogy bírnék-e ilyen kapcsolatban élni.
    De nekem kapcsolódási problémáim vannak, szóval nem nyilatkozom.

  • Szia!
    Tetszik és ébresztett pár gondolatot, amiket a másik oldalon férfiként megélt párkapcsolati tapasztalataim keltettek.
    Túl vagyok negyven éves koromra jó pár kapcsolaton – rövidek és hosszúak egyaránt – és számomra az a megdöbbentő, hogy igazi szuverén nőies nővel alig találkozom. Olyan mélyen kódolva van a legtöbbjükben a cseléd szerep, hogy amikor közlöm egy új kapcsolatban, hogy “eddig is megtaláltam a lakásomban a porszívót, mosógépet, vasalót, stb., sőt mostanában éhen se haltam és még a köztisztaságiakat se kellett kihívni hozzám, mert elborított a szemét, ezért nem kell kiszolgálni és kitörölni a seggem, mert én egy nőtől sokkal többet és kevesebbet várok”, akkor azt látom, hogy funkció vesztetten botladoznak, hogy “akkor most mi van?”.
    Majd lassanként azért csak óvatosan hódítgatják el – ha hagyom! – azokat a “női” szerepeket, amikkel azonosulni tudnak. Mert hát ők azt tanulták, hogy a férfit a hasán és a hasa alján lehet megfogni. És ha ezt a férfi nem engedi-kéri, akkor két konklúzió van.
    Egy, hogy nem is igazi férfi. Kettő, hogy csak jobban kell akarni.
    Ugyanez igaz a szexre is. Pontosabban, ha nem akar birtokolni, irányítani, akkor megint csak vagy nem igazi férfi, vagy nem szeret.
    Nem egyszer hallottam már, hogy “nem is szeretsz, mert egyáltalán nem vagy féltékeny”.
    Már gondoltam rá, hogy én vagyok az a bizonyos “back door man”, akivel jó megélni akár bizonyos másabb, magasabb rendű, és nem fokozom tovább dolgokat, amik a hagyományos szerepekre osztott kapcsolatból hiányoznak, de aztán vissza lehet hátrálni a megszokott rosszba.
    Olyan ez legtöbbjüknek, mint a zsiráf. Szép szép, de otthonra nem kéne. Hát inkább hazamennek és tartják tovább a megszokott egysíkúan iázó szamarat.

    • képvselőné

      Csak 1 kérdés: a magad korosztályából válogatsz?

    • Hmmmm.. mintha lenne némi igazságod 🙂

    • Az biztos, hogy keves ferfi viseli el. Egy draga ember mondta is nekem, hogy azert nincs parom, mert tul ontudatos vagyok, o viszont birna ezt, ellenben o aszexualis, akkor meg sokra megyek vele. 😉

  • OK, ok… ÉS AKKOR mi van, ha én csak beleuntam a nagy nihilbe? Akkor ugyan mi vagyok? Volt egynéhány (tizenx) év házasság, amikor is a drágajóember elvárta a tisztagatyát, melegkaját (a melegpuncival nem tudott ám mit kezdeni, a szeszkó meg a kis nyugtatói tettek a dologról… vagy csak ment a kínlódás, és soha többé órákig csoffadt húsdarabot a számba! 😦 ). Aztán léptem, volt pihi a gyerekkel, és jött valaki… 3 év múlva, 5 múlva meg egybebútoroztunk… Lassan ennek is 12 éve. De Ő (nagy is tudom, hogy volt-e nagy ő valaha is) egy kicsit belelassult a történetbe.. van mikor előjön a húsoskáposzta-effekt (tudjátok, amikor kérdezik Pistikét,hogy mi volt hétfőn az ebéd.. hát káposzta, és kedden? .. káposzta, és ma mi lesz.. hát a f@szom belevágom és akkor húsoskáposzta), szóval ezért a drága is elkényelmesedett, mert nyilván adtam, aztán ez elvárás lett…és közben pörögtek a hónapok, és egyre nagyobb xarba másztunk bele anyagilag..és ő nem dolgozott, viszont a végrehajtó (remélem,nagyonremélem,hogy NEM!) igen, és lassan mehetek a híd alá 😦 és persze a szex sem olyan már, meg figyelem sincs, mert másra kell… és először az ember lánya csak beszélget emberekkel…. Aztán jön valaki, aki megdobogtat.. aki figyel.. itthon meg kolompol, csenget, dudál, tülköl a nő,hogy hééé pajtás, gáz lesz, nagy gáz, ha nem figyelsz.. mert figyel ám más…
    Aztán embernek lesz munka, halálhaján.. a másik meg még jobban bemászik a képbe, és elhiteti,hogy VAN jobb. Van? Jobb? Mással? Hol? Miért? Why, why, why?????
    NA AKKOR mi vagyok, ha azt tervezem,hogy azzal a másikkal… legalább egyszer találkozni… és talán tovább is menni… egy éjszakát, kettőt, ezeregyet?
    NA AKKOR mi van?????

    • Üdv a blogon.
      Én szoktam mondani, hogy az, amit egyszer kimondunk, nincsen kőbe vésve. A legjobb is kihűlhet, elromolhat. Lehet olyan, hogy senki nem hibás.
      Mi volna, ha az egész párkapcsolati hozzáállásunkat valahogy átgondolnánk?
      Nekem amúgy nem vagy semmi jelzővel illethető, ha erre gondolsz. Igyekszem érteni, amit érzel. nekem nem nehéz, mert én nem vagyok különösebben ragaszkodó… illetve vagyok, de nem hiszek a holtig tartó ígéretben és elköteleződésben.

      • Az van, ha ragaszkodom, akkor is elszáll a francba az egész…. mert eljön az a pont, amikor visszájára a fordul az adok/adok/adok. És jön a bekeményítés, hogy a lóbigyót adok én többet. Akkor meg a jóember áll, azt’ les ki a fejéből,hogy mi van ezzel a libával, menstruál vagy klimaxol,vagy mindkettőt egyszerre? És nem esik le neki,hogy egyszerűen bebetonoztam magam,legalábbis a jó kis maffiás betoncsizmák ott vannak a lábaimon.. és a fejem, a szívem meg menekülne…
        Mindegy is, én nem tudok okos lenni…

        • Én meg azt gondolom, hogy a harmadik sem lesz jobb, együttélés, x év együttélés után……én soha többet össze nem bútoroznék egy pasival, ha lenne saját lakásom-keresetem (remélem ez utóbbi előbb-utóbb lesz!)…..laza kapcsolat, találkozunk ha jólesik, együtt alszunk-szexelünk ha jól esik, de mindenkinek megvan a lehetősége a hazamenetelre és a másik hazaküldésére…..

          • Szia 🙂
            Nem minősítés, inkább csak – talán helyes – megállapítás 🙂 Jóval fiatalabb lehetsz, mint én 🙂 Ami nem baj, mindössze állapot, a te javadra 🙂
            Szívem… eljön az az idő, amikor egy pasi – a szexen túl – arra is kell, hogy ha össze akar szakadni a világod, akkor kéznél legyen, legalább a válla, hogy összetaknyolhasd. És amikor épp összeesni készülsz fürdőszobában, és ehhez már az összes előkészületet meg is tetted, úgymint összes polcról összes cucc lesodrása, akkor mégiscsak legyen kinek ordítás címen elhörögni, hogy Drágám segíts….
            És valóban, a harmadik sem lesz jobb… de valakivel mégiscsak összecuccol az ember idő után.. mert kimerítő – naugye, hogy csak kicsit vagyok anyagias ribanc – a rohangálás, a két kéró és háztartás fenntartása… és… és egy idő után az ember lánya azért csak biztonságot szeretne adni és kapni. Még akkor is, ha tényleg semmi nincs nagyon mélyen kőbe vésve.

            • Mennyiben biztonsag egy ffi ?
              Ja hogy a vilag ugy van kitalalva, hogy a noket anyagi fuggesbe kenyszeriti.
              Amit te biztonsagnak nevezel, eppen az minden egyenlotlenseg alapja.

            • Meregyébként tényleg úgy épül fel eza rühes világ, hogy egyedül nemigen boldogulsz. És igen, kényszerből nevezem biztonságnak két ember (bár mondjuk én elfogadom,hogy két ember alatt nem feltétlenül különböző nemű emberkéket muszáj érteni) kapcsolatát. Meg valahol tényleg azt is érzem – és akkor, hogy újra ne játsszam el az anyagias picsát -, hogy olykor nagyon jó tud lenne, ha a karjaiba vackolhatom magam. Érzelmi biztonság, akkor, ott és pillanatnyilag. Ja… aprócska kiegészítésként… fentebb ugyan mondtam már…. az én emberemet kvázi két évig én tartottam el… jó, lehet hogy irdatlan balfasz vagyok, nevezzetek akárminek, vállalom, de tudom,hogy hasonló helyzetben ő sem tett volna az utcára 😦

              (És utána meg azért megomlott egy kicsit a rendszerünk 😦 😦 😦 )

            • Óóóó.. semmi baj, ha másként gondolkodunk.. ez szabad akarat 🙂 Sokan vagyunk sokfélék, ettől színes a világ 🙂 És véleményem szerint… előbb-utóbb az érzelmi függésből úgyis anyagi – ha nem is függés, de – kapcsolat lesz 🙂 Mert de szar már, ha csak úgy van egymás mellett két ember, mint a szomszéd (jó, mondjuk lehet a szomszéd is egy kurvajó pasi 🙂 )

              És kb. nem mindig szar az a kapcsolat, ami annak látszik. Ha tejszínhabos, ha nem. Olyan ez, mint a kóboráram… jön-megy 🙂

            • Szerintem meg én vagyok az öregebb 😀 közelebb az 50-hez mint a 40-hez 😀 és a biztonságot csak saját magamtól várhatom és kapom, senki mástól…..

            • Hat en nem ertem mit akarsz mondani…hogy jo osszebutorozni egy faszival, akar el is tartani csak hogy legyen ott valaki mert egyedul olyan szar? En igy ertettem. Mert hogy egyedul elviselhetetlen meg lehetetlen. Foleg minel idosebbek vagyunk annal szarabb, ugye? Igazabol en arra jottem ra hogy az a no, akinek KELL egy pasi, erzelmileg es anyagilag az ugyanugy kihasznalja a faszit mint ahogy az ot. Alapvetoen ez egy erdekeken alapulo adok-kapok kapcsolat ahol a no kosztot, kvartelyt es szexet ad cserebe egy kis kedvessegert meg hogy neha odabujhasson ahhoz a draga pasihoz, illetve hogy legyen valaki aki szerel tesz vesz satobbi. Ja es ez az erdekkapcsolat ez semmilyen szinten nem egyenlo az oszinte kapcsolattal ami ket ember egymas iranti vonzalmara es tiszteletere epul. Olyan is van. De ahhoz maskepp kell gondolkodni.

              En elhiszem hogy nehez, meg a tarsadalmi berendezkedes is ugy van kitalalva hogy nehez meg szar egyedul (kevesebbet keresel es folyton folyvast mindenki basztat hogy miert vagy egyedul biztos valami baj van veled) De nem lehetetlen, egyedulallo anyak nevelnek 3 gyereket, meg lehet csinalni. En is csinalom (jo en kolykok nelkul, egyedul de arra meg mondjak masok hogy harmincas aztan se gyereke, se ferje 😀 ), meg meg sokan.

              Az tok mas ha van egy csavod es tenyleg azert alapitotok csaladot es koltoztok ossze mert van egy egymas kolcsonos tiszteleten alapulo kapcsolatotok es nem azert mert egyedul olyan nehez.

              “alakivel mégiscsak összecuccol az ember idő után” hat nem feltetlenul, es en ugy latom hogy nem tudod elkepzelni hogy mas ezt ne igy gondolja meg hogy van mas ut is. Pedig van, en elhiszem hogy nehez kitorni ebbol a dogma rendszerbol hogy pasi nelkul lehetetlen, de en meg sokan vagyunk ra a peldak hogy lehet.

          • Sofian kedves, ne rugózzunk azon, hogy ki az idősebb 🙂 Hidd el, nem érdemes 🙂 Valószínűleg vagyok annyi, amennyi te. A biztonság meg… vallom,hogy nem csak én vagyok a világon, hanem talán létezik az is, aki rámfigyel 🙂
            🙂

            • Majd mindjárt megkapom, hogy megint egy pasi okoskodik, ráadásul én is használok szmajlit eleget, de nem lehetne, hogy nincs minden egyes mondat végén egy mosolygó? Folyton a “kevesebb több lett volna” mondás jut eszembe.

            • IRL is nagyrészt mindig mosolygok 🙂 És nyugodtan szólj bele, vagy akár be…. én nem korlátozok senkit 🙂 Plusz szétvigyorgom az agyam, és ez tart már ezer éve, ha több, ha kevesebb 🙂
              (nem, és nem fogok bocsánatot kérni a vigyori jelekért és mea culpa.. de továbbra is bigsmiley 🙂 )
              Béke veled!

            • Nagyon szuper lenne, ha nem tudnád jobban helyettem, hogy nekem mi a jó, mi a véleményem….legyél akár 120 éves is.

      • Anna Drága!
        Kicsit nem értetted, amit mondtam, de nyilván ez az én hibám 🙂 És nagyon harciasan támadsz, holott mindössze beszélgetünk. Nem is értem, hogy kb. harminc mondatomból hogyan is tudtál ennyire sarkalatos véleményt leszűrni, de nagy valószínűséggel az igazság odaát van. 🙂

        Egyébként meg de. Marhára el bírom képzelni, hogy más másként gondolja, úgy véli, jó neki TÁRS nélkül. Az az ő élete, az ő nevetése, az ő problémája. Én azt mondtam, hogy nekem nem jó. És Drága… hagy legyen már meg a jogom a saját véleményemhez és érzéseimhez ) Köszönöm.
        Hidd el, mélyen és alaposan leszarom azt, hogy ki kivel és kivel nem akar élni. Ha te egyedül akarod, hát az a te dolgod.. ellenben (és ez is szv és az enyém), én nem tudom hősnek tekinteni azokat, akik macsóságból elutasítanak minden együttélést, mert az a nők kizsigerelése, kihasználása és egyébként is az én rosszéletű drágaédesanyámat.

        Szerintem tegye mindenki azt, ami neki jólesik, ha egyedül, ha társsal, ha baráttal, ha barátnővel… s valahogy nem azon kéne pörögni, hogy a másikat osztjuk 🙂

        A másik…. amit mondtam/írtam nem, nem panasz volt… mindössze állapot és élethelyzetek. Evvan.

        Píszendláv 🙂

        • Hat ez eleg agressziv lett – egy szoval nem mondtam hogy nem lehet velemenyed. Csakhogy a te velemenyed az nagyon sok no velemenye es inkabb tarsadalmi kondicionalasnak neveznem mint onallo velemenynek. Nagyon sokan gondolkodnak ugy ahogy te es nem azert mert ugymond ez a jo nekik (a valaszod sem gyozott meg hogy neked jo mert ugy tunik hogy ket rossz kozul – macsonak es rosszeletunek lenni vs. massal a kevesbe rosszat valasztod, ez a velemeny jon le abbol amit latok)

          Az peldaul sarkitas hogy az anyad -egy no esetebol – vonsz le konzekvenciakat hogy csak ez a ketto van, hogy van aki igenis osszekoltozik hogy legyen valaki es a masik oldalon meg az van aki macso es mindent elutasit. Erdekes szohansznalat ez a macso. Hogy a masfjata no az macso. Nem noies. A macso not leszoljuk, a macso no az gaz. Rosszeletu.

          Engem az is nagyon idegesitett ahogy osztottad Safiant hogy te idosebb vagy, jobban tudod. Meg ez a lenezo, leereszkedo dragamozas is. Te kezdted agresszivan olyan stilusban amivel masok velemenyet semmibe vetted mert fiatalabbnak gondolod – aztan utana meg duplan alazod mikor vissza mer szolni. Nalam ez a stilus nagyon kiveri a biztositekot.

          • Opppsz.. valamit megint nagyon félreértettél… de hagy nem magyarázzak már meg neked semmit… drágajóédesanyámmal semmi bajom, csak egy kicsit melléolvastál, nem baj. ÉS nem, beszéltem se agresszívan, se mások véleményét nem vettem semmibe, de ezt sem kéne magyaráznom, mert ez nem az én problémám, hanem leginkább a tiéd.
            A drágámozás és a szívem a mindennapi beszédemben is ott van, és bocsi, de a te véleményedre hallgatva ne kelljen már nekem másnak lenni. Mondjuk csak mert ez neked sértő, bántó. Én elmondom a véleményemet a saját stílusomban, te jössz és köpködsz. Felülbírálsz és oktatsz.
            Ám ha ez neked jólesik, tedd. Tudod… én nem korlátozok, és csak mondom,amit el akarok mondani.
            A macsó meg egyáltalán még csak nem is jött párhuzamba a rosszéletűvel.. mondanám, hogy értő olvasás, de nem mondom. Ez megint a te problémád.
            Béke!

          • “Nalam ez a stilus nagyon kiveri a biztositekot.”
            Nálam is. Nők lemacsózása meg simán röhejes.

  • Talán jobb lehetne a világ, és az emberi kapcsolatok, ha a Gumiszoba olvasói és az envagyok.info (Joós István) olvasói valahol az életben egymásra találnának, és helyére raknák ezt az egész kócerájt és hazugságokat, amit párkapcsolatnak hívunk… 🙂 Hajrá, csak így tovább! Kellenek az ébredt emberek, akiket már kevésbé a félelem vezérel, mint inkább az őszinteség!

    • Hjaj, Karvaly, hát mit kezdenék én egy Joós Istvánnal? Nincsen annak agya, hogy értse a szavaimat 😦
      Üdv blogon!

  • Szemtelen Tyúk

    Mi van a másik féllel? Az nem érdekel, hogy akit megcsalnak, azzal mi a szitu, mert ugye akit szeretünk, azt nem csaljuk meg, de az egy másik regény.
    Mi van Ribancunk bűntársával? Mi van a szeretővel? Használjuk őt? Érzelmi maszturbátor? Vagy ő használja ki a helyzetet? Rácuppan az érzelmileg kiherélt, megnyomorodott nőre és “boldoggá teszi”? Mert így elég szar: Elboldogtalanodom az ember mellett, akinek odatettem az életemet, és megyek egy másikhoz kvázi ugyanazért a kihasználásért?

    • Elvileg a szeretősdi egy win-win helyzet, ha mindenki megelégszik a szeretői státusszal.

      • Szemtelen Tyúk

        Amennyiben mindketten “kapcsolatban” vannak, igen. De bármelyikük nem, az már akarhat többet. Szóval 25% annak az esélye, hogy valaki többet akar.

    • Szemtelen Tyúk

      Ááá, ne, tényleg ne méltassuk a férfiakat, őket majd méltatja más.

      Mennyire fura gondolat most ez. Hogy itt vagyok, a nő, aki egy nő szeretője (volt), és a női szolidaritást várom el, miközben szétdúlni vágytam a Ribancom házasságát egy férfival. Kit sajnálunk? 🙂 Érted ezt? Hogy van ez, várjál…
      Ribancot szánjuk, persze, nem véletlenül kirándult hozzám, és szánjunk már engem is, mert most ezt elvárom mint nő…
      És mi van, ha engem csal a nőm, akkor én lettem a kizsákmányoló férfi?
      Basszus, ez tök érdekes gondolatspirál.

  • Nekem ez volt az első írás, amibe belebotlottam a gumiszobából. Egy ismerősöm osztotta meg a facebookon. Azóta több írást is elolvasgattam már, és nagyon tetszenek, nagyon szórakoztatóak. Külön tetszik hogy vulgárisan szókimondóak. Nincs itt köntörfalazva semmi sem. Nevén van nevezve minden, mint ahogy az ember gondolja is, és mondja is magában vagy a baráti körében, őszintén, ami a csövön kifér. Nem szeretem a prűdeskedő álszent fapinákat.
    A dolog pikantériája, hogy én a Huffnágel Pista blogot is szoktam volt olvasgatni néha napján, amikor rám jön és eszembe jut, és ott is vannak érdekes írások, férfi szemszögből látva a világot. És azokon is el lehet tűnődni és morfondírozni, amellett hogy jókat lehet röhögni ott is a fogalmazáson és néha-néha a tartalmon is. Ez amolyan sírva nevetés. tragikomédia.
    Valamicske valóság tartalma és megfontolni való bölcsessége van azoknak az írásoknak is. És ők is nagyon házasságellenesek, merthogy azok a kitanult számító k…k, csak kizsigerelik “szegény szerencsétlen” férfiakat és kiforgatják mindenükből és lehúzzák róluk az utolsó bőrt is, hogy aztán egy Tesco-s szatyorral távozzanak a saját otthonukból, amit ők gürcöltek össze… stb.
    Itt van pl. az egyik alapírásuk, amiben velősen benne foglaltaik az alapvető életfilozófiájuk a témával kapcsolatban. Ez amolyan kvintesszenciája az ő világlátásuknak a mai “modern” nők viselkedésével, hozzáállásával, és a párkapcsolatok, házasság témakörrel kapcsolatban…

    És érdekes itt is ezt a párkapcsolat, hűség és házasság “ellenességet” olvasni, csak női szemszögből nézve. És hogy a férfiaknak micsoda születési előjogaik vannak, meg stb.
    A Huffnágelesek már pont azt írják, hogy ebben a fene nagy feminizmusban és emancipuncipációban épp hogy akkorát fordult a világ kockája, hogy most már a nők uralkodnak és a nők az urak a gáton, és a férfiak elbújhatnak előlük a szőnyeg alá…
    Szóval érdekes az érme két oldala. Az “igazság” valahol félúton lehet, az aranyközépúton.
    A saját szemszögükből nézve a nőknek és a férfiaknak is igazuk lehet, és jogosak az aggályaik, félelmeik, ellenszenveik is. De ha mindkét oldal szemszögéből nézve tényleg ennyire szar, kínszenvedés, unalmas és fölösleges a házasság, és a holtodiglan, akkor nem értem miért erőltetik még manapság is annyian és miért nem felejtik már el a p.csába?
    Valamiért mégis igényük van rá az embereknek, és általában a nőknek, úgy zsigerileg.
    Vagy ez csak a belenevelés és a társadalmi elvárások lennének?
    Ki tudja…