Stadionért internet? A magyar Nagy fal

 

Tudod, mikor elindult ez a stadionos őrület az országban, én már akkor is rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi a faszt akarnak ezek ezzel a marhasággal. Mer’ érted, ha volna itt valami alig hasonló a focihoz… valami jelképes legalább, én még akkor is ideges lennék, merhogy ez már megint a férfiak kisded játékait szolgálja brutál pénzből. Csakhogy még ezzel se vigasztalódhatok, mert ami itt nálunk megy foci címén, azt másutt garázdaságnak hívják. Meg amúgy is minek építeni bármit, amibe aztán olyan népek járnak, akik szétverik, érted?
Na, és mikor meg azt olvastam, hogy hőn imádott kormányunk 1,5 millió forintot költ minden egyes villamospusztító szurkolójára (ennyi leosztva a stadionok ára- Felcsúton 3,5 milla), akkor kérlek szépen kiálltam az erkélyre és onnan ordítottam, hogy a kurva szátokat nektek, mocskos szarháziak! Hogy zabálnátok gumilabdát az életetek végéig, amiért ebbe a szarba, amit még a tévén is kár nézni, az én pénzemet belebasszátok!
Hát így.

És az még semmi, hogy nyalja itt a kormány a pasik valagát, de hogy közben nem győzöm kutatni, hogy (az egyenlőség jegyében) hol költ ugyanennyit akár egyetlen női lakosára, egészen pontosan annak nulla teljesítményt felmutató hobbicskájára?!
Már csak hogy van- e egál, ugye?

És tudod, nálunk semmi szükség a kormányba női képviselőkre, meg nagyon még az eggyel lentebbi szintekre se, esetleg dísznek odabiggyesztve feltűnik olykor egy (hogy ne ugassanak a feministák), vagy olyan bábnak, mint mondjuk Hoffmann Rózsa, akiről majd akarok még írni, és aki pontosan azt a szitut testesíti meg, mikor egy direktnempasival vitetik el a már eleve kudarcra ítélt baromságaikat, hogy azután majd a társadalom összegészében a nőket hülyézze. De hogy ezeket az apróságokat leszámítva módszeresen vagyunk kiszorítva, vagy be sem vagyunk választva mi nők a döntéshozásba. (Mer ugye hoffmannrózsás esetek után majd ki fog nőkre szavazni?)

Csak úgy kérdezem, hogy szerinted előállhatott volna ez a baromság, mármint, hogy a pénzedet elbasszák a kibaszott stadionokra, ha legalább 50… na, jó 40%- ban nő ül a szavazásokon?

Merhogy én sehol nem látok űrszónikus jógastadionokat meg üvegfestőközpontokat, meg Martha Stewart Akadémiát se látok, hanem az van, hogyha te akarsz valamit, akkor azt megoldod. Akkor te megveszed, meg elkötögetsz otthon, meg a kinyúlt melegítődben elmész futni.
MERT NEKED BAZDMEG, NEM ÉPÜL ITT SEMMI!

De még munkahely se, hacsak nem számítom Gazdagmamit, aki az elmúlt 10 évben az egyetlen konstruktív és használható tudást adja a nőknek ahhoz, hogy legyen valami esélyük a Tesco pénztáron kívül. De őhozzá meg semmi köze a kormánynak, hanem ő egy nő, aki a nőkért dolgozik.
(Ja, hogy el ne felejtsem (és te se felejtsed el), most már azért is küzdünk, hogy pénztárba ülhessünk, drága nőtársaim, mert bizon- bizon, már ott vannak a férfiak a küzdelemben, ott csipogtatják a mirelit parajt, és csergetik a pénzt, te meg nem tudsz elmenni, csak csirkét belezni meg ládát pakolni. Meg még azon kívül van ugye a szalagmunka, az ügyintéző, illetve a pedagógus, hacsak oda is be nem esz a fene egy férfit, mert akkor olyan egyértelműen övé az állás, hogy én speciel már fordulok is kifelé és inkább hazamegyek szilvabefőttet elrakni.)

Eközben meg (hogy visszatérjek az állami pénzköltésre és annak nemi arányaira) ha mondjuk neked szarrá mentek a terhességektől a fogaid és nincsen 1 millád az újra, akkor barátom, élsz fogak nélkül. Senki ezen a világon nem fogja neked azt mondani, hogy itt van 1,5 millió forint, oszt akkor legyen fogad. Díszes kormányunk biztos nem.
Vagy vársz mondjuk egy szövettanra 3 hétig. És akkor most nem semmitérő nemzeti hobbiról beszélek, hanem az egészségedről! Arról, ami rohadtul nem érdekel senkit. Az sem, nemhogy a hobbid, vagy nőtársaiddal elkövetett hobbid, amiben összekapaszkodva és vállvetve együtt vesztek részt, és vertek szét lábasokat a konyhapulton, és lőtök ki tortatüzijátékokat, mikor az a Martha Stewart szalvétából sikeresen lámpa búrát alkot. Szóval, hogy nem, senkit nem érdekelsz, pedig mikor szülted halomra a gyereket, akkor azt mondták, hogy téged megbecsülnek.
Meg, persze.
Annyira se, barátom, mint egy rakás idióta, labdát hajkurászó és a hajkurászónak ordító huligánt.
Annyira se.

De hogy mindig elvesztem a fonalat! Ebből is látszik, hogy nem vagyok szakember, csupán egy összevissza beszélő nő. Viszont ami a lényeg, hogy hátul az agyamban én mindig tudom, hogy miről beszélek, s minden fontos mellékszál után sikeresen visszatérek a csapásra, amin elindultam
Most is.

Mert az egész, amin agyaltam, mikor itt nőttek ezek a rohadt stadionok, hogy vajon mi lehet emögött? Az egy dolog, hogy ezek szeretik a labdát kergetni, mert az olyan férfias bizonyára, de hogy mire akarnak majd végül kilyukadni?

EKKORA BAROMSÁGOK NEM SZÜLETNEK ÖNMAGUKÉRT!
Főleg nem minálunk.

És képzeld el, hogy rájöttem. Méghozzá akkor jöttem rá, mikor nemrég egyik olvasó azt írta nekem:

“Mondjuk most az internetadóval mellényúltak, mert a férfiak közt több az internetfüggő, és ennek egy része pont a pornó miatt az. És mivel a férfiak nagyon fel vannak háborodva, nem is hiszem, hogy lesz internetadó, vagy nem olyan formában, mint ahogy tervezték. Túl nagy lesz az ellenállás azok részéről, akiket a kormány fontosnak tart.”

És akkor nekem így bekattant a HOPPÁ!
Hogy akkor megvan!
Merhogy az internetadó az nem (elsősorban) azért kell, mert pénzt akarnak (ezt mindenki tudja, akinek van esze), hanem azért babám, hogy ne internetezzél. Hogy ez a szép csendesen lecsúszó magyar birka majd egy következő lépésben a netet vonja meg magától (Jól van, hát enélkül megvagyunk, inkább kenyérre kell).
Egy amolyan lassan felépülő falnak készül ez. Hogy tudod, mikor már az iskola emberhülyítési koncepciója készen van, akkor majd most elveszik tőled a netet, hogy végül már semmi faszomat ne lássál a világból, csak az ő Duna tévés Kövér László portréműsorukat.
NAHÁT.
És akkor hogy jön ide a stadion? Meg hogy jönnek ide a faszik?
Hát úgy, hogy igaz ugyan, hogy a netezők nemek közti aránya majdnem egyenlő (mindkét nemből nagyjából 60%), azonban tény, hogy ha muszáj, a nők sokkal könnyebben lemondanak az internetről (bármiről könnyebben lemondanak), mint a férfiak. Nagyon kevés az online játék és pornó függő nő, illetve az online társkeresők felhasználói között is nagyságrendekkel több a férfi (igen, ez is egyfajta függőség). Nyilván tudják, hogy ezek a férfiak nagyon durcásak lennének, ha holnap le kellene mondaniuk kedves szórakozásaikról, vagy ez durván megterhelné a pénztárcájukat. Annyira durcásak lennének, hogy még tán valamit szét is rombolnának, vagy felborigatnák a kukákat.
Ezt a békát nem könnyű letolni.
Pedig le kell, mer amíg ezek szabadon olvasnak, tájékozódnak, kapcsolatokat építenek, addig itt, barátom, még bármi lehet. Merhogy most éppen te is itt ülsz, és olvasol, meg beszélgetünk, meg hőbörgünk, ami – lássuk be – nagyon, nagyon káros. Sokkal jobb az, ha te nem látsz tovább az orrodnál és élsz bután, magányosan azt gondolva, hogy csak neked szar és a többiekkel minden rendben van. A net ilyenformán veszélyes. Mételyez. És ma már nemcsak a mocskos nyugati értékrenddel fertőzi az agyadat, de még hazai vizeken is feltűnnek a névtelen senkik és tömnek tégedet mindenféle rémes gondolatokkal.

A NETET EL KELL VENNI!

Ám valahogy ezt mégis adagolni kell, mert még mindig nem annyira birka a magyar, hogy csak úgy elfogadja azt, ami neki nem jó (mármint a pornótól, fogadástól, társkeresőtől, filmletöltéstől való megvonását). Valahogy puhítani kell ezt a nagy tömeget.
És akkor itt jön be a több százezer focirajongó, akik nagy valószínűséggel pornót is meg online fogadást is nyomnak. És persze férfiak és köztudottan agresszívek (Ne hőbörögjél az általánosítás miatt, mert attól még, hogy te személy szerint nem vagy agresszív, rajongó társaid igen nagy százaléka az). És akkor kérlek szépen építünk nekik jó nagy fasza stadionokat, oszt amíg annak örülnek, addig meg gyorsan beslisszantjuk az internet adót.
Tervnek nem rossz, bár ahogy átolvasom, nekem is annyira meredeknek tűnik, ami már szinte abszurd. Komolyan mondom, olyan, mint egy összeesküvés elmélet.
Csakhogy ebben az országban semmi nem abszurd.
Itt nagyjából bármi hihető és elképzelhető, mert itt az átverés mindent átitat és megfertőz. Itt még az is megtörténhet, hogy téged megvesznek kilóra stadionért, s aztán befalaznak internet adóval (miközben a világban egyre inkább könnyítik a hozzáférést), hogy ne láss, ne hallj, ne gondolkozz.

MÉG AKÁR EZ IS ELKÉPZELHETŐ.

Hanem most ezt benézték. A stadionnal túllőttek a célon. Ez már kicsit sok volt, mert az emberek nem mennek be, csak háborognak. Azok a bizonyos szurkolók nem szopogatják el a medvecukrot, hanem úgy tűnik, kiköpik. Közben meg forog az internetadó kereke is, úgyhogy kurva nagy a felzúdulás. Nem sikerült az üzlet, nem eszi meg a nép.
Itt még bármi lehet.
Jól látható a riadalom, hiszen már visszakoz a kormány, próbálja finomítani a dolgot és azzal hiteget, hogy te majd nem érzed ezt a bőrödön, mert Ő majd megvéd (tapsvihar) és nem engedi a szolgáltatónak, hogy téged terheljen. Csakhogy a szolgáltató meg nem hülye, és majd egyszer csak az lesz, hogy szépen beint és itthagy minket a picsába. És akkor már nem lesz kérdés, hogy kell- e adó, mert akkor már nem lesz itt más, csak egy hun vérű Észak- Korea, és akkor majd mi szépen megdöglünk, a gyerekeink meg államilag elhülyítve nézik Kövér Lászlót a tévében a Nagy Fal mögött szép csendesen.

A STADIONOK MEG MAJD JÓK LESZNEK AZ ÁLLAMI ÜNNEPSÉGEK MEGRENDEZÉSÉRE.

North Korea Succession

Advertisements

17 hozzászólás

  • “nyalja itt a kormány a pasik valagát”
    Túrót. Szerinted hány pasit érdekel EZ a (magyar) foci? Egyszer feljött a téma pasitársaságban. Öt emberből egy értett egyet ezzel a stadion dologgal. Az, akit marhára nem érdekel a foci. Persze a politikai szimpátiája sejthető cserében.
    “szépen beint és itthagy minket a picsába”
    És azért természetesen a szolgáltató lesz a hibás, mert nem jótékonyságból szolgáltat, aztán az állam átveszi a feladatot. Mint az oktatásban. Vagy a közművekben (különös tekintettel azok fejlesztésére).

    • Ők csak a a saját fejükkel gondolkodtak. Ha ők lettek volna a cumi ásik végén, benyelték volna a stadionos trükköt. El se tudták képzelni, hogy más pasik nem.
      Másrészt meg ki kell valamivel fizetni a mozgósítható rohambrigádokat (TV-ostrom, pártházvédelmi erők stb). Közvetlen bankszámlára meg mégsem mehet, mert az már tényleg túl feltűnő lenne.

    • Szerintem ezt a stadion balhét – a belenyomott pénzt – alapból túltolták, és még azt sem gondolom, hogy a (férfi)nép kedvéért, pártunk fejének futballszenvedélye rég ismert. Göncz Árpád állítólag azért hagyta abba a kormánytagokkal való – addigra hagyománnyá vált – heti vagy vagy havi vagy miittudomén milyen időközönkénti közös vacsorákat, mert gyakorlatilag csak fociról beszéltek Orbánék.

  • én sajnos egy ideje már nem nézek ki belőlük ennyi tudatosságot és koncepciót. én azt látom, hogy a bántalmazó apjuk által elszenvedett traumáik, a gyökértelenségük, az arroganciájuk és ostobaságuk elegyeként időnként kiköp valamit a lelkük, amit aztán önkritika nélkül ráerőltetnek mindenkire, pénz, energia nem számít. mint a leggátlásosabb, legnagyobb, legdurvább, legagresszívabb napközis a homokozóban.

    keresi itt mindenki a rációt, a gazdasági érdeket, meg bullshit. kedves vezetőink inkább rátolatnak ánusszal keleti barátaikra, ha az megcirógatja a fülüket, semmint inkább megpróbálnak lelkileg felnőni az európai értékekhez. ezek vazze ennyit tudnak. kicsi korukban mindig stadionosat akartak játszani, és katonásat. most végre van hozzá lóvéjuk. az meg hogy az internetet korlátozni akarják, és fogják is… mi ebben a meglepő? csoda, hogy még eddig nem próbálták. a nép ne ugasson.
    közben meg már az EU-ból való kilépést fontolgatják, és a nép bólogat, höhög, pedig sokan vannak még, akik még az előző rendszerben nőttek fel, pontosan tudjuk, hogy mire lehet számítani… 😦

  • Na, ide is beteszem, mert annyira hihetetlen a véletlen hiánya a világunkban. 🙂
    http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/egyedul-orban-az-eu-csucs-csoportkepen-92274

  • én sem hiszem, hogy ez ilyen tudatos dolog lett volna. orbán vidéki suttyó és imádja a focit. szép emlékei vannak gyerekkorából, amikor mittomén, apuval vagy nagybácsival kijártak a meccsre, és ott együtt kiabálták, hogy ria-ria-hungária. a nap sütött, a szotyit helyben pirították, és már nagyfiúnak érezhette magát, mert a bácsikkal együtt szurkolt. és hát ő ilyen szép emlékeket kíván minden magyar kisfiúnak.

    a kislányokkal már akkor se tudott mit kezdeni.

    és ezt most irónia nékül irtam.

    • Ez így még riasztóbb 😦
      Tudod, ha volna benne logika, akkor volna esély, hogy értsd, de így….
      Így tényleg bármikor bármi lehet.

      • orbán alig pár évvel idősebb nálam. én is vidéki vagyok, 88ban kerültem pestre, főiskolára, akkoriban, mikor viktor már az egyetemet tolta. a mai 4o-5oes férfiaknak van ez a markáns csoportja, akik ma amúgy az országot irányítják mellesleg, akik a hetvenes években gyerekeskedtek vidéken, élték a baromi egyszerű kis világukat, amiben voltak szép meg nem annyira szép dolgok, de POFONEGYSZERŰ volt minden, egy amőba is képes volt felfogni a rendszer szabályait.
        ezek a srácok -és persze lányok is, mint én-bekerültek pestre, és tátva maradt a szájuk. olyan mértékben más volt már akkor is a főváros, annyival liberálisabb, annyival többet kínált, mint a szüret, nóta, húsvéti locsolkodás, pálinka vonal, hogy az elképesztő volt. kitárult a világ.
        mint a kisgyerek a lego boltban, elkezdték nagykanállal enni a liberalizmust, a Nagy Szabad Gondolatokat, a másság-tolerancia-demokrácia szavakat. közben dübörgött a rendszerváltás, és sokan úgy érezték (én is), hogy a mi generációnk fogja egyszer s mindenkorra elhozni a ny-európai kánaánt.

        aztán kipukkadt a lufi. a fiúk elfáradtak, a zemberek nem lelkesedtek folyamatosan, mindenki mindig vitázott, és hát valljuk be, meg is öregedtek. beleértek abba a korba, hogy húúú mennyit veszekedtem apámmal, pedig milyen igaza volt. vágynak az egykori egyszerűségre, mert az nem fárasztó.

        szóval van itt logika, csak végtelenül szomorú, ahogy megtestesül. az ország orbán és egyetemista haverjainak andropauzájától szenved.

    • Már te is itt? De jó, gyűlik a banda. 🙂

  • És ez milyen riasztó.
    Nekem mondjuk a cikk nagyon bejön, mert annyira vitriolos, gúnyos, de mégis nagyon elkeseredett.
    Ahogy minden épelméjű ember az országban.
    http://m.magyarnarancs.hu/narancsblog/a-gyava-magyarorszag-nem-unnepel-92263

  • A stadionok sok mindenre jók, elég öreg vagyok, hogy még emlékszem az Eltűntnek nyilvánítva (Missing) című Costa Gavras filmre. Egyébként az utolsó szóig egyetértek Gabriella Lehoczkival. Annak idején sokat ismertem közülük közelről, budai úrilány létemre már akkor sem értettem ezeket a srácokat.

  • nagyon egyszerű, hogy miért akarják az internetet elpusztítani. azért, mert a nők kizárólag itt mernek önmaguk lenni, és kimondani, hogy mennyire zabálják az életüket a faszszopó gecik. ez az egyetlen fórum, ahol a nők össze tudnak kapcsolódni a saját érdekeik megvédésében, hogy sikeres vállalkozásokkal önálló anyagi helyzetük legyen, hogy függetlenek lehessenek az életüket felzabáló faszszopó geciktől, ahol kimondhatják, hogy az érdekeiket és alapvető emberi jogaikat a parlamentben senki nem képviseli, hogy nőgyűlölő törvényeket és nemi erőszakkal felérő jogszabályokat hoznak a nők testéről a faszszopó gecik javára, hogy kedvükre üthessenek, erőszakolhassanak és rabolhassanak le nőket. ha ezt az egyetlen forrást elzárják a nők elől, márpedig elzárják, akkor kúrhatjuk a feminizmust, az egyenjogúságot, de még az alapvető emberi jogainkat is. kúrhatjuk a személyes szabadságunkat, és az egész életünk attól lesz függővé, hogy mennyire aranyosan szopkodjuk a faszszopó gecik faszát a trágyában és szarban térdenállva, legyen az tanár bácsi, doktorúr, főnök, vagy a saját kibebaszott férjünk.
    az internet elvétele egyenes út a nők teljesen szabad megerőszakolásához, hiszen még csak ki sem tudják cserélni egymással a tapasztalataikat, hogy kit hogyan, mikor, milyen módszerrel erőszakolt meg ugyanaz a gólyatábori kangörény.

  • Én látok racionalitást. Mikor is lesz a legközelebbi foci VB?

Itt elmondhatod nekünk amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s