Ákosunk meg az ő neje

2

Megmondom nektek, én sose szerettem ezt az Ákos gyereket.
Mondjuk egyszer, még valamikor az Indiántáncos korszakában majdnem megtetszett, de végül néhány hallgatás után eluntam. Legfőképpen azért, mert az exem már kapcsolatunk hajnalán őt hallgatta, s ez az érdeklődése ki is tartott házasságunk teljes 17 éve alatt. Olyannyira, hogy soha ezen kívül más nem tudta az érdeklődését felkelteni.

Mondjuk Ákos se nagyon intenzíven, de ha valamit mégis, akkor csakis ez. Ez a majom.

Persze mondhatjuk, hogy ő (mármint a férjem, nem Ákos) szereti a megszokott, bejáratott, biztonságot adó dolgokat. Olyanokat, amik NEKI biztonságot adnak, mankót, kényelmet. Szereti a hagyományos leosztásokat. Amit egyszer megszokott, megtanult, azt nem szívesen hagyja el (nyilván ezért húzódik el a válásunk is).
Épp, mint ez a zseni, ez az életmód guru, minden szentek legszentebbike, 4 gyermek (vagy már több van?) büszke édesapja, aki (jól van, tudom, hogy lerágott csont), éppen a napokban osztotta ki a nőket a mindenféle önmegvalósító marháskodásuk miatt.

Nem átallottam megnézni, hogy egyáltalán tudjuk- e, ki ennek a csodának a felesége. Mert ugye azt senki nem képzeli, hogy ő bármilyen karriert képes lett volna csak egy szimpla városi műv. központig vinni, ha négy kölöknek a legminimálisabb módon is az apja. nem, ilyen karrier mellett a gyerek csupán marketing és nem életforma. A marketinghez meg hozzátartozik, hogy fényezzük, imádjuk, kapaszkodunk fel a hátán beláthatatlan erkölcsi magasságokba. Nyilván nem mondjuk el, hogy kurvára nehéz, mert folyton ricsajoznak, kérdeznek, veszekednek, problémásak, szülői értekezlet, iskola, számonkérés, kamaszkor… és mindez négyszer!!! Nem mondja, hogy hát b’meg, ebbe bele lehet bolondulni!

Nem mondja, mert ő erről az égvilágon semmit nem tud.
Ő alkot.
De mi van akkor ezzel a töménytelen sok gyerekkel?
Kit bolondítanak ezek?
Ide bizony kell egy nő.

Egy nő, akiről persze semmit nem tudunk, csupán azt, hogy ezt az átláthatatlan mennyiségű gyereket világra hozta.
Találok végre egy cikket, amiben rögtön négy ilyen biztos háttér nyilatkozza Ákos gondolatait, miszerint ennél kielégítőbb már nem is lehetne az élet. Apa hegyet mászik, vagy a televízióban emberkedik, netán híres sportoló, s a nő boldog mosollyal biztosítja a sikerhez szükséges hátteret.
A legdurvább a négy közül mégis éppen Őry Krisztina (Jééé, van neve! Azt hittem, úgy hívják: az Ákos Neje) életpályája. A cikk ráeső részében (mert ugye nem gondoljuk, hogy egy teljesen önálló cikket megér egy ilyen nő) büszkén vallja, hogy mindazt, ami ő valaha volt, s az ígéretet, ami lehetett volna, szépen, engedelmesen odaterítette sikerben feredőző férjének lábai elé. Még kipárnázta a tökéletes imágót négy gyerekkel, és akkor most azt nyilatkozza, hogy ez akkor így teljesen rendben van.

Muszáj idéznem a cikkből, mert én egyszerűen elájultam. Szóval én se voltam normális néhány évig, az egyszer biztos, de még úgy is, hogy feleannyi kapacitással indultam, mint ez a nő, na, még úgy is sikerült kiégnem.
Persze az én férjem sose volt híres.
Nyilván ez az oka, hogy széles mosolyom torz vicsorrá deformálódott (hogy bassza meg).

De tényleg! Egy híres macsót könnyebb szolgálni, mint egy mezei ismeretlent?

Szóval Őry Krisztina, mint olyan:
“Én mindvégig kitűnő voltam (mármint az egyetemen), a családban és környezetemben sokan azt gondolták, komoly karriert fogok befutni. Gazdasági újságíróként dolgoztam jó pár évig, de viszonylag hamar belefolytam Ákos munkájába, a saját produkcióihoz létrehozott családi vállalkozásba. Élveztem, hiszen sokrétű feladatot kell ellátni, cégünk pénzügyi-gazdasági ügyeit intézem, tartom a kapcsolatot a sajtóval, a támogatóinkkal. Aztán szép sorban jöttek a gyerekek. Sok energiám van abban, hogy négy gyerkőccel és egy művész apával működjön a családunk a mindennapokban. Ákosnak mi vagyunk az állandóság a sűrű életében. Gyanítom, hogy a kialakult rendszer szétesne, ha én „önmegvalósítanék”, és elmennék dolgozni napi 8 órában –, de erre a legkevésbé sem vágyom.”

És erre büszke!

Hát Krisztina, én azt kívánom, maradjon ez mindig így. Ne is akarj te ennél soha másabbat, rólad szólóbbat, mert még a végén elfanyalodna a háttérben borospoharat foltmentesre törlő Ákosod mosolya. És én persze mindent elhiszek, mindent igyekszek érteni, sőt, vallom, hogy az a jó világ, amelyben MINDEN NŐ úgy él, ahogy akar, tehát ha akarja, és tényleg akarja, akkor adhassa fel egzisztenciáját, ambícióit és mosson- főzzön- takarítson, míg a világ világ.
Azt is elhiszem (mondjuk ezt nehezen, merhogy voltvan benne részem), hogy izgalmasabb a nagy családot gardírozni, közben a férj gazdasági ügyeit intézni (megtudhatom, mennyi fizetést kapsz ezért a munkáért?), mint mezei anyukaként csekkeket rakosgatni és 20 éven át 24 órában készenlétben állni.

Gyanítom azt is, hogy van bébicsőszöd (ha csepp eszed van, akkor van), így neked is akad olykor néhány csendes órád (vagy neked lehet, az se kell). Biztos a szerelem is tökéletes, harmónia van meg minden – ahogy mondtad is a riportban.
Elhiszem különben, én tényleg. Főként, hogy annyira szeretnék már látni néha valami jól működő dolgot. Valamit, ami adna némi reményt, hogy van esélye legalább a gyerekeimnek.
Viszont van azért, ami böködi azt a marha nagy, nőietlen öntudatomat. Jelesül, hogy vajon egyetlen egyszer átgondoltad- e, hogy ezzel a nagy boldogsággal te tulajdonképpen Ákosunkat szolgálod. Tehát ha mégoly kellemes is neked ez az élet, a végén mégiscsak ő profitál belőle. És hogy ehhez képest az egyensúly megvan- e, vagyis kárpótolva vagy- e? Mert az is mondod (biztos csak valami elszólás), hogy tulajdonképpen úgy kell külön rászervezni, hogy időnként kettesben legyetek. Nekem meg olyan izé az, ahol már a kapcsolódást ilyen nagyon tudatosan kell irányítani.

Meg még egy dolog eszembe jutott, Krisztina. Hogy tudniillik az egy dolog, hogy te majdhogynem feleslegesen voltál kitűnő az egyetemen és ringattál magadról álmokat valaha, de ráadásul most még az is meglehet, hogy egyszer mindazt a pénzt, amit az állam a te kitaníttatásodra költött, vissza kell majd fizetned.
Bizony, vannak ilyen hangok ebben a szülést erőltető csodáskonzervatív rendszerben (melynek Ákosod talpnyalója, te és a gyerekeid pedig reklámordozója vagytok). Egyik oldalról ugyanis minden azt sugallja, hogy úgy lehetsz csak boldog, ha szülsz ész nélkül, másik oldalról meg a fejedhez vágják, hogy tök felesleges volt tanulnod (persze, hiszen gyereket bármelyik hülye tud nevelni)
.
Ilyenek szoktak- e járni a fejedben? Mondjuk, nektek könnyű lesz kifizetni azt a néhány millát, nem is attól tartok, csak úgy erkölcsileg érdekelne, hogy megérintenek- e téged az ilyen kijelentések?

Végezetül teljesen magánba megkérdezném tőled: Hogy bírod? Nem bolondulsz meg olykor? Nem vágysz nyugalomra, egy jó könyvre és arra, hogy egyszer végre magaddal törődhess? Tudom, a hivatalos szöveg az, hogy az túl nagy önzés lenne, meg nem is nőies, mert mi arra vagyunk programozva, hogy mások jóllétéért dolgozzunk. Ezért is kérdem halkan és titokban.
Az van ugyanis, hogy mikor mi a barátnőimmel összeülünk vodkázni, akkor azért mindig elmondjuk, hogy mennyire kurvára elegünk van a kölkeinkből. Aztán elmondjuk, hogy alig várjuk, hogy eltakarodjanak a háztól és békén hagyjanak minket. Unokát meg oda nehogy hozzon akármelyik, de legalább 10 évig biztos ne. De ezt csak úgy titkosan szoktuk. Nyilvánosan mi is mosolygunk és azt mondjuk, amit KELL.
Hogyaszongya:
Életünk legnagyobb ajándéka, hogy van x szép és egészséges gyerekünk. Boldogok és elégedettek vagyunk, mert az anyaság teljesítette ki az életünket, adott értelmet a létezésnek. Nincs is csodálatosabb érzés, mint mikor a kölkeink miatt szívunk napi 24 órában 20 éven át.

Bassza meg.

Advertisements

26 hozzászólás

  • rencsilány

    Ákoska beszélgessen inkább az apaszerepről. Hogy elfoglalt, alkotó férfiként miképpen oldja meg, hogy közben megfelelő apja legyen a gyerekeinek. De hát neki is sokkal könnyebb az az apaszerep, amit kimeríthet azzal, hogy elvárásokat támaszt a gyerekei anyjával szemben…
    Úgy imádom a férfiaktól, amikor valami probléma van a gyerekkel, és kapásból lökik a választ : “De hát te vagy az anyja!” Ez valójában azt jelenti: “Bonyolult dolog a gyereknevelés, nem is tanulnám meg, ha lehet. Értsd már meg végre, asszony, ennek a gyereknek csak egy szülője van, és az te vagy!!” :/

    • nncortaylor

      Sajnos szerintem a férfiak (főleg a magyar férfiak) nagy többségébe olyan alapvető szinten kódolják bele ezt, hogy még ha történetesen nem is egy macsó hapsiról van szó, akkor is előbb-utóbb előjön ez a mentalitás… Mert amikor mondjuk rádöbbennének, hogy “jé, basszus, hát ez kurva fárasztó, meg egyébként is férfiatlan, mert az milyen már, hogy itt tüsténtkedjem, meg leszarjanak/lehányjanak, és egyébként is csessze meg az összes altató, meg buzi gyerekjáték, főleg az, amelyik zenél, hogy szakadna rá egy mázsa szar”, akkor már mindjárt nem annyira “cool” apukának lenni.
      Akkor menő, amikor fel lehet vágni vele, hogy “igen, én rettentő potens vagyok, összehoztam egy gyereket, dicsérjetek, mekkora faszagyerek vagyok”. Meg amikor meg lehet játszani a “jó fej, fiatalos, aranyos kispapa” szerepet. (Persze szigorúan akkor, ha ő NEM hullafáradt az éjszakázástól, meg nem kezd befordulni az agyzsibbasztó monotonitástól, idegőrlő ricsajtól, stb.)
      Ha viszont TÉNYLEG egyenlően kéne kivenni a részt ebből az egészből, akkor már állj, vissza az egész, ez így nem OK.
      … és akkor jöhet az, hogy “nem vagy jó anya”, meg a zsarolás, meg a kihátrálás, stb. stb.
      No, és akkor ha megkérdezi tőlem valaki, miért is nem akarom ezt az egészet, akkor fel szoktam vonni a szemöldökömet (és közben eszembe jut az ominózus mondat Ötvös Csöpitől (Az elvarázsolt dollár): “MERT NEM ETTEM KEFÉT!” 😀 )…

    • Több ismerősöm is mondott olyasmiket, hogy úgy érzi, magának szülte a gyereket, meft apuka nagy ívben tojik mindenre, ő meg mégsem fogja otthagyni a gyereket éhesen, kakis pelenkával vagy összehányt ruhában.

  • Az, hogy “ÁkosNeje” boldogan lubickol ebben a pocsolyában, akár még lehetne is a magánügye – rájuk tartozik, ő dolguk. A gond ott kezdődik, amikor Mr Önjelölt Próféta kéretlenül kezdi osztani az észt arról, hogy kis butuska nők, jaj, nehogy már ti azt gondoljátok, hogy bármi más is lehet feladatotok, mint az, hogy a Férfi alá toljátok a “kész picsa, meleg málé” típusú húgymeleg kényelmet, és ebben a folyamatban természetesen felejtsetek el bármit, ami rólatok szólna… mert az “önmegvalósítás”, ha nőről van szó, maga az antikrisztus, fujj, önáltatás, és különben sem tehet boldoggá…
    Aha…
    Mert végülis miért is tudhatná egy butuska nő jobban, hogy őt mi teszi (tenné, tehetné) boldoggá, mint egy Mindentudó Férfi?
    … és a legszomorúbb, hogy túlzottan is sok hülye liba van, aki ezt benyalja, és boldogan lihegve fogja alátolni magát egy alfahímnek (vagy még annak sem, de végülis valahol tökmindegy, nem?), hogy aztán majd tobzódhasson az örömtől, hogy milyen boldog, idilli családi paradicsomot tud teremteni…
    (Ami szintén úgy megy, hogy felőlem aztán teremtsen, érezzék jól magukat, meg ha ez neki VALÓBAN jó, akkor tőlem csinálja… de basszátok meg, ne legyen már mindenkinél ez az alap elvárás, a rohadt életbe… Rengeteg olyan nő van, aki bocs, de JÓVAL többre hivatott, mint arra, hogy az adottságait, tehetségét, intelligenciáját, megszerzett tudását, stb. stb. totálisan félredobja a szaros pelenkákért, meg a sok-sok éven át tartó “mombie” állapotért! OK, értem, nem mindenkit “elégít ki” az, hogy dolgozik, mert elkezd nyígni egy idő után, hogy “jajjjj, babázni szeretnék” (könyörgöm, MIÉRT??? 😀 ), és akkor elkapja az agyfasz, és aztán 5-10 év múlva vagy már megbánta hússzor, vagy még mindig vicsorítva kardoskodik amellett, hogy “de akkor is megérte, hiszen ez a legnagyobb csoda a világon!” (aha, rendkívül meggyőző…) 😀 Végülis mindenkinek abszolút jogában áll úgy elcseszni az életét, ahogy akarja, de abba, hogy én hogy akarom élni azt (akár elcseszve, akár nem, magánügyem!), tessék szíves nem belepofázni, rendben?)
    Szóval Ákos: bekaphatod 😀

    • Legnagyobb csoda a vilagon, mi? Meg addig nincs ertelme az eletednek, mi? 😀 😀 😀
      Naggyon jo. Persze azert se lehet bevallani hogy szopas az egesz mert akkor meg szaranya vagy. Aki kulso elvarasok miatt vallal gyereket az pont a kulso elvarasoknak megfeleloen nem fogja soha bevallani hogy mekkora gaz bezarva lenni a gyerekkel evekig lenni, hogy elmaradoznak a baratok, hogy csak a feszbuk az elet de leginkabb arra sincs ido, hogy a pasi nem segit, hogy a pasi elhanyagol, esetleg be is csajozik, hogy nincs tobbe sajat eleted, hogy nyaralni nem tudsz elmenni meg egyaltalan sehova, hogy egy masik kis emberi leny rabszolgaja vagy es kozben mindenki az utcai gyalogostol a bolti kiszolgalon keresztul az anyosodik belepofazik es itelkezik feletted, hogy nincs idod magadra, a hobbidra vagy olvasni vagy barmire.
      Nagyon nagy szopas, mondjuk latok jol mukodot is (legalabbis kivulrol aztan az meg nem jelent semmit ugye) de ott is csak ugy hogy a csavo kiveszi a reszet teljes mertekben.
      Kulso elvaras miatt nem kell gyereket vallalni, ez az egy biztos. Csak akkor ha a pasi tenyleg vallalja a fele-felet, de meg ugyse biztos – legalabbis nalam.
      Ha belegondolok hogy par eve meg hogy nyomattam ezt a baba projektet brr. Igaz csak egy rovid ideig es abszolut kulso nyomasra, kinottek a gyerekkoromban elvetett rabszolga-magvacskak.

      • Anna, a gyerek tényleg csodás dolog tud lenni, aki szerencsés, annak jobban, aki kevésbé, annak kevésbé. 🙂
        De!
        Miért gáz arról beszélni, hogy a gyereknevelés a világ egyik legnehezebb munkája? Ráadásul, előre nem is tudod megmondani, mit vállalsz be, mert nem egyformák azok a büdös kölkök, meg ugye, ha már megvan, és te úgy érzed, “nem ilyen lovat akartál”, mégsem tuszkolhatod vissza. Ha meg nincs segítőkész rokonság vagy barátok, illetve nincs pénzed normális bébisintérre, akkor jóformán egy perc nyugalmad nincs minimum 8-10 évig, mert addig igenis a gyerek minden lépését figyelned kell. Szóval a gyerekvállalás nekünk, embereknek egy felelősen átgondolt döntés kéne legyen az előbbi meg még jó néhány szempont ismeretében.Például, hogy mennyit bírok bevállalni. Láttam nem egy nagycsaládot 3-4-5-x gyerekkel ( itt most a tudatosan vállalt nagycsaládokra gondolok), ahol kimondva-kimondatlanul a szülőknek nem volt energiája rendesen foglalkozni a gyerekekkel. Nem fizikailag, hanem lelkileg vagy szellemileg. Bár anyagilag sem mindegy. De azt gondolom, a gyerek életre nevelése a szülő dolga, nem a testvéreié. Szóval, ha itt is a minőség lenne a fő szempont, nem a mennyiség, nem ilyen neurotikus embertömegek szaladgálnának a világban.

        • Persze, en is ezt mondom. Meg azt hogy kulso kenyszerre nem kell gyereket vallalni – erted, mert a nonek az a feladata vagy mert azt ugy szokas. Egy nagyon atgondolt dolognak kellene ennek lennie es en azokat a csaladokat latom igy kivulrol mukodokepesnek ahol tudatosan atgondolt dolog volt a gyerekvallalas, ahol a pasi es a no is ugyanugy akarta a csaladalapitast es mar elore tisztazva voltak a viszonyok meg a munkamegosztas. Ezek a csaladok mukodnek, legalabbis ugy tunik, aztan ki tudja mi megy zart ajtok mogott, sose lehet tudni.
          Kivulrol azonban azt latom hogy ahol meg igy belevagtak mert mar kellene gyerek mert kifutok az idobol meg hat ha mar osszehazasodtunk akkor ez a kovetkezo logikus lepes – na ott vannak nagy meglepetesek mert sem a feladatok megosztasa nem volt letisztazva meg kulonosebben bele sem gondoltak hogy egy gyerek mivel jar.

          • És ilyenkor még a jobbik eset, ha bevallják legalább maguknak, hogy beletört a bicskájuk, de sokszor még ez sem történik meg, mert jaj nekem nem szabad ezt gondolnom, mert ez egy szent dolog.
            Kevés olyan család van, ahol ez a tudatosság és belátás jelen van, ahogy kevés olyan párkapcsolat is.

        • mabelwheeler

          Lájk!

    • Igen, engem is az irritál, mikor valaki prófétának képzeli magát, és a saját életét hirdeti követendő példaként.
      Őszintén szólva, engem az se érdekel, hogy egy híres ember hogy él, mert ez a magánügye, ( meg őt se érdekli az én életem) de ha már vannak, akiket érdekel, meséljen róla tényszerűen, és pont.

  • Jajj. Az Akos, hidegrazast kapok tole a kezdetektol, mar nehany taktus utan halalra unatatott. Annyira hamis, merev, maniros es dogunalmas a “zeneje”. O maga sem lehet kulonb. Az a baj, hogy az ilyen diszfaszok sokakra hatnak, (egy darabig).

  • Oké, a gyerek maga tényleg szent (kéne legyen, de csak addig az, amíg magzat), egyrészt, mert kiszolgáltatott, mert gyengébb/tudatlanabb/ösztönösebb/stb mint a felnőttek, meg nem ő kérte, hogy világra jöhessen, és nem igazságos, hogy ő szívjon mindezekért. De azt beismerni, hogy a szülőnek sokszor egy életre szóló szívás, hogy szülő, az nem hiszem, hogy szentségtörés lenne.

    • Egyszer egy cigány férfi szájából hallottam, hogy a gyerek az olyan, mint az isten. Érdekes, egy ultrakonzervatív magzatvédőtől sem hallottam ilyet, ők csak addig szenteznek, amíg meg nem született.

      • Igen, eddig eljutnak, aztán sokukat meg lehet nézni, mennyit foglalkoznak a gyerekkel. És most nem az alapellátásra gondolok (étel, ital, tiszta ruha), hanem az odafigyelésre, közös játékra.

        • Ez az odafigyelés, közös játék ez nem volt ilyen fontos régen egyetlen közösségben sem. A gyerekek játszani egymással játszottak, bandáztak – a felnőttektől a felnőtt tevékenységeket tanulták inkább, illetve meséket hallgattak, amik távolról sem gyerekmesék voltak, ilyen, hogy gyerekmese nem volt, mese volt, elsősorban a felnőtteknek, amiket a gyerekek is hallgattak. Gyerektáncokat sem találtak ki pl. a felnőttek, meg gyerekmondókákat sem a szüleiktől meg a játszóházban, óvodában, gyerektánccsoportban tanultak felnőttektől, hanem egymástól, a bújj-bújj zöldágat is.

          • Manapság, a gépesített háztartás mellett lehet és kell is foglalkozni a gyerekkel, sokat beszélgetni vele, bevonni a saját tevékenységünkbe az ő szintjén, és példát mutatni az életünkkel, mert a gyerek utánoz.
            A hagyományos nevelés, amit leírtál, csak tovább vitte a patriarchális rendszert.(ha az apámnak/anyámnak így jó volt, nekem is jó lesz) Ennél azért kicsit előrébb vagyunk.

            • Persze, én csak azt mondom, hogy a cigányok egyszerűen azt a régebbi módszert viszik tovább ma is. Egy rakás családhoz képest csak annyi a különbség, hogy a cigány közösségekben a gyerekek továbbra is bandáznak, míg a többi közösségben nem, hanem a felnőtt figyelem teljes híján ülnek a gépek előtt, és azokkal játszanak vagy csak bámulják/hallgatják. 😦

              • Na igen, akkor már inkább bandáznának ők is…. De azért sok gyerek van, aki megtalálja az egyensúlyt a gép és a való élet között, csak esetleg segíteni kell neki benne.

      • A ciganyok is csak addig istenitik a pulyakat amig egeszen picik utana megy mar normalba nekik is. (altalaban)

        • Egy olyan esetről hallottam, hogy nem nyomorgó cigány családtól azért vettek el gyereket, mert elhanyagolták (na ja, persze hogy lányt, a fiú testvérrel ilyen gond nem volt 😦 ). Na szóval az a család aztán eltűnt a környékről is, szemmel láthatólag a cigány közösség kivetette magából ezért.