A faszom kivan a választékos beszédtől

harag

Ez egy több, mint 1 éves cikk. Először a Fb-on jelent meg igen nagy sikerrel, majd a blog nyitásakor betettem ide vázlatba. Most kereste egy olvasó, aki kezdetektől itt van, így hát beélesítettem. Meglepve láttam, hogy a rendszer értesítőt küldött, mint friss bejegyzésről. Persze lehet lesz, akinek újdonság.

Tehát a faszom kivan a választékos beszédtől.
Pedig értek hozzá, elhiheted.

Az egész életem azzal telt, hogy választékosan fejezzem ki magam. Mer’ ugye egy nő az nem beszélhet akárhogy. Nem használhat csúnya szavakat. Nem fejezheti ki a dühét és az elégedetlenségét.
Hát hogy néz(ne) már az ki? Ki akarna egy mocskos szájú nőt megszopatni?

A fiúk igen. Az más dolog. Ők mondhatják, hogy szopjál, meg kurva, sőt, az anyádat is kurvázhatják. Buzizhatnak is, meg még az istent is a szájukra vehetik. Sőt, egyenesen kurva istent mondhatnak, ami ugye képzavar teljesen, hisz az Isten, mint afféle jelentős személyiség csakis hím lehet, ergo kizárt, hogy kurva legyen. Különben is, hogy jönne már ki, ha én mondanám, hogy szopjál le? Mer mégis hogy?

Szóval én jó kislány voltam. Aztán meg jó és engedelmes nő. Én nem beszéltem csúnyán, mert eleinte “csak”, később meg azért, mert tudod, a gyerekek nem láthatnak feldúltnak meg közönségesnek, mer akkor sérül a nőkről és anyákról alkotott képük. Tehát jobb, ha kussolok és a magam érzéseit elnyomom.

HÁT BASSZÁTOK MEG!

Kibaszottul elegem van ebből!
Olyan kibaszottul, hogy most is remeg a kezem, ahogy gondolkodás nélkül verem a klaviatúrát.
Mert énnekem (bazdmeg) a sok nyelésre ráment a mandulám, a rágódásra a komplett fogsorom és a szorongásra a gyomrom.
És most akkor rohadtul elegem van!

Pedig én tényleg profi vagyok. Ott kezdődik, hogy elolvastam egy rakás dolgot. Aztán volt egy bántalmazó apám, aki mellett edződtem lapításból, körülírásból, túlmagyarázásból. Később lett egy sértődékeny, érzékeny férjem, aki mellett tökéletesítettem a tudásomat és megtanultam a legbrutálisabb fájdalmaimat is úgy kifejezni, hogy őt ne sértsék.
Blogokat, naplókat írtam, merthogy annyira nem mondhattam ki soha a valódi érzéseimet, hogy gyakorlatilag az egész életem írással telt. Megteremtettem a saját világomat, ahol szabadon kifejezhetem magam.

Mostanra meg már a faszom kivan a cizellálástól- leginkább.

Kivan ettől a marha nagy álszentségtől, ami megfojt és megbetegít. Kivan a kettős mércétől. Kivan attól, hogy én, aki napok óta ide ömlesztem a haragom és az elégedetlenségem, én leszek itt nemsokára az internet antinője, a szabad szájú kurva, miközben megsúgom neked, több hónapja tartó depresszióm oldódik és gyógyul csupán attól, hogy nem cizellálok, hanem kinyitom a pofámat.

Mert igen, dühös vagyok. Sokszor érzem, hogy be vagyok zárva egy kalitkába. Elhitettek velem valamit (azt, hogy csúnyán beszélni illetlenség ), és én beáldoztam mindenemet, most meg már nincs szabadulás. És ne mondjad nekem, hogy a harag majd ellenem fordul vissza, mert ez megint egy müllerpéteres faszság.

NEM A HARAG FORDUL RÁD VISSZA, HANEM A HARAG ELFOJTÁSA.

Kérdezd csak meg a nem nőket, akik szabadon kinyilváníthatják a haragjukat, nyugodtan káromkodhatnak és lebaszhatnak másokat (mondjuk a feleségüket), sőt, akár üthetnek is. Őket vajon emészti- e olyasféle szorongás, mint például engem? Nyomasztja más, persze, de most nem erről beszélek. Most konkrétan arról beszélek, hogy a harag létezik. Létezik bennem is. Létezik minden nőben. És persze káromkodni csúnya dolog, de lássuk be, isteni érzés. Materializálja a dühöt. Oldja és kisüti.

És jó a szexről szabadon beszélni. Az is jó. Például azt mondani, hogy nekem van a legszebb pinám a világon, és aki azt nem becsüli, vagy akaratom ellenére kicsikarja a használatát, az elmehet a jó édes anyjába (így, külön írva és minden egyes szót megnyomva).

Sőt, jó azt mondani, hogy nem vagyok ősanya. Kurvára nehéz ez nekem. Sokszor csak bámulom a gyerekeim és nem értem, honnan jöttek, és ki rendelte úgy, hogy az én életem elvegyék.
Na?
Botránkozol már megfelé?
Leszarom.

Vannak nekem is nagyon intenzív érzéseim. Vannak csalódásaim, szorongásaim, és van haragom. Igen, nő vagyok és én is lehetek dühös. Bennem is van harag.

Most éppen az ujjaimban van és kopogom ki ide, a szemed elé. Felszabadító ez a szabadság, hogy végre nem hallgatok.

Már előre látom, mit gondolsz. Legyintesz bizonyosan: Ajjj, micsoda nyomorult nő lehet ez. Ezer sebből vérző, keserű fapina.
Meglepődnél barátocskám, ha látnál.
Meglepődnél, milyen törvénytelenül, és nőhöz méltatlanul tudok röhögni. Mennyi dolog érdekel. Milyen tűzzel végzem a munkámat. Milyen életerő tombol bennem.
Jó ember vagyok és jó nő.
Hogy ki mondja?
Én magam.
A mérce ma már én vagyok. Nem ítélhet meg sem anyám, sem az aktuális pasim, sem a szomszédom, sem a gyerekem, sem a tanára, sem senki. Én döntöm el, hogy az én értékrendem szerint hol vagyok.
Néha lent, néha fent.
Most éppen úton felfelé.

 

Advertisements